A bajba került lakáshiteleseket megsegítő eszközkezelő társaság több verziójáról is tart az egyeztetés, a végleges előterjesztés még nem készült el. Egy kiszivárgott tervezet szerint a közüzemi díjhátralékot felhalmozók is számíthatnának a segítségre - olvasható pénteken az origo.hun.
Felmerült, hogy a megszorult lakáshiteleseken kívül a közüzemi hátralékokat felhalmozó családokat is megsegíti a kormány a Nemzeti Eszközkezelő Társasággal (NET). Az origo.hu úgy tudja, a szerdai...
Csütörtökön reggel a szerdai záróárakkal indult a kereskedés, s mindenki kíváncsian várta a fejleményeket, különösen a szerdai impozánsan pluszos amerikai zárás után, ez azonban a korábbi nagy emelkedést követően nem tudott hatni a magyar piacra. A stabilizálódás csütörtökön már az első óra után megtörtént, nagyon szűk sávban. A nap közben kiderült makroadatok pedig nem okoztak meglepetést, így…
A nehéz helyzetű amerikai pénzpiaci alapokból ismét jelentősebb mennyiségű, 6.2 milliárd dollárt vontak ki a befektetők az elmúlt héten, ami főleg az intézményi befektetők elpártolásának volt...
Csökkentett támogatás miatt idén rendhagyó módon a Merlin Színházban rendezik meg a XVI. Debreceni Szemlét, amely tradicionálisan teret biztosít az alternatív és független társulatok kibontakozásának
Az általánosságban pozitív piaci hangulat ellenére csökkenéssel indult a kereskedés a magyar piacon, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 71,43 pontos csökkenéssel, 22.786,27 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,31 százalékkal gyengült.
Keservesen jajveszékelt egy fiatalember a New York-i forgatagban. Thomas Magill a lábát fájlalta, a járókelők pedig valódi csodaként tekintettek rá. A fiú ugyanis egy felhőkarcoló negyvenedik emeletéről ugrott le.
A közüzemi díjhátralékot felhalmozókon is segítene a kormány tervei szerint felálló eszközkezelő társaság – írja az egyik internetes portál. A kiszivárgott hírek szerint az eredetileg a lakáshitelesek megsegítésére szánt állami társaság végleges formájáról még nincs döntés.
Bíróság elé kellett állnia pénteken Sydneyben a Pókemberként emlegetett Alain Robert falmászónak, aki a hét elején kapaszkodott fel az ausztrál nagyváros egyik 57 emeletes felhőkarcolójára.
Piknik Kortárs Művészeti Fesztivál - A világ számos pontjáról érkező képző- és iparművészek, alternatív zenészek zarándokolnak el idén is a művészpiknikre
A bajba került lakáshiteleseket megsegítő eszközkezelő társaság több verziója is a kormány előtt áll, de a végleges előterjesztés még nem készült el. Sajtóinformációk szerint a közüzemi díjhátralékot felhalmozók is számíthatnának a segítségre....
Szerdán két hónapja nem látott emelkedést mutattak a vezető amerikai részvényindexek, a tegnapi napon így érhetően visszafogottabb volt a hangulat. A Dow végül 0.5, az S&P 0.9, míg a Nasdaq 1.1...
Néhány magyar iskolában a szeptember elsején hatályba lépett hazafiassági törvény ellenére sem függesztették ki a szlovák állami jelképeket, sőt, a szlovák himnuszt sem játszották le - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap pénteken
Tovább csökkent az amerikai foglalkoztatottság és mérséklődhetett a magánszektor munkaerőfelvétele, miközben a munkanélküliségi ráta emelkedett - legalábbis ezt vetíti előre a Bloomberg hírügynökség...
Rákapcsolt a kínai székhelyű Huawei telekommunikációs társaság, Pécsett az Elcoteq és Komáromban a Foxconn üzemeiben ugyanis az eredetileg tervezett 700 fő helyett az év végére már 1,000 főnek...
Eltér a jegybanki stáb és a monetáris tanács kockázatértékelése az inflációs kockázatokat illetően, aminek alapvetően a bizonytalan gazdasági környezet az oka - mondta el Virág Barnabás, az inflációs...
A tegnapi csökkenés után ma is kisebb lecsorgás jellemzi a magyar tőzsdét, így a BUX jelenleg 0.3%-os mínuszban áll. Várhatóan délután pörögnek fel majd az események hiszen ekkor jön a kiemelt...
Az RFV többségi tulajdonában lévő leányvállalata nyerte meg a románai Zilah önkormányzata által a város távfűtési rendszerének korszerűsítésére és üzemeltetésre kiírt koncessziós pályázatot. Az RFV 9...
A német jegybank elnöksége csütörtökön úgy döntött, hogy megválik attól a tagjától, aki az utóbbi időben rasszista nyilatkozatokkal hívta fel magára a figyelmet. Az államfő még nem fogadta el az indítványt, melyet jogi szempontból alapos vizsgálat alá kell vetni.
Több mint 15 milliárd dinár (41 milliárd forint) adózás előtti eredményt értek el a Szerbiában működő bankok az idei első fél évben, ez 75 százalékos növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte a szerb nemzeti bank.
Egyelőre a 84-es szint tartja az árfolyamot, eddig még nem sikerült alatta zárni. Bár ezeken a szinteken a japán jegybank már komolyan aggódhat és gyakorlatilag naponta hallani a részükről kommenteket, de egyelőre ez a verbális intervenció nem gyengíti a jent. (Solar Capital)
Hozzávalók: 2 kg krumpli meghámozva és felkockázva 2,5 dl meleg tej (vagy amennyit a krumpli felvesz) 8 dkg vaj 10 dkg brie (vagy camembert) sajt kéreggel 1 teáskanál só frissen őrölt feketebors zöldfűszerek (petrezselyem, snidling, kakukkfű)
A Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa kárelhárítási költségei elérték a 8 mrd dollárt, jelentette be a BP mai közleményében. Hamarosan kicserélik a megsérült kitörésgátlót, amely tevékenységet...
Augusztusban közel harminc százalékkal nőttek a magyarországi újautó-eladások a kereskedők trükkje miatt, azonban ne higgyük, hogy túl van a piac a válságon....
Oroszország kanadai dollárba is fektetné devizatartalékát, erre akár heteken belül sor kerülhet. Ezen kívül ausztrál dollár vásárlását is fontolgatja - mondta az orosz központi bank első alelnöke.
Ingatlanügynöki tevékenységbe fogott a legnagyobb romániai kereskedelmi bank. A BCR a jelzáloghitel-piac fellendülését várja a lépéstől, miután az állam által beindított támogatási program sem hozta...
Nagyon meredek csatornában emelkedik a kukorica árfolyama és a keddi napon réssel nyitott felfelé. Ezt a rést 429’2 és 432 között még nem töltötte be. Az elmúlt napokban jócskán megnőtt a forgalom is.(Solar Capital)