A fedezeti alapok az elmúlt hónapokban meglehetősen borúsan ítélték meg az ázsiai piac alakulását, ezt mutatja többek között az is, hogy a UBS szerint háromszor gyorsabban nőtt az esésre játszó...
Forgalom nélküli emelkedésre számít a mai nap Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője, aki ennél hosszabb időtávra vonatkozóan meglehetősen pesszimista véleményen van a részvényekkel kapcsolatban. ...
A malajziai jegybank jüanban dominált eszközökkel gazdagította devizatartalékait, amit könnyen lehet, hogy követendő példaként értékelnek majd a szomszédos országok jegybankjai - írja a Financial...
Előzetes adatok szerint 2010 első hét hónapjában 52 902 gyermek született, 5,7%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 75 510 volt, ami 2,1%-os csökkenést jelent a 2009....
Néhány hete lapunk munkatársa készítette az utolsó interjút Szenes Ivánnal. A zenész és szövegíró akkor még tréfálkozott, élni szeretett volna, de nem sokkal később, 86 éves korában elragadta a halál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 67,20 pontos emelkedéssel, 23.286,44 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záróértékéhez képest a mutató így 0,29 százalékkal erősödött. Előzetesen piaci szere...
Aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát - a volt BKV-vezérigazgató szerint ezzel fenyegette meg őt Hagyó Miklós. Balogh Zsolt - aki saját állítása szerint a mai napig félelemben él - azt mondta: rendszeresen be kellett számolnia a volt főpolgármester-helyettesnek arról, mit tesz, vagy mit nem tesz épp Kocsis István a közlekedési vállalat élén. Hagyó mindezt tagadta, szerinte Balogh…
Továbbra is a portfolió szemléletű befektetés előnyeit ötvözi az MKB Bank forint- és euró alapú termékpalettája: a pénzintézet kiemelkedő betéti kamatot ajánl mindazoknak, akik körültekintően osztják meg felszabaduló megtakarításaikat – mondja Sziráki László, a bank lakossági szolgáltatásaiért felelős szakterületének igazgatója.
Kihalt a romantika még Rómeó és Júlia hazájában is - állapította meg az a felmérés, mely szerint száz olaszból ma már csak öt hisz a szerelemben, a többiek a testi vonzalmat tartják előrébbvalónak
Mendrey Lászlót választották a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) új elnökévé a szervezet szombat délutáni kongresszusán - jelentette be a budapesti sajtótájékoztatón Kerpen Gábor leköszönő elnök.
A japán jegybanki intervenció hatása igencsak szembeötlő az EURJPY chartján. Az árfolyam pont a sáv alsó szélén 108-nál próbált visszakapaszkodni, amikor megkapta a segítő lökést a 2 billió (!!!) eladott jen formájában. Ennek hatására sikerült visszakerülni a korábbi sáv közepére, ahol most 112 alatt pihen az árfolyam. Ha a jegybank még besegít, akkor ismét a sáv teteje a cél 114 környékén. (Solar…
Az utóbbi években az olcsósága és egyszerű kereskedhetősége miatt a legdinamikusabban növekvő befektetési alaptípus, a tőzsdén kereskedett alap (ETF) volt a Morningstar konferenciájának témája. A...
A Magyar Tudományos Akadémia és a Magyarországi Görögök Kutatóintézete a magyar tudományos élet széles körű támogatásáért Sina Simon-díjjal jutalmazta a Magyar Suzuki Zrt.-t....
Hozzávalók: 25 dkg kolozsvári szalonna füstölt kolbász vagy jó minőségű virsli 6-7 közepes újkrumpli héjával pár fej gomba 1 kisebb vöröshagyma 4 nagy gerezd fokhagyma karikázott erőspaprika 2 dl tejszín 1 dl tejföl sok zellerzöld petrezselyem só bors
Az EUR/USD átlépte az 1,31-es értéket, de nem tudta jóval maga mögött hagyni. A görög, ír és portugál pénzügyi helyzettel kapcsolatos aggodalmak ellenére fél centet erösödött az euró a dollárral szemben. A piaci megfigyelök szerint a befektetök az euróba csoportosítanak át. A kerek érték tartós átlépése esetén ellenállások 1,3115-nél és 1,3160-nál, míg támogatások 1,3060-nál és 1,3030-nál…
Lakatos Zsuzsanna másodmagával a HR-Evolution Kft. ügyvezető igazgatója és tulajdonosa. Cégvezetőként elsősorban a vállalkozás szakmai építkezéséért, a szolgáltatási paletta gondozásáért felelős, hogy a folyamatosan szélesedő feladatkört a magasan képzett munkatársak a leghatékonyabb szerkezetben láthassák el, s hogy ezeket a célokat a cég ügyfelei is elérhessék.
Mérsékelt emelkedéssel indult a hétfői kereskedési nap a hazai piacon, miután a vártnál gyengébb amerikai fogyasztói bizalmi adat ellenére pluszban tudtak zárni az amerikai piacok. A kedvezőtlen hír az ázsiai piacokon sem okozott csökkenést, a befektetők leginkább az ezen a héten nyilvánosságra kerüli amerikai ingatlanpiaci adatokra és főképp a Fed keddi kamatdöntő ülésére koncentrálnak. Ennek…
Meg szeretné tartani az egykori WestLB ügyfélkörét a korábban Milton Bankként, ma pedig már Gránit Bankként működő hazai pénzintézet - derül ki Hegedűs Éva alelnök-vezérigazgató Napi Gazdaságnak...
Hozzávalók: 1 db méretes, érett avokádó 1 kis fej lilahagyma 1 db kisebb kemény paradicsom 1 csokor petrezselyemzöld kb. 1/2 citrom leve 1,5 dl natúr joghurt 1 púpozott teáskanál dijoni mustár só bors
Oroszországban 6,9 százalékra mérséklődött a munkanélküliek aránya a munkaképes lakossághoz képest, augusztusban ez a mutató 7 százalékos volt - közölte a szövetségi statisztikai szolgálat. A szakértők rosszabbra számítottak.
Tízszázalékos részesedést szerezhet a Podravkában az OTP Bank, írja a Világgazdaság Online. Horvátország legnagyobb élelmiszergyártó és -forgalmazó cégének az OTP korábban 38 millió eurót kölcsönzött...
A háromezer holland gazdálkodó megkérdezésével készült vizsgálat szerint minden ötödik farmer öt éven belül abba akarja hagyni a mezőgazdasági tevékenységet, de kétharmaduk arra panaszkodik, hogy nem tudja kire hagyni vállalkozását - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet.
Sokféle módon lehet kezelni a pattanásos bőrt – ha az önápolás nem bizonyul hatékonynak, érdemes bőrgyógyászhoz fordulni, aki ajánlhat egy olyan terápiát, amely eredményes lesz.
A születések száma nagyobb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, ennek eredményeként a 2010. január–júliusi természetes fogyás 22 608 fő volt - közölte a KSH
Huszonketten meghaltak, ötvenhárman megsérültek, amikor egy tehervonat nekiütközött egy expressznek India középső részén hétfőn – közölte az indiai vonattársaság egyik illetékese.
Forgalom nélküli emelkedésre számít a mai nap Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője, aki ennél hosszabb időtávra vonatkozóan meglehetősen pesszimista véleményen van a részvényekkel kapcsolatban. ...
A Magyarországi Katolikus Egyház továbbra sem hajlandó a kánonjog alapján eljárni – vagyis belső egyházi fórumokon igazságot szolgáltatni – azokban az esetekben, amikor főpapjainak erkölcsi tévelygései kerülnek terítékre. A fővárosi bíróság előtt jelenleg is zajló ügyben az esztergomi papi szeminárium elöljárójának egy homoszexuális prostituálttal folytatott állítólagos viszonya körül bonyolódnak…