2010. szeptember 18. szombat

szept. 18
17:03
Mégis van megoldás a kezelhetetlen asztmára (WebBeteg)
Jó hír a kezelésnek ellenálló asztmában szenvedő gyerekeknek: légzési rendellenességük igenis gyógyítható lehet.
szept. 18
17:09
Egyre több állatfajt ítél pusztulásra a sarki jég olvadása (Infostart)
Nem csak a jegesmedvéket veszélyezteti a globális felmelegedés. A sarki jég olvadásával más állatok is a kihalás szélére sodródtak. A sarki róka, négy bálnafaj, a pézsmatulok, a rozmár és négy fókafaj léte szintén veszélyben forog - derül ki egy amerikai természetvédelmi szervezet jelentéséből.
szept. 18
17:12
Három perc helyett másfél órát vártak a kereszteződésnél (HírTV)
Rekordmennyiségű, 140 forgalmi dugót számoltak össze a közlekedési hatóságok péntek este Pekingben – közölte szombaton a kínai média. A fővárosról szóló jelentés szerint a kínai fővárosban már négy és fél millió autó közlekedik.
szept. 18
17:12
KDNP: szemtelen a szocialisták kormánnyal szembeni vádja (Gondola)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint "különösen szemtelen" az MSZP választmányi elnökének vádja azok után, hogy a szocialisták kormányzásuk legelején elvették az emberektől a támogatott forinthiteleket, s arra kényszerítették a lakáshitelt felvevőket, hogy devizában adósodjanak el
szept. 18
17:12
KDNP: Szemtelen a szocialisták kormánnyal szembeni vádja (hirado.hu)
Harrach Péter szerint éppen a szocialista kormányok adósították el devizában az embereket
szept. 18
17:12
Sarkozy büszkesége: heti 4 filmet néz meg feleségével (ATV)
Napokon belül két könyv is megjelenik a first lady-ről.
szept. 18
17:14
Schmitt: meg kell köszönnünk, hogy "élő maradt a lelkiismeret" (Gondola)
A Magyar Politikai Elítéltek Közössége egyike azon szervezeteknek, amelyeknek meg kell köszönnünk, hogy "élő maradt a lelkiismeret" - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök a szervezet 20
szept. 18
17:21
Orvosi eset lett a focista (BorsOnline)
Ahelyett, hogy aláírt volna a Chelsea-hez, maradt a Santosban Neymar, a legújabb brazil csodagyerek.
szept. 18
17:30
Gyurcsány közvetlen szerepét vizsgálják majd (+videó) (HírTV)
Gyurcsány Ferenc közvetlen szerepét vizsgálja a 2006-os jogsértések feltárásával megbízott miniszterelnöki biztos. Balsai István a következő hetekben szakértőkkel vizsgáltatja meg az akkori telefonhívásokat.
szept. 18
17:30
Hajléktalanok háziállatainak nyílt ingyenes orvosi rendelő Bécsben (hirado.hu)
Hetente háromszor önkéntes orvosok várják kezelésre vagy akár csak vizsgálatra a kedvenceket
szept. 18
17:32
Fidesz: Horváth Csabának nyolc éve volt arra, hogy tegyen a devizahitelesekért (hirado.hu)
Németh Szilárd szerint "a plakátemberek kora lejárt", és eljött a cselekvés ideje
szept. 18
17:39
George Clooney beköszönt az anyósához (Blikk)
Megőrültek az asszonyok, amikor a sztár felbukkant a szardíniai faluban
szept. 18
17:48
Budapest díszpolgára lett a dalai láma (Infostart)
Budapest díszpolgárává avatták a XIV. dalai lámát, Tendzin Gyacót a budapesti városházán.
szept. 18
17:48
Százezres tüntetés Berlinben (Infostart)
A szervezők szerint százezren tüntettek szombaton Berlinben a német atomerőművek üzemidejének jelentős meghosszabbítása ellen, amelyről a kormány nemrég megállapodott az energetikai konszernekkel.
szept. 18
17:48
Fidesz: Horváth Csabának 8 éve volt arra, hogy tegyen a devizahitelesekért (Gondola)
A Fidesz szerint Horváth Csabának az elmúlt nyolc évben polgármesterként, kormánypárti országgyűlési képviselőként, főpolgármester-helyettesként, lakásbizottsági elnökként minden lehetősége adott volt ahhoz, hogy segítsen a devizahitelben eladósodott családoknak, vagy legalább figyelmeztesse az embereket a devizahitelek veszélyeire
szept. 18
17:48
A hetedik rajtkockából indulhat Talmácsi (HírTV)
A hetedik helyről rajtolhat Talmácsi Gábor a gyorsasági motoros világbajnokság aragón futamán.
szept. 18
17:48
Budapest díszpolgárává avatták a dalai lámát (Alternatív Energia)
Budapest díszpolgárává avatta a XIV. dalai lámát, Tendzin Gyacót Demszky Gábor főpolgármester szombaton a budapesti városházán.
szept. 18
17:48
Árokba borult egy veszélyes anyagot szállító kamion Jászladánynál (hirado.hu)
Szilicium-fluorhidrogénsav szivárgás miatt a katasztrófavédelem az utat és a környéket százötven méteres körzetben lezárta
szept. 18
17:48
Rendőrség: nem lőttek be a tiszaburi jegyző ablakán (ATV)
Kavics okozta az üveg sérülését.
szept. 18
17:50
Budapest díszpolgárává avatták a dalai lámát (Gondola)
Budapest díszpolgárává avatta a XIV. dalai lámát, Tendzin Gyacót Demszky Gábor főpolgármester szombaton a budapesti városházán
szept. 18
17:50
Bocsánatot kért a pápa (HírTV)
Megkövette a pápa a pedofil papok áldozatait nagy-britanniai látogatásán. XVI. Benedek megvetendő bűnnek nevezte a gyermekek megrontását.
szept. 18
17:50
Százezren tüntettek Berlinben az atomerőművek ellen (hirado.hu)
Németországban 17 működő atomerőmű van
szept. 18
17:52
Budapest díszpolgárává avatták a dalai lámát (hirado.hu)
A világ első számú buddhista vallási vezetője ebből az alkalomból mondott beszédében hangsúlyozta: el kell érni, hogy a XXI. század a világbéke évszázada legyen
szept. 18
18:06
Csalás a Kisalföld Volánnál: a vezérigazgatót már meghallgatták (HírTV)
Már meghallgatták tanúként a Kisalföld Volán vezérigazgatóját a különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával indult büntetőeljárásban. Az elhangzottakról és a nyomozás állásáról sem ő, sem a rendőrség nem nyilatkozott. A feljelentést egy mosonmagyaróvári önkormányzati képviselő tette egy elszámolási vita után.
szept. 18
18:06
Veszélyes anyagot szállító kamion borult árokba Jászladány közelében (Gondola)
Árokba borult egy veszélyes anyagot szállító kamion a 3227-es úton Jászladány és Jászkisér között, és tartályának tartalma a földre szivárog - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel
szept. 18
18:06
Már csak Szalaiék veretlenek a Bundesligában (Blikk)
szept. 18
18:06
Ismét nyert a Debrecen (Metropol)
Második mérkőzését is megnyerte a Debrecen a női kézilabda Bajnokok Ligája lengyelországi selejtezőjében: a hajdúsági csapat szombaton fordulatos, az utolsó percekig izgalmas csatában múlta felül a szerb Zajecart.
szept. 18
18:06
Nem lőttek be a tiszaburai jegyző ablakán? (Metropol)
A rendőrség szerint semmiféle lövés nem dördült Tiszaburán, cáfolva azokat a szombaton megjelent híreket, hogy ismeretlenek csütörtök este belőttek a helyi jegyző lakásának ablakán; nem golyó, hanem kavics okozta az üveg sérülését.
szept. 18
18:06
Új elnöke van a PDSZ-nek (hirado.hu)
Mendrey László váltja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének élén a leköszönő Kerpen Gábort
szept. 18
18:15
Összeugrottak az elnökfeleségek (BorsOnline)
Összerúgta a port a francia és az amerikai First Lady. Ennek oka, hogy Carla Bruni könyvében azt állítja: Michelle Obama számára maga a pokol, hogy férje az amerikai elnök.
szept. 18
18:21
16 éves csúcson a szegénység Amerikában (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban tizenhat éves csúcsra emelkedett a szegénység tavaly - idézi a MarketWatch az amerikai népszámlálási hivatalt.
szept. 18
18:24
Véres szavazás: 16 halottról beszélnek (HírTV)
Befejeződtek szombaton Afganisztánban a parlamenti választások, amelyek nem voltak erőszaktól mentesek, több helyen tálib támadások zavarták meg a szavazást.
szept. 18
18:24
Mendrey László lett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének új elnöke (Gondola)
Mendrey Lászlót választották a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) új elnökévé a szervezet szombat délutáni kongresszusán - jelentette be Kerpen Gábor leköszönő elnök
szept. 18
18:24
Vuelta: Nibali megőrizte előnyét a királyetapon (Blikk)
szept. 18
18:24
Budapest díszpolgárává avatták Tendzin Gyacót (Metropol)
Budapest díszpolgárává avatta a XIV. dalai lámát, Tendzin Gyacót Demszky Gábor főpolgármester szombaton a budapesti városházán.
szept. 18
18:24
Schmitt köszönetet mondott a a Magyar Politikai Elítéltek Közösségének (hirado.hu)
Az államfő azt mondta, nekik is köszönhető, hogy élő maradt a lelkiismeret
szept. 18
18:24
Mendrey László a PDSZ új elnöke (ATV)
A pedagóguslét biztonságára kíván nagy hangsúlyt helyezni.
szept. 18
18:26
Az EU-csúcs részleteiről tájékoztatta Orbán Viktor az államfőt (HírTV)
Az EU-csúcstalálkozó részleteiről tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Schmitt Pál államfőt szombat délután a Sándor-palotában.
szept. 18
18:42
Olvasnivaló: Az almás sütemény dicsérete (Mindmegette)
Az almás piténél klasszikusabb sütemény nincs is. Egy kevés tészta, sok-sok alma, és az ember már azt sem bírja kivárni, hogy ehetőre hűljön. Nem csak nálunk népszerű az almás sütemény: az angolok, a hollandok, a franciák is imádják - a saját verziójukat. Körkép…
szept. 18
18:42
Miért nem tett érdemi lépéseket Horváth Csaba akkor, mikor módja volt rá? (HírTV)
A Fidesz szerint Horváth Csaba MSZP-s főpolgármester-jelöltnek akkor kellett volna érdemi intézkedéseket tennie a devizahitelesek védelmében, amikor erre módja volt. Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője szombati közleményében azt írja: a szocialista politikusnak polgármesterként, kormánypárti országgyűlési képviselőként, főpolgármester-helyettesként, lakásbizottsági elnökként minden…
szept. 18
18:42
Százezren tüntetnek Berlinben az atomerőművek ellen (Gondola)
Százezren tüntettek - a szervezők szerint - szombaton Berlinben a német atomerőművek üzemidejének jelentős meghosszabbítása ellen, amelyről a kormány nemrég megállapodott az energetikai konszernekkel
szept. 18
18:42
Már nem szivárog veszélyes anyag az árokba borult kamionból (hirado.hu)
A baleset a 3227-es úton Jászladány és Jászkisér között történt
szept. 18
18:42
Közel 30 ezer áldozatnál jár a mexikói drogháború (ATV)
Az amerikai segítség ellenére még nem látni az alagút végét.
szept. 18
18:42
Csillagos ötös a szupersztárnak (Metropol)
Mi újat lehetne még elmondani az emberiség egyik legrégebbi, talán legjobban ismert történetéről, egyenesen a Bibliából? Hogyan lehet ízléses, mégsem megalkuvó egy szenvedéstörténet rockopera formájában történő feldolgozásának premierje magyar színpadon? Megéri-e egy új produkció kedvéért egy teljes szövegkönyvet újrafordítani?
szept. 18
19:00
Recept: Paprikás-sajtos stangli (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg finom liszt 1 csomag sütőpor 2 kávéskanál só 1 kis pohár (175g) tejföl 25 dkg margarin 1 tojás A tetejére: 1 felvert tojás 25 dkg reszelt sajt aki szereti: 2 csapott evőkanál édes pirospaprika
szept. 18
19:00
Óvnák a demokráciát, de arról hallgatnak, sérült-e 2006 őszén a jogállam (HírTV)
Szent Korona-tan, önkényuralmi rendszer, leszakadás, Csurka-Torgyán-Orbán-tengely – a kormány első száz napját értékelte Gyurcsány Ferenc demokratikus chartája. A felszólalók szerint a Fidesz kétharmados választási győzelmével veszélybe került a demokrácia, de arról egyikük sem beszélt, hogy 2006 őszén sérült-e a jogállam.
szept. 18
19:18
Paprikás-sajtos stangli (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 50 dkg finom liszt 1 csomag sütőpor 2 kávéskanál só 1 kis pohár (175g) tejföl 25 dkg margarin 1 tojás A tetejére: 1 felvert tojás 25 dkg reszelt sajt aki szereti: 2 csapott evőkanál édes pirospaprika
szept. 18
19:18
Ilyen is van már: orvosi rendelő, hajléktalanok háziállatainak (Infostart)
Ingyenes orvosi ellátást kapnak a hajléktalanok háziállatai egy bécsi állatorvosi rendelőben. Az egyelőre kísérleti jellegű programot a NeunerHaus hajléktalanszálló és a bécsi állatorvosi kamara indította.
szept. 18
19:18
Elhunyt a tízszeres világbajnok búvárúszó (HírTV)
Elhunyt Savanya Norbert. A tízszeres világbajnok búvárúszó önkezével vetett véget életének.
szept. 18
19:18
A leleplezéseknek sosem lesz végük (Alternatív Energia)
A héten több leleplezés is napvilágot látott. Papcsák Ferenc közpénzek elosztására hívta fel a figyelmet, míg a Fidesz a XXIII. kerületi polgármestert szólította fel lemondásra. A vádakat vizsgálják, miközben az Orbán-féle költségvetési főfelügyelők is megkezdték munkájukat. Kirobbant viszont az első fideszes korrupciós botrány, amihez alig kellett több mint száz nap.

Keresés