Úgy döntött az Országgyűlés hétfőn, hogy az új alaptörvény korhatárra vonatkozó rendelkezése miatt jövőre nyugdíjba vonuló bírók pótlása érdekében gyorsabb pályáztatást tesz lehetővé a bírói előmenetelben.
Iveta Radicová szlovák miniszterelnök hétfőn pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Koalíció (SDKU) parlamenti frakciójának, illetve elnökségének ülésén állítólag felajánlotta, hogy távozik a miniszterelnöki bársonyszékből, ha a parlament kedden nem szavazza meg az eurós mentőcsomagot - jelentették hétfőn este szlovák hírközlő eszközök megbízható forrásokra hivatkozva.
Az árupiacok az elmúlt hónapok során az egyik legbiztosabb menedéket nyújtották a befektetni vágyók számára. Azonban az utóbbi hetekben még ez a biztosnak hitt piac is erőteljesen ingadozni kezdett. Ráadásul a feltörekvő piacok lassulása ahhoz vezethet, hogy az árupiacokon forgó termékek, így az olaj, az arany vagy a mezőgazdasági termékek ára is eshet. Hosszú Ferenc CFA, az OTP Alapkezelő…
Az osztrák Raiffeisen Bank International (RBI) további jelenős tartalékképzéssel számol a magyarországi nehéz piaci környezet miatt, de ennek ellenére várhatóan nyereséges lesz az idén.
Kiváncsi vagy, mit rejteget a ruha alatt Puyol, Messi, vagy C. Ronaldo nője? Érdekel, ki a tíz legszebb spanyol focistabarátnő? Az alábbi listából megtudhatod. Íme a Primére División tíz legszebb bombázója.
Tönkretette az X-Faktor az egykor gyönyörű kismamát, Dannii Minogue-ot. A folytonos ingázás annyira kimerítette, hogy abba kellett hagynia a zsűrizést.
Árverésre bocsátják novemberben a világ egyik legnagyobb, 110,3 karátos gyémántját, amelyért akár 15 millió dollárt is megadhatnak - jelentette be a Sotheby's aukciósház Hongkongban.
Elfogadta az Országgyűlés hétfőn a 2012. január 1-jén létrejövő Nemzeti Közszolgálati Egyetem finanszírozásáról, szervezetéről, működéséről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai felsőoktatásról szóló törvényjavaslatot.
Legyen okos, vicces, kedves, és persze szép. De a hajszíne is sokat számít. Ilyen ismérvek szerint keresnek párt a fiatalok egy friss hazai felmérés szerint.
Felfüggesztett börtönt kapott jogerősen Nyírmihálydi gazdasági bűncselekménnyel vádolt polgármestere. Nyisztor Ferencnek automatikusan távoznia kell posztjáról, a Szabolcs megyei községben időközi választást kell kiírni.
Aggodalom tapasztalható az Európai Unió tagállamainak körében Julija Timosenko volt ukrán kormányfő perének esetleges politikai motivációját illetően - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter uniós kollégáival Luxembourgban folytatott hétfői találkozóját követően.
Átadják ez első újjáépített Ipoly-hidat kedden a Nógrád megyei Ráróspuszta és a szlovákiai Rárós között. Az Európai Unió által támogatott beruházás segítheti a két ország határ menti régióinak fejlődését, a híd megépülésével könnyebbé válik a magyar és a szlovák munkaerő cseréje.
Tárgyalásra hívja Catherine Ashton kül- és biztonságpolitikai EU-főképviselő Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság elnökét és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Jeruzsálem korábban jelezte, hogy tárgyalna, a palesztinok azonban előfeltételekhez kötik a párbeszédet.
Gyilkos eszközzé alakítható fegyvereket juttatott hazánkba az a cég, amely Brad Pitt filmjéhez biztosította a kellékeket. Kommandósok tegnap egy magánrepülőn foglalták le a veszélyes arzenált, ami a forgatásra érkezett.
Az emberi agy igen hatékony a jövőre vonatkozó jó hírek feldolgozásában, ez lehet az egyik oka annak, hogy az optimisták még az ellentétes tények ismeretében is megőrzik pozitív szemléletmódjukat, egyesek képesek bármilyen negatív lehetőséget gyakorlatilag teljesen kizárni - állítják brit kutatók.
A devizában törlesztő adósok hitelszerződéseire is kiterjesztette az egyösszegű, rögzített - svájci frank esetében 180 forintos - árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségét az Országgyűlés hétfőn.
Az amerikaiak többsége szerint az ország gyenge gazdasági teljesítménye miatt Barack Obama elnök nem érdemli meg, hogy egy második ciklusra is megválasszák az Egyesült Államok elnökének - derült ki az IDB/TIPP hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Üdvözölte a német kormány a jobbközép kormánypárt győzelmét a lengyel parlamenti választásokon. A német külügyminiszter rendkívül fontosnak nevezte, hogy a lengyelek elutasították a németellenes érzelmek szítását, és a szomszédos országnak ismét Európa-barát kormánya lesz. A nem hivatalos végeredmény szerint a Donald Tusk vezette Polgári Platform és jelenlegi koalíciós partnere, a Lengyel…
Az amerikaiak többsége szerint az ország gyenge gazdasági teljesítménye miatt Barack Obama elnök nem érdemli meg, hogy egy második ciklusra is megválasszák az Egyesült Államok elnökének - derült ki az IDB/TIPP hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Egy bűnözőkből álló csoport foszthatta ki, majd vetkőztette meztelenre azt a két hajléktalant, akiket hétvégén találtak meg kihűlve Budapesten, a Hunyadi téren - állítják az MTI Hírcentrumnak nyilatkozó, a környéken lakó emberek.
A parlament költségvetési bizottsága kifogásolja az MNB új logójára fordított 50 millió forintot, továbbá, hogy a jegybank sokat költ külsős, elnöki tanácsadókra.
Az amerikaiak többsége szerint az ország gyenge gazdasági teljesítménye miatt Barack Obama elnök nem érdemli meg, hogy egy második ciklusra is megválasszák az Egyesült Államok elnökének - derült ki az IDB/TIPP hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásából.
Egy bűnözőkből álló csoport foszthatta ki, majd vetkőztette meztelenre azt a két hajléktalant, akiket hétvégén találtak meg kihűlve Budapesten, a Hunyadi téren - állítják az MTI Hírcentrumnak nyilatkozó, a környéken lakó emberek.
A lengyelországi parlamenti választások eredményét a piac várhatóan üdvözli, ám a lengyel gazdaságban határozott kormányzati kezelést igénylő kockázatok érvényesülnek - vélekedtek hétfői helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke szerint nincs felkészülve a rendőrség az interneten terjedő pedofil bűncselekmények kiszűrésére. Edvi Péter az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt erről. László Miklós szociológus pedig egy iskolások körében végzett felmérés eredményeit ismertette a gyerekek médiafogyasztási szokásairól.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök rágalmazás miatt személyiségi jogi pert kezdeményez Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen, a Magyar Nemzetet pedig helyreigazításra szólítja fel - közölte a volt miniszterelnök titkársága.
Bajnai Gordon volt miniszterelnök rágalmazás miatt személyiségi jogi pert kezdeményez Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen, a Magyar Nemzetet pedig helyreigazításra szólítja fel - közölte a volt miniszterelnök titkársága hétfőn az MTI-vel.