A kormány ősszel dönt a gáz-, és távhőtámogatás meghosszabbításáról, azonban szigorúan ellenőrizni fogja a támogatási kérelmeket - mondta Soltész Miklós, szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az MTI-nek adott interjújában
Az ezüst ma új 30 éves csúcsot ért el 21,41-nél, amihez a gyengécske dollár is hozzájárult. A medvéknek türelmesnek kell lenniük. Néhány indikátortól eltekintve, melyek átmenetileg túlvásároltságot jeleznek, semmi sem utal rá, hogy eljött volna az ö idejük. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A francia szakszervezetek pénteken megállapodtak, hogy az előző napi sikeresnek ítélt mobilizációt követően október 2-án és 12-én újabb országos megmozdulást szerveznek a nyugdíjreform ellen. Francois Fillon miniszterelnök ezzel egyidőben bejelentette, hogy a kormány nem vonja vissza a "szükséges és ésszerű" reformcsomagot.
A tendencia vitathatatlan. Idén egyre több utazni vágyó vagy arra kényszerülő ember választotta az autót a légiközlekedés helyett, legalábbis a briteknél mindenképpen.
Az MSZP szóvivője arra hívja fel a Fidesz figyelmét a bizottsági távolmaradás lehetséges szankcionálásával kapcsolatban, hogy Kövér László házelnök 2000-ben még titokminiszterként több alkalommal sem jelent meg egy vizsgálóbizottság ülésén
A kormány felhatalmazásával a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) pénteken 14,7 milliárd forint tőkeemelésre tett javaslatot a Malév közgyűlésének, amely ezt elfogadta – tudatta pénteken az MNV. A tőkeemelés nagyobb része – 9,4 milliárd – hitelkonverzió, 5,3 milliárd pedig készpénz. Ezen felül 5,7 milliárd kölcsönt is kap az államtól a légitársaság. A tőkeemelésre azért volt szüksé...
Magyarországon a felnőttek 74,8 százaléka nem beszél idegen nyelvet, ennél nagyobb aránnyal az európai uniós tagországok és tagjelöltek közül csak Románia és Törökország rendelkezik - derül ki egy EU-statisztikából, amelyet pénteken, az uniós nyelvi nap alkalmából hoztak nyilvánosságra Brüsszelben
A minőségi borokkal foglalkozó pincészetek egy része még okkal bízik a jó termésben, a tömegborok piacára termelő szőlősgazdák helyzete azonban többnyire kilátástalan. Annyira rossz ugyanis az idei termés, hogy amennyiben nem érkezik engedély a törvény által lehetővé tett mustjavítást meghaladó "cukrozásra", úgy az idei szőlők egy részéből képtelenség lesz bort készíteni. A HNT elindította az…
Elvetette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlése pénteken azt a határozati javaslatot, amely felszólította volna Izraelt, hogy csatlakozzon az atomsorompó-szerződéshez (NPT)
Két évvel a nagy nápolyi szemétválság után ismét tornyosulnak a szeméthegyek a délolasz nagyvárosban: mintegy 800 tonna szemét, hulladék gyűlt már össze és növekszik naponta az utcákon egy helyi szemétszállító vállalat dolgozóinak sztrájkja miatt.
Jelentős nemzetközi befektetői hangulatjavulást indított el az a délelőtti hír, amely szerint a vártnál is jobb lett a legfontosabb német konjunktúra-index (Ifo). A hírre a dollár hanyatlani kezdett...
Munkanélküli, a járókelőket zaklató fiatalokra, utcai pénzváltókra, rongálókra és szemetelőkre panaszkodnak több győri városrész lakói is. Elköltöznének, de ingatlanjaikra áron alul sincs vevő. Az önkormányzathoz érkező panaszos levelek arra utalnak, hogy néhány család teszi pokollá a mindennapokat. A győri közgyűlés a gondok megoldására munkacsoportot hozott létre, a rendőrség pedig fokozott…
Reggelig általában kevés lesz a felhő, csapadék nem várható. Szombaton napközben délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, keleten, északkeleten számíthatunk még több-kevesebb napsütésre
Szombaton reggel dél-nyugat felől erős felhősödés kezdődik, arrafelé már előfordulhat egy-egy zápor. A szél a Duna-Tisza-közének déli részén lesz élénk
Közel 1 százalékos emelkedéssel nyitottak az amerikai részvénypiacok a pénteki kereskedési napon, miután augusztusban az tartós cikkek megrendelésállomány - szállítóeszközök nélkül számolva - meredek emelkedést mutatott a júliusi csökkenés után. Mindez csak fokozta a német üzleti hangulat váratlan javulása által keltett optimizmust.
Várhatóan szeptember 29-én kezdődik a kereskedés a HybridBox Médiainformatikai Nyrt. részvényeivel, a társaság szeptember 23-án nyújtotta be törzsvényeinek bevezetési kérelmét a Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájába.
A várakozásokkal ellentétben stagnáltak az új ingatlan értékesítések augusztusban. Az új ingatlan értékesítések júliusban a felülvizsgált adatok alapján 7,7 százalékkal 288.000 egységre csökkentek, az előzetes adatok 12,4 százalékos csökkenésről, és 276.000 egységről szóltak.
A Vical Incorporated egy gyógyszerfejlesztő vállalat, amely komoly, életveszélyes betegségekre fejleszt gyógyszereket. A vállalatnak 5 klinikai és a klinikai státusz előtti programja van, amely többek között rákkal kapcsolatos készítmények előállításával foglalkozik. A vállalat részvényei viszont gyengélkednek és nagyon hektikus az elmúlt napok mozgása. (Solar Capital)
Elhunyt Farkas Antal Jászai Mari-díjas színész; a Vígszínház művészét életének 89. évében, péntek hajnalban érte a halál - tudatta a teátrum az MTI-vel.
Korlátozott mértékben, de maradnak a szankciók a szlovákiai államnyelvtörvényben - derül ki abból a jogszabályt módosító javaslatból, amelyet a szlovák kormány hagyott jóvá rendkívüli ülésén pénteken Pozsonyban
Európa annyira elhanyagolja a katonai képességek fejlesztését, hogy egyre inkább "gyámság" alá kerül, és fél évszázad múlva már nem játékos, hanem pattogó labda lesz a kínaiak és az amerikaiak uralta globális játéktéren - ostorozta az uniós partnereket pénteken a belgiumi Gentben Hervé Morin francia védelmi miniszter.
Bár enyhe emelkedést várt a piac augusztusban az amerikai újlakás-értékesítési statisztikától, de a friss adatok szerint stagnált a júliusban megfigyelt 288 ezer egységnyi teljesítményen - közölte a...
Körülbelül hatszáz Bentley-t érint az a visszahívás, melyet azért rendeltek el az Egyesült Államokban, mert félő, hogy a motorháztető orrán található Bentley-jel egy gázolás esetén felnyársalja a szerencsétlenül járt gyalogost. A meghibásodást egy kereskedő jelentette a gyártó felé, mely még ebben a hónapban díjmentesen kicseréli a szimbólumot....
A Jobbik tiltakozik az ellen, hogy a parlamenti képviselők korkedvezménnyel mehetnek nyugdíjba, és az ezt megalapozó jogszabály mielőbbi megváltoztatását sürgeti
A belügyminiszter szerint a társadalmi elszegényedés miatt szaporodni fognak a bűncselekmények, amelyek megfékezéséhez erkölcsileg támadhatatlan és jól fizetett rendőrségre van szükség. Pintér Sándor ...
A Nemzeti Erőforrás Minisztérium teljes körű vizsgálatot kért az illetékes hatóságoktól a győri Vocational Academy Alapítvány ügyében a Magyar Nemzet információi szerint. Az oktatási államtitkárság sajtóosztálya ezt nem erősítette meg, az InfoRádió kérdésére annyit válaszoltak, hogy Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár valóban találkozott azokkal a tanárokkal, akiknek az…
A budapesti zöld területek kritikus helyzetére, az alacsony zöldfelületi arányra kívánta felhívni a figyelmet az LMP főpolgármester-jelöltje, aki Daniel Cohn-Bendittel, az Európa Parlament zöld frakciójának társelnökével ültetett növényeket a fővárosi Bem-rakparton
Gyurcsány Ferenc nem ment el a 2002–2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság pénteki ülésére. A volt kormányfő a házelnöknek írt levelében azzal indokolta távolmaradását, hogy ez nem alkotmányos kötelezettsége. A Fidesz szerint Gyurcsány „nevetséges” félremagyarázással tért ki az elől, hogy nagyon sok kínos kérdésre kelljen válaszolnia.
A jegybank elnökeként Simor András sajnálja a védőháló elveszítését, de "indokolhatónak" minősítette a kormány törekvését, hogy újra szabadon határozza meg gazdaságpolitikáját a Le Monde péntek délutáni számában megjelent interjúban.
Meghiúsulhat Románia és Bulgária január elsejére tervezett csatlakozása a Schengeni övezethez a cigány kivándorlók áradata miatt – ettől tart a román és a bolgár vezetés, amely Szófiában tárgyalt a romakérdésről. Korábban a francia és a német kormány is jelezte, hogy felülvizsgálnák az unió jelenlegi keleti határainak megnyitását.
Csaknem húsz százalékkal emelni kellene Szerbiában a gáz árát, ellenkező esetben februárban gondok lehetnek a gázellátással - figyelmeztetett pénteken a Srbijagas szerbiai állami gázszolgáltató vállalat vezérigazgatója.
Október 4-én évi 10,4 százalék fix kamatozású kötvényt bocsát ki nyilvánosan az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. - közölte a tőzsdén jegyzett társaság pénteken a BÉT honlapján a kibocsátás végleges feltételeit.