Horvátországban több száz ember kitelepítésére készülnek a Zágrábtól északra fekvő térségben, mert a Száva és mellékfolyói már több települést is elöntöttek, az Isztriai-félszigeten Umag és Novigrad is víz alatt van, de a magyar határhoz közeli településeket is elérte az áradás
Az osztrák részvénytársaságok közül az OMV-nél kerül a legtöbbe az igazgatóság: tavaly az igazgatósági tagok javadalmazása 10,2 millió eurót tett ki, ez 23,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban....
A Moody's közölte, hogy Nagy-Britannia megtarthatja AAA-s minösítését. A kilátásokat stabilnak ítélik meg. Ha jelentösen lassul a növekedés, megváltozhat a rating. A brit kormánynak továbbra is nagy kihívást jelent a költségvetés konszolidációja. A GBP/USD 1,56 fölött mozog. Támogatások 1,5570-nél és 1,5515-nél, ellenállások pedig 1,5640-nél és 1,5680/90-nél találhatók. in-www.globalfx.hu / ks-…
Az MSZP szerint saját "zűrös és zavaros" ügyei miatt hiteltelenek Papcsák Ferenc vizsgálódásai, ezért az ellenzéki párt arra szólítja fel a politikust, hogy mondjon le kormánybiztosi tisztségéről.
Horvátországban több száz ember kitelepítésére készülnek a Zágrábtól északra fekvő térségben, mert a Száva és mellékfolyói már több települést is elöntöttek, az Isztriai-félszigeten Umag és Novigrad is víz alatt van, de a magyar határhoz közeli településeket is elérte az áradás.
Továbbra sincs mozgás a magyar piacon, a forgalom rendkívül alacsony, mindössze 2.4 milliárd forint. a BUX jelenelg 0.5%-os csökkenést mutat, mellyel a régióban alulteljesítőnek számít, azonban még...
Hetedik alkalommal nyitotta meg idén kapuit a Biztosításszakmai Konferencia és Kiállítás tegnap. Átadták a Szolgáltatásminőségi Verseny díjait is - az Aegon, a Generali-Providencia és a QBE Atlasz biz...
Halálos áldozata is van Szlovéniában az áradásoknak. A heves esőzések nyomán több folyó – köztük a Száva is – kiöntött, a fővárosban több ezren maradtak áram nélkül. Ljubljana közelében egy várost teljesen elvágott a víz a külvilágtól. Az évtizedek óta nem látott árhullám Horvátországot is elérte.
Nagy értékű adócsalással gyanúsítanak egy vállalkozót és két társát, akik összesen 209 millió forint értékű, teljesítés nélküli számlával próbálták az adójukat csökkenteni - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP)
Három-három szocialista és kereszténydemokrata, valamint négy fideszes országgyűlési képviselőt jelöl a Jobbik a párt által alapított Superman-díjra, amelyet "a legnagyobb politikai álláshalmozónak" ítélnek oda internetes szavazással.
El kell érni, hogy a 21. század a világbéke évszázada legyen, felül kell emelkedni a vallási nézeteltéréseken - elsősorban ezeket hangsúlyozta Tendzin Gyaco, vagy ahogy a világban jobban ismerik, a XIV. dalai láma, aki pénteken érkezett Budapestre és akit Demszky Gábor főpolgármester szombaton a városházán a főváros díszpolgárává avatott.
Sztívia magot csak ritkán lehet kapni, mivel nehezen csírázik, így általában palántákat használnak. A sztívia palántákat viszont könnyen meg lehet rendelni. Nézzük, hogyan is kezdjünk hozzá!
A Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft. által a jövő évi őrzési feladatokra kiírt közbeszerzési eljárást, mivel az ajánlatkérő kirívóan alacsony ajánlatot hirdetett ki nyertesnek - a határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
A júniusi 0.8082-es mélypont óta szépen erősödik az ausztrál dollár az USA dollárral szemben. A múlt héten minden nap arról szólt, hogy megpróbált kitörni a 0.94-es ellenállásnál, ám mindig csak napon belül sikerült a szint felett tartózkodnia, zárásra rendre visszaesett az árfolyam. A pénteki gyertya különösen csúnyán nézett ki, hiszen azon a napon közvetlenül az ellenállás alatt kezdődött a…
Két hónappal meghosszabbította Hagyó Miklós előzetes letartóztatását a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A volt szocialista főpolgármester-helyettes így november 17-ig biztosan rács mögött marad. „Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel” és „hivatalos személy által elkövetett zsarolással” gyanúsítják a BKV-ügyben.
"Ez győzelem Oroszországnak, amely hosszú távon piacot teremt a termékeinek, és korszerű repülőgépeket kap az orosz utasok számára. És győzelem az Amerikai Egyesült Államoknak, mert az együttműködés...
Az ősz beköszöntével egyre kevesebb lehetőségünk van lábunk kényeztetésére. Idén nyáron már nem volt kötelező tízcentis talpakon imbolyogni. Ám lassan véget ér lábunk „szabadsága”, elérkezik a szűk és zárt cipők korszaka. A divat jegyében kínzásnak alávetett lábak azonban előbb-utóbb fájdalmasan jeleznek.
Az osztrák részvénytársaságok közül az OMV-nél kerül a legtöbbe az igazgatóság: tavaly az igazgatósági tagok javadalmazása 10,2 millió eurót tett ki, ez 23,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban...
Meghosszabbította Hagyó Miklós, volt budapesti főpolgármester-helyettes előzetes letartóztatását november 17-ig terjedően a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB). A bíróság honlapján megjelent hétfő...
A 9 ezer nő bevonásával végzett, III-as fázisú klinikai kipróbálás során nem védte a nőket a HIV-vírus ellen egy új hüvelygél - jelentették be hétfőn a The Lancet című brit orvosi folyóirat online kiadásában a tesztet végző orvosok.
Demszky Gábor leköszönő főpolgármester a jövőben a szociálpolitika területén, akár szegénységkutatóként is dolgozna. A szociológus végzettségű szakember hétfőn az MTI-nek azt mondta: soha nem fogja el...
Demszky Gábor leköszönő főpolgármester a jövőben a szociálpolitika területén, akár szegénységkutatóként is dolgozna. A szociológus végzettségű politikus azt mondta: soha nem fogja elfelejteni ezt a szakterületet.
Demszky Gábor leköszönő főpolgármester a jövőben a szociálpolitika területén, akár szegénységkutatóként is dolgozna. A szociológus végzettségű szakember hétfőn az MTI-nek azt mondta: soha nem fogja elfelejteni ezt a szakterületet.
Az USD/CHF-nél támogatás alakult ki 1,0030-nál, mely miatt nehezen érheti el a frank a paritást a dollárral szemben. A kedvezö növekedési kilátások erösíthetik a frankot, azonban nem segíthetik a támogatás alá. A 2010-es kilátásokat 1,8%-ról 2,7%-ra emelték. 2011-re nézve 1,8%-os növekedést várnak (elözö: 1,6%). Az elemzök szerint hamarosan tesztelhetik az 1,0030-as értéket. A szint alatt…
Új vezetők érkeztek az ING Real Estate Investment Management (ING REIM) CEE magyarországi irodájába. Az új magyarországi vezető vagyonkezelő Magyar Balázs lesz, míg az új magyarországi pénzügyi és...
A héten nem változtat a benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A Mol a múlt héten bruttó 5 forinttal emelte a 95-ös benzin és a ...
Alig telt el pár hét legutóbbi szuperautós beszámolónk óta, máris egy újabb érdekességről adhatunk számot. Szeptemberben arról a holland felségterületen fejlesztett GT-ről ejtünk néhány szót, melyet a Saker Sportscars Europe készített az új-zélandi székhelyű Turnbull Engineeing and Saker Cars kooperatív közreműködésével.
"A talpraállás jelei" (Glimmers of Recovery) címmel, az európai ipari ingatlanpiacról szóló jelentést tett közzé a ProLogis. A kutatás az egyesült királysági, valamint az észak-, dél- és...
Tovább szárnyal a cukor árfolyama, jelenleg 0.2520-nál folyik a kereskedés. A májusi mélypont 0.1307-nél volt, azóta közel a duplájára nőtt az ár és gyorsulás figyelhető meg az emelkedésben. A mozgás kezd exponenciális formát ölteni, lassan kezdett emelkedni, de mióta kilépett az emelkedő csatornából, azóta begyorsult az emelkedés. (Solar Capital)
Az ír központi bank elnöke hétfőn úgy fogalmazott, hogy a kormánynak újra kell gondolnia a költségvetési deficit csökkentésére vonatkozó tervét a csalódást keltő gazdasági növekedés után, habár a bankmentés költsége nem lesz olyan magas, mint amiről korábban hallani lehetett.
Órákra megbénította az Athén környéki autópálya-közlekedést a görög fuvarozók folytatódó sztrájkja hétfőn, az autósoknak alternatív elkerülő utakat kellett választaniuk a görög főváros megközelítésére, miközben a parlament kedden készül szavazni a fuvarozást szabályozó törvényről.
Az elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatása szerint az In-Kal Security Kft. egy állami céggel kötött szerződése alapján egy aktív bíró tevékenységét is vizsgálta olyan "jeleket" keresve, amelyek alátámaszthatják, hogy a bíró egyes gazdasági ügyekben nem pártatlanul döntött.