Hozzávalók: 8 nagy zöld paradicsom 2 csésze kukoricadara 1 csésze tej 3 evőkanál liszt 1 evőkanál finomra vágott petrezselyemzöld kakukkfű őrölt pirospaprika őrölt feketebors só
Egyszerre lesz hallgatói és oktatói-kutatói központ az a Kecskeméti Főiskolán (KF) épülő tudósház, amely az intézmény sokrétű uniós fejlesztési projektjének legjelentősebb, 1,2 milliárd forintos beruházása. Miután a kivitelező cég az ünnepélyes munkaterület-átadáson szeptember 8-án átvette az építési területet, megkezdődhet a lerobbant laktanya épületének helyén létesülő, a tervek szerint 2011.…
A romák tömeges kiutasításának felfüggesztését fogja kérni Párizstól közösen az Európai Parlament négy frakciója, ha az erről szóló határozati javaslatot megszavazzák csütörtökön
Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának fideszes elnöke szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadság-képviselőjének a magyarországi médiaszabályozást kifogásoló jelentése "nagyon úgy néz ki, mintha Budapesten írták volna".
Hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével vádol az ügyészség két határrendészt, akik a gyanú szerint csempészeknek segítettek abban, hogy azok cigarettaszállítmányokat juttassanak át a határon.
Hat év börtönbüntetést kapott egy Kambodzsában élő francia állampolgár, aki kirabolt egy pnompeni bankot februárban. Előtte felhajtott egy üveg viszkit.
Egy ember meghalt, négyen megsérültek, amikor egy földútról az 54-es útra forduló személygépkocsi egy kisteherautóval ütközött szerdán az 54-es úton Soltvadkert és Kecel között.
A forint kora délutánra korrigálta nap közben elszenvedett veszteségeit: az eurót 287,40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben szerdán délután négy órakor, szemben a kedd délután négy órai 287,65 forinttal
A Political Capital elemzése szerint a Fidesz várhatóan nagyarányú győzelmet arat az önkormányzati választásokon, az MSZP legfeljebb támogatottsága szinten tartásában bízhat. A Jobbik akár polgármesteri címeket is szerezhet, az LMP legfőbb célja pedig, hogy megakadályozza a Fidesz fővárosi közgyűlési többségét
Magyarország jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez, erről döntött a kormány szerdai ülésén - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón szerdán Budapesten.
Benyújtotta a vádiratot a romagyilkosságok ügyében a Pest Megyei Főügyészség a megyei bíróságra; K. Árpádot és társait több emberen elkövetett emberöléssel és más súlyos bűncselekményekkel vádolják.
Az MSZP azt javasolja Varga Mihálynak, a Miniszterelnökség államtitkárának, hogy lásson hozzá az igazi probléma megoldásához, a másfél millió magyar devizahiteles megmentéséhez - közölte a párt az MTI-vel
Egy ember meghalt, négyen megsérültek, amikor egy földútról az 54-es útra forduló személygépkocsi egy kisteherautóval ütközött szerdán az 54-es úton Soltvadkert és Kecel között - közölte a rendőrség
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 417 pontos, 1,82 százalékos emelkedéssel, 23.372,66 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,1 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények er...
Hozzávalók: 8 nagy zöld paradicsom 2 csésze kukoricadara 1 csésze tej 3 evőkanál liszt 1 evőkanál finomra vágott petrezselyemzöld kakukkfű őrölt pirospaprika őrölt feketebors só
Hat hónap felfüggesztett börtönre ítélt egy szenegáli bíróság hét Korán-tanárt, akik koldulásra kényszerítették tanítványaikat. A főként muszlimok lakta nyugat-afrikai ország már régóta le akar számolni a gyakorlattal, hogy a vallás nevében kihasználják a gyerekeket.
A szocialista politikus emlékeztetett, hogy a kormányváltás idején egy euró árfolyama 265 forint környékén mozgott, míg most mintegy 290 forint, miközben a svájci frank árfolyama a 185 forintos szintről 225 forintos magasságba emelkedett
Előre rögzített céldátumra optimalizált befektetési alapot kínál a Budapest Alapkezelő. A TBSZ-re fejlesztett Budapest 2015 Alap valamint az új Budapest Zenit Alapok Alapja jelentősebb tőkeveszteségek elkerülése mellett kifejezetten dinamikus részvénykezelésével kiemelkedő hozamlehetőséget kínál....
A Brit-szigetektől Nyugat-Európán át egészen a Földközi-tenger középső medencéjéig húzódó nagy kiterjedésű ciklon területén sok a felhő, több helyen esik az eső, záporeső.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlensége megsértésének ügye az Európai Bizottság (EB) döntése alapján megindított jogvitát, kötelességszegési eljárást eredményezhet; az MNB a hatályos jogszabályokat megtartja, a jogvitában nem vesz részt - közölte a jegybank
A magyar médiaszabályozásról az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által írt jelentés úgy néz ki, mintha Budapesten írták volna, a kifogások megfogalmazása több helyen szó szerint megegyezik a szocialisták vádjaival – reagált L. Simon László, a Fidesz országgyűlési képviselője az EBESZ keddi jelentésére, amely több kritikát is megfogalmaz a részben már elfogadott új média...
Közel 100 főt foglalkoztató gyárat épít Tatabányán a Samsung, a 6.000 négyzetméteres csarnokban laptopok és monitorok házának előállítására szolgáló műanyag granulátumot gyártanak majd - tudta meg az MTI megbízható, de névtelenséget kérő forrásból
Az MSZP szerint "nemzeti pénzügyi katasztrófahelyzet felé sodródik az ország", mivel a piacok a forint gyengülésével válaszolnak a "feladatát nem teljesítő" és "össze-vissza beszélő" kormány gazdaságpolitikájára
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország közepes befektetői - Magyarországéval egyező - adósosztályzatának kilátását szerdán a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy a makrohelyzet javulásával csökken az orosz gazdaság pénzügyi sérülékenysége.
Pénzügypolitikai szempontból már fontosabb tényezővé válhatott a svájci frank, mint az euró forintárfolyama, mivel a rekordokat döntögető frankárfolyam immár bankszektor-stabilitási kérdéseket is felvet - vélekedtek a svájci frank szerdai újabb forintárfolyam-rekordja után londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar kormány valószínűleg rákényszerül a tárgyalások újrakezdésére a…
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 417 pontos, 1,82 százalékos emelkedéssel, 23.372,66 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,1 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A fogyasztóvédelem ezután sokkal nagyobb súlyt kap a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tevékenységében, és az új stratégiához szeptember 1. óta új szervezeti rendszer is társul - jelentette be Szász Károly, a PSZÁF elnöke a főhatóság szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, aki szerint nincs szükség vészforgatókönyv készítésére a forint árfolyamának alakulása miatt.
Dánia jajong. Az ország futballtörténetének egyik legnagyszerűbb játékosa, Brian Laudrup a gyilkos kórral küzd. Rákos. Igaz, azt nyilatkozta, hogy kikecmereg a bajból.
Széles körű tiltakozást váltott ki világszerte az, hogy egy floridai kis keresztény csoport az iszlám szent könyvének, a Koránnak a példányait akarja elégetni szeptember 11-én.
A magyar és az olasz férfi vízilabda-válogatott az egymás elleni csütörtöki elődöntő előtt szerda délután ha csak átmenetileg is, de közösen edzett a horvátországi Európa-bajnokságon, a Medvescak Zagreb csak tréningekre szolgáló uszodájában.