Amennyiben a kormány nem tud majd konzisztens és széleskörű tervet készíteni a költségvetési kérdések megoldására, akkor leminősítés vár Magyarországra - nyilatkozta Dietmar Hornung, a Moody’s...
Hende Csaba honvédelmi miniszter visszavonta Török Miklós, az Állami Egészségügyi Központ szülészeti-nőgyógyászati osztályát irányító főorvos vezetői megbízatását - erről a kórház megbízott főigazgatója beszélt. Grósz Andor az okok között említette a lúggal itatott kismama esetét.
Gyilkosság áldozata lehetett a rendőrség szerint az a férfi, akit latexruhában találtak holtan egy fővárosi kórház parkjában álló furgonban, az ügyben ezért nyomozás indult.
Év végéig elkészül a Stabilitás Pénztárszövetség Magatartási kódexe, amely többek között a nyugdíjpénztári be- illetve átléptetések körüli esetleges anomáliák visszaszorítására is választ jelenthet - közölte a szervezet a PSZÁF e héten kiadott vezetői körlevelére reagálva.
Közösségépítésbe kezdett Gyurcsány Ferenc, ugyanakkor egyelőre kétséges, hogy vezető szerepre törne. Annyi bizonyos: nem akar eltűnni a politikai életből, ezért időről időre felbukkan.
Az önkormányzatok mintegy nyolctizede 2006 és 2009 között nem biztosította a költségvetési egyensúlyt, a tervezett bevételeik nem nyújtottak fedezetet a kiadásokra, a különbséget hitel felvételével akarták kiegyenlíteni - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ).
Egy nyilvánosságra került hangfelvételen egy építési vállalkozó arról beszél, hogy Soroksár polgármesterének öt év alatt huszonötmillió forintot adott oda
Egy évre bezárta kaput a debreceni Déri Múzeum, mivel átfogó felújítási munkálatok kezdődtek az intézményben - közölte a múzeum közönségkapcsolati igazgatóhelyettese
Hosszú vita után a francia nemzetgyűlés jobboldali többségének szavazataival elfogadták szerdán a nyugdíjreformot. A döntés értelmében 2018-ig 60-ról 62 évre emelik a nyugdíjba vonulás alsó korhatárát Franciaországban.
Geiger Ferenc, Soroksár polgármestere rágalmazás miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett szerdán az ügyészségen: egy, a személyét érintő hangfelvétel szerint az önkormányzattól elnyert felújítások után a teljes összeg tíz százalékát visszafizették neki.
Sophie-Marie 5210 grammal született. Az orvosok szerint azért lett ilyen óriási a német kislány, mert a mama 26 kilót szedett magára a terhessége alatt.
"Mostanában gyakran felébredek éjjelente. Sajnos nem mindig tudok visszaludni és előfordul, hogy csak sokára sikerül. Szellemileg eléggé túlterhelt vagyok, sok mindennel foglalkozom. Mi okozhatja ezt nálam?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A Ferencváros labdarúgócsapata 6-0-ra nyert Edelényben, jótékonysági meccsen. A találkozó teljes bevételét - 618 200 forintot - a Kastélykerti Sportpálya felújítására és a BTE Edelény Labdarúgó Szakosztályának támogatására fordítják a hazaiak. A mérkőzésen gólt szerzet a meccsre visszatért Lipcsei Péter is, aki jelenleg az Fradi NB II-es csapatának edzője. (ftc.hu)
Hatnapos szünet szerdán után ismét munkába állították azt fúrógépet, amelyet a második mentőakna kifúrására vetettek be a chilei Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában, ahol omlás következtében 33 bányász rekedt 700 méteres mélységben még augusztus 5-én.
A Le Monde szerint a francia diplomaták zavartan ismerik el, hogy a romák kiutasításával hatalmas károkat okoztak Franciaország nemzetközi megítélésében
Zsákszámra csempészték ki a szombathelyi üzemből a mobiltelefonokat azok a bűnözők, akiket a napokban kapcsoltak le a zsaruk. A hatóság emberei több ezer készüléket foglaltak le egy raktárban, melyek értéke eléri az 50 millió forintot.
Magyarország érdeke, hogy tovább javuljon a kereskedelmi és a kulturális kapcsolat Szlovéniával. Erről Schmitt Pál beszélt Ljubljanában, miután szlovén kollégájával találkozott.
Az MSZP magyar és európai uniós jogászokkal megvizsgáltatja, hogy a Jobbik elkövette-e a közösség elleni izgatás bűntettét azzal, hogy egy törvénymódosító javaslatával a bűnözés egyes formáit faji eredethez kötné.
A Jobbik "az őszinte közbeszéd" megteremtésének szándékával indokolta azt a törvénymódosítási javaslatát, amely többek között büntethetővé tenné a "cigánybűnözés" tagadását is
Szerbiának nincs szüksége a Nemzetközi Valutaalap (IMF) újabb, ötödik hitelrészletének teljes összegére - közölte Dejan Soskic, az ország jegybankjának elnöke.
Csökkenéssel zártak a nyugat-európai értéktőzsdék szerdán, tengerentúli hatásokra, elsősorban annak nyomán, hogy a vártnál szerényebben nőtt az amerikai ipari termelés.
A Genesis Energy Nyrt. szerint valótlanságokat állít a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ), amely tőkebefektetési csalást gyanít a társaság áprilisi zártkörű tőkeemelésével kapcsolatban. A Genesis Energy feljelentést tesz az ügyészségnél.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,76 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel, 23.563,12 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 20,4 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott, a Mol és a Richter erősödött, míg az OTP-nek és a Magyar Telekomnak csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest.
A hétfői japán valutapiaci intervenció után megerősödtek a piacon azok a vélemények, amelyek szerint a Svájci Nemzeti Bank (SNB) is hasonló - a nemzeti valutájának leértékelését célzó - beavatkozásra készül.
Álló ülőhelyeket tervezett repülőkre egy olasz cég: a nyereg ülőkéjű férőhelyek révén több utast szállíthatnának a fapados légitársaságok, és így még olcsóbban adhatnák jegyeiket.
Az oktatásba történő beruházás a legjobb befektetés, amely megtérül - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár Budapesten, a Képmás című családmagazin díjátadóján.
Széchenyi ifjúkora óta nem sok változott az alapvető dilemmán: le vagyunk maradva a centrumtól, és utol kellene érnünk azt - mondta Pokorni Zoltán, az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának fideszes elnöke a legnagyobb magyar soproni emlékévének záró rendezvényén Sopronban.
Hatnapos szünet szerdán után ismét munkába állították azt fúrógépet, amelyet a második mentőakna kifúrására vetettek be a chilei Atacama-sivatagban lévő San José-i réz- és aranybányában, ahol omlás következtében 33 bányász rekedt 700 méteres mélységben még augusztus 5-én.
Ennek a választásnak is tétje van, s nemcsak az önkormányzatiság, hanem az ország jövője szempontjából is fontos tétje - mondta Kövér László újságírók kérdéseire válaszolva Dorogon, a Fidesz polgármesterjelöltjével, Merényi Tamással közösen tartott szerdai lakossági fórum előtt.