A legtöbb ember csak álmodozik a hatalomról, s édes víziójában királyként, államfőként irányítja alattvalóit. Egyesek azonban a valóságban is megélhetik a mámorító érzést.
Október 10-én születnek meg a parlamenti döntések a Rendőrtiszti Főiskola, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatás-tudományi Karának egyesülésével megvalósuló Nemzeti Közszolgálati Egyetem működésének előírásairól.
A főpolgármester éppen a vasárnapihoz hasonló kihűléses haláleseteket szeretné elkerülni, ezért is nyit a főváros újabb befogadóhelyeket a hajléktalanok számára.
Csaknem egy héttel későbbre halasztották az eredetileg jövő hétfőre tervezett EU-csúcstalálkozót, mert a tagállamok egyelőre nem tudták előkészíteni mindazokat az intézkedéseket, amelyek az euróövezeti fizetési válság kezelésével, azon belül elsősorban a görög helyzettel kapcsolatban szükségessé váltak.
Az Országgyűlésben tartja kedden alakuló ülését az országos érdekegyeztetés új fórumaként működő Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT): a gazdaságpolitikáról, a költségvetésről és az egészségügyről konzultálnak majd a részt vevő felek. Az ülés Orbán Viktor miniszterelnök nyilvános beszédével kezdődik, majd zárt ülésen folytatják a munkát a tagok.
Alacsony forgalomban enyhén erősödött a forint hétfőn délutánig a többi devizához képest, bár a svájci frank árfolyama a délelőttihez képest lényegesen nem változott a bankközi devizapiacon.
Hihetetlen jelenetnek lehettünk tanúi a Brazília - Costa Rica mérkőzésen, amikor is a brazilok két védője David Luiz és Thiago Silva nemes egyszerűséggel egymásnak futottak. Ápolás lett a vége...
David Beckham újabb tetoválással egészítette ki a testét borító rajzok sorát. A felirat a kislányának szól, a boldog anyuka pedig gyorsan le is fotózta az újdonságot.
Egy 18. századi brüsszeli szövött kárpit kortárs parafrázisait – 27 európai művész munkáját 15 uniós tagállamból – állítják ki csütörtöktől Európa szövete címmel a budapesti Iparművészeti Múzeumban.
Pozsgai Zsolt elvállalja a felkérést az Új Színház főrendezői-fődramaturgi posztjára. Ezt az író, rendező hétfőn mondta az MTI-nek, hozzátéve, hogy a jelenlegi társulattal szeretnének a jövőben is dolgozni.
A devizában törlesztő adósok is részt vehetnek a végtörlesztésben, ha a parlament elfogadja Rogán Antal javaslatát. A módosító orvosolná a törvénynek azt a hiányosságát is, ami miatt az építési hitelt felvettek közül volt, aki nem felelt meg a végtörlesztési szabályoknak.
Törökország amellett hogy az Európai Unió teljes jogú tagságára törekszik, a mediterrán térség meghatározó politikai és gazdasági tényezőjévé kíván válni - és erre meg is van minden esélye
A berlini főpályaudvar elleni gyújtóbombás támadást hiúsítottak meg az utolsó pillanatban - közölte hétfőn a német rendőrség. A rendőrség szóvivője szerint a szakértők hatástalanították a gyúlékony anyaggal megtöltött palackokból álló szerkezetet, amely egy gyutacshoz volt csatlakoztatva.
Az éves összevetésű szeptemberi magyarországi fogyasztói infláció további gyorsulását jósolta a keddi adatismertetés előtt a londoni felzárkózó piaci elemzők zöme, elsősorban a forintgyengülés várhatóan már érezhető árnövelő hatásaira hivatkozva, de van stagnálást, illetve kismértékű lassulást valószínűsítő citybeli előrejelzés is.
A Pedagógusok Szakszervezete fenntartja korábbi álláspontját: nem támogatja a közoktatás átalakításáról jelen formájában megismert kormányzati szándékokat.
A meglévő 24 ezer nyerőgépből várhatóan 17 ezret vonnak ki a forgalomból az üzemeltetők az adóemelés miatt novemberig, aminek nyomán a Magyar Szerencsejáték Szövetség (MSzSz) becslései szerint 30 ezer ember válik munkanélkülivé.
További 16 fővel kibővítette az Európai Unió azoknak a fehéroroszországi személyeknek a listáját, akiket vízumtilalommal sújtottak, valamint elrendelték velük szemben az Európában elérhető javaik befagyasztását.
Gyakorlatilag befejeződtek a megbeszélések Athén és a Görögországnak hitelezők képviselői között, már csak néhány technikai kérdésről kell egyeztetni kedden, ami az utolsó tárgyalási nap lesz - jelentette be a görög pénzügyminiszter hétfőn.
Csaknem egy héttel későbbre halasztották az eredetileg jövő hétfőre tervezett EU-csúcstalálkozót, mert a tagállamok egyelőre nem tudták előkészíteni mindazokat az intézkedéseket, amelyek az euróövezeti fizetési válság kezelésével, azon belül elsősorban a görög helyzettel kapcsolatban szükségessé váltak.
Az Alondras-Pontevedra spanyol negyedosztályú bajnokin a lyukas háló tévesztette meg a játékvezetőt. A mérkőzés bírája ugyanis gól helyett kirúgást ítélt, miután a labda "átszaladt" a hálón.
Letartóztatta a rendőrség P. Istvánt, aki társaival együtt rendőrnek álcázva magát fegyverrel falhoz állított, majd kirabolt egy ürömi családot. Társait még keresi a rendőrség.
Csaknem egy héttel későbbre halasztották az eredetileg jövő hétfőre tervezett EU-csúcstalálkozót, mert a tagállamok egyelőre nem tudták előkészíteni mindazokat az intézkedéseket, amelyek az euróövezeti fizetési válság kezelésével, azon belül elsősorban a görög helyzettel kapcsolatban szükségessé váltak.
Annak ellenére "nyugodt" a 2014-es labdarúgó-világbajnokság szervezőbizottsága, hogy saját megítélése szerint is "hatalmas munka" van még hátra a Rio de Janeiró-i Maracana Stadionban, a majdani döntő helyszínén.
A Fidesz támogatta, az MSZP bírálta, a Jobbik pedig részben elfogadhatónak tartotta a Fidesz-KDNP új választási rendszerről szóló javaslatát az hétfőn az alkotmányügyi bizottság ülésén, ahol Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ismertette a Fidesz-KDNP választási rendszerről szóló koncepcióját.
A Fidesz támogatta, az MSZP bírálta, a Jobbik pedig részben elfogadhatónak tartotta a Fidesz-KDNP új választási rendszerről szóló javaslatát az hétfőn az alkotmányügyi bizottság ülésén, ahol Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ismertette a Fidesz-KDNP választási rendszerről szóló koncepcióját. Az LMP szerint a javaslat azokat az elemeket tartja meg, amelyeket meg kellene változtatni és azokat…
A termékenységi arányszám úgy növekedhetne, ha bekövetkezne egyfajta „kulturális mutáció”, azaz megváltozna a gondolkodás a családról, a gyermekekről és a nemzetről, jelenleg ugyanis „üresség, emberhez méltatlan célok formálják a közgondolkodást, értelmes célok és jól megfontolt értékek helyett” – mondta el Harrach Péter napirend előtti felszólalásában a parlamentben....
A Pedagógusok Szakszervezete fenntartja korábbi álláspontját: nem támogatja a közoktatás átalakításáról jelen formájában megismert kormányzati szándékokat.
napokban várható a cégbírósági regisztrációja annak a határozatnak, melyet a Business Telecom Zrt. (BTel) közgyűlése még szeptemberben fogadott el, és melynek értelmében a társaság törzstőkéjét összesen 274,786 millió forinttal, 639,325 millió forintra emelte.
Ma délelőtt átlépte a 10 milliárdos forintos küszöböt a néhány napja indult Hiteltársulás nevű civil kezdeményezés, melyhez eddig mintegy ezren csatlakoztak. A civil szerveződés célja partner bankot találni és kedvező feltételű hitelt szerezni a társulás tagjainak a devizahitel kiváltásához. A Hiteltársulás a héten tárgyalásokat kezdeményez három bankkal.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai hétfő hajnalban csaknem száz éles lőfegyvert foglaltak le egy vecsési vámszabad területen - mondta el a TEK főigazgatója hétfő délutáni sajtótájékoztatóján.
A Zsiday Viktor és felesége, Zánkai Katalin tulajdonában álló FX Plus Kft. október 7-én 1 500 darab Plotinus részvényt vásárolt 1 840 forintos átlagáron Zsiday Viktor október 10-én eladott a 100%-os ...
Csaknem egy héttel későbbre halasztották az eredetileg jövő hétfőre tervezett EU-csúcstalálkozót, mert a tagállamok egyelőre nem tudták előkészíteni mindazokat az intézkedéseket, amelyek az euróövezeti fizetési válság kezelésével, azon belül elsősorban a görög helyzettel kapcsolatban szükségessé váltak.
Ma az MSZP előtti kihívás nagyobb, mint amit személyi kérdésként kezelve lehet megoldani - hangoztatták vezető szocialisták, akik múlt pénteken gyűltek össze, hogy a párt, a magyar baloldal jövőjéről, a novemberi kongresszus feladatairól beszélgessenek.