2011. október 11. kedd

okt. 11
16:15
"Ellentétes a tisztességes választás szabályaival" - szakértő a tervekről (Infostart)
Az új választójogi rendszerben is megmarad a kompenzáció - vagyis a töredékszavazatokat beszámítják, csak megváltozik a rendszer. Tóth Zoltán választási szakértő szerint ez az eljárás inkorrekt.
okt. 11
16:15
Maratoni futás után adott életet gyermekének (HírTV)
Pár órával maratoni futás után szült egy nő az Egyesült Államokban.
okt. 11
16:15
Drogterjesztőket ítélt el a Debreceni Ítélőtábla (Alternatív Energia)
Öt vádlottra egyenként 2 év és 8 év közötti fegyházbüntetést szabott ki kábítószerrel való, bűnszövetségben, társtettesként, jelentős mennyiségre, kereskedéssel elkövetett visszaélés miatt kedden jogerősen a Debreceni Ítélőtábla.
okt. 11
16:17
A belföldi turisták igényei is nagy hangsúlyt kapnak (HírTV)
Néhány hónapon belül elkészül a tárcánál a turizmusról és vendéglátásról szóló törvényjavaslat, amelynek a végleges szövegezésébe bevonják a szakmát is – mondta Szöllősi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a 30. Hoventa nemzetközi szálloda-, vendéglátóipari és gasztrotechnikai szakkiállítás megnyitóján kedden a Hungexpo vásárközpontban, Budapesten.
okt. 11
16:18
"Visszalépés a jogállamiság terén" Elítélték a volt kormányfőt (ATV)
A jogállamiság megsértésének nevezte a Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ellen hozott bírósági ítéletet a német kormány.
okt. 11
16:18
Furcsa vigyor - érdekes stílusban fogant a Vygor Opera (Auto Pult)
Bár az olaszokat mindig is a jó ízlés és az érzelmi szálakat megpendítő finom és látványos vonalak nagymestereiként tartják számon, bizony ők is képesek furcsábbnál furcsább alkotásokra, mint például a Vygor Opera, a talján kupé-SUV öszvér, amellyel eddig érintetlen területekre merészkednek.
okt. 11
16:20
Nincs fűtés - Lekapcsolták a gázról a gacsályi önkormányzatot (ATV)
A fűtés hiánya miatt valószínűleg rendkívüli tanítási szünetet kell elrendelni a gacsályi általános iskolában - közölte Petra András, a szabolcsi község független polgármestere kedden.
okt. 11
16:22
Kitüntették, Orbán Viktor pedig személyes köszönetét küldte (ATV)
A magyarországi holokauszt legnagyobb kutatójáról kapta nevét a budapesti Emlékközpont most átadott Tékája és Információs központja. Randolph L. Braham a soá világszinten elismert szaktekintélye, a magyar intézmény kutatásainak külföldi támogatója, a Washingtoni Holocaust Múzeum és a New York City University professzora. A Magyar holokauszt és számos más alapmunka szerzője személyesen jött el az…
okt. 11
16:30
Csökkenéssel nyitott New York (ProfitLine)
Csökkenéssel kezdték a kereskedést a legfontosabb Wall Street-i tőzsdeindexek kedden.
okt. 11
16:32
A Kormány szénfillérből kívánja támogatni a Vértesi Erőművet (ProfitLine)
A kormány egyik legfőbb célkitűzése a foglalkoztatás bővítése, a munkahelyek megőrzése. Ezt a vállalását szem előtt tartva döntött a Vértesi Erőmű Zrt. szénfillérből történő állami támogatásáról, s erről a szándékáról tájékoztatta az Európai Bizottságot.
okt. 11
16:33
Frankfurtban kiagyalták, hogyan is kell devizahitelezni (Privátbankár)
Az Európai Rendszerkockázati Testület (ESRB) konkrét javaslatokat tett közzé a devizahitelezéssel kapcsolatban - így kell ezt csinálni?
okt. 11
16:33
Borsik munkaügyi albizottságot akar (HírTV)
Munkaügyi albizottságot hoznának létre a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácson belül a munkavállalók. Erről az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke beszélt a zárt ülés szünetében.
okt. 11
16:33
Terítéken a minimálbér-emelés és a bérkompenzáció (Alternatív Energia)
A kormány által 2012-től javasolt minimálbér-emelés és a bérkompenzáció is terítékre került a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) keddi alakuló ülésén a Parlamentben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök nyitott meg.
okt. 11
16:34
A MÁV 13,8 milliárd forint hitelre írt ki közbeszerzési pályázatot (ProfitLine)
A MÁV Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki 13,8 milliárd forint átstrukturálási hitelfelvételre - derül ki az európai uniós közbeszerzési hirdetményből.
okt. 11
16:35
Holtest a kikötőnél (HírTV)
A Duna partjára vetett férfi holttestet talált a kulcsi kikötőnél egy kutyáját sétáltató férfi hétfő délután – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-vel.
okt. 11
16:36
Az FA levélben könyörög Rooney egymeccses eltiltásáért az UEFA-nál (Agroinform)
Az angol szövetség szerint a Montenegro ellen piros lapot kapó csatár mostanában jól viselkedett, ráadásul elismerte, hogy hibázott.
okt. 11
16:51
7 évet kapott, nem először ül Timosenko (Privátbankár)
Putyinnal üzletelt, 7 évet kapott Julia Timosenko, pedig 2009-ben csak így tudta megoldani az ukrán-orosz gázválságot. Nem először került börtönbe
okt. 11
16:51
Magyar kamionos holttestére bukkantak (HírTV)
Magyar kamionost találtak holtan kedden hajnalban a Brenner-hágó olaszországi részén egy autóparkolóban - jelentette a bolzanói rendőrség.
okt. 11
16:51
LMP: hihetetlen, hogy Kocsis Mátét kérte fel hajléktalanügyi referensnek a Fidesz (Alternatív Energia)
Az LMP hihetetlennek tartja, hogy a Fidesz frakcióelnöksége a parlamenti képviselőcsoport hajléktalanügyi referensévé kérte fel kedden Kocsis Mátét. Ezért arra szólítják fel a kormánypártot, hogy gondolják át döntésüket - írta az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében Kaufer Virág és Szabó Tímea.
okt. 11
16:53
Most 12 határsértő akadt horogra (HírTV)
A hétvégi rekord után újabb 12 határsértőt fogtak el a Csongrád megyei határszakasznál – értesült a HavariaPress.
okt. 11
16:54
Antifasiszta megemlékezést tartanak pénteken (ATV)
„Mondj NEM-et a szélsőjobbra!” címmel tartanak megemlékezést pénteken a 67 évvel ezelőtti nyilas hatalomátvételről magyar antifasiszták.
okt. 11
16:54
Nemcsik és Szilágyi sem izzadt meg a 32 közé jutásért (Agroinform)
A négy magyar közül kettő bejutott a legjobb 32 közé a férfi kardozók keddi versenyében, a cataniai vívó-világbajnokságon.
okt. 11
16:56
Órákon belül megbukhat a szlovák kormány (ATV)
Iveta Radičová szlovák miniszterelnök kedden délelőtt bejelentette, hogy összeköti az eurós mentőcsomagról kora este várható szavazást a kormányról szóló bizalmi szavazással, a kormány pedig jóváhagyta a lépést.
okt. 11
16:56
Egy álom elveszett, egy pedig teljesült (Agroinform)
Eheti válogatásunk főszereplői: Sebastian Vettel, a 2012-es Európa-bajnokság, egy plusz éremesély Londonban valamint a magyar futball.
okt. 11
16:58
Egyelőre nem szervezkednek Nadalék az ATP ellen (Agroinform)
Nadal és Murray is úgy látja, Sanghajban nem tudnak tárgyalni a legjobbak, hogy közös álláspontot alakítsanak ki a zsúfolt naptárról.
okt. 11
17:03
Új PR vezető az Insomniánál (HR Portál)
Újabb szakemberrel bővült az Insomnia reklámügynökség csapata. Molnár Panna senior managerként a PR részleget fogja vezetni. Feladatai közé tartozik majd a nemzetközi és hazai ügyfelek PR feladatainak menedzselése, de aktív szerepet vállal az ügynökség saját PR tevékenységének koordinálásában, fejlesztésében is.
okt. 11
17:03
Sikeres kötvénykibocsátáson van túl Görögország és Olaszország (ProfitLine)
Sikeresen túladott kincstárjegyein kedden Görögország és Olaszország. A görög állampapírok átlagos hozama némileg emelkedett, az olaszé csökkent az előző aukción kialakulthoz képest.
okt. 11
17:05
Átfogó csomag készül az EU-csúcsra (ProfitLine)
A pénzügyi válság miatt átfogó intézkedéscsomagot készít elő Herman Van Rompuy az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek október 23-ra halasztott találkozójára.
okt. 11
17:09
Giró-Szász: Minden szervezetnek joga van tüntetni (Infostart)
A kormány továbbra is kitart a tervezett átalakítások mellett, ugyanakkor tiszteletben tartja az emberek jogát a tüntetéshez, mondta Giró-Szász András kormányszóvivő. Beszámolt arról is, hogy a kormány hogyan gondoskodik a vértesi erőmű dolgozóiról.
okt. 11
17:09
A megszorítások ellen tiltakoznak a francia szakszervezetek (HírTV)
A kormány az oktatást is érintő megszorító intézkedései ellen hirdetett sztrájkot öt nagy szakszervezet Franciaországban. A sztrájk a tömegközlekedésben és az oktatásban éreztetheti leginkább hatását.
okt. 11
17:09
Adócsaló őrző-védő cégek ügyvezetőit tartóztatták le Komárom-Esztergom megyében (Alternatív Energia)
Csaknem 900 millió forintos kárt okozott az államnak egy nyolc tagból, álló őrző-védő tevékenységet folytató cégcsoport Komárom-Esztergom megyében. A csoport két ügyvezetőjét a napokban letartóztatták - mondta el a Nemzeti Adó- Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-nek..
okt. 11
17:09
Sarkozy bírálta a szocialisták előválasztását (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia államfő bírálta kedden az ellenzéki Szocialista Párt (PS) elnökjelölt-állító előválasztását, utalva arra, hogy az szerinte ellentétes a francia köztársaság szellemével.
okt. 11
17:11
Újabb bombákat kellett hatástalanítaniuk Berlinben (HírTV)
Újabb gyújtóbombákat hatástalanított a rendőrség kedden Berlin délkeleti részében, egy fontos vasúti csomópont közvetlen közelében
okt. 11
17:11
Bakot lőttek a kommandósok? (Alternatív Energia)
Nincs jogosítványa a Terrorelhárítási Központ (TEK) embereinek, hogy politikai - vagy bármely - okból megtiltsa fegyverek behozatalát Magyarországra - tudta meg a Népszava. A TEK munkatársai hétfő hajnalban csaknem száz éles lőfegyvert foglaltak le egy vecsési vámszabad területen, melyeket egy filmforgatásra hoztak be.
okt. 11
17:12
Gazdaság.hu: Végrehajtás alatt Dörner György cége (ATV)
Az adóhivatal végrehajtást rendelt néhány napja Dörner György betéti társasága ellen – tudta meg a Gazdaság.hu. A cég egyébként nyereségesen működik.
okt. 11
17:12
Levetkőzött az 580 lóerős Chevrolet Camaro – jön a ZL1 kabrió (Auto Pult)
A Chevrolet bejelentette, hogy a kapuit a jövő hónapban megnyitó Los Angeles-i Autószalonon bemutatják a Camaro-sorozat csúcsának nyitható tetejű változatát, a ZL1 Convertible-t.
okt. 11
17:12
Jakab Jánosék az oroszokkal játszanak az ötödik helyért (Agroinform)
A magyar férfi válogatott legyőzte a görög együttest, így az ötödik pozícióért szállhat harcba a gdanski asztalitenisz Eb-n.
okt. 11
17:13
Lamperth Mesterházyt választaná (HírTV)
Az MSZP egyik alapítója, Lamperth Mónika Mesterházy Attila mellett áll ki, és nem követné Gyurcsány Ferencet a pártból való kilépése után.
okt. 11
17:13
Életfogytiglant kapott emberölésért egy férfi Kecskeméten (Alternatív Energia)
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a 25 éves Farkas Antalt előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt kedden első fokon a Bács-Kiskun Megyei Bíróság; a férfi 20 éves öccse társtettesként 17 év, míg az anyjuk 10 év fegyházbüntetést kapott.
okt. 11
17:14
Furcsa vigyor - érdekes stílusban fogant a Vygor Opera (Auto Pult)
Bár az olaszokat mindig is a jó ízlés és az érzelmi szálakat megpendítő finom és látványos vonalak nagymestereiként tartják számon, bizony ők is képesek furcsábbnál furcsább alkotásokra, mint például a Vygor Opera, a talján kupé-SUV öszvér, amellyel eddig érintetlen területekre merészkednek.
okt. 11
17:15
Hét csapatnak élet-halál kérdés az utolsó eb-selejtezőnap (Sport365)
Az utolsó játéknapjához érkezett a 2012-es Európa-bajnoki selejtezősorozat, amelyben több kérdés is nyitott még. Nézzük, kinek nagyon fontos még a ma esti mérkőzése.
okt. 11
17:24
Nyereséggel zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 197,16 pontos, 1,17 százalékos emelkedéssel, 17.012,74 ponton zárt kedden.
okt. 11
17:27
Előbújt a kis zebramungó Nyíregyházán (HírTV)
Már a látogatók is megtekinthetik a Nyíregyházi Állatpark legifjabb, néhány hete született sávos mangusztáját (Mungos mungo).
okt. 11
17:27
Vadkenderültetvényt találtak a rendőrök Gyulán (Alternatív Energia)
Vadkenderültetvényt találtak a rendőrök a napokban Gyulán; a termesztőt őrizetbe vették - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
okt. 11
17:27
Lengyel választások - hivatalos végeredmény: győzött a Polgári Platform (Kripto Akadémia)
A lengyel országos választási bizottság kedden délután kihirdette a vasárnapi parlamenti választások hivatalos végeredményét, amely megerősítette a kormányzó Polgári Platform (PO) győzelmét.
okt. 11
17:29
Aranylábú lett Giggs (HírTV)
Ryan Giggs nyerte az idei Golden Foot-díjat. Az elismerést 2003 óta minden esztendőben egy olyan 29 évesnél idősebb labdarúgónak ítélik oda, aki a pályán és azon kívül is kimagasló eredményeket ért el.
okt. 11
17:30
Az orosz miniszterelnök is megszólalt a Timosenko-ügyben (ATV)
A kínai kormányfő az egyenlőségre alapozott stratégiai partnerség fontosságát hangsúlyozta orosz kollégájának, míg Vlagyimir Putyin új megoldásokat szorgalmazott a felek közt időnként felmerülő közti problémák orvoslására kedden Pekingben, az orosz miniszterelnök látogatásának első napján. Putyin kitért a Timosenko-ítéletre is.
okt. 11
17:30
Hiába a Sportdöntőbíróság ítélete, örökre eltiltanák a doppingolókat (Agroinform)
A NOB sportolói bizottsága úgy foglalt állást, hogy a doppingolókat örökre ki kellene tiltani az ötkarikás játékokról.
okt. 11
17:32
Messi a különbség a spanyol válogatott és a Barca között - Llorente (Agroinform)
A spanyol válogatott csatár szerint ami az El Clásicók alatt megtörtént, az újra meg fog ismétlődni, mivel mindenki a saját érdekeit védi.
okt. 11
17:34
Szilágyi Áronnak a 32 között sem volt gondja, Nemcsik búcsúzott (Agroinform)
Szilágyi Áron egy kínai ellenfél legyőzésével bejutott a legjobb 16 közé a férfi kardozók keddi versenyében, a cataniai vívó-vb-n.

Keresés