2010. szeptember 21. kedd

szept. 21
19:27
Lekonyultak az európai piacok a Fed kamatdöntésére várva (ProfitLine)
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden kissé visszaestek a nagy hétfői föllendülés után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,1 százalékos visszalépéssel kezdett. Utána a nap nagy részében pozitív területen járt, de ez nem tartott ki zárásra: előzetes adat szerint 0,32 százalékos napi csökkenéssel 1.083,95 ponton zárt.
szept. 21
19:36
Szalmonellajárvány terjed Székesfehérváron (Infostart)
Szalmonellafertőzéstől 181 óvodás és alsó tagozatos általános iskolás betegedett meg Székesfehérvár 16 oktatási intézményében. A vizsgálatok 95 gyermeknél igazolták a fertőzést - mondta el az ÁNTSZ kistérségi intézetének tiszti főorvos helyettese.
szept. 21
19:36
Demszky-búcsúztatóval zár a Fidesz (HírTV)
Felvonulással zárja az önkormányzati választási kampányát a Fidesz október 2-án. A rendezvényt a belvárosban tartják, a pontos programot azonban még nem véglegesítették.
szept. 21
19:36
Fidesz: decentralizálni a kulturális forrásokat (Gondola)
A kulturális területre jutó hazai források decentralizálását sürgette kedden Zalaegerszegen L
szept. 21
19:36
Szalmonellajárvány: óvodások is megfertőződtek Székesfehérváron (Alternatív Energia)
Szalmonellafertőzéstől 181 óvodás és alsó tagozatos általános iskolás betegedett meg Székesfehérvár 16 oktatási intézményében; a vizsgálatok 95 gyermeknél igazolták a fertőzést - mondta az MTI-nek kedden este az ÁNTSZ kistérségi intézetének tiszti főorvos helyettese.
szept. 21
19:36
A Nemzet Színésze: Alföldi Róbert telefonon hívta Haumann Pétert (ATV)
Haumann Pétert választották a Nemzet Színészének a nyáron elhunyt Kállai Ferenc helyére, így ismét teljes létszámú, 12 tagú a Nemzet Színészeiből álló testület - közölték a Nemzeti Színházból, ahol hagyományosan helyet adtak a választásnak.
szept. 21
19:38
Örülne, ha sms-t kapna a közelgő viharról? (Infostart)
Sms-ben értesítené a lakosságot veszélyhelyzetben az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A szervezet szóvivője az InfoRádióban elmondta: a jelenleginél hatékonyabb értesítési rendszert építenének ki, ezért közös szakértői csoportot hoztak létre a mobilszolgáltatókkal.
szept. 21
19:38
Fazekas: erős uniós agrárpolitikát támogatnak az EU-miniszterek (Gondola)
Egyetértés körvonalazódik az európai uniós tagországok mezőgazdasági miniszterei között abban, hogy szükség van erős uniós agrárpolitikára - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Brüsszelben azt követően, hogy részt vett az uniós miniszterek kötetlen találkozóján
szept. 21
19:54
Halálos áldozatot is követelt (HírTV)
Két halálos áldozatot követelt Tajvanon a Fanapi tájfun, amely vasárnap érte el a szigetet. A ciklon már Kína szárazföldi részén jár, de ott nem okozott komoly károkat.
szept. 21
19:54
Vona a tavaszi választásokon elért eredmény megismétlését várja a Jobbiktól (Gondola)
A tavaszi országgyűlési választásokon elért eredmény megismétlését várja a Jobbiktól Vona Gábor, aki a legkomolyabb sikernek azt tartja, hogy pártja stabilizálni tudta helyét a magyar közéletben
szept. 21
19:56
Kinevezték a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok főtitkárainak első körét (Gondola)
Kinevezte a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok főtitkárainak első körét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden - közölte Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium
szept. 21
19:58
Személyautó ütközött vonattal a Zala megyei Nemesapátinál (Gondola)
Szétszakadt egy személyautó, amikor vonattal ütközött kedden kora este a Zala megyei Nemesapáti határában
szept. 21
20:00
Isten rotweilerét komálták a britek (Gondola)
A „rómafóbok” és az „antipápa” mozgalom kalandjai Őszentségével. A média még mindig nem minden.
szept. 21
20:12
Kinevezték a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok első főtitkárait (Infostart)
Kinevezte a fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok főtitkárainak első körét Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter kedden - közölte Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.
szept. 21
20:12
Nem engedik hazatérni Moszkvából Milosevic özvegyét (Infostart)
A belgrádi ügyészség kedden meglepő döntéssel megakadályozta, hogy közel tíz évig tartó moszkvai száműzetés után hazatérhessen Szerbiába a hatalomból 2000-ben eltávolított Slobodan Milosevic néhai szerb elnök özvegye.
szept. 21
20:12
Eltiltották a Messit lerúgó Ujfalusit (Infostart)
A Spanyol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága kedden két mérkőzésre tiltotta el Tomas Ujfalusit, az Atlético Madrid játékosát, aki a Barcelona elleni vasárnapi bajnokin leterítette Lionel Messit, a katalánok argentin légiósát.
szept. 21
20:12
A kaposvári Bábszíntér új évadja – Különkiadás (videó) (HírTV)
Szeptembertől egy független, befogadó és produkciós bábszínház kezdi meg működését Kaposváron.
szept. 21
20:12
Szalmonellajárvány Székesfehérváron: 181 óvodás és iskolás fertőződött meg (Gondola)
Szalmonellafertőzéstől 181 óvodás és alsó tagozatos általános iskolás betegedett meg Székesfehérvár 16 oktatási intézményében; a vizsgálatok 95 gyermeknél igazolták a fertőzést - mondta az ÁNTSZ kistérségi intézetének tiszti főorvos helyettese kedd este az MTI-nek
szept. 21
20:12
Az Opel után az Audival is megállapodhat a kormány + videó (ATV)
800 új munkahely lesz a szentgotthárdi motorgyárban.
szept. 21
20:14
A kórházban halt bele sérüléseibe (HírTV)
A kórházban belehalt sérüléseibe az a kerékpáros férfi, aki egy teherautó elé hajtott Pápán.
szept. 21
20:14
Nem térhet haza moszkvai száműzetéséből Milosevic özvegye (Gondola)
A belgrádi ügyészség kedden meglepő döntéssel megakadályozta, hogy közel tíz évig tartó moszkvai száműzetés után hazatérhessen Szerbiába a hatalomból 2000-ben eltávolított Slobodan Milosevic néhai szerb elnök özvegye
szept. 21
20:27
Románia új kölcsönszerződést köt az IMF-fel (Infostart)
Jövőre új kölcsönszerződést köt Románia a Nemzetközi Valutaalappal költségvetési hiányának a finanszírozása céljából - jelentette be kedden Traian Basescu román államfő. A parlamentben felszólaló államfő az mondta, hogy "senki nem ad kölcsönt Romániának hosszú távon a szerkezeti hiányok miatt. Romániának még három évre is nehéz hitelhez jutnia."
szept. 21
20:29
Járai: Fantasztikus lehetőségek állnak a CIG Biztosító előtt (Infostart)
Nyilvános részvénykibocsátást hajt végre október közepén a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt., majd - várhatóan novemberben - a társaság részvényeit bevezetik a Budapesti Értéktőzsdére. Járai Zsigmond, a CIG felügyelőbizottságának elnöke az InfoRádiónak elmondta: a részvények hivatalos kibocsátási ára 938 forint lesz, de a biztosító az ügyfeleinek kedvezménnyel értékesíti a papírokat. Hozzátette:a…
szept. 21
20:30
Hamarabb szabadulhatnak a chilei bányászok (Infostart)
Akár már október közepén kiszabadulhat az a harmonchárom chilei bányász, aki még augusztus 5-én rekedt a föld mélyén a San Jose-i réz- és aranybánya beomlását követően - tájékoztatott kedden az El Mercurio című chilei napilap kormányzati forrásokra hivatkozva.
szept. 21
20:30
Afganisztánban 47 százalékos volt a választási részvételi arány (Gondola)
Afganisztánban a legújabb részadat szerint 4,3 millió választó adta le voksát a szombati parlamenti választáson
szept. 21
20:30
Nem kommentálnak a bíróságok (HírTV)
Sem a Legfelsőbb Bíróság, sem a Fővárosi Bíróság nem kommentálta a hírTV-nek Révész Máriusz állítását, aki kiszivárgott hírekre hivatkozva hétfőn azt mondta, a bíráknak eligazítást tartottak a 2006-os tüntetések résztvevőinek meghallgatása előtt. A 2006-os jogsértéseket vizsgáló bizottság fideszes tagja arra emlékeztetett, hogy a 141 elsőfokú végzésből a másodfokú bíróság 137-et megváltoztatott.
szept. 21
20:30
Most még nem lépett a Fed, de készen áll a lazításra (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően ezúttal sem változtatott irányadó rátáján (0.00-0.25%) az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, ám jelezte, hogy ha a körülmények azt indokolják, akkor...
szept. 21
20:32
Másfél tonna kokaint foglalt le a spanyol rendőrség (Gondola)
Másfél tonna kokaint találtak a spanyol hatóságok egy a nyílt tengeren megállított vitorlás hajón - jelentették be kedden Madridban
szept. 21
20:32
Amerikai alapkamat: 0,25%- elörejelzés: 0,25% (HírTV)
A Fed a várakozásoknak megfelelően nem változtatott 0,25%-os alapkamatán. In-www.globalfx.hu
szept. 21
20:48
A Fed nem változtatott az alapkamaton (Gondola)
Nem változtatott az alapkamaton az amerikai Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) kedden, az elemzői várakozásoknak megfelelően
szept. 21
20:48
Jó hír a chilei bányászoknak (HírTV)
A chilei mentőalakulatok már október közepére felszínre hozhatják a több mint hétszáz méteres mélységben rekedt harminchárom bányászt – számolt be kedden az El Mercuri nevű napilap. Az eddigi tervek szerint november elején hozták volna őket fel, de az újság meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva azt írja: a vártnál gyorsabban halad az egyik fúró a bányászok felé, akik augusztus 5...
szept. 21
20:48
Madárral ütközött, visszafordult egy gép Ferihegyen (ATV)
Háromórás késéssel útnak indulhatott, fedélzetén 100 emberrel.
szept. 21
20:50
Magasfeszültségű vezetéknek ütközött egy sárkányrepülő Tiszakécske mellett (Gondola)
Felszállás közben magasfeszültségű vezetéknek ütközött egy sárkányrepülő kedden Tiszakécske és Tiszabög között; a légi jármű vezetője nem sérült meg - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője
szept. 21
20:50
Brutális tájfun pusztít Tajvanon (ATV)
Kína felé halad tovább.
szept. 21
20:52
Már októberben kiszabadulhatnak a föld mélyén rekedt chilei bányászok (Gondola)
Akár már október közepén kiszabadulhat az a 33 chilei bányász, aki még augusztus 5-én rekedt a föld mélyén a San Jose-i réz- és aranybánya beomlását követően - tájékoztatott kedden az El Mercurio című chilei napilap kormányzati forrásokra hivatkozva
szept. 21
21:06
EUR/USD 1,3280-nál jár az árfolyam (HírTV)
A Fed az aktuális gazdasági környezetben a közeljövőben nem fogja emelni az alapkamatot. A Fed készen áll a további intézkedésekre, amennyiben szükségesek, de egyelőre nem tettek közzé semmilyen konkrétumot. Az árfolyam a kamatdöntés közzététele óta folyamatosan emelkedik és már 1,3280-nál jár. Amennyiben marad a lendület nemsokára meglehet az 1,33-as szint is. (Odor Tamás
szept. 21
21:06
Brüsszel hamarosan dönt a Párizs elleni eljárásról (Gondola)
Napokon belül dönt a tervek szerint az Európai Bizottság arról, hogy indít-e európai uniós szabálysértési eljárást Franciaország ellen a romák csoportos kitoloncolása miatt - jelentette be Viviane Reding, az emberi alapjogokkal összefüggő ügyekért felelős bizottsági tag Strasbourgban
szept. 21
21:07
Fogalmuk sincs a jegyzőknek, hogyan kell megszüntetniük a családi pótlékot (ATV)
Alig tart két hete az iskola, de már most van olyan gyerek, akinek összegyűlt 50 igazolatlan órája.
szept. 21
21:08
Törvényesen az állatokért – Zöld övezet (videó) (HírTV)
10 éves az állatvédelmi törvény, de vajon valóban kevesebb állatot bántalmaznak a törvény hatályba lépése óta? Mennyire hatékony ma Magyarországon az állatkínzásos bűncselekmények megelőzése, visszaszorítása, vagy felderítése? Kik vigyáznak a törvény betartására, azaz kinek a dolga a betartatás? Tudjuk-e, kihez forduljunk, ha azt látjuk, hogy nem megfelelő körülmények között tartanak állatokat?…
szept. 21
21:24
30 tonnás daruval mentették a nénit (Blikk)
Bravúros mentésnek lehetettek szemtanúi a VIII. kerületi Szigony utca lakói.
szept. 21
21:24
Mickey Rooney 90 éves (Infostart)
Szeptember 23-án lesz 90 éves Mickey Rooney, az amerikai filmek egykori Oscar-díjas gyermeksztárja, aki a filmipar történetének leghosszabb karrierjét mondhatja magáénak: 1926 óta a mai napig forgat.
szept. 21
21:24
Így alakulhat át Budapest üzemeltetése a választás után (Infostart)
A Fidesz tervei szerint a következő önkormányzati ciklusban két új cég segítené és ellenőrizné a fővárosi tulajdonú vállalatok gazdálkodását - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában György István. A párt budapesti frakcióvezető-helyettese közölte: a két központ a közösségi közlekedés feladatrendszerét, valamint a közüzemi ellátást biztosító közszolgáltatókat irányítaná.
szept. 21
21:24
Részegen tekert a nő, majd „meg akarta kímélni a rendőröket a papírmunkától” (HírTV)
Hat hónap felfüggesztett börtönre ítélt a Szegedi Ítélőtábla egy nőt, aki megpróbálta megvesztegetni a vele szemben, ittas kerékpározás miatt intézkedő rendőröket.
szept. 21
21:24
A világ legidősebb embere 114. születésnapját ünnepli (Gondola)
A világ legidősebbnek tartott embere, aki az Egyesült Államokban él, kedden ünnepli 114
szept. 21
21:24
Vezetéken akadt a sárkányrepülő (Blikk)
szept. 21
21:24
Dél-Afrika: illegális telepesek csaptak össze rendőrökkel (ATV)
Le akarták bontani a kunyhóikat.
szept. 21
21:42
Kiteszik az őrző-védő cégek szűrét a magyar laktanyákból (Infostart)
A tervek szerint már az év végétől újra katonák őrzik a honvédségi laktanyákat. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tartott előadásában azt mondta: elfogadhatatlan, hogy külföldön működik magyar őrző-védő zászlóalj, itthon pedig magáncégek védik a laktanyákat.
szept. 21
21:42
Schmitt Pál: "Így politizálna Magyarország az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjaként" (Infostart)
Schmitt Pál köztársasági elnök New Yorkban kedden az üzbég, majd a macedón államfővel folytatott megbeszélést. itt fontos hangsúlyt kapott Magyarországnak az törekvése, hogy a 2012-2013-as időszakra ismét az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjává válasszák.
szept. 21
21:42
Nem bántak kesztyűs kézzel Paris Hiltonnal (HírTV)
Feltartóztatták Paris Hiltont a bevándorlási hatóság munkatársai a tokiói Narita repülőtéren, miután megérkezett a gépe Las Vegasból – számolt be a japán média. Paris Hilton hétfőn bűnösnek vallotta magát egy Las Vegas-i bíróságon kokain birtoklásának vádjában: az örökösnő kétszer hat hónapos, felfüggesztett büntetést kapott. A bíró figyelmeztette Hiltont, hogy egyéves letöltendő börtönbünte...
szept. 21
21:42
Schmitt ismertette a BT-taggá választás esetén követendő magyar alapelveket (Gondola)
Schmitt Pál köztársasági elnök New Yorkban kedden az üzbég, majd a macedón államfővel folytatott megbeszélést, amelyeken fontos hangsúlyt kapott Magyarországnak az törekvése, hogy a 2012-2013-as időszakra ismét az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjává válasszák

Keresés