Döbbenetes műtétet hajtottak végre Nagy Britanniában. Túl kicsi volt a hat hónapos Phoebe Grimes fejének térfogata az agyához képest, ezért egy különleges operációt kellett végrehajtani a gyereken.
BUDAPEST — Folyamatosan szűkül azok köre, akiknek talán lehetőségük lesz arra, hogy beköltözzenek a ValóVilág-villába. Az RTL Klub hetek óta tartja a meghallgatásokat, legutóbb azonban már a több ezer jelentkező közül kiválasztották azt az ötszázat, akik részt vehettek egy újabb fordulón.
Két olyan alakulat csap össze Amszterdamban kedden este, amely eddig együttesen tizenegy Bajnokok Ligája-címet szerzett: az Ajaxhoz a Milan látogat. A piros-feketékkel tér vissza korábbi együtteséhez Zlatan Ibrahimovic. A Chelsea két kulcsembere nélkül fogadja a Marseille-t, míg az Arsenal Belgrádba utazik.
Megkezdődött kedden az észak-koreai állampárt rendkívüli gyűlése, az előzetes tervnek megfelelően, és ezen meghosszabbították Kim Dzsong Il főtitkári megbízatását.
BlackBerry PlayBook néven mutatták be a Research In Motion (RIM) kanadai távközlési vállalat iPad-rivális táblapécéjét, amelyet várhatóan a jövő év elejétől lehet majd megvásárolni. Videó a cikkben!
Az EUR/USD eladási nyomás alá került. Azt beszélik, hogy a Moody's le akarja rontani Spanyolország minösítését. A devizapár benézett 1,34 alá, ahol azonban euró-fedésekre került sor. Csak 1,3360-nál található támogatás, ezért ez a dollár-bikák következö célja. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A félmilliárd forintot is meghaladja az a kár, amelyet egy társaság a kisvállalkozások megsegítésére bevezetett Széchenyi-kártyás trükközéseivel okozott....
Az Opel Astra legújabb generációja vitathatatlanul szépre és izgalmasra sikeredett, ráadásul kívánatos külleme mellett korrekt minőségével és technikájával is hódít. A nemrég megénekelt háromajtós GTC változat pedig rátett még egy lapáttal: a most Párizsra beharangozott "OPC-előhírnök" pedig igazán sikergyanúsnak ígérkezik.
Új szereplők a romagyilkosságok ügyében: a Magyar Hírlap birtokába került rendőri jelentések arra utalnak, hogy a gyanúsítottaknak valóban lehettek segítőik.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal - megőrizve a regionális szerveződés előnyeit és a működőképesség folyamatosságát - háromszintű szervezetként működik október 1-jétől. A Központi Hivatal és a Regionális Főigazgatóságok mellett erős jogosítványokkal bíró megyei igazgatóságok jönnek létre....
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal - megőrizve a regionális szerveződés előnyeit és a működőképesség folyamatosságát - háromszintű szervezetként működik október 1-től. A Központi Hivatal és a Regionális Főigazgatóságok mellett erős jogosítványokkal bíró megyei igazgatóságok jönnek létre - közölte a hivatal.
Hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség Lakos Imrét, a XI. kerület alpolgármesterét. Papp Gábor, Lakos Imre ügyvédje az MTI-nek azt mondta: mind ő, mind védence panassz...
Felfelé módosította az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) a térség országainak idei gazdasági növekedéséről korábban adott előrejelzését: 8,2 százalékra 7,5 százalékról. A manilai székhelyű intézmény első...
Évtizedenként egy év alkotói szabadság minden pedagógusnak, a nyugdíj előtt állóknak kevesebb munka teljes bérért, kétlépcsős, huszonöt plusz huszonöt százalékos béremelés - ezek a legfontosabb célkitűzései Mendrey Lászlónak, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet (PDSZ) új elnökének - cikkezi a Magyar Nemzet.
BlackBerry PlayBook néven mutatták be a Research In Motion (RIM) kanadai távközlési vállalat iPad-rivális táblapécéjét, amelyet várhatóan a jövő év elejétől lehet majd megvásárolni.
Húsz Pest megyében vagy Budapesten élő gyes-ről, gyedről visszatérő férfi és nő, kisgyermekes pályaújrakezdő juthat részmunkaidős vagy távmunkában végezhető munkához, húsz pályázót pedig távmunka végzésre készítenek fel, illetve számítástechnikai és szakmai képzésben részesítenek egy uniós támogatással megvalósuló projektnek köszönhetően.
Felfelé módosította az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB) a térség országainak idei gazdasági növekedéséről korábban adott előrejelzését: 8,2 százalékra 7,5 százalékról.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal – megőrizve a regionális szerveződés előnyeit és a működőképesség folyamatosságát – háromszintű szervezetként működik október 1-jétől. A Központi Hivatal és a Regionális Főigazgatóságok mellett erős jogosítványokkal bíró megyei igazgatóságok jönnek létre.
Miután augusztusban letört a sávjából, 106 tartotta meg három alkalommal is, mire megfordult az irány. A nagy zöld gyertya, amivel visszahúzták a sáv közepére, a japán jegybank intervenciója volt. Legalább az euróval szemben ért valamit, ha már a dollárral szemben nem is. (Solar Capital)
Az állampárt kongresszusán meghosszabbították Kim Dzsong Il főtitkári megbízatását és tábornokká nevezték ki a jelenlegi vezető legkisebb fiát, a lehetséges utódként emlegetett Kim Dzsong Unt.
Ma Spanyolország országkockázati besorolása körüli bizonytalanságok, illetve az ír AIB megmentéséről szóló hírekből fakadó kételyek miatt a forintgyengülésé lehet a főszerep. Tartós hangulatromlás...
Eltűntek az értékbecslések a több száz millió forintos ferencvárosi ingatlanbotrányban: Gegesy Ferenc volt SZDSZ-es polgármester hivatalos levélben ismerte el, hogy az egyik hazai kiadóval elcserélt Lónyai utca 50. szám alatti ingatlanokra, illetve a Mátyás utca 8. szám alatti lakóházakra vonatkozó értékbecslések nem találhatóak meg a polgármesteri hivatal irattárában.
A hárshoz kötődő regék, mondák, szokások ugyanúgy részei a görög és a római, mint a germán és szláv kultúrának, vagy a magyar művelődéstörténetnek. Ismerjük hát meg a hársfa történetét!
Nemcsak a diétán, hanem azon is múlik a fogyókúra sikere, ki melyik csillagjegyben született. Bár erre tudományos bizonyíték nincs, az asztrológus szerint egyértelmű az összefüggés.
A tegnapi lecsorgás után ma megint lefelé vették az irányt a vezető indexek, a FTSE 1, a CAC-40 1.1, a DAX pedig 0.9%-os leértékelődést mutat. A csökkenés alapvetően a tegnapi amerikai kereskedés...
Már úton van a világ jelenlegi legnagyobb napelemes hajója: a PlanetSolar a tervek szerint 140 nap alatt nyolc csomós - 15 kilométer per órás - sebességgel kerüli meg a Földet
A kormány 4 év alatt összesen 800 milliárd forinttal, jövőre 80-100 milliárddal csökkenti az adminisztrációra fordított kiadást, amely ma még évi 2.800 milliárd forintot tesz ki - mondta Cséfalvay...
Dmitrij Medvegyev államfő kedden reggel írta alá a rendeletet az orosz fővárost 1992 óta irányító Jurij Luzskov felmentéséről. A Kreml honlapján közzétett rendelet szövege szerint "az orosz elnök elvesztette bizalmát a 74 éves Luzskovban". A rendelet Luzskov eddigi helyettesét, Vlagyimir Reszint nevezi ki ügyvezető polgármesternek.