2010. szeptember 21. kedd

szept. 21
13:56
Több mint százmilliót szórt el a XIII. kerületi szocialista vezetés? (HírTV)
Több mint százmillió forint többletet fizetett ki a XIII. kerületi szocialista vezetés az elmúlt időszakban óvoda- és iskolafelújítások kapcsán – mondta el a Független Hírügynökségnek Simor Miklós, a Fidesz kerületi képviselőjelöltje. A politikus feljelentést tett.
szept. 21
13:56
LB: jogellenes volt a Kossuth téri tüntetés feloszlatása (ATV)
Jogellenesen oszlatta fel a rendőrség 2006 október 23-án hajnalban a Kossuth téri demonstrációt - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) kedden.
szept. 21
14:00
Görögországban is sikeres volt a mai kötvénykibocsátás (ProfitLine)
Görögország könnyedén értékesítette 390 millió eurónyi 13 hetes futamidejű kincstárjegyeit kedden, amelyeknek a hozama kisebb lett a korábbi kibocsátásnál.
szept. 21
14:12
WHO: Európában naponta 40 fiatal hal meg erőszakos cselekményekben (Gondola)
Európában naponta negyven, évente több mint tizenötezer fiatal hal meg erőszakos cselekmény következtében - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felméréséből, amelyet a szervezet európai regionális irodája készített
szept. 21
14:12
Távoznia kell a moszkvai polgármesternek (Kripto Akadémia)
Jurij Luzskov moszkvai polgármester távozása hivatalából eldöntött tény - jelentette a Vedomosztyi című üzleti lap az elnöki adminisztrációban lévő forrásokra hivatkozva.
szept. 21
14:12
LB: jogellenesen oszlattak október 23-án (+videó) (HírTV)
Jogellenesen oszlatta fel a rendőrség 2006. október 23-án hajnalban a Parlament előtti tüntetést - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság. Az indoklás szerint a tüntetőknél nem voltak veszélyes tárgyak, és az sem bizonyítható, hogy erőszak alkalmazására készültek volna.
szept. 21
14:12
Kukkolás árgaranciával: a látvány önmagáért beszél (Pénzcentrum)
Videókkal segíti az utazókat az ideális szálloda kiválasztásában egy közelmúltban indult honlap. Az egyik első YouTube alapú szállásfoglaló portálon az érdeklődők pontosan látják, mi várja majd őket a helyszínen. Az oldalon máris hetente mintegy harmincan foglalják le szállásukat....
szept. 21
14:18
A méhpempő - miért annyira értékes gyógymód? (Édenkert)
A méhpempő az egyik legtáplálóbb étel a világon, amelyik javítja a táplálkozási hiányosságokat és segít gyorsabban túljutni az olyan állapotokon, amelyekkel akár évekig is küzdöttünk. A méhpempő az agyi tevékenységek serkentése miatt is elismert.
szept. 21
14:27
Kapkodták az állampapírokat (Privátbankár)
A mostanában megszokottat is meghaladó túljegyzést a szokásosnál erősebben megemelt, 65 milliárd forintos értékesítéssel nyugtázta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az e heti 3 hónapos diszkont kin...
szept. 21
14:30
Tim Howard levetkőzött (Blikk)
Liverpool ‒ Meztelenül sem kell szégyenkeznie Tim Howardnak (31).
szept. 21
14:30
Megvadult rottweilerek támadtak a férfira (HírTV)
Megvadult kutyák támadtak meg egy dorozsmai férfit hétfőn késő este Szegeden. A rottweilereket miután nem tudták megfékezni, végül hivatásos vadász lőtte ki az állatokat.
szept. 21
14:30
Megjelent a 12. trópusi vihar az idei atlanti hurrikánidényben (Gondola)
Megjelent az idei atlanti hurrikánidény tizenkettedik néven nevezett trópusi vihara, a Lisa, messze az amerikai kontinenstől
szept. 21
14:30
"Legalább ötvenmillió forintba kerül havonta a Papcsák-Budai-Varga trió működése" (Alternatív Energia)
A szocialista párt szerint a devizahiteleseken stabil gazdaságpolitikával lehetne segíteni.
szept. 21
14:30
Megerősítésre kerül a lokális csúcs Amerikában? (Portfolio)
A tegnapi napon kitörtek a vezető tengerentúli piacok, melyek végül napi maximumaikhoz közel 1.4-1.7%-os pluszban fejezték be a hétfői kereskedést. A határidők jelenleg kis elmozdulást mutatnak: a...
szept. 21
14:30
Hibrid szuperautó nyitott tetővel – jön a Lotus Elite (Auto Pult)
A köd lassan, de biztosan száll föl a Lotus háza táján, ugyanis egyre többet tudunk meg a gyártó jövőbeli terveiről. A britek most a 2014 tavaszán érkező Elite formavilágába és részletes adataiba engednek egy rövid betekintést.
szept. 21
14:32
Péntektől kapható az iPhone 4 Magyarországon (Gondola)
Blogbejegyzések szerint péntektől lesz kapható az iPhone 4 Magyarországon, jóllehet az eseményről hivatalosan részleteket még nem közöltek
szept. 21
14:33
Az EU ezentúl összehangoltan lép fel a gázellátási válságok során (ProfitLine)
Megszavazta az Európai Parlament kedden azt az európai uniós szabályozást, amely a tagországok összehangolt, közös fellépését irányozza elő esetleges jövőbeni gázellátási válságok időszakára.
szept. 21
14:34
MSZP: stabil gazdaságpolitikára van szükség (Gondola)
A szocialista párt szerint a devizahiteleseken stabil gazdaságpolitikával lehetne segíteni - mondta Török Zsolt, az MSZP szóvivője
szept. 21
14:36
Sajnálja a Superman-jelmezt Rétváritól Novák Előd (Gondola)
szept. 21
14:39
Hogyan égessünk még több zsírt? - 1. rész (Édenkert)
Mindenki szeretne több zsírt égetni fogyás, alakformálás, egészségmegőrzés, jólét vagy sport céljából. Ebből a cikkből megtudhatjuk, hogy hogyan lehet hatékonyan zsírt égetni, és miként hozzuk ki a legtöbbet az elvégzett gyakorlatokból.
szept. 21
14:45
Jön az influenzaszezon, készülnek az orvosok (Privátbankár)
Képesnek kell lennünk arra, hogy járvány idején megtegyük a szükséges intézkedéseket
szept. 21
14:47
Biztonságosabb lett Európa gázellátása (Privátbankár)
Megszavazta az Európai Parlament kedden azt az európai uniós szabályozást, amely a tagországok összehangolt, közös fellépését irányozza elő esetleges jövőbeni gázellátási válságok időszakára. A str...
szept. 21
14:48
Fideszes feljelentés a hatvani kórház működtetése miatt (Infostart)
Feljelentést tett a Fidesz hatvani szervezete különösen nagy vagyoni hátrányt jelentő hűtlen kezelés miatt az Országos Rendőr-főkapitányságon ismeretlen tettes ellen a helyi önkormányzat és a HospInvest Zrt. által a hatvani kórház működtetésére kötött szerződés miatt - jelentette be a párt által megbízott ügyvéd.
szept. 21
14:48
Kiderítették, miként gyilkolt a lörrachi ámokfutó ügyvédnő (Infostart)
Brutális módon ölte meg férjét és közös gyermeküket az a 41 éves nő, aki ezután lőfegyverével ámokfutást rendezett egy lörrachi kórházban, Németországban. Nyolc éven belül ez a negyedik fegyveres ámokfutás, emiatt vita kezdődött Németországban a lőfegyvertartásról. A rendőrszakszervezet nem ért egyet azokkal, akik törvények szigorítását sürgetik.
szept. 21
14:48
Wenger elismerte: vétkes, és bűnhődnie kell (Infostart)
Arséne Wenger, az Arsenal vezetőedzője elismerte vétkességét és elfogadta az ilyenkor szokásos egy tétmérkőzésre szóló eltiltást és 8000 fontos bírságot - közölte kedden az Angol Labdarúgó Szövetség.
szept. 21
14:48
Amerikai megkezdett építkezések: 600.000- elörejelzés: 550.000 (HírTV)
Amerikai megkezdett építkezések augusztusi mutatói: 600.000- elörejelzés: 550.000- elözö havi érték: 550.000. Részletek következnek
szept. 21
14:48
Tízezrek tüntettek Prágában a tervezett bércsökkentések ellen (Gondola)
Több tízezer cseh közalkalmazott tüntetett Prágában a jobbközép kormány tervezett bércsökkentési és takarékossági intézkedései ellen
szept. 21
14:48
Szócska tudja, miért volt zűr a tavalyi influenzaoltás körül (Alternatív Energia)
Több ok miatt is bizonytalan volt a tavalyi influenzaszezon oltási programja - mondta az egészségügyért felelős államtitkár az országos tiszti főorvossal közösen tartott sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
szept. 21
14:48
10.5 százalékos bővülés az amerikai ingatlanpiacon (Portfolio)
Augusztusban a megkezdett építkezések száma 10.5, az újonnan kiadott építési engedélyek száma pedig 1.8 százalékkal emelkedett az USA-ban - jelentette az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium....
szept. 21
14:48
80 évesek is tanulnak a Miskolci Egyetem (ATV)
Újabb előadássorozattal folytatódik az idén szeptemberben a Miskolci Egyetem és a MINŐIES Alapítvány által tavaly indított Szépkorúak Akadémiája - közölte Hajdúné Molnár Katalin főszervező az MTI-vel.
szept. 21
14:50
Amerikai építési engedélyek: 590.000- elörejelzés: 560.000 (HírTV)
Amerikai építési engedélyek augusztusi mutatói: 590.000- elörejelzés: 560.000- elözö havi érték: 560.000. Részletek következnek
szept. 21
14:51
Rugalmas foglalkoztatási formákat alkalmaznak a válságálló cégek (HR Portál)
Bizonyos cégek válságállónak bizonyulnak az alkalmazottak számát tekintve. A több százezer főt alkalmazó Top 100 vállalatnál csak 241 fővel dolgoztak kevesebben a múlt évben, mint egy évvel korábban, miközben az árbevételük 9,3 százalékkal csökkent. Hogyan lehetséges ez?
szept. 21
14:52
Egymilliárd euró a szegénység felszámolásáért (HírTV)
Az Európai Unió egymilliárd eurót ajánlott föl a súlyos szegénység felszámolására a világon. Ezt José Manuel Barosso, az Európai Bizottság elnöke jelentette be az ENSZ-csúcson. A tanácsozáson a világszervezet fejlesztési céljait vitatja meg 140 állam- és kormányfő. Magyarországot Schmitt Pál köztársasági elnök képviseli.
szept. 21
15:00
Hogyan égessünk még több zsírt? - 2. rész (Édenkert)
Ebből a cikkből megtudjuk, hogy a zsírégető zóna tényleg létezik-e, vagy csak egy mítosz. Továbbá azt is megtudhatjuk, hogy a súlyzózás tényleg annyira hatásos-e, mint ahogyan azt sokan állítják.
szept. 21
15:02
Hogyan égessünk még több zsírt? - 3. rész (Édenkert)
Nézzük meg, hogy a bemutatott gyakorlatokon kívül még mit lehet tenni annak érdekében, hogy zsírt égessük.Többek között arról is szó lesz, hogy jó-e éhgyomorral edzeni vagy sem.
szept. 21
15:03
Tízezrek tüntettek a prágai utcákon (Privátbankár)
Több tízezer cseh közalkalmazott tüntetett kedden délután Prágában a tervezett tíz százalékos bércsökkentés ellen
szept. 21
15:06
Mesterlövészek lőttek az ámokfutó ügyvédre (Blikk)
Vadászpuskájával nyitott sortüzet szomszédai házára, majd a kiérkező zsarukra az az angol ügyvéd, akit végül hét mesterlövész lőtt le. A férfi az ámokfutása előtt nagyobb mennyiségű alkoholt és drogot fogyasztott.
szept. 21
15:06
Pénzt mosott a Vatikán bankja? (Infostart)
A római ügyészség vizsgálatot indított a Vatikán bankja, az IOR elnöke, Ettore Gotti Tedeschi, és egyik munkatársa ellen, mert felvetődött annak a gyanúja, hogy a bank pénzmosásban vett részt - közölték kedden római bírósági források. A bank és a Vatikán szóvivője egyelőre nem kívánta kommentálni a hírt.
szept. 21
15:06
Kábítószert és alkoholt is fogyasztott a cserbenhagyó autós (HírTV)
Elsodort egy kerékpárost, majd megállás nélkül elhajtott a helyszínről egy autós Celldömölkön. A hétfő esti baleset okozóját a rendőrök elfogták. Kiderült, az autós ittas volt és kábítószert is fogyasztott – értesült a HavariaPress.
szept. 21
15:06
A Fidesz feljelentést tett a hatvani kórház működtetési szerződése miatt (Gondola)
Feljelentést tett a Fidesz hatvani szervezete különösen nagy vagyoni hátrányt jelentő hűtlen kezelés miatt az Országos Rendőr-főkapitányságon (ORFK) ismeretlen tettes ellen a helyi önkormányzat és a HospInvest Zrt
szept. 21
15:06
Kovács László: nem reménytelen egy ellenzéki vezetés (Alternatív Energia)
Ellenzéki politikus irányítása alatt is lehet jól működtetni egy várost, erre az elmúlt években is több példa volt - jelentette ki Kovács László, az MSZP alelnöke kedden, Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.
szept. 21
15:06
Kilencszázmillió forintos beruházással fürdő épül Szekszárdon (ProfitLine)
Kilencszázmillió forintos ráfordítással hamarosan elkezdődik a szekszárdi strand- és élményfürdő építése, a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. beruházásban készülő létesítményhez két meleg vizes kút már készen áll – mondta Szekszárd polgármestere kedden, a fürdő helyszínén tartott sajtótájékoztatón, Szekszárdon.
szept. 21
15:06
Két tábor között "őrlődik" Orbán Viktor (Portfolio)
Kettős személyiséggel rendelkezik a Fidesz, ami a gazdaságpolitikai elképzeléseit illeti és ezzel magyarázhatóak a kormány eltérő megnyilvánulásai is - mutat rá friss elemzésében Peter Attard...
szept. 21
15:08
Horror! Leszakadt a lelátó a nézők alatt (Blikk)
Több mint 100 ember megsérült, ebből 22 súlyosan, miután leszakadt a lelátó egy Brazíliában rendezett autóversenyen.
szept. 21
15:08
Öngyilkos merénylőnő készül robbantani? (HírTV)
A kormány és a biztonsági elemzők szerint is terrorveszély fenyegeti Franciaországot. Az algériai titkosszolgálat pénteken értesítette a francia hírszerzést arról, hogy egy öngyilkos merénylőnő készül támadásra a francia fővárosban. A főbb turistalátványosságok védelmét is megerősítették. Franciaország Afganisztánban és Libanonban is katonákat állomásoztat, de szakértők szerint az Afrikában…
szept. 21
15:08
Brutális módon ölte meg férjét és fiát a német ámokfutó nő (Gondola)
Brutális módon ölte meg férjét és közös gyermeküket az a 41 éves nő, aki tettét követően lőfegyverével ámokfutást rendezett egy lörrachi kórházban, Németországban
szept. 21
15:08
Ámokfutást végzett a Fidesz Borsodban (Alternatív Energia)
Ámokfutásnak nevezték a Fidesz-KDNP vezette Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elmúlt négy évi munkáját a közgyűlés MSZP-s frakciójának vezetői keddi miskolci sajtótájékoztatójukon.
szept. 21
15:08
A várt mértékű volt a lengyel maginfláció (ProfitLine)
A várakozásoknak megfelelő, 1,2 százalék volt az augusztusi lengyel maginfláció éves szintje, nem változott júliushoz képest - az ország központi bankjának keddi közlése szerint.
szept. 21
15:10
Az OTP vezetésével emelkedik a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 73,14 pontos nyitás után kissé csökkent kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 23.127,70 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 67,08 pontos, 0,29 százalékos emelkedés.
szept. 21
15:12
USA - Várakozáson felüli ingatlanpiaci adat került napvilágra (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban a szezonálisan kiigazított adatok alapján augusztusban a megkezdett ingatlanépítések száma évesített adatok alapján 10,5 százalékkal 598.000 egységre emelkedett, a felülvizsgált júliusi 541.000 egységről, valamint 2,2 százalékkal meghaladta az előző év hasonló időszakában mért 585.000 egységet. Az előzetes várakozások 535.000 egységre számítottak

Keresés