2010. szeptember 20. hétfő

szept. 20
20:48
Vitát kezdeményeztek a cölibátusról belga püspökök (hirado.hu)
A pedofil botrányok kirobbanása a hasselti és a bruggei püspök is kinyilvánította azon véleményét, miszerint a nős férfiakat nem kellene automatikusan kizárni a papság soraiból
szept. 20
20:57
Magyarul is megjelenik A kék gazdaság (ProfitLine)
Csütörtökön mutatják be Pécsen Günter Pauli A kék gazdaság (The Blue Economy) című könyvének magyar nyelvű kiadását, amely az új világgazdasági koncepció alapjait lefektető angol nyelvű kötet első fordítása.
szept. 20
21:06
Magyarország nemzetközi kitörési pontja lehet a tudomány (Infostart)
A tudomány és a kutatás stratégiai nemzetközi kitörési pontot szolgáltathat Magyarország számára a források hatékonyabb felhasználásával - állapította meg egybehangzóan Orbán Viktor miniszterelnök és Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
szept. 20
21:06
Legalább százezer köztisztviselőt bocsátanak el Oroszországban (Infostart)
Oroszországban több mint 100 ezer köztisztviselőt bocsátanak el 2013-ig - jelentette be az orosz pénzügyminiszter. Alekszej Kudrin azt mondta, hogy 43 milliárd rubelt (1,04 milliárd eurót) takarít meg az állam azáltal, hogy csökkenti a nagyra duzzadt köztisztviselői állományt.
szept. 20
21:06
Újabb két kispostáról kerülhet le a lakat (HírTV)
Szeptemberben két újabb kispostáról kerülhet le a lakat. Ezt a Magyar Posta vezérigazgatója jelentette be a Fejér Megyei Sárkeszin, ahol 6 év után ma nyitották meg újra a hivatalt.
szept. 20
21:06
Orbán: a szakszervezetek nem írhatják felül a választói akaratot + videó (ATV)
Nem is akarják – mondják az érintettek.
szept. 20
21:06
Brit helyszínelők lepték el a Puskás Ferenc Stadiont (hirado.hu)
Szeptember végéig Budapesten forgatják a BBC A néma szemtanú című thrillersorozatának két epizódját
szept. 20
21:08
Vádat emeltek a macskát kukába dobó nő ellen (hirado.hu)
A világszerte közfelháborodást okozott brit banki alkalmazottat állatkínzással vádolják, és a Királyi Állatvédő Társaság szerint október 19-én kell majd megjelennie a bíróság előtt
szept. 20
21:12
Daruval hozták le az újraélesztett bácsit a panelből - fotó (BorsOnline)
A tűzoltóknak kellett lehoznia egy tízemeletes ház legfelső emeletéről egy újraélesztett férfit vasárnap Budapesten. Az újpesti panel tövében tucatnyi tűzoltó várta, hogy az idős beteg földet érjen, és azonnal kórházba szállítsák.
szept. 20
21:24
Demszky Gábor eldöntötte, mi szeretne lenni (Infostart)
A szociológus végzettségű Demszky Gábor a jövőben a szociálpolitika területén, akár szegénységkutatóként is dolgozna. A leköszönő főpolgármester az idősgondozás kiemelt kezelését, a hajléktalan-ellátás rendszerének tiszteletben tartását és a díjkompenzációs rendszer fenntartását javasolja utódjának.
szept. 20
21:24
Hatvan éve nem láttak hasonló áradást (HírTV)
Visszavonták a vörös riasztást az áradások miatt Zalában. Vasárnap hajnalban a liszói gáton átfolyó víz elöntött több utcát és veszélyeztette a lakóházakat is a településen.
szept. 20
21:24
Több ezren tüntettek egy szélsőjobboldali párt ellen Svédországban (Metropol)
Több ezren vettek részt Svédországban hétfőn interneten meghirdetett, rögtönzött tüntetéseken, tiltakozásul amiatt, hogy szélsőjobboldali Svéd Demokraták pártja a vasárnapi választáson bejutott a parlamentbe.
szept. 20
21:24
Durva családi erőszak - az anya mindent tudott (Kripto Akadémia)
Bolíviában letartóztattak egy 48 éves férfit, akit azzal vádolnak, hogy az eltelt kilenc évben folyamatosan megerőszakolta két, most 17 és 19 éves mostohalányát, és már hat gyereke született tőlük.
szept. 20
21:24
Hende: felelőtlenség volt megszüntetni a sorkatonaságot (hirado.hu)
2014 végére 6-8 ezer fős önkéntes haderő felállítását ígérte a honvédelmi miniszter
szept. 20
21:26
Mourinho helyett Bento lett a kapitány (HírTV)
Paolo Bento lett a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Ezt a szövetség sajtófőnöke jelentette be, majd hozzátette: az új trénert még a héten hivatalosan is bemutatják a sajtónak.
szept. 20
21:26
Debreceni példákkal kampányolt Miskolcon Kósa Lajos (hirado.hu)
A cívis város polgármestere zsákutcaként értékelte Miskolc az elmúlt négy évben megvalósult fejlődésének irányát
szept. 20
21:30
Kapaszkodhatnak a székükbe az orosz köztisztviselők is (ProfitLine)
Oroszországban több mint 100 ezer köztisztviselőt bocsátanak el 2013-ig - jelentette be az orosz pénzügyminiszter hétfőn.
szept. 20
21:42
Fel kell tölteni a kárenyhítési alapot (HírTV)
A gazdáknak legkésőbb szerdáig kell átutalniuk befizetéseiket a kárenyhítési alapba. A pénz beérkezésének határideje szeptember 30-a. Az időjárás okozta károkat jelenleg 150 milliárd forintra becsülik a mezőgazdaságban, az alapban viszont csak négymilliárd forint van.
szept. 20
21:42
Üdvözölte a szélsőjobb az EP-ben a svéd választási eredményt (Metropol)
Üdvözölte a szélsőjobboldali pártok szövetsége az Európai Parlamentben hétfőn, hogy Svédországban jól szerepelt az ehhez a politikai irányzathoz tartozó Svéd Demokraták pártja a múlt hét végén tartott választáson.
szept. 20
21:42
Legyen vita a cölibátusról! (Kripto Akadémia)
Két belga püspök vitát kezdeményezett hétfőn a papi nőtlenség, a cölibátus intézményéről, miután pedofil botrányok rázták meg a belga katolikus egyházat.
szept. 20
21:42
Baleset miatt lezárták az M3-as Budapest felé vezető oldalát (hirado.hu)
A 33-as kilométernél egy teherautó szőlőrakománya borult az útra - a forgalmat leterelik az autópályáról
szept. 20
21:44
Halálos karambol Sárvár közelében (hirado.hu)
Elsőbbségadás elmulasztása okozhatta a két emberéletet követelő balesetet
szept. 20
22:00
Október 23-ára elkészül a jelentés a 2002 és 2010 közötti kormányzat jogsértéseiről - a nap hírei (Infostart)
Október 23-ára elkészíti jelentését a 2002 és 2010 közötti kormányzati jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság - erősítette meg Gulyás Gergely, a testület fideszes elnöke.
szept. 20
22:00
„Halálfélelmem van tőled, Miklós” (HírTV)
Halálfélelmem van tőled, Miklós! – mondta Balogh Zsolt a Magyar Nemzet birtokába jutott rendőrségi szembesítési jegyzőkönyv tanúsága szerint a múlt héten Hagyó Miklósnak. A BKV egykori megbízott vezérigazgatója szerint a volt MSZP-s főpolgármester-helyettes azzal fenyegette, hogy aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát. Balogh a Teve utcai szembesítésen azt állította, annyira fé...
szept. 20
22:00
Az Este, 2010. szeptember 20. (hirado.hu)
A nap aktuális témái
szept. 20
22:00
Egekben az ír állam csődkockázata - Mi áll a háttérben? (Portfolio)
Újra izzik a levegő az euróövezet gyengébb tagállamai körül, ám ezúttal csak az ír és portugál piaci események adnak okot aggodalomra. Eközben mindkét ország (a héten esedékes) kulcsfontosságú...
szept. 20
22:02
Vízvezetékben sodródott a hároméves fiú (HírTV)
Csatornába esett egy 3 éves német kisfiú, a víz csaknem 250 méteren keresztül sodorta a gyereket egy csőben, míg végül egy nyugdíjas férfi kihalászta. A Bild bulvárlap hétfői híradása szerint az eset egy bajorországi településen történt.
szept. 20
22:03
Észtország már csak egy lépésre az euróövezettől - Trichet, Rehn (ProfitLine)
Észtországnak, néhány euróövezeti országgal együtt át kell alakítania gazdaságát, és erősebben kell összpontosítania az exportra, hogy fejlődése fenntartható legyen - jelentette ki Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke Tallinnban, az Észtország euróövezeti belépésével kapcsolatos konferencián.
szept. 20
22:05
A bírságnál visszatartóbb ha börtönbe megy a kartell részvevője (ProfitLine)
Az Egyesült Királyságban 5 év börtön jár annak, aki kartellt alakít, úgy tűnik, hogy a börtönnel való fenyegetésnek nagyobb a visszatartó ereje, mint a versenyhivatalok által kiszabott bírságnak - mondta Richard Whish, a King's College London professzora a Versenyjog című könyvének magyarországi bemutatóján hétfőn Budapesten.
szept. 20
22:06
Szülinap prostikkal (Blikk)
Fennállásuk tizedik szülinapját ünnepelte a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete. A lányok piros esernyővel hívták fel magukra a figyelmet a Kossuth téren.
szept. 20
22:07
Miért szárnyal az egekig az arany árfolyama? (ProfitLine)
Az Arany Világtanács (World Gold Council - WGC) legfrissebb elemzése szerint tovább emelkedik az arany árfolyama - közölte a www.aranypiac.hu hétfőn.
szept. 20
22:18
Merkel összeborult Sarkozy-vel (Infostart)
Újra szent a béke a francia köztársasági elnök és a német kancellár között, a két politikus hétfői New York-i találkozójukon rendezték a németországi roma-telepek állítólagos kiürítéséről szóló vitájukat.
szept. 20
22:18
Halálos baleset Sárvár közelében (Blikk)
szept. 20
22:18
Fidesz: Ujhelyi nem okozott meglepetést (hirado.hu)
A párt hódmezővásárhelyi elnöke szerint mivel a szocialista politikusok nyolc évet hazudtak végig, érthető, hogy Ujhelyi Istvánnak nehéz ettől a szokástól elszakadnia
szept. 20
22:20
Schmitt: a sport fair playre nevelheti a világ fiataljait (Infostart)
A sport alkalmas arra, hogy ráébressze a világ fiataljait az olyan dolgok fontosságára, mint a természet védelme, vagy a betegségek, a durvaság, a megkülönböztetés és a rasszizmus elleni harc, a fair play - hangsúlyozta Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn előadásában, amelyet a sportnak az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljainak elérésében játszott szerepéről tartott New Yorkban.
szept. 20
22:20
Feloldották az útzárat az M3-ason (hirado.hu)
Korábban egy baleset miatt kellett lezárni az autópálya Budapest felé vezető oldlát a 33-as kilométernél
szept. 20
22:22
Bemutatták az új fideszes EP-képviselőt (Infostart)
Az Európai Parlament hétfői strasbourgi ülésén Jerzy Buzek elnök bemutatta a néppárti frakció új magyar tagját, Bagó Zoltánt, a fideszes képviselő így hivatalosan is megkezdte munkáját.
szept. 20
22:22
Schmitt: a sport fair playre nevelheti a világ fiataljait (hirado.hu)
"Az élsport, a példaképek állítása megmutathatja a fiataloknak, hogyan lehet nehéz körülmények között is világra szólót alkotni" - mondta a magyar államfő New Yorkban tartott előadásában
szept. 20
22:36
Verseny vagy együttműködés? (ProfitLine)
Mivel az állami támogatások mértéke Európában folyamatosan csökken, a kereskedelmi programokból származó saját bevétel növekedésének kísértése egyre csábítóbbá válik a kulturális intézmények számára - egyebek között erről is szó lesz a Verseny vagy együttműködés? című nemzetközi konferencián, amelyet csütörtöktől szombatig rendeznek meg a Művészetek Palotájában.
szept. 20
22:36
Bizonyos edények magas koleszterinszintet okoznak? (WebBeteg)
A tapadásmentes edények, valamint a víz-olaj- és saválló termékek gyártása során alkalmazott vegyi anyagok magas koleszterinszintet okoznak a gyerekeknél – állítja egy új tanulmány.
szept. 20
22:54
Döbbenetes adatok: 10 év alatt 238 mozgássérült gyerek halt meg állami otthonokban (hirado.hu)
A bolgár főügyész szerint 166 esetről gyanítható, hogy bűncselekmény történt - a gyerekek haláláról az esetek 80 százalékában nem is értesítették a hatóságokat
szept. 20
22:56
Jelentős pluszban zárt a New York-i tőzsde (hirado.hu)
A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 145,77 ponttal, vagyis 1,37 százalékkal 10.753,62 pontra emelkedett
szept. 20
22:58
Kibékült Merkel és Sarkozy (hirado.hu)
A két politikus hétfői New York-i találkozójukon rendezte a németországi roma-telepek állítólagos kiürítéséről szóló vitáját
szept. 20
23:09
Nem lesz gáz Lengyelországban? (ProfitLine)
Gázhiány léphet fel Lengyelországban a negyedik negyedévben - figyelmeztetett a PGNiG lengyel gázipari monopolcég hétfőn. Az Európai Bizottság szerint elkerülhető a gázhiány a Lengyelországgal szomszédos országok bevonásával.
szept. 20
23:11
Hogyan védjük meg a hiteleseket? - MNB javaslatok (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azt javasolja a kormánynak, hogy bankok kétféle lakossági hitelterméket nyújthassanak a jövőben: referenciakamathoz kötött hitelt, amelynek felára a futamidő alatt nem növelhető, vagy hosszabb (években mérhető) kamatperiódusra rögzített kamatozású termékeket. Azt is javasolják, hogy ezeket a szabályokat a fennálló hitelállományra is alkalmazzák a bankok.
szept. 20
23:12
Chaplin tárgyak kerülnek kalapács alá (Blikk)
szept. 20
23:12
Gyanús iráni bankokkal üzletel Törökország? (hirado.hu)
Törökország megengedi, hogy az iráni atomprogrammal gyaníthatóan kapcsolatban álló bankok tevékenységet folytassanak a területén - jelentette a brit hírügynökség hétfőn
szept. 20
23:39
Ihatok tejet, ha cukorbeteg vagyok? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Cukorbetegként mennyi tejet ihatok? Egyáltalán ihatok tejet? Mit kell tudni a tejről? Mondjak le róla teljesen? - Válogatás a WEBBeteg Orvos Válaszol rovatának kérdéseiből.
szept. 20
23:42
Az iPhone4 robbant a kínai piacon (ProfitLine)
Szeptember 25-én, szombaton érkezik az Apple legújabb, iPhone 4 telefonja Kínába, arra a piacra, amely már több mint 790 millió mobilhasználóval rendelkezik.

Keresés