2010. szeptember 24. péntek

szept. 24
20:12
Élre állt a Vidi az NB I-ben (Blikk)
szept. 24
20:12
Kilencvennyolc éves a világ legidősebb ikerpárja (Infostart)
Kilencvennyolcadik születésnapját ünnepelte csütörtökön a világ legidősebb ikerpárja, a francia testvérek az életörömöt tartják magas koruk "titkos receptjének".
szept. 24
20:12
Elutasították a brit uralkodó fűtési támogatásra vonatkozó kérelmét (Infostart)
Állami támogatást kért palotáinak költséghatékonyabb fűtéséhez a brit uralkodó, kérését azonban az illetékes kormányzati tisztviselő udvariasan visszautasította, azzal az érvvel, hogy az igénylés jóváhagyása nem venné ki jól magát a sajtóban.
szept. 24
20:12
Bomba robbant a lakónegyedben (HírTV)
Pokolgép robbant Bangkok egyik délkeleti lakónegyedében, helyi idő szerint péntek délután öt óra körül - közölte a thaiföldi főváros rendőrsége. A tájékoztatás szerint a nem túl nagy erejű detonációban három ember megsebesült, könnyebb sérüléseiket egy helyi kórházban látták el. Sompol Phantapiban alezredes tájékoztatása szerint a pokolgépet ismeretlen tettesek egy üzlet előtti szeméttárolóba…
szept. 24
20:12
Abbász és az Arab Liga ragaszkodik a betelepítés szüneteltetéséhez (Gondola)
A palesztin elnök és az Arab Liga ragaszkodik ahhoz, hogy Izrael továbbra is fenntartsa a palesztin területek zsidó betelepítését szüneteltető döntést, mert e nélkül nem képzelhető el a tárgyalások folytatása
szept. 24
20:12
A fegyverkezési pénzt inkább az éhezés enyhítésére kellene költeni (Kripto Akadémia)
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken felszólította a világ országait, hogy a fegyverkezésre szánt pénz egy részét fordítsák az éhezés enyhítésére, a betegségek, és a szegény országokat sújtó egyéb bajok orvoslására.
szept. 24
20:14
Ahmadinezsád nem vonja vissza kijelentését a terrortámadásokról (Gondola)
Az iráni elnök nem hajlandó visszakozni kijelentésétől, amely szerint a világ nagy része az Egyesült Államokat gyanítja a 2001
szept. 24
20:21
Nyúlfeldolgozó üzem épül Sonkádon: 2500 új munkahely (Infostart)
Nyúlfeldolgozó üzemet épít a Vállalkozók Érdekegyeztető Roma Országos Szervezete (Vérosz) két külföldi magánbefektetővel Sonkádon; a beszállítói tenyésztői hálózattal együtt 2.500 új álláshelyet teremtő program ipari létesítményének alapkövét pénteken helyezték el a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben.
szept. 24
20:30
Kiürítették a kasszát a csepeli szocialisták (HírTV)
2005 és 2009 között 7 milliárd forinttal csökkent a szocialista vezetésű csepeli önkormányzat vagyona – közölték a helyhatóság fideszes tagjai. Emellett az idei költségvetési hiány már eléri a 4 milliárd forintot, 3 milliárd forint értékben pedig 2021-ig hitelekkel is megterhelték a kerületet.
szept. 24
20:30
Jelentős lett az északír terrorveszély Nagy-Britanniában (Kripto Akadémia)
Felemelte a brit elhárítás (MI5) az "ír vonatkozású" terrorkészültség szintjét. A hivatalos szóhasználat az észak-írországi szakadár milíciák részéről valószínűsített merényletekre utal.
szept. 24
20:30
Bekeményítettek a spanyolok - itt az új költségvetés (Portfolio)
Az elmúlt három évtized legszigorúbb költségvetését fogadta el pénteken a spanyol kormány, hogy mérsékelje az ország államháztartási hiányát, ami a harmadik legnagyobb az euróövezeti tagországok...
szept. 24
20:36
Ilyenek a kilátások a túltelített lakáspiacon (Infostart)
Igény van ugyan továbbra is a lakásvásárlásra, de az önerőt már nem mindenki képes előkeríteni. Emellett a korábbi állami támogatással sem számolhatnak - jellemezte a lakáspiacot a Duna House elemzője. Murányi Ákos hozzátette: ez azt jelenti, hogy következő egy évben nem lesz érdemi elmozdulás a lakásárakban és marad a túlkínálat a piacon.
szept. 24
20:48
Megnéztük, hogyan készülnek a megasztárosok - videó (Blikk)
szept. 24
20:48
Vásárlás közbeni is lehet imádkozni (Infostart)
Olaszországban nyitottak először templomot kereskedelmi központ területén. Dolgozóknak és vásárlóknak napi kétszer mutatnak be misét, a kétszáz főt befogadni képes templomban.
szept. 24
20:48
Felavatták Bujtor István emléktábláját Veszprémben (Infostart)
Felavatták Bujtor István színművész, a Petőfi Színház volt igazgatója emléktábláját pénteken Veszprémben; a színház főbejáratánál elhelyezett bronz emléktáblát az egy éve elhunyt művész felesége, Bujtor Judit és fia, Bujtor Balázs leplezte le, mintegy száz résztvevő jelenlétében.
szept. 24
20:48
A közbiztonságért tartott demonstrációt a Jobbik Miskolcon (Gondola)
A közbiztonságért tartott nagygyűlést és demonstrációt a Jobbik Miskolcon; a Szent István téren kezdődő esemény után a résztvevők végigvonultak a sétálóutcán, majd az egyik áruház előtti területen megkoszorúzták a "cigánybűnözés áldozatainak emlékére" feliratú táblát, amelyet ideiglenesen állítottak fel
szept. 24
20:48
Jövőre is folytatódnak az óvodabővítések (HírTV)
Bővíti az óvodai férőhelyek számát az új kormány - jelentette ki a hírTV-nek a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettese. Homolya Róbert azt mondta, 2013-ig a Széchenyi-terv keretéből valósulhatnak meg a fejlesztések. Közben Szentendrén négy, a főváros harmadik kerületében pedig egy felújított óvodát adtak át a fideszes polgármesterek.
szept. 24
20:48
Lesz-e hétfőn kamatmódosítás idehaza? (Portfolio)
Nem várnak kamatmódosítást az MNB hétfői monetáris tanácsi ülésétől londoni felzárkózó piaci elemzők, akik közül többen azt sem zárják ki, hogy a magyar jegybank akár 2012-ig a jelenlegi, 5,25...
szept. 24
20:50
Schmitt: Magyarország fellép a megosztottság ellen (Gondola)
New Yorkban Schmitt Pál köztársasági elnök az ENSZ-közgyűlés általános vitájában szólalt fel.
szept. 24
21:06
Megnéztük, hogyan készülnek a megasztárosok - videó (Blikk)
szept. 24
21:06
A közbiztonságért tartott demonstrációt a Jobbik Miskolcon (Infostart)
A közbiztonságért tartott nagygyűlést és demonstrációt a Jobbik Miskolcon; a Szent István téren kezdődő esemény után a résztvevők végigvonultak a sétálóutcán, majd az egyik áruház előtti területen megkoszorúzták a "cigánybűnözés áldozatainak emlékére" feliratú táblát, amelyet ideiglenesen állítottak fel.
szept. 24
21:06
Mi a gond a cigányokkal? - Európai körkép (Infostart)
Több nyugat-európai országban is jelentős cigány kisebbség él, s egyre többen érkeznek ide kelet-európai romák. A Le Figaro című francia napilap római, madridi és berlini tudósítója rövid körképben ismertette az állomáshelyükre jellemző helyzetet.
szept. 24
21:06
Szerelmi háromszög: gyilkolt a féltékeny ejtőernyős? (HírTV)
Megkezdődött pénteken annak a fiatal belga tanárnőnek a bírósági pere, akit azzal vádolnak, hogy egy ejtőernyős szerelmi háromszög egyik tagjaként négy évvel ezelőtt féltékenységből megölte riválisát, tönkretéve az ejtőernyőjét. A 26 éves Els Clottemans pere várhatóan négy hétig tart az ország északkeleti részén fekvő Tongers város bíróságán.
szept. 24
21:06
A dohányzás és a Parkinson-kór összefüggései (WebBeteg)
Nem az elszívott cigaretták száma, hanem a dohányzással eltöltött évek száma hozható összefüggésbe a Parkinson-kórral. Egy tanulmányban, amelyben azt vizsgálták, hogy a dohányzás csökkenti-e a Parkinson-kór kialakulásának kockázatát, úgy találták, hogy a kapcsolat inkább a dohányzás időtartamától, mint az elszívott cigaretták számától függ .
szept. 24
21:09
Jelentős megszorítások lesznek jövőre Spanyolországban (ProfitLine)
Az elmúlt három évtized legszigorúbb költségvetését fogadta el pénteken a spanyol kormány, hogy mérsékelje az ország államháztartási hiányát, ami a harmadik legnagyobb az euróövezeti tagországok közül.
szept. 24
21:24
Lázár János: Az önkormányzati választás nem a parlamenti választás kistestvére (Infostart)
Az önkormányzati választás nem a parlamenti képviselői választás kistestvére, az emberek számára talán a legfontosabb dolog, hiszen a településükről, saját sorsukról dönthetnek - mondta Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője, a nyár eleji árvíz által leginkább sújtott Felsőzsolcán tartott pénteki esti sajtótájékoztatóján.
szept. 24
21:24
Különösen veszélyes vírus pusztít világszerte (Infostart)
Egy kifinomult és különösen veszélyes számítógépes vírus pusztít világszerte, amely átveheti az üzemekben bizonyos berendezések irányítását, s már megfertőzött egyelőre ismeretlen számú erőművet, olajvezeték-hálózatot, illetve ipari létesítményt - olvasható a Financial Times pénteken megjelent számában.
szept. 24
21:24
Lindsay Lohan ismét börtönbe került (Gondola)
Lindsay Lohan ismét börtönbe került, miután az amerikai színésznő ügyét tárgyaló Beverly Hills-i bíró pénteken elutasította, hogy óvadék ellenében szabadlábra kerüljön
szept. 24
21:24
Késsel hadonászott és fenyegetőzött (HírTV)
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki autójával leszorította az útról, majd késsel fenyegette meg egy ismerősét annak tartozása miatt Etyeken.
szept. 24
21:24
Visszataszító, amit Ahmadinezsád mondott (Kripto Akadémia)
Barack Obama amerikai elnök szerint visszataszító és gyűlöletes, hogy az iráni elnök felmelegítette a 2001. szeptember 11-i merényletekről keringő összeesküvés-elméleteket az ENSZ-közgyűlésben elhangzott csütörtöki beszédében. Mahmúd Ahmadinezsád ugyanakkor egy pénteki nyilatkozatában utalt arra, hogy nem visszakozik az általa mondottaktól.
szept. 24
21:24
VW siker (ATV)
A Volkswagen Haszonjárművek Amarok modellje nyerte az első alkalommal kiírt „Nemzetközi Pick Up Díjat”. Az újonnan alapított kitüntetést ugyanazon zsűri ítéli oda, amely a tekintélyes „Év Áruszállítója” díjról is dönt.
szept. 24
21:42
Nézők nélkül is nyert az Újpest (Blikk)
szept. 24
21:42
Két éven belül 4500 fővel növelik a rendőrség létszámát - a nap hírei (Infostart)
Csaknem 15 milliárd forinttal növelte a Malév tőkéjét a vagyonkezelő. A Vatikán legmagasabb, nem egyházi személyeknek adható kitüntetését adományozta Roska Tamás akadémikusnak a pápa. A nap legfontosabb hírei.
szept. 24
21:42
Tarlós: Először egy „tereprendezéses, kiszellőztetéses időszak” jön (+videó) (HírTV)
A közvélemény-kutatások ellenére mindenkit arra kér a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, hogy aki változást szeretne, az menjen el szavazni – mondta el Tarlós István a Hír Televízió Péntek 8 című műsorában. A politikus kiemelte, hogy úgy tűnik, azok féltik legjobban a szabadságot, akik az eddigi „szabadság” alatt szabad rablást értettek. Beszélt arról is, hogy ha megnyerik a vá...
szept. 24
21:42
Hasznos VW járművek (ATV)
Öt világújdonsággal érkezik a Volkswagen Haszonjárművek a Hannoveri Haszonjármű IAA-ra, köztük a piacra nagy sikerrel bevezetett Volkswagen Amarok egy új változatával. A márka egyértelmű növekedési pályán halad: vásárlói kiszállításai 2010. augusztus végéig világszerte 18,1 százalékkal, összesen 269.800 könnyű haszonjárműre emelkedtek.
szept. 24
21:44
Rajtvonalhoz áll Szijjártó Péter is (HírTV)
A pénteken lezárult előnevezések alapján eddig több mint 11 ezren neveztek a vasárnapi Budapest Nemzetközi Maraton és Futófesztivál különböző távjaira - tájékoztatott közleményében a Budapest Sportiroda.
szept. 24
22:00
Új lakásprogramot indít a kormány (Infostart)
Hosszú távon is fenntartható, új lakásprogramot indít a kormány. A Nemzetgazdasági Minisztérium energiaügyi és otthonteremtési államtitkára a ma megnyílt, 17. Budapesti Lakásvásáron tartott szakmai konferencián azt mondta: a kabinet célja, hogy a minőségi lakhatás feltételeinek biztosításával elősegítse a gyermekvállalási kedv növekedését.
szept. 24
22:00
Erőműveket és gyárakat támadott meg egy számítógépes vírus (Gondola)
Egy kifinomult és különösen veszélyes számítógépes vírus pusztít világszerte, amely átveheti az üzemekben bizonyos berendezések irányítását, s már megfertőzött egyelőre ismeretlen számú erőművet, olajvezeték-hálózatot, illetve ipari létesítményt - olvasható a Financial Timesban
szept. 24
22:00
Tarlós István - Péntek8 (videó) (HírTV)
Vendég: Tarlós István főpolgármester-jelölt, Fidesz-KDNP
szept. 24
22:02
Medve vérengzett a belvárosban (HírTV)
Medve támadott meg egy férfit az észak-oroszországi Sziktivkar egyik belvárosi utcáján. Az állat megharapta a 26 éves fiatalember nyakát, akinek végül sikerült elmenekülnie – számolt be a város rendőrsége a péntek reggel történt esetről.
szept. 24
22:09
Mitől fájhat a fejem? - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Egy-két napja a fejem tetejének jobb oldala nagyon fáj. Nincs rá különösebb ok, nem vagyok kimerült, nem vagyok frontérzékeny, se fejfájós. Két éve szedek fogamzásgátlót. Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
szept. 24
22:15
Utcára özönlöttek a rendőrök Romániában (ProfitLine)
Mintegy hatezer rendőr és börtönőr vonult utcára pénteken Romániában, hogy tiltakozzanak a kormány megszorító intézkedései ellen.
szept. 24
22:17
Debreceni áramárverés: 60 milliót takaríthattak meg a fogyasztók (ProfitLine)
Hatvanmillió forint áramdíjat takaríthattak meg azok a fogyasztók, akik licitáltak az első hazai áramárverésen, a debreceni Energoexpón - közölte Vaszkó Gábor, a találkozót szervező V-Trade Kiállítások Kft. projektmenedzsere pénteken az MTI-vel.
szept. 24
22:18
A Besza rástartolt az Oscar-díjra (Infostart)
Srdjan Karanovic filmje, a Besza - Az adott szó kapta a legtöbb jelölést a belgrádi filmakadémián, hogy induljon az Oscar-díjért a legjobb idegennyelvű filmek kategóriájában.
szept. 24
22:18
Vécézés közben rászakadt a domboldal (HírTV)
Éppen a dolgát végezte az udvari mellékhelyiségben egy gyönki férfi, amikor rászakadt a domboldal - értesült a Független Hírügynökség. A férfit betemette a lösz, de medencecsonttöréssel túlélte a földcsuszamlást. A házánál két napon belül kétszer indult meg a partoldal.
szept. 24
22:18
A kitörés kapujában zárt az OTP (Portfolio)
A nap végére kissé felpörögtek itthon is az események, de még ennek ellenére sem jött meg az átütő erő az OTP-ben. Az igazi izgalmakkal így meg kell várnunk a jövő hetet. A kispapírok körében azonban...
szept. 24
22:48
Hogyan enyhíthetők a mezőgazdasági károk ? (ProfitLine)
A központi kárenyhítés eddig megismert forrásai elenyészőek a mezőgazdaságban keletkezett 100-120 milliárd forintnyi kárhoz képest a Magyar Agrárkamara (MA) szerint; a szervezet javaslatokat dolgozott ki a gazdálkodók terheinek enyhítésére.
szept. 24
23:12
Taxisgyilkos dominikai fiatalokat ítéltek el (Blikk)

Keresés