ALEXANDRIA — Tizenhét évesen a nyári szünetben egy festékboltban dolgoztam, és unalmamban baseballlabdát hajigáltam a falhoz – emlékezett az amerikai Michael Carmichael (64) arra a hatvanas évekbeli napra, amikor különös szenvedélye megszületett.
Dániában adót vetettek ki az élelmiszerek zsírtartalmára. Mostantól egy kilónyi zsírsav után 16 koronát (mintegy 400 forint) kell fizetni, mindegy, hogy milyen ételben van jelen.
Oszkó Péter szerint a jövő évi büdzsé kormányzati előterjesztéséből annak beismerése látszik, hogy nem járt sikerrel az a kísérlet, amely a fogyasztásélénkítés alapú gazdaságpolitika visszahozatalát célozta a 2000-es évek elejéről.
Michael Jacksont "jó eséllyel" meg lehetett volna menteni, ha orvosa idejében mentőt hív - állította pénteken a "pop királyát" kezelő Conrad Murray doktor ellen indított Los Angeles-i perben az énekes házához elsőként kiérkezett mentős.
Halálra ítélte egy pakisztáni bíróság azt a rendőrt, aki az év elején meggyilkolta Szalman Taszír pandzsábi kormányzót, amiért az bírálta az istenkáromlást büntető, vitatott pakisztáni törvényt – közölte a merénylő védője.
A volt pénzügyminiszter szerint a jövő évi büdzsé kormányzati előterjesztéséből annak beismerése látszik, hogy nem járt sikerrel az a kísérlet, amely a fogyasztásélénkítés alapú gazdaságpolitika visszahozatalát célozta a 2000-es évek elejéről.
Az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatója szerint egymillió új munkahely csak hosszú távon hozható létre Magyarországon. A Magyar Közgazdasági Társaság 49. Közgazdász-vándorgyűlésén részt vett Oszkó Péter volt pénzügyminiszter is, aki szerint a jövő évi büdzsé kormányzati előterjesztéséből annak beismerése látszik, hogy nem járt sikerrel az a kísérlet, amely a fogyasztásélénkítés alapú…
Most a Furcsa pár főszerepére készül, de saját élete sem átlagos. Sorozatunkból kiderül, mit rejt Gálvölgyi a nevettető álarca mögött. A mai részből megtudhatják: családjában nem humorizál.
LOS ANGELES — A Lost után szükségem volt egy kis szünetre – magyarázta Evangeline Lilly (32, képünkön), aki hat szezonon át bújt az elítélt Kate Austen bőrébe.
Fűrésszel trancsíroztak szét egy élő pontyot az Eteletér Stúdió csütörtöki premierjén a Király fürdőben. A szörnyűség a produkció részét képezte, az állatvédők a rendező, Székely B. Miklós fejét követelik.
Kiemelkedően jó évjárat lesz a 2011-es a villányi borászok szerint. A korai fajtákat már leszüretelték, október közepéig pedig a többi szőlővel is végeznek.
Könnyed, nyolcgólos győzelmet aratott a Honvéd férfi vízilabdacsapata az élvonalbeli újonc Kaposvár otthonában a Vodafone ob I 1. fordulójában, a szombati nyitómérkőzésen.
BERLIN - Magam is gyakran betértem szexüzletekbe – mondta Franka Potente (37, képünkön), aki sokakat meglepett azzal, hogy elvállalta Beate Uhse (†81) szerepét egy életrajzi tévéfilmben.
MICHIGAN - Marihuánát találtak nála, és rajtakapták, amint alkoholt adott kiskorúaknak, de ennek a huszonéves amerikai férfinak az őrizetbe vétele nem ezért maradt emlékezetes.
BUDAPEST - Az a baj a védelmeddel, hogy szabadon hagyod a kaput, és csak a kapus vonalában védesz – magyarázta kollégánknak Azurák Csaba a csocsóasztal titkát, aztán bevágta a kapuba a golyót.
A 2012. évi állami kezesség- és viszontgarancia vállalásokat, valamint az állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítésére 41,1 milliárdot terveznek a 2012 évi költségvetési törvényjavaslatban, míg az új egyedi kezesség és garanciavállalás kerete 100 milliárd forint.
Mentővel szállították kórházba a Willem II játékosát, Arjan Swinkelst, akit saját kapusa térdelt véletlenül fejbe a Sparta Rotterdam elleni pénteki holland másodosztályú bajnokin.
Az október beköszönte ellenére délután még mindig 22 és 27 fok közé melegedett fel a levegő, sőt a déli tájakon 28, 30 fokot is mérnek. Vasárnap estig a Kárpát-medence időjárásában továbbra sem lesz változás, marad a napos, szép őszi idő.
Azt minden F1-es szurkoló tudja, hogy a hátralévő öt futamon egyetlen pontot kell szereznie a vb-címhez Sebastian Vettelnek. A thef1times.com mégis összegyűjtötte, hogy veszíthet a német.
A Gyurcsány Ferenc pártból való távozását sürgető Horváth Csaba is megjelent szombaton a Kossuth téren. A politikus nemrég az ATV-ben beszélt arról, hogy ha Gyurcsány nem lép ki, maga fogja kezdeményezni, hogy még a novemberi kongresszus előtt zárják ki az MSZP-ből.
Hozzávalók: 2 kg felcsíkozott konyhakész pacal 1 kg sertés első láb (lehetőleg perzselt) 25 dkg zsír 30 dkg vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 3—6 db paradicsompaprika vagy érett zöldpaprika 3 db paradicsom rózsapaprika piros arany őrölt bors őrölt köménymag morzsolt majoránna só 2 l erőleves
Nem fogunk a jelenleginél nagyobb garanciákat vállalni - mondta Wolfgang Schäuble, német pénzügyminiszter azt követően, hogy a parlament alsó háza is igent mondott az eurózónás mentőalap (EFSF)...
Halva találtak Japánban egy 3 éves kislányt, akit megkötöztek, és vízbe fojtottak egy ördögűző szertartás folyamán. A szeánszon egy buddhista pap és a lány apja is részt vett.