Alaposan megosztja a társadalmat a kérdés: hány éves korban kapjon a gyerek mobiltelefont? A Bors szakértők és szülők segítségével járt utána a témának, mely azért is érdekes, mert a felnőttek közt is szép számmal akad telefonfüggő.
Tajvanon 6 ezer embert költöztettek ki otthonából az erős tájfun miatt. A hatóságok felfüggesztették a légi és vasúti közlekedést, valamint több autópályát lezártak.
Közpénzből vásároltatott magának hivatali autót alpolgármesterré választása után Újpest szocialista alpolgármestere - derül ki az egyik bulvárlap birtokába jutott dokumentumokból.
Januártól nyíltabbá, átláthatóbbá válhat a jogalkotás - a kormány az eddigiektől eltérő, "formabontó" javaslatot terjeszt ősszel a parlament elé a társadalmi egyeztetésekről - mondta el Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek. A kormány szándéka, hogy a törvények megalkotását társadalmi konzultációk sorozata előzze meg.
Csaknem negyedszázad után tér vissza Magyarországra Paul Young; a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb brit énekese, aki október 2-án más sztárokkal együtt a Here and Now show keretében lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, exkluzív interjút adott az MTI-nek.
Elengedték a pápa elleni merénylet előkészítésével gyanúsított algériai férfiakat. Brit sajtóértesülések szerint egy viccelődés miatt riasztották a rendőröket.
Közös érdek a görög magyar gazdasági kapcsolatok fejlesztése, és ebben központi helyen szerepelhetnek a kis- és középvállalkozások, különösen fontos terület a közlekedés és az energetika, az államközi kapcsolatoknak pedig jó kiegészítői lehetnek a befektetői szervezetek, üzleti tanácsok - összegezte hét eleji görögországi tárgyalásainak tapasztalatait Becsey Zsolt az MTI-nek.
Indiai lakosságának jelentős része úgy véli, a gazdasági liberalizáció tehető felelőssé a szegények és gazdagok közötti szakadék mélyüléséért. Sokan úgy látják, a szegénység 20-25 év múlva is domináns lesz az országban - derült ki egy kutatásból.
Két összehangolt pokolgépes merényletet követtek el vasárnap az iraki fővárosban, és ezek legalább tizenkét ember életét követelték, több mint negyvenen pedig megsebesültek
Elsősorban a nyugati tartományokban élő emberek (46 százalék) érzik úgy, hogy előbbrejutási, fölemelkedési esélyeik romlottak húsz év alatt. A volt NDK területén a megkérdezetteknek csupán 34 százaléka érez így
Mendrey Lászlót választották a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) új elnökévé a szervezet szombat délutáni kongresszusán - jelentette be a budapesti sajtótájékoztatón Kerpen Gábor lekös...
MÜNCHEN ‒ Dicsőség, hírnév, no és sok-sok pénz. Ezt jelenti a Bajnokok Ligája a szuperfutball mellett. A BL-trófea európai körútjának nyitó rendezvényén az UniCredit jóvoltából Giovane Elber (38), Cafú (40) és Luís Figo (37) segített megértetni, miért a BL jelenti a csúcsot klubszinten.
Eiffel-tornyon kívül azért más is van Franciaországban - hívta fel Hollywood figyelmét egy francia filmes szervezet, amely szeptemberben egyhetes vidéki túra keretében mutatja be az ország egyéb szépségeit az álomgyár válogatott forgatókönyvíróinak
Vannak találmányok, amiken hosszú évekig kísérleteznek, hogy végül az előre elképzelt formát elérjék. Kolumbusz Kristóf véletlenül fedezte fel Amerikát, hozzá hasonlóan vannak tudósok, akik véletlenül hoznak létre valami merőben újat.
Két összehangolt pokolgépes merényletet követtek el vasárnap az iraki fővárosban, és ezek legalább 21 ember életét követelték, több mint negyvenen pedig megsebesültek - közölte az iraki hadsereg Bagdad védelméért felelős parancsnoka.
Bár a jobboldali pártok mindig jól szerepeltek Veszprém megyében, a baloldal mégis több választást meg tudott nyerni. A megyeszékhely több mint 15 évig az SZDSZ egyik legerősebb vidéki bástyája volt, de mostanra a liberálisok teljesen eltűntek a közéletből. Az október 3-i választáson a Fidesz–KDNP vélhetően fölényes sikert arat a dunántúli megyében, míg a szocialisták számára a második helyn...
Első alkalommal indul belügyi gazdaság - feketegazdaság elleni küzdelem elnevezésű szakemberképzés a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Közgazdasági Továbbképző Intézetében; október 31-ig összesen 33 másoddiplomás szakirányra lehet jelentkezni - közölte Gáspár Péter Pál, az intézmény főigazgatója az MTI-vel.
A kínai hatóságok vörös riadót rendeltek el, Fucsienben a hatóságok máris kitelepítettek mintegy 150 ezer embert, és 55 ezer halászhajót utasítottak azonnali kikötésre
Pécs - Nézze meg jól anyósát vagy apósát! Ugyanis, ha ön férfi, akkor több szempontból hasonlít apósára, ha pedig nő, nem is gondolná mennyi arcvonása egyezik meg választottja édesanyjával.
Az NPD-nek jelenleg mintegy 7000, a DVU-nak pedig 5000 tagja van. Az egyesülést már júniusban, az NPD bambergi kongresszusán beharangozták, ám mindeddig bizonytalanság övezte a kérdést
A Moszkva mellett zajló Mars500 kísérleti program legénysége, túl az 520 napos „karantén” egynegyedén, üzenetet küldött a bányaomlás következtében 700 méter mélyen rekedt chilei bányászoknak.
KALIFORNIA ‒ Tudósok megfejtették az emberiséget ősidők óta foglalkoztató titkot: karnyújtásnyira van, hogy a génsebészet segítségével halhatatlanná tegyenek bárkit.
THAIFÖLD ‒ „Megértem az állatvédőket, de nekik is meg kell érteniük, hogy a majomszínház Thaiföldön hagyomány" – magyarázta Panya Ganrobroo, a thaiföldi Prakit Sitpragaan társulat vezetője, aki a nagybátyjától örökölte a rendhagyó szórakoztatást.
A közép-kelet-európai telekom szektor vállalatait a válság megtépázta ugyan, de új beruházások várhatók több szereplőnél, a korábbi monopolhelyzetben lévő szolgáltatók csak 2011-ben vagy 2012-ben lépnek vissza a növekedés útjára - állítják az Erste elemzői.
Cesc Fabregas minden bizonnyal az idény legkülönlegesebb gólját lőtte a Premier League-ben - noha még csak az ötödik fordulónál tartanak a csapatok. A spanyol világbajnok "nem tehetett" arról, hogy jó 35-40 méterről gólt talpalt a Sunderlandnek. Érdemes megnézni!
Nem érdekelte a szlovákokat a kisebb parlament és a képviselők mentelmi jogának korlátozása. A többi közt a média előfizetési díjak eltörléséről is szóló tegnapi népszavazás érvénytelen lett.
Két külföldi turistát sebesítettek meg ismeretlen lövöldözők vasárnap Újdelhi óvárosában, a legnagyobb mecset közelében — közölte az indiai főváros rendőrsége.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök már korábban közölte, nem támogatná gyermektelenségi adó bevezetését, ezzel szemben annak a híve, hogy a gyermeket vállaló családokat külön támogatási formával segítsék
Első alkalommal indul belügyi gazdaság - feketegazdaság elleni küzdelem elnevezésű szakemberképzés a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Közgazdasági Továbbképző Intézetében; október 31-ig összesen 33 má...
Élve úszta meg a balesetet az a külföldi férfi, aki öngyilkossági szándékkal egy autó elé vetődött az este Tiszakécske közelében. A történtek ügyében a kecskeméti rendőrkapitányság folytatja le a szükséges vizsgálatokat.
BUDAPEST — Őrülten kínos, hogy Gregor Bernadettnek ugyanazzal a Szabó Mátéval kell henteregnie a rekamién, akivel néhány hónapja hírbe hozták: szeretők lettek a sikamlós Francia négyes, avagy a négyen a kanapén című Camoletti-vígjátékban.
BUDAPEST — Több mint háromszázezer forinttal lóg Csikó Szabolcs Némedi Marinak. A fiatal táncos már hetedik hónapja él a művésznő belvárosi lakásában, de eddig egy fillért sem tett le az asztalra. Az énekesnőnél betelt a pohár, szeretné, ha végre Szabi is beszállna a költségekbe.
A közép-kelet-európai telekom szektor vállalatait a válság megtépázta ugyan, de új beruházások várhatók több szereplőnél, a korábbi monopolhelyzetben lévő szolgáltatók csak 2011-ben vagy 2012-ben lépn...