Halat enni egészséges. Ezt már gyermekkorunkban is sokat hallottuk. A benne lévő fehérje könnyen emészthető, telítetlen zsírsavakat tartalmaz, ami nélkülözhetetlen a szervezet számára, emellett az A-, D-, B- és E-vitamin tartalma, valamint a benne található ásványi anyagok szintén fontos részei az egészséges táplálkozásnak.
Az MLSZ versenybizottsága módosította négy mérkőzés időpontját az NB II-ben. Az Eger-Újpest mérkőzést gázszivárgás miatt nem tudták megrendezni az eredeti időpontban.
Hulk Hogan az előzetes hírekkel ellentétben nem hagyja el a TNA-t. A legendás pankrátor és legjobb barátja, Eric Bischoff is új szerződést kötött a szervezettel. Hogan éves fizetésére is fény derült. A „Hulkster” több mint 2 millió dollárt tehet zsebre.
A betegségben szenvedőknél először csak a kisebb mozgásokért felelős izmok, majd egyre jelentősebb funkciókat ellátó izomcsoportok mondják fel a szolgálatot, míg végül (3-5 év alatt) a beteg ágyhoz kötötté válik, lélegeztetésre és táplálásra szorul.
A diákok megkülönböztetésére, esetleges elkülönítésére, valamint a pedagógusok és intézmények teljes állami felügyelet alá vonására helyezi a hangsúlyt a nemzeti köznevelési törvény kodifikált szövegtervezete, amelyet tegnap hozott nyilvánosságra a kormány.
Még nincs döntés arról, hogy távozik-e az MSZP-ből a Demokratikus Koalíció (DK) - mondta a szocialisták platformkonferenciája után Gyurcsány Ferenc. Az egyeztetés végén Hiller István, a szociáldemokrata társulás elnöke bejelentette: a hét platform közül hat vállalta, hogy a többségi álláspontot minden ügyben elfogadva továbbra is a pártban marad, a DK azonban ezt nem tette meg. Mesterházy Attila…
A jövőben teljes járulékmentességet kaphatnának a cégek a megváltozott munkaképességű emberek után, akiket már nemcsak védett szervezetek foglalkoztathatnának. A kormány összesen 195 ezer rokkantnyugdíjast akar visszaterelni a munkaerőpiacra, kérdés, hogy lesz-e elég munkahely a számukra.
Sokat elárult az előző fővárosi ciklus, a Demszky-korszak végét jellemző politikai csatározásokról a volt főpolgármester bizalmasa, Mesterházy Ernő vallomása.
Év végével "meneszti" az Orbán-kormány Baka András főbírót, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács éléről legalábbis biztosan, a Kúria éléről pedig valószínűleg - noha utóbbi nem derül ki egyértelműen a tegnap nyilvánosságra hozott igazságügyi reformtervezetéből.
Alacsony növésű gyermekünkkel érdemes idejében orvoshoz fordulni. A jelenség sok esetben sikeresen kezelhető, de csak akkor, ha még a serdülőkor befejezte előtt felkeressük a szakembert.
Egyiptomi közvetítéssel megállapodást kötött az izraeli kormány és a Gázát irányító szélsőséges Hamász arról, hogy az öt éve elrabolt Gilád Salit tizedes szabadon bocsátásáért 1027 palesztin foglyot enged szabadon.
Washington egymás után köti a megállapodásokat az amerikai rakétavédelmi rendszer európai elemeinek telepítéséről. Folyik a NATO rakétavédelmi rendszerének tervezése is. Az orosz aggodalmakat azonban mindeddig nem sikerült enyhíteni.
Tobzódik a választójogi módosító ötletekben a román politikum. Kormányoldalon és ellenzékben egyaránt születnek napról-napra újabb és újabb vitát kiváltó javaslatok.
Már saját párttársai körében sem örvend osztatlan népszerűségnek Silvio Berlusconi. Olyannyira, hogy a Szabadság Népe (Popolo della Liberta, PdL) néhány képviselője kísérletet tesz a miniszterelnök megbuktatására. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen Berlusconi minden ilyen kezdeményezést túlélt. De az egyértelmű, szorul körülötte a hurok.
Mianmar, az egykori Burma láthatóan nyitni kezdett a világ felé. A lassú demokratizálódásnak egyre több jele van. Tegnap például újabb politikai foglyokat engedtek el. Ám az ország komoly árat fizethet lépéseiért, ráadásul a politikai helyzet továbbra is teljességgel kiszámíthatatlan.
Robert Fico pártja tovább erősödhet és újra kormányra kerülhet Szlovákiában - mondták egybehangzóan az InfoRádiónak nyilatkozó szlovákiai magyar politikusok és szakértők, miután a képviselők megvonták a bizalmat Iveta Radicová miniszterelnök kormányától.
Ismét a ŠKODA nyerte az IRC-sorozat konstruktőri bajnokságát. Az Andreas Mikkelsen/Ola Floene és a Juho Hänninen/Mikko Markkula párosok Skót Ralin aratott kettős diadalával a cseh márka már a szezonzáró előtti futamon biztosította IRC konstruktőri bajnoki címét. Andreas Mikkelsen a ŠKODA UK Motorsport színeiben pályafutása első IRC-győzelmét ünnepelhette. A Jan Kopecký/Petr Starý kettős jó…
Kétséges, hogy az önkormányzatok az eredeti lejáratok szerint lesznek képesek adósságukat törleszteni a magas fokú devizakitettség, a csökkenő bevételek és a romló gazdasági kilátások miatt. Az önkormányzatok adóssága már tavaly is meglepte a kormányzatot, az idén is komoly problémákat okozhat
Matuzsálemi életkor, reneszánsz életmű. Tömören ez a kedden kilencvenhárom esztendős korában elhunyt nagy magyar költő, műfordító, színházi művész, Mészöly Dezső alkotása.
Több hasonlóság is felfedezhető a Katona József Színház társulata által a Kamrában színrevitt A mi osztályunk és a Vígszínház fiatal színészei által a Pesti Színházban játszott Punk Rock között.
Több mint hétezer magyar talált munkát Ausztriában az elmúlt fél évben. A szomszédos országban május óta szabadon lehet munkát vállalni. Az ott dolgozók fele naponta ingázik, de egyre többen vannak, akik ki is költöznek. A legtöbben elégedettek, ugyanis a magyarországi jövedelmek többszörösét kapják. A felmérések szerint főleg a turizmusban még mindig több ezer szabad munkahely van Ausztriában.
Idén a nyáregyházi pályán, október második hétvégéjén került megrendezésre a Németh Kornél nevével fémjelzett, immár hagyományosnak mondható szezonvégi örömmotorozás, az Nth Ride Day. A beígért rossz időt megcáfolva – amitől sokan megijedtek – talán az utolsó napsütéses őszi szombaton motorozhattak együtt profik és amatőrök, az egészen fiatal korosztálytól a veterán kategóriáig.
A washingtoni szaúdi nagykövet meggyilkolására szőtt, s a héten Washingtonban leleplezett összeesküvésről folytatott eszmecserét Barack Obama amerikai elnök Abdallah bin Abdel-Azizzal, Szaúd-Arábia királyával - tudatta a Fehér Ház.
Egy újabb Három testőr és egy újabb Jane Eyre, klasszikus kaland újrajátszása 3D-ben és klasszikus romantika újrajátszása klasszikusan, mindkettő európai-amerikai koprodukcióban. De mindenekelőtt egy új magyar opusz, megkésett forradalmi évfordulós film forradalom nélkül. A vizsga meglepetés: izgalmas titkosszolgálati játszmák, amelyekben a lehallgatókat is lehallgatják. Briliáns fényképezés,…
Az AUDI AG a világ minden régiójában folytatja értékesítése jelentős növelését, szeptember a gyártó mintegy 120.200 autóját szállította ki, 17,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos hónapja során. Az európai eladások, elsősorban a Nagy-Britanniában és a skandináv piacokon elért jelentős növekedésnek köszönhetően 9,0 százalékkal, mintegy 67.200 darabra bővültek. Különösen kedvezően alakultak…
Washington újabb büntetőintézkedéseket vezetett be Irán ellen. Az amerikai hatóságok ugyanis lelepleztek egy összeesküvést, amelynek célja az lett volna, hogy iráni terroristák végezzenek az Egyesült Államokba rendelt szaúdi nagykövettel.
Épp gépkocsin menekült Szirtből, amikor az Átmeneti Nemzeti Tanács emberei lecsaptak Motasszim Kadhafira, aki apja szülővárosának védelmét irányította. Így az ostromló erők megint biztosak benne, hogy napokon belül elfoglalják Szirtet, és újraegyesítik Líbiát.
A tanulmányi követelmények sikeres teljesítése esetén is megismételtethető a gyerekkel az évfolyam a szülő kérésére – derül ki a köznevelési törvény tervezetének szerdán nyilvánosságra hozott, kodifikált változatából. A javaslat szerint a nem tanköteles tanuló jogviszonya megszűnik, ha másodszor is megbukik ugyanazon az évfolyamon – írja a Magyar Nemzet.
Állami kamattámogatású forinthitel-programot és új lakáshoz jutásnál a szocpol "finomított" formáját indítja újra a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormány új otthonteremtési programját ismertetve.
A magyar és az osztrák szocialisták a két jogi eljárás közötti hasonlóságot emelték ki, az erdélyi EP-képviselő szerint viszont máshol is felelősségre vontak politikusokat, és Magyarország nem áll olyan csehül az emberi jogokkal, mint Ukrajna.
Vasárnap éjfélig lehet interneten kitölteni a népszámlálás lakás- és személyi kérdőíveit; internetes adatközlésre október 1-je óta, a lakáskérdőíven szereplő azonosítókód alapján van lehetőség.
A lakbért, rezsit nem fizetők ellen több vidéki nagyvárosban egyre szigorúbban lépnek fel - számol be a Népszabadság. A Magyar Nemzet szerint, felgyorsítaná a Fővárosi Bíróság a Hunvald-per tárgyalásainak menetét.
Október közepéig a kormány, a hó végéig pedig az Országgyűlés elé kerül az úgynevezett civil törvény, amelynek kidolgozását hónapok óta tartó vita és tárgyalássorozat előzte meg – írja a Magyar Nemzet.
Az amerikai alelnök szerint Irán a mostaninál nagyobb elszigeteltséget érdemel, míg a szenátus külügyi bizottságának elnöke szerint nem kell kizárni a katonai válasz lehetőségét. Miközben Obama a szaúdi királlyal egyeztetett a merényletkísérletről, diplomaták arra figyelmeztettek: komoly veszélyt jelenthet egy nukleáris bombával felszerelt Irán, amely támogatja a terrorizmust.
Levélben fordult az országgyűlési képviselőkhöz a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, mert az érdekvédelmi csoport szerint a képviselők nincsenek abban a helyzetben, hogy felelős döntést tudjanak hozni a közoktatás tervezett átalakításáról. Galló Istvánné kezdeményezte: a képviselők kérjenek hatástanulmányokat és számításokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 298,94 pontos, 1,76 százalékos emelkedéssel, 17.311,68 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A megelőző időszak mély pesszimizmusa után az eurózóna problémáinak orvoslására született megállapodásnak köszönhetően…
A Minnesota Wild egyik legjobb játékosa, Pierre-Marc Bouchard vasárnap a Columbus Blue Jackets elleni mérkőzésen az ütőjével megütötte az ellenfél játékosát, Matt Calvertet. A sportszerűtlen megmozdulásért két mérkőzésről eltiltották a centert.
Ezernél több hallgató tüntetett az új felsőoktatási törvény koncepciója, és a diákok által abban vélt forráskivonás, továbbá a hallgatói jogok és az intézményi autonómia csorbítása ellen október 12-én, a Debreceni Egyetem (DE) főépülete előtt.
Kína szeptemberben 17,1 százalékkal többet exportált, mint tavaly szeptemberben. Ez elmaradt az augusztusi, 24,5 százalékos tizenkét havi növekedéstől, és az elemzők 20,3 százalékos előrejelzésétől is.