Az új szabálysértési törvény alapján a bíróság szerdán három nap elzárásra ítélt egy nőt, aki kávét akart lopni egy salgótarjáni üzletből; Nógrád megyében ez volt az első ilyen eljárás - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Megint felfüggesztették az RFV részvényeinek kereskedését a budapesti parketten, a papírok 2.3%-os pluszban pihennek. Időközben megjött a BÉT közlemény is, eszerint a papírok holnap tőzsdezárásig fel...
Úgy tűnik, hogy a japánok nem elégednek meg azzal, hogy nemrégiben a legjobb ár/érték arányú teljes hibridet piacra dobták. A menetpróbán jól teljesítő Auris HSD után ugyanis a Yaris lesz a következő alany, melybe elektromotoros meghajtást is telepít a Toyota.
Több mint tizenhárom éves csúcsra emelkedett az arabica kávé ára: szerdán az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 2,4 százalékkal 1,9715 dollárra emelkedett.
Enyhült az eladói nyomás az európai piacokon, miután az olaj- és gázipari szektor erősödése ellensúlyozni tudta a banki részvények veszteségeit. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 135,21 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Új fogyasztóvédelmi stratégiát dolgozott ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A szervezet elnöke elmondta: közérthető tájékoztatást, tisztességes reklámot, átlátható díjakat, illetve gyors, díjmentes ügyintézést várnak a pénzügyi szolgáltatóktól.
Több mint tizenhárom éves csúcsra emelkedett az arabica kávé ára: szerdán az Intercontinental Exchange (ICE) határidős tőzsdén egy font (45,36 dekagramm) arabica ára 2,4 százalékkal 1,9715 dollárra em...
A vártnál jobban csökkent Görögországban a hazai össztermék a második negyedévben: a statisztikai hivatal szerdai jelentése szerint a GDP 1,8 százalékkal zsugorodott április-június között az előző negyedévhez, és 3,7 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest.
Az ezüst ára 2008 eleji csúcsára került szerdán, miután a befektetők a menedék befektetési eszközök felé fordultak az európai bankszektorral kapcsolatos aggodalmak felerősödésére.
Az orosz Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) nem tud arról, hogy a magyar kormány tárgyalásokat kezdett volna vele a kezében lévő 21,2 százaléknyi Mol-részvény kivásárlásáról - idézte a termelés alapján negyedik legnagyobb orosz olajipari cég sajtóosztályát szerdán a Business FM (BFM.ru) orosz gazdasági rádióadó internetes oldala.
Szörnyű tett áldozata lett két nyuszi Nagy-Britanniában. Benjaminnak és Péternek is levágták egy-egy fülét és egy-egy lábát. Ezek után a vérző kisállatokat beletuszkolták egy kartondobozba is kitették a szeméttelepre. Skóciában is hasonló esettel szembesültek az állatvédők, ott egy teljesen elhanyagolt nyuszi életéért küzdöttek az orvosok.
Hatvanhárom olyan tételt talált a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel.
Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Százhalombattán. A gyanú szerint a százhalombattai polgárok háza felújításakor, 2007-ben 12 millió forinttal olcsóbb nyílászárókat szereltek be, mint amilyet eredetileg terveztek. A munkálatokat részben a polgármester, Vezér Mihály cége végezte.
Varga Mihály azt reméli, hogy a következő évi hiány 3 százalékhoz lesz közel - számol be az MTI az államtitkár sajtótájékoztatójáról, ahol a politikus a tényfeltáró bizottság jelentését ismertette. ...
2009. január elsején 31,9 millió külföldi élt az EU 27 tagállamában, akik közül 11,9 millió valamelyik tagország állampolgára volt, a többi pedig EU-n kívüli országból érkezett. Az Unió teljes lakosságának 6,4 százaléka számít külföldinek az otthonát jelentő országban....
A monetáris tanács 4 tagja szavazott a jegybanki alapkamat szinten tartására, egy 25 bázispontos csökkentési és két 25 bázispontos emelési szavazat is volt a legutóbbi, augusztus végi kamatdöntő ülésen - derül ki az ülés szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvéből.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a férfi, aki ötvenkilenc tő marihuána termesztésén bukott le a Vértesben, de állítása szerint csak saját fogyasztásra termelt a drogból.
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország közepes befektetői - Magyarországéval egyező - adósosztályzatának kilátását szerdán a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy a javuló makrohelyzet nyomán csökken az orosz gazdaság pénzügyi sérülékenysége
63 olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította Oroszország közepes befektetői - Magyarországéval egyező - adósosztályzatának kilátását szerdán a Fitch Ratings, arra a véleményére hivatkozva, hogy...
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) az Indiai Nagydíj bevonásával jövőre már húsz Forma-1-es futamot rendez, méghozzá az ideihez hasonlóan 12 csapattal.
Elkészült és már Orbán Viktor asztalán van, illetve hamarosan nyilvános is lesz a tényfeltáró bizottság jelentése az ország gazdasági, költségvetési állapotáról – közölte szerdán Varga Mihály. A miniszterelnök-helyettes elmondta: a testület összesen 63 olyan tételt talált, amelyek az idei, vagy a jövő évi büdzsét terhelik.
Hatvanhárom olyan tételt gyűjtött össze a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság, amely az idei vagy a következő évet terhelő kiadásként jelenik meg, illetve amelyet az átadás-átvétel során az előző kormány nem ismertetett az új kabinettel
Az Országos Érdekegyeztető Tanács azonnali összehívását követeli az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöksége, mivel elfogadhatatlannak tartják, hogy ez - a kormányzásból eltelt száz nap után még mindig nem történt meg.
A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 1 százalékra emelte irányadó rátáját a kanadai jegybank. A jegybankárok a fogyasztási és a beruházási hajlandóság erősödésében bíznak. Bár az amerikai...
Eltiltásának törlését és amatőr versenyzési jogának visszaadását kérvényezi Jevgenyij Pljuscsenko orosz műkorcsolyázó, aki mindenképpen szeretne elindulni a 2014-es téli olimpián, Szocsiban.
Az önkormányzatok, szövetségeik és szakemberek részvételével érdemes vitát nyitni a járásokról, mert az a legfontosabb, hogy az állampolgárok - akiket a közigazgatásnak szolgálnia kell - átlássák a rendszerét - jelentette ki Navracsics Tibor a XVIII
A kormány vállalta, hogy jövőre 3% alá csökkenti a költségvetés hiányát - hangzott el Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatóján. A tárcavezető 5 feltételt említett, melynek...
Az, hogy 220-ig ment a svájci frank-forint árfolyam, nem azt jelenti, hogy nagy baj van, hanem azt, hogy még csak most jön a java - nyilatkozta Jaksity György, egykori tőzsdeelnök
A Pannon Egyetem jó példával szolgál arra, hogyan lehet az oktatás és a gazdaság szorosabb együttműködésével, a képzés összehangolásával enyhíteni a frissdiplomásokat sújtó munkanélküliséget - mondta ...
Rahm Emanuel, a Fehér Ház stábfőnöke lehet Chicago következő polgármestere, mivel a "szeles város" jelenlegi elöljárója, Richard M. Daley bejelentette hogy 2011-ben, hat ciklus után nem jelölteti magát újra - jelentették politikai elemzőkre hivatkozva vezető amerikai napilapok.
A washingtoni kormány és több amerikai vallási vezető egybehangzóan elítélte kedden, hogy egy floridai kis keresztény csoport az iszlám szent könyvének, a Koránnak a példányait akarja elégetni szeptember 11-én.