Menetrend szerint halad a Ferihegyi repülőteret üzemeltető cég zajvédelmi programjának megvalósítása. Ezúttal a hajtóműpróbázó hely kapott zöld utat: az igazgatóság legutóbbi döntése értelmében elkezd...
A font pár napja igyekszik elhagyni oldalirányú sávját. Ahhoz, hogy sikerüljön, az 1,5700-es érték fölé kellene emelkednie, amely azonban kemény diónak bizonyult. Nem csak azért, mert itt ellenállás található, hanem azért is, mert itt fut az augusztus eleje és szeptember közepe közti mozgás 61,8%-os Fibonacci-szintje. A devizapár idöközben visszaesett 1,5551-re, és fennáll a veszélye, hogy…
Harmincfokos hőségben és szikrázó kaliforniai napsütésben került sor vasárnap az első Los Angeles-i magyar fesztiválra. Az utcabálszerű rendezvényt a Magyar Főkonzulátus védnökségével az Amerikai Magyar Napló című magazin és a hollywoodi Maximilian`s magyar étterem szervezte meg.
Felszállhatott az a gép, amelynek kora délután vissza kellett fordulnia Ferihegyre, miután egy madárral ütközött. A repülő futóművei felmelegedtek, ezeket a tűzoltók hűtötték le. A gépet szakemberek vizsgálták át, végül az eredeti időponthoz képest háromórás késéssel útnak indulhatott, fedélzetén 100 emberrel.
A javuló euróövezeti befektetői hangulat erősödéshez segítette a forintot kedden: az eurót délután négykor 279,83 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,71 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 22.851,68 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények g...
A Fed kamatdöntése előtt óvatossá váltak a befektetők; a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,71 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 22.851,68 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Továbbra is megvalósítható a Szlovákiát és Magyarországot összekötő gázvezeték terve - jelentette ki Ján Petrovic, a szlovák gazdasági és építésügyi minisztérium energetikai osztályának vezetője kedd...
Döbbenetes haláleset rázta fel az észak-karolinai Charlotte város lakóit. Megölték a rendőrfőnök lányát. A 23 éves Valerie Hamilton gyilkosát pár nappal később elkapták. Merl Hamilton egy tévéadásban riadóztatta rendőrkollégáit, akik majd 1000 km-re a gyilkosságtól kapták el a feltételezett tettest.
Kénytelen volt megszakítani a felszállást egy Isztambulba tartó járat kedden kora délután a Ferihegyi repülőtéren, miután egy madár csapódott a kifutópályán guruló repülőgép törzsébe; senki sem sérült meg.
Augusztusban 0,57 milliárdos értéket hozott a svájci külkermérleg (elözö: 2,84 Mrd). Az M3-as pénzmennyiség augusztusban 6,6%-kal emelkedett (elözö. 6,5%). Nyomás alá került a font. Spanyolország, Írország és Görögország és sikeres kötvénykibocsátáson van túl. Az amerikai megkezdett építkezések augusztusban 600.000-es értéket produkáltak (elörejelzés: 550.000, elözö: 550.000). Az építési…
Beatrix királynő éppen trónbeszéde megtartásához hajtatott a hágai parlamenthez Hágában, amikor egy 29 éves férfi a hintójához vágott egy gyertyatartót. Az incidensben senki sem sérült meg.
A tervek szerint már az év végétől újra katonák őrzik a laktanyákat a honvédség alakulatainál - mondta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára kedden a fővárosban tartott előadásán.
Jogerősen hét évre ítélte a Győri Ítélőtábla azt a háromgyermekes anyát, aki alkalmi partnerétől teherbe esett, majd az újszülöttet az emésztőgödörbe dobta - tájékoztatta kedden az ítélőtábla sajtószóvivője az MTI-t.
Webber világhíres rockoperáját, a Jézus Krisztus szupersztárt mutatta be a hétvégén a Madách Színház. A mű valaha kócosnak, lázítónak hatott, ma inkább biztos siker.
A magyar kormány cselekvési terve, a foglalkoztatás bővítése, tíz év alatt egymillió munkahely teremtése meghozhatja a gazdaság fellendülését, és visszaszoríthatja a munkanélküliséget - hangsúlyozta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke kedden sajtótájékoztatón.
A kereskedési nap végére a délben még jól álló OTP is megrogyott, így a jó nemzetközi hangulat ellenére is 0.9%-os mínuszban zártunk átlagos 21.3 milliárd forintos forgalom mellett. Este 20:15-kor...
A GfK Hungária Piackutató Intézet szerint teljes mértékben indokolt volt a magyar egészségügyi rendszer 2006 végén kezdett átalakítása; az ágazat alapvető változtatásokat igényelt mind a fenntarthatóság, mind a teljesítőképesség, az eredményesség és az észlelt minőség javítása érdekében.
A kórházban belehalt sérüléseibe az a férfi, aki hétfőn délelőtt sérült meg, mikor két személyautó frontálisan ütközött a Veszprém és Nagyvázsony közötti úton. A balesetben egy ember a helyszínen életét vesztette, egy másik könnyebben megsérült.
Kénytelen volt megszakítani a felszállást egy Isztambulba tartó járat kedden kora délután a Ferihegyi repülőtéren, miután egy madár csapódott a kifutópályán guruló repülőgép törzsébe. Senki sem sérült meg.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 203,71 pontos, 0,88 százalékos csökkenéssel, 22.851,68 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 21,4 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Megtörtént a honvédelem első 100 napjának értékelése a kormányváltás után, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára szerint Magyarország mára puha célponttá vált
A Magna International, a világ legnagyobb autóalkatrész-gyártója kedden három üzemet indított be Szentpéterváron Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök jelenlétében.
A magyar nagytőkét képviselő Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének képviselője mellett a kis- és középvállalkozásokat tömörítő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) képviselője is helyet kap Tarlós István kabinetjében, ha a Fidesz és a KDNP jelöltje nyeri meg az októberi választást. A 160. születésnapját ünneplő BKIK közgyűlésén Tarlós megígérte, ha nyer, a kamara szervezheti meg…
A Város Mindenkié hajléktalan jogvédő csoport embertelennek és etikátlannak tartja a Belügyminisztérium azon javaslatát, amely kitiltaná a hajléktalanokat a közterekről; a jogvédők hétfőn a Belügyminisztérium épülete elé, a Deák Ferenc-szobor körüli füves területre hirdettek demonstrációt a törvénytervezet ellen, s egy petíciót is átadtak a minisztérium egyik vezetőjének.
Embertelennek és etikátlannak minősítette egy hajléktalan jogvédő csoport a Belügyminisztérium legújabb javaslatát, követelik a lakhatáshoz való állampolgári jog Alkotmányba foglalását
Haumann Péter a Nemzet Színésze lett, így ismét teljes létszámú, 12 tagú a Nemzet Színészeiből álló testület. A döntést kedden hozta meg a másik tizenegy művész.
A tervek szerint már az év végétől újra katonák őrzik a laktanyákat a honvédség alakulatainál - mondta Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára kedden a fővárosban tartott előadásán.
Franciaország 12,5 milliárd eurós adókedvezmény-csökkentést hajt végre 2012-ben a tervek szerint, a jövő évi, már bejelentett 10 milliárd eurón felül - jelentette be Francois Fillon francia kormányfő kedden. Az intézkedés célja hogy az EU által előírt szintre csökkenjen a GDP-arányos államháztartási hiány.
Románia új kölcsönszerződést köt jövőre a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) költségvetési hiányának a finanszírozása céljából - jelentette be kedden Traian Basescu román államfő.
Három szemetes ember, tíz kuka, sok bosszúság. Talán így lehetne összefoglalni annak a videónak a tartalmát, mely, mondani sem kell, azonnal sláger lett a YouTubee-on.
Csúcstechnológiájú hajtőműpróbázó bázist hoznak létre a reptéren a Budapest Airport szakemberei, zajvédő és zajelnyelő falak biztosítják majd a laksosság nyugalmát
Franciaország 12,5 milliárd eurós adókedvezmény-csökkentést hajt végre 2012-ben a tervek szerint, a jövő évi, már bejelentett 10 milliárd eurón felül - jelentette be Francois Fillon francia kormányfő...
Haumann Péter Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színművészt választották meg kedden a Nemzet Színészei közé a közelmúltban elhunyt Kállai Ferenc helyére. Cikkünk végén Haumann Péter nyilatkozata.