Ideje felébredni! címmel társadalmi kampányt indított a Transparency International (TI) nemzetközi antikorrupciós szervezet, melynek nemzetközi elnöke ebből az alkalomból Budapestre látogatott és felhívta a figyelmet a korrupció mindenkit érintő káros következményeire - írja a portálunkhoz eljutattott sajtóközlemény.
Nem lesz számottevő hatása a magyar bankokra a végtörlesztés lehetőségének - állítja Guillaume Tresca, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank elemzője a bank hétfői közleményében.
Minden kételyt eloszlató bizonyítékokat gyűjtött össze egy nemzetközi tudósokból álló delegáció a szibériai Kemerovo környékén - adta hírül a helyi hatóság.
Néhány hetük maradt az euróövezeti vezetőknek a "gazdasági katasztrófa" elkerülésére - mondta a Financial Timesnak a brit miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a brit export 40 százalékát felvevő valutaunió felbomlása nem állna Nagy-Britannia érdekében.
Bedőlhetnek magyar cégek külföldi beruházásai a kötött segélyhitelek rendszerének változtatásával - írja a Napi Gazdaság. Összesen több mint 70 milliárd forint értékű külföldi fejlesztési projekt kerülhet veszélybe.
Határozatban utasította hétfői ülésén Tétényi Éva független polgármestert az esztergomi képviselő-testület, hogy 24 órán belül fizesse ki azokat, akiknek az adósságrendezés miatt jogos követelésük van a várossal szemben. A polgármester az MTI-nek azt mondta: nem hajlandó végrehajtani az utasítást, mert az a település működését veszélyezteti.
A sirályszárnyú Mercedes 300SL nem szorul különösebb bemutatásra az autókért rajongók körében. Minden alkalommal, amikor felmerül az 1954-től ’63-ig két sorozatban alig 3258 példányban legyártott modell neve, mindenki különös tisztelettel beszél a szuperautók régi szószólójáról, amit forintban szinte kifejezhetetlen eszmei értéke miatt nem csak birtokolni, de még megpillantani is kiváltságnak…
Czink Melinda két játszmában kikapott a második helyen kiemelt francia Marion Bartolitól a 220 ezer dollár összdíjazású, oszakai női tenisztorna hétfői, első fordulójában.
Nem lesz számottevő hatása a magyar bankokra a végtörlesztés lehetőségének - állítja Guillaume Tresca, a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank elemzője
A Miskolci Egyetem (ME) elsőként nyújtott be kérelmet az országban a logisztikai mérnök alapszak és villamosmérnök mesterszak létesítésére. Az intézmény gépészmérnöki és informatikai karának kérelmét a Magyar Akkreditációs Biztosság is (MAB) támogatta.
Hétfő estig nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, keleten még néhány órás napsütés várható, főként északnyugaton lehet helyenként eső. Éjszaka többnyire erősen felhős lesz az ég, szórványosan alakul ki eső.
Az elkövetkező években még nagyobb kilengések várhatók az élelmiszerárakban az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) hétfőn ismertetett prognózisa szerint.
Felgyorsult augusztusban az ipari termelés hanyatlása Görögországban: a kibocsátás 11,7 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban, miközben júliusban még csak 2,8 százalék volt a tizenkét havi visszaesés.
A kuwaiti Premier League-ben szereplő Al Qadsia csapatában játszik Hajd Aissa, aki a korábbi olasz futballsztár lófarkas hajával hasonló módon hordja hajszerkezetét. Messziről mintha tényleg Robert Baggio száguldana át a pályán.
Emeli bruttó 4 forinttal a benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A gázolaj ára ezzel újabb történelmi csúcsra emelkedik.
A BMW-csoport - amelyhez a névadó márkán kívül a Mini és a Rolls-Royce márkák is tartoznak - összesen 159,2 ezer autót értékesített szeptemberben, ami 11,4 százalékkal több, mint az előző év hasonló i...
Nagyot koppanhat a jövő évi amerikai elnökválasztásokon Barack Obama. A jelenlegi amerikai elnök kihívója ugyanis egy fekete üzletember, Herman Cain lehet.
Az intézményrendszer eddigi átalakításával és a hitelek átütemezésével hosszú távra megoldotta pénzügyi finanszírozhatóságát a nyíregyházi önkormányzat – közölte Kovács Ferenc, a város Fidesz–KDNP-s polgármestere évértékelő sajtótájékoztatóján hétfőn, a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen.
Néhány hetük maradt az euróövezeti vezetőknek a „gazdasági katasztrófa” elkerülésére - mondta a Financial Timesnak a brit miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy a brit export 40 százalékát felvevő valutaunió felbomlása nem állna Nagy-Britannia érdekében.
A német autóipari vállalatcsoport, a BMW AG rekordeladásokat ért el szeptemberben és a harmadik negyedévben egyaránt - tájékoztatott a müncheni székhelyű társaság hétfőn.
A tizedik helyen kiemelt amerikai Andy Roddick egy szettet veszítve jutott tovább a 32 közé hétfőn a sanghaji 3,24 millió dollár összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában.
Zenével pörgeti fel magát a versenyekre Gael Monfils. A hamarosan Budapesten vendégeskedő francia teniszező le sem tagadhatná karibi gyökereit, bár hangszerek helyett a keverőpultnál próbálkozik.
Október végéig biztosan nem kapcsolja le a szolgáltató GDF-Suez a gázt Orosháza ezerkétszáz, díjtartozást felhalmozó lakásszövetkezeti lakásában, bár az eredeti tervek szerint már hétfőn megkezdték volna a kikapcsolásokat.
Emeli bruttó 4 forinttal a benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A gázolaj ára ezzel újabb történelmi csúcsra emelkedik.
A Huawei és a Flextronics stratégiai szövetségre lép, aminek eredményeképpen közös gyárat épít Pécsett - közölte Gavin Dai, a Huawei Technologies Hungary ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A devizában törlesztő adósok hitelszerződéseire is kiterjesztené Rogán Antal (Fidesz) az egyösszegű végtörlesztés szabályait. Az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke hétfőn törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amelyben e mellett egyértelművé kívánja tenni az otthonvédelmi intézkedéseket.
A Marine Technology Incorporated elnevezésű vállalat minden bizonnyal igen szűk vásárlórétegre építkezett, amikor elkészítette Corvette ihlette gyorsasági hajóját, ami ettől függetlenül számos ponton jobb választás négykerekű testvéreinél.
Az Országgyűlés Költségvetési és Számvevőszéki Bizottságában újabb éles viták bontakoztak ki a jegybank tavalyi gazdálkodásáról, Simor András jegybankelnök és Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank fel...
ISMÉTLÉS Eredménytelenül végződött Alekosz első felnőttfilmes szereplőválogatása, mert a tucatnyi újságíró és fotós mellett csak egyetlen lány jelent meg az eseménynek helyt adó belvárosi szexmoziban. A VV4 győztese azonban csöppet sem csalódott, Kovival hamarosan újabb mustrát tartanak.
Az Országgyűlés Költségvetési és Számvevőszéki Bizottsága elhalasztotta a döntést arról, hogy az MNB tavalyi gazdálkodásáról szóló jelentés, illetve a hozzákapcsolódó MNB felügyelő bizottsági jelentés alkalmas-e általános parlamenti vitára.