A kgfb-díj 30 százaléka lenne a baleseti adó, az autóst terhelné, de a biztosító felelőssége lenne beszedni - derül ki az Origo birtokába került 2012-es adócsomagból, amelyet csütörtökön ismertetett a portál.
A Google a várakozásokat is meghaladó, 2,730 milliárd dolláros adózás utáni nyereséget könyvelt el a harmadik negyedévben, 26 százalékos növekedést érve el az előző év hasonló időszakához viszonyítva - jelentette be csütörtökön a kaliforniai székhelyű, világvezető internetes kereső és tartalomszolgáltató cég.
Tarlós István válaszolt Horváth Csaba MSZP-s frakcióvezető levelére. A főpolgármester szerint sem Orbán Viktor, sem Kövér László nem "utasította" őt Dörner György kinevezésére az Új Színház élére.
Nyomoz a rendőrség az ügynevezett kabai földügyben, melyről a nyár folyamán lapunk több cikkben is beszámolt. A Fideszhez közel állónak tűnő személyek kaptak haszonbérbe összesen ezer hektárnyi állami termőföldet. Feltehető volt, hogy majd azok vehetik meg a földeket, akik "ideiglenesen" művelésbe kapták. Egy hangfelvétel szerint legfelsőbb szinten döntöttek a földosztásról.
Az ATV Híradó által megkérdezett elemző szerint a kormány gazdaságpolitikájától függ, hogy sikeres lesz-e a szerdán bejelentett otthonteremtési támogatás. Mostani számítások szerint a futamidő első öt évében havi 10 ezer forinttal lehet kevesebb a törlesztőrészlete annak, aki lakásvásárlásra 20 évre 5 millió forint támogatott hitelt vesz fel. Az ingatlanszakértő szerint pedig Budapesten és a nagy…
Vadőrök érték tetten szeptember végén Tiszatenyő fideszes polgármesterért, amint idegen területen vadászott - értesült a Népszava. Az eset nyomán házkutatást is tartottak a faluvezetőnél, aki épp aznap vette át az Év Polgármestere díjat. A rendőrség érdeklődésünkre mára ígért tájékoztatást, a polgármestert nem sikerült elérnünk, ám a megyei vadászkamaránál megerősítették, hogy tudnak az esetről,…
A Fidesz nem tárgyal a Kisgazdapárttal a két választási forduló között - jelentette ki Áder János 1998. május 11-én, a parlamenti választások első fordulója után.
Külső és belső gyártásban egyaránt készülnek a Magyar Televízió eltérő sikerrel nyitó új műsorai. A vetélkedőkre a külföldi licensz és a külső gyártás jellemző, míg D.Tóth Kriszta műsora saját gyártás. Közben az újabb elbocsátási hullám az utolsó fázisához érkezett, az Alap egy-két héten belül bejelenti a munkaügyi központnál az újabb, nagyjából 500 embert érintő csoportos leépítést.
Hétfőn minden MSZP-s képviselőnek nyilatkoznia kell arról, távozik-e a frakcióból. Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető tegnap azt mondta, ma mindenki azt találgatja, "kik lehetnek a tízek", akik távoznak, ennek pedig szerinte véget kell vetni. Gyurcsány Ferenc tegnap azt hangoztatta: még hétfőn is a frakció tagja lesz.
A pozsonyi parlament tegnap símán megszavazta az euróövezeti mentőcsomag bővítéséről szóló javaslatot, amelyet kedden - a bizalmi szavazással összekötve - nem sikerült elfogadtatni.
Barack Obama újraválasztási kampányának támogatására több mint 70 millió dollár folyt be a harmadik negyedévben, több, mint amennyit republikánus kihívói gyűjtöttek. Az elnök mégsem lehet teljesen elégedett.
Újrakezdték tegnap a munkát a mentőcsapatok a múlt héten zátonyra futott olajszállító tartályhajón, melyből továbbra is szivárog a nyersanyag Új-Zéland egyik legszebb tengerpartjánál.
Egy, a kormány előtt lévő törvényjavaslat alapján 16 százalékos személyijövedelemadó-kedvezményt kapnának azok a szolgálati nyugdíjasok, akik tartalékosként visszatérnek a honvédség kötelékébe - mondta az InfoRádiónak Hende Csaba honvédelmi miniszter. A tartalékos állományt kétezerről nyolcezer fősre növeli a Honvédelmi Minisztérium a következő években.
Soros György szerint az euróövezeti válság megoldásán dolgozó európai vezetők elképzelései között van néhány "nem megfelelő" is, például az, hogy a bankok feltőkésítésében gondolkodnak, ahelyett, hogy garanciavállalást nyújtanának nekik.
Jirí Menzel a színház.hu-hoz eljuttatott levelében megdöbbenését fejezte ki az Új Színház igazgatóválasztásával kapcsolatban, és kijelentette, hogy Dörner Györggyel sem igazgatói kinevezése előtt, sem jóval azt megelőzően nem beszélt.
Barack Obama amerikai és Ri Mjong Bak dél-koreai elnök csütörtökön üdvözölte, hogy a kongresszus alig néhány órával a magas rangú kelet-ázsiai vendég megérkezése előtt ratifikálta a két ország szabadkereskedelmi megállapodását.
A húszéves Komédium ugyanazzal a produkcióval ünnepli születésnapját, amivel megnyílt. Slawomír Mrozek Striptease című darabját adják ma is, a jubileum alkalomból, mint amikor annak idején ott ültünk kissé meghatódva, mert nálunk nem volt még mindennapos egy kávéházat színházzal ötvöző kis teátrum.
Az Európai Döntéshozatali rendszer alkalmatlan a görög válság kezelésére, mert túl lassú és egyáltalán nem hatékony - ezt mondják a Világgazdasági Kutatóintézet szakemberei. A közgazdászok szerint az IMF hitel elengedhetetlen a probléma megoldásához, ugyanakkor szerintük további megszorításokra is szükség van Görögországban. Úgy számolnak, hogy a helyzet rendeződéséhez minimum 10 évre van szükség.
Kudarcot vallott egy titkos művelet, melynek az lett volna a célja, hogy feltérképezze, hogyan kerülnek át fegyverek az Egyesült Államokból a mexikói drogkartellekhez.
A görög kormány olyan válságkezelést vár, amely túlmutat az euróövezeti vezetők július 21-i megállapodásában foglaltaknál, és átfogóbb enyhítést kínál a görög államháztartás helyzetére - mondta Eliasz Moszialosz görög kormányszóvivő csütörtökön a Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke közötti megbeszélést követően.
Akár a devecserihez hasonló méretű katasztrófa is fenyegethet Almásfüzitőn. Ezt állítja a Greenpeace. A Tatai környezetvédelmi Zrt. –hez tartozó, egykori vörösiszap tárolón jelenleg hulladékkezelő működik és veszélyes hulladékok kezelését is végzi. A Greenpeace szerint az egykori tároló földrengés- veszélyes területre épül, ráadásul a Duna közelsége akár még a devecserinél is komolyabb…
Az S&P szerint bizonytalanok a spanyol gazdaság növekedési kilátásai. Nehéz helyzetben van Olaszország és Görögország is. Szakemberek szerint 10 évig elhúzódhat az eurózóna válságának kezelése.
Herman Cain, a Godfarther's Pizza étteremlánc volt vezérigazgatója, a mezőny egyetlen afroamerikai részvevője a csütörtöki közlések szerint újabb két felmérés - a Rasmussen Reports, valamint a The Wall Street Journal és az NBC közös közvélemény-kutatása - szerint is átvette a vezetést a republikánus elnökaspiránsok között.
Az adóhatóság összetett szervezet, nevében az a revizor jogosult eljárni, akinek megbízólevelet adtak. Mikor melyik szerv járhat el egyes ügyekben, és azon belül ki jogosult a megbízólevél aláírására?
Mit tehet az ügyfél, ha a májusban jóváírt fedezeti tartalékára nem kapott reálhozamot? Érdemes perelni? Olvasónk kérdésére a Csurgay Ügyvédi Iroda válaszol.
Herman Cain, a Godfarther's Pizza étteremlánc volt vezérigazgatója, a mezőny egyetlen afroamerikai részvevője a csütörtöki közlések szerint újabb két felmérés - a Rasmussen Reports, valamint a The Wall Street Journal és az NBC közös közvélemény-kutatása - szerint is átvette a vezetést a republikánus elnökaspiránsok között.
Herman Cain, a Godfarther's Pizza étteremlánc volt vezérigazgatója, a mezőny egyetlen afroamerikai részvevője a csütörtöki közlések szerint újabb két felmérés - a Rasmussen Reports, valamint a The Wall Street Journal és az NBC közös közvélemény-kutatása - szerint is átvette a vezetést a republikánus elnökaspiránsok között.
A Magyar Nemzet értesülései szerint felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a szocialista politikust, aki nem tett vallomást.
A miniszterelnök szerint a héten bejelentett, számításai szerint 6-12 hónap alatt felfutó otthonteremtési program igazi eredménye két-három év múlva várható; Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában szólt arról is, közel a megegyezés a munkaadókkal és a munkavállalókkal a minimálbér-emeléssel kapcsolatos kompenzáció ügyében.
Elegánsabb lett volna a választójogi törvénytervezet mellékletében kijelölni a 106 egyéni választókerület határait, de erre valószínűleg már nem kerül sor az október végi benyújtásig – fogalmazott a Magyar Nemzetnek a választási rendszer átalakításának menetét ismerő forrás.
Bár a csomagolás szerint ugyanarról a termékről van szó, az Ausztriában kapható Hipp bébiételek, Pampers pelenkák, Coccolino öblítők, Persil mosószerek, Rauch gyümölcslevek mégis jobb minőségűek, mint amilyeneket a hazai üzletekben vásárolhatunk meg – derül ki a Budapest Fővárosi Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének vizsgálatából.
A Szegedi Tudományegyetem két patinás kara is kínos helyzetbe került a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) legutóbbi ülésén: a jogi kar feltételesen kapta meg az akkreditációt, míg a fogorvosi kart három évre akkreditálták a szokásos öt helyett. Az okok: törvénytelen telephelyen kívüli képzés, kevés tudományos fokozatú oktató, dupla állással bíró tanszékvezetők és elavult…
A reformáció emlékhónapja keretében vasárnap rendezik meg az immár hagyományos ünnepi gálaestet Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban - közölte Bóna Zoltán, az eseménysorozatot szervező Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára.
A kiszivárgott jövő év adócsomag szerint 30 százalékos baleseti adót vetne ki a kormány, amit a hibás sofőrnek kéne fizetnie, de a biztosítón hajtaná be a kormány. Emelkedne a chipsadó, de még nem találták ki, hogyan kompenzálnák az alacsony fizetésűeket. A termőfölddel ügyeskedőket 48 százalékos szjával terhelné a kormány. Egy válóper esetén 30 ezer forintos illetéket kell kifizetni. Évi ezer…
A General Electric (GE) megnyitotta csütörtökön Budapesten európai világítástechnikai bemutatóközpontját, amely mintegy 200 millió forintos beruházással valósult meg. Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter értékelése szerint a cég ezzel megerősítette magyarországi jelenlétét.
Ma kerül ismertetésre az októberre vonatkozó amerikai fogyasztói hangulatindex, valamint az euróövezet szeptemberi harmonizált fogyasztói árindexe. Emellett fény derült az amerikai szeptemberi kiskereskedelmi adatokra és az import árindex alakulására.