Négy jelölt versenghet a főpolgármesteri posztért október 3-án: az utolsó pillanatban leadta kopogtatócéduláit Jávor Benedek LMP-s és Staudt Gábor jobbikos jelölt is. Horváth Csaba (MSZP) és Tarlós István (Fidesz) már korábban összegyűjtötte az ajánlószelvényeket
Életének 83. évében elhunyt Bánffy György, a József Attila Színház művésze, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész. A színház saját hallottjának tekinti a tragikus hirtelenséggel eltávozott színészt.
A vártnál erőteljesebben csökkent a szolgáltatószektor beszerzési menedzser indexe. A szolgáltatói ISM augusztusi értéke 51.5 pontra esett, miközben az elemzők 53.5 pontot vetítettek előre. Az...
Az Eurasia Group nevű vezető londoni tanácsadó csoport szerint az IMF-kapcsolat feladásának komoly hátulütője lehet a piaci hangulat esetleges "drámai romlása" a következő hetekben vagy hónapokban, és éppen ez okozhatja a forint további gyengülését, ami még tovább szoríthatja a hitelprést
Zala megyében két városban tudott képviselőjelölteket állítani a Lehet Más a Politika, azonban sem a megyei lista összeállításához, sem a zalaegerszegi polgármesterjelöltnek nem tudtak megfelelő számú ajánlószelvényt összegyűjteni - közölte a párt zalai szóvivője pénteken, Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatón.
A Fidesz-kormány a költségvetési kiadások emelésével és adócsökkentésekkel próbálna könnyíteni a svájci frank drágulásától szenvedő devizahitelesek helyzetén, és ez az egyik fő tényezője a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szembeni "negatív hozzáállásnak", ám a piaci hangulat, valamint az EU részéről megnyilvánuló nyomás végül jó eséllyel rászorítja majd a magyar kormányt új IMF/EU-egyezség…
Az amerikai beszerzési menedzser intézet (ISM) pénteken közzétett adatai szerint az Egyesült Államokban augusztusban romlott a szolgáltatási ágazat teljesítménye: a beszerzési menedzser index 51,5 pontra csökkent a hónapban.
A magyar férfi vízilabda-válogatottnak egy percig sem okozott gondot Oroszország legyőzése. Biros Péterék a zágrábi Európa-bajnokságon 14–10-re nyertek, és továbbra is a csoport élén állnak.
Azonnali hatállyal menesztette a Volánbusz Zrt. vezérigazgatóját a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatósága. Pekli Ferenc 2002 óta töltötte be a társaság vezérigazgatói posztját, munkaviszonya mától megszűnt, és a cég igazgatóságából is kikerült.
A Fidesz-KDNP, a Jobbik, az LMP és az MSZP aktivistáinak sikerült összegyűjteniük a szükséges mennyiségű ajánlószelvényt. A hirado.hu-n már szavazhat a jelöltekre, akkor is, ha nem a fővárosban él, nincs még 18 éves vagy eltiltották a közügyektől
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vásárolhatna vállalati kötvényekből az amerikai, az eurózóna, vagy a brit központi bank példáját követve, a gazdasági élénkítés jegyében, de a magyar intézmény jelenlegi...
Elfogadta a potenciális új tulajdonosok közel négy milliárd dolláros vételi ajánlatát a Burger King - számolt be a New York Times. A gyorséttermi láncok történetének eddigi legnagyobb ügyletének keretében a 3G Capital befektetési társaság veszi át a vállalatot.
Nem gyűlt össze elég ajánlószelvény Schmuck Andornak, a Tisztelet Társasága és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) által támogatott főpolgármester-jelöltnek - tájékoztatta maga az érintett pénteken az MTI-t.
Súlyos égési sérülésekkel vittek kórházba egy férfit a sussexi Clactonban, aki pókra vadászott házuk fürdőszobájában. A férfi egy spray-vel akarta kiirtani az ízeltlábút, a palack azonban felrobbant a kezében.
A zenei oktatás mellett angol nyelven is tanítják majd azokat a tehetséges fiatalokat, akik felvételt nyernek a több mint 800 millió forintos beruházásból Felsőörsön épülő zenei tehetséggondozó központba, és szakkollégiumba - olvasható a prae.hu-n. A beruházáshoz a Norvég Alaptól elnyert 2,7 millió euró mellé a magyar kormányzat 460 ezer eurót tesz hozzá - mondta el Mészáros Zoltán, a Camp Europe…
Huszonhárom páncéltörő gránátot és tizenöt kilónyi lőszert találtak Mosonmagyaróváron - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
Javított Lettország hitelminősítésének kilátásain a Fitch Ratings. Az eddigi negatívról stabilra változtatva azt, vagyis a közeljövőben nem esélyes a lett adósságok leminősítése. A lett hosszú...
Négy év után sem érez felelősséget Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány a 2006 őszén történt véres tömegoszlatásokkal kapcsolatban – mondta el az egykori rendőrkapitány a pénteki parlamenti meghallgatáson.
Stabilra javította a leminősítést valószínűsítő eddigi negatívról Lettország befektetési szint alatti szuverén adósbesorolásának kilátását pénteken a Fitch Ratings, a lett pénzügyi-gazdasági helyzet s...
Nagyon nehéz, de sikeres évek következnek Magyarország számára - erről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a Fejér Megyei Hírlap szombati számában megjelenő interjúban. A kormányfő a honlapján közz...
Genetikai csodának tartják Barack Obama amerikai elnök nagyobbik lányát, Maliát. A 12 éves „kislány” két év alatt 13 centit nőtt, és már csak fél fejjel kisebb apjánál.
Csaknem ezer iskolás számára késve kezdődik meg a tanítás Baranya megyében. Sásdon, Komlón és Siklóson ugyanis az érintett önkormányzatok nem gondoskodtak arról, hogy a felújítási munkálatokat tanévkezdésre befejezzék - mondta el a Magyar Nemzetnek Polics József, a térség fideszes országgyűlési képviselője. Összesen nyolc napot kell bepótolniuk a diákoknak a hétvégéken és az iskolai szünetben.
Csaknem ezer növényből álló kannabiszültetvényt számoltak fel a rendőrök a Veszprém megyei Pusztamiske községben; egy vietnami férfit őrizetbe vettek - tájékoztatta a rendőrség pénteken az MTI-t.
Ismét megállapodott egymással Azerbajdzsán és Oroszország, aminek értelmében a Gazprom megduplázva idei gázimportját, jövőre már 2 mrd köbméter gázt vásárol az állami Socar olajvállalattól. A...
A vártnál kedvezöbben alakuló amerikai adatok veszteségeket hoztak az aranynak, amely napi minimumot ért el 1.237-nél, majd 1.241-nél állapodott meg. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
"Lejárató kampány folyik ellenem azért, hogy ellehetetlenítsék Hajdú-Bihar megye egyetlen szocialista kistérségi elnökét, Polgár város szocialista polgármesterét" - kezdte sajtótájékoztatóját Tóth József (MSZP) pénteken Debrecenben.
A MOL bejelentette, hogy a Gulf Keystone megkezdte a Shaikan-3 lehatároló kút fúrását 2010. szeptember 2-án. A kis mélységű lehatároló kút a Shaikan-1 kút közelében helyezkedik el a tavaly...
A Zsidó Ügynökség elnöke elutasítja a könyvével kapcsolatos pekingi hozzáállást és azt a kérést, hogy ne sorolja Kínát a szabadságot megnyirbáló nemzetek közé.