2011. október 12. szerda

okt. 12
10:18
Közös pénzintézetet akar Soros (Metropol)
A magyar származású milliárdos befektető, Soros György kezdeményezésére mintegy 100, különböző országokból származó politikus, tudós és befektető nyílt levélben sürgős intézkedéseket követelt a pénzügyi válság megoldása érdekében.
okt. 12
10:18
Embercsempészeket fogtak el Hegyeshalomnál (Metropol)
Embercsempészeket és migránsokat fogtak el szerda hajnalban a hegyeshalmi határátkelőnél - tájékoztatott Kálmán Gabriella, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
okt. 12
10:18
Az NNI nyomoz a Brad Pitt-ügyben (HírTV)
Bűnügy lett a Brad Pitt-filmhez szállított fegyverekből. A Nemzeti Nyomozó Iroda lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés gyanújával indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
okt. 12
10:20
Bármikor leomolhat (HírTV)
Újra kritikus csúszásnak indult a löszfal a Baranya megyei Dunaszekcsőnél. A korábbi években már többször omlott le a fél hegyoldal a Duna medrébe. Tavaly bele is fogtak egy támfal építésébe, amivel meg akarták erősíteni a területet. A most mozgó lösz nem veszélyeztet házakat.
okt. 12
10:24
Soros: elkeülhetetlen egy közös európai pénzintézet (Privátbankár)
Soros György és 100, különböző országokból származó politikus, tudós és befektető sürgős intézkedéseket követelt a pénzügyi válság megoldása érdekében
okt. 12
10:24
Az Eb-selejtezők számokban (Agroinform)
A 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság selejtező mérkőzéseinek statisztikai érdekességeit gyűjtöttünk egy kalap alá összeállításunkban
okt. 12
10:24
Angol humor? Csak az elektromos autók mehetnek 130 km/h-val (Auto Pult)
A britek az elmúlt időszakban meglehetősen érdekes és valamilyen szinten érthetetlen kijelentésekkel borzolták fel a kedélyeket a megengedhető legnagyobb sebességeket illetően. Ha törekvéseik célt találnak, az elektromos autók sebesebben haladhatnak benzines társaiknál.
okt. 12
10:26
Lázár: a végtörlesztéssel még nincs vége az adósmentésnek (Privátbankár)
A rögzített árfolyamos végtörlesztés lehetőség Lázár János szerint korántsem az utolsó lépés a nehezen, vagy egyáltalán nem fizető adósok megsegítésére
okt. 12
10:26
Huntelaar lett a gólkirály, Rudolf az ötödik, Szalai a leghatékonyabb (Agroinform)
A holland 12 találatához mindössze 8 meccsre volt szüksége, de a leghatékonyabb támadó a sorozatban Szalai Ádám lett.
okt. 12
10:30
A legtöbben csak baj esetén kérik a kéményseprő segítségét (Infostart)
Sok helyen már fűtenek, viszont csak kevesen ellenőriztetik a kéményeket. Általában csak baj esetén kérik a kéményseprők segítségét. A Magyarországi Kéményseprőmesterek Szövetségének elnöke szerint többen áttértek a fatüzelésre, ami, ha ellenőrizetlenül történik, sok problémát okozhat.
okt. 12
10:30
Terítéken a bérkompenzáció: "a minimálbér emelés komoly pusztítást okozhat" (HR Portál)
A kormány által 2012-től javasolt minimálbér-emelés és a bérkompenzáció is terítékre került a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) keddi alakuló ülésén a Parlamentben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök nyitott meg.
okt. 12
10:30
Növekvő acélfogyasztásra számít az acél világszövetség (ProfitLine)
A világ globális acélfogyasztása az idén 1,397 milliárd tonnára nő - becsli legfrissebb, szerdán közzétett előrejelzésében az acél világszövetség (World Steel Association).
okt. 12
10:32
Ugyanannyit ér egy végigdolgozott élet, mint öt év külföldi munka (HR Portál)
Ötévnyi jól fizető finnországi munka után annyi nyugdíj jár az észteknek, mint egy teljes ledolgozott észtországi élet után - mutat rá a Világgazdaság.
okt. 12
10:32
Beszűkült a forint árfolyamának mozgástere (ProfitLine)
Gyengült a forint az euróhoz képest szerdán kora délelőtt a bankközi devizapiacon és a 294-297-es euró árfolyamsávban kicsi a likviditás.
okt. 12
10:34
Hiányszakmák a mezőgazdaságban: a traktoros is informatikusnak állna (HR Portál)
Hiába a sok végzős, és a tele évfolyamok, mégsincs elég gépszerelő és gépkezelő a mezőgazdaságban. Mivel utánkövetés nincs, nem is tudni, hová tűnik évente a sok végzős diák a viszonylag drága képzést követően - tudta meg a Magyar Rádió.
okt. 12
10:34
Szeptemberben jelentősen nőtt a forgalomban lévő készpénzállomány (ProfitLine)
Szeptemberben a bankrendszer forint-likviditása kismértékben csökkent, eszközoldalon a külföldi követelések, forrásoldalon a központi kormányzat betétei és a forgalomban lévő készpénzállomány növekedett számottevően - hozta nyilvánosságra szerdán a Magyar Nemzeti Bank az előzetes adatokat.
okt. 12
10:36
Szigorítaná a szabályokat Lázár (HírTV)
Tovább szigorítaná a tervezett összeférhetetlenségi szabályokat Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője a Népszabadságnak adott interjújában elmondta: az állami intézményvezetőkre is kiterjesztené a szabályokat, így Lázár János nem támogatná, hogy a kórházigazgatók 2014-től parlamenti képviselők legyenek, ha az összeférhetetlenséget kimondják a polgármesterekre.
okt. 12
10:38
A legjobb feltételeket kínálta (HírTV)
Már nem fogad be több igényt hitelkiváltó kölcsönre a legjobb feltételeket kínáló Somogy Takarék, mert már annyi kérelem érkezett, hogy azok kimerítik a tervezett 800 millió forintos hitelkeretüket.
okt. 12
10:42
Negyedosztályba sorolták a spanyol bankrendszert (Privátbankár)
Gyengébb országkockázati csoportba sorolta át a spanyol bankrendszert a Standard & Poor´s, a Fitch pedig kilenc spanyol és olasz bank besorolását rontotta
okt. 12
10:42
Petesejt adományozás - a jogász válaszol (WebBeteg)
Fontos jogi kérdések és válaszok a petesejt adományozásról - Dr. Novotta Edina a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet jogásza válaszol.
okt. 12
10:42
1400 holttestet találtak Irakban (ATV)
Irak nyugati részén három tömegsírt fedeztek fel. A legnagyobb még az egykori diktátor, Szaddam Husszein idejéből származhat.
okt. 12
10:42
Nemanja Vidics pocsék tizenegyese is "kellett" a szerbek búcsújához - videó (Agroinform)
A szerb csapat kapitánya gyatra próbálkozást küldött a kapura, amit Handanovic kapus könnyedén hárított, Szerbia kiesett.
okt. 12
10:44
Barroso lendítheti mozgásba az eurót (Privátbankár)
Ma jelenti be José-Manuel Barroso az uniós bankok feltőkésítésének tervét, amely várhatóan erősíteni fogja az euró árfolyamát
okt. 12
10:46
Kötelező biztosítás: nem lesz vasárnapi díjhirdetés? (Privátbankár)
Egy sport- és egy bulvármagazin közölhetné idén a kgfb-díjakat, mivel a törvényes határidő vasárnapra esik. A PSZÁF lépni fog
okt. 12
10:48
PSZÁF tiltás az Erstének (Privátbankár)
A vizsgálat lefolytatásáig megtiltották az Erste Banknak a hitelintézet által alkalmazott rögzített árfolyamú végtörlesztési kérelmi nyilatkozat használatát
okt. 12
10:48
Találkozott az általa kilőtt pilótával Dani (BorsOnline)
Másodszor találkozott amerikai áldozatával Dani Zoltán, a jugoszláv sereg nyugalmazott ezredese. Ő az egyetlen ember, aki láthatatlannak hitt Lopakodót lőtt le Szerbia felett 1999. március 27-én.
okt. 12
10:54
Ezer palesztin rab egy izraeliért (HírTV)
Jóváhagyta az izraeli kormány a Hamásszal kötött fogolycsere-megállapodást. A megegyezés értelmében a radikális szervezet néhány napon belül szabadon engedi az öt éve a fogságában lévő izraeli katonát. Cserébe a zsidó állam ezer palesztin rabot enged el. A megállapodást az izraeli és a palesztin vezetők is hatalmas sikerként értékelték.
okt. 12
10:54
Politikai foglyok kaptak kegyelmet Mianmarban (Metropol)
A Mianmarban meghirdetett közkegyelemmel legalább 120 politikai fogoly szabadult ki a betiltott Nemzeti Liga a Demokráciáért ellenzéki párt szerint, s szerdán így már el is hagyhatta a börtönt az az ország egyik legnépszerűbb komikusa, Zarganar, akit a katonai junta 2008-ban 45 évi börtönre ítélt.
okt. 12
10:54
Euro2012: Óriási gólok, potyák, röhejes öngól - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
okt. 12
10:56
Rend a lelke - Riasztás (videó) (HírTV)
Rend a lelke. Már nem a váci a legzűrösebb börtön.
okt. 12
10:56
Súlyos kolerajárvány tombol Afrikában (Metropol)
Eddig soha nem tapasztalt méreteket öltött Közép-és Nyugat-Afrika bizonyos régióiban a kolerajárvány: csak idén eddig közel 2500-an haltak meg a kór miatt, és 85 ezerre becsülhető a fertőzöttek száma - hívta fel a figyelmet az UNICEF.
okt. 12
11:00
Világszerte 1,6 millió LCD televíziót hív vissza a Sony (Infostart)
A japán elektronikai óriás, a Sony világszerte 1,6 millió LCD televíziót hív vissza, miután egyes készülékek meghibásodtak, füstölni kezdtek, vagy egyes alkatrészeik megolvadtak - jelentette be a vállalat szerdán.
okt. 12
11:00
A PSZÁF az Erste végtörlesztő-űrlapját is betiltotta (Privátbankár)
A vizsgálat lefolytatásáig megtiltották az Erste Banknak a hitelintézet által alkalmazott rögzített árfolyamú végtörlesztési kérelmi nyilatkozat használatát
okt. 12
11:00
Zsák Ferenc: csak fizikailag sikerült megtörniük (ATV)
A természetvédőt vesztegetéssel gyanúsítják, kiengedték az előzetes letartóztatásból.
okt. 12
11:00
Férfi válogatottunk Szerbiában, a női Romániában vesz részt felkészülési tornán (Agroinform)
Novemberben mindkét nemzeti csapatunk felkészülési tornán vesz részt, a Mocsai-csapat már a januári Eb-re készül.
okt. 12
11:02
Kiállítás és hihetetlen öngól is sújtotta az örményeket - videó (Agroinform)
A sors az örmény válogatott ellen volt kedden este Írország ellen, kapusukat kiállították, Aleksanyan öngólja pedig igazi kuriózum.
okt. 12
11:03
Új javaslat borzolhatja a rendvédelmi dolgozók idegeit (HR Portál)
Új javaslat szivárgott ki a Belügyminisztériumból (BM), amely tovább borzolhatja a rendvédelmi dolgozók idegeit. Az életpályamodellel összefüggésben Magyar Rendészeti Kar felállítását szorgalmazza a dokumentum, mely a szakszervezetekhez hasonló jogokat kapna, a tagságot pedig kötelezővé tenné az állomány részére – írja a mainap.hu.
okt. 12
11:03
Az Erste Bank végtörlesztési űrlapjával is gondok vannak (ProfitLine)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vizsgálatának lefolytatásáig megtiltotta az Erste Bank Hungary Zrt.-nek a hitelintézet által alkalmazott rögzített árfolyamú végtörlesztési kérelmi nyilatkozat használatát, az űrlap ugyanis felvetheti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértését - közölte a PSZÁF szerdán az MTI-vel.
okt. 12
11:04
A MOB elnöke szerint, ha Berki megcsinálja a gyakorlatát, ott lesz Londonban (Agroinform)
Borkai Zsolt  a helyszínen szurkol Berki Krisztiánnak a lólengés döntőjében szombaton, a tokiói torna-világbajnokságon.
okt. 12
11:05
Hatástalannak bizonyulnak a megszorítások (ProfitLine)
Továbbra sem csökkent szeptemberben a görög költségvetési hiány annak ellenére, hogy további megszorításokat fogadott el az athéni kormány - közölte a görög pénzügyminisztérium szerdán.
okt. 12
11:07
1,6 millió LCD televíziót hív vissza a Sony (ProfitLine)
A japán elektronikai óriás, a Sony világszerte 1,6 millió LCD televíziót hív vissza, miután egyes készülékek meghibásodtak, füstölni kezdtek, vagy egyes alkatrészeik megolvadtak - jelentette be a vállalat szerdán.
okt. 12
11:12
Jövő csütörtökön búcsúztatják Schuleket (HírTV)
Jövő csütörtökön 15 órától, a Budahegyvidéki Evangélikus Templomban kerül sor a rövid betegség után, 68 éves korában, október 2-án elhunyt Schulek Ágoston búcsúztatására. A család tájékoztatása szerint tisztelői 14 és 15 óra között róhatják le kegyeletüket.
okt. 12
11:12
Kovács Patrícia a Delfines történettel a Suhanj! alapítványért (Spa Trend Online)
Az a ritka alkat, akit valamiféle különös ragyogás vesz körül. Mindegy, hogy a Szerelemtől sújtva sötét drámájában látjuk, vagy a Presszó könnyed köznapi csevejében, Molnár Ferenc szövegével az Egy, kettő, háromban, vagy a Hegedűs a háztetőn meg a Túl a Maszat hegyen zenés világában: Kovács Patrícián átsüt az életigenlés fénye.
okt. 12
11:18
Médiatanács: a ValóVilág minden eddigi erkölcsi határt túllépett (ATV)
A hatóság megállapítása a valóságshow negyedik szériájára vonatkozik, ahol kötőszóként használják a trágár kifejezéseket, illetve hemzsegtek az erotikus jelentek, amiket a szerkesztői önkény helyezett el. A csatorna a saját etikai kódexét rúgta fel.
okt. 12
11:18
Kitör a szürkeségből - kompresszorral fűszerezik meg a Toyota Aurist (Auto Pult)
A Toyoták tekintetében sokan a szürke közlekedési eszközökként aposztrofált modellekre gondolnak, azonban a japánok mindig is kényeztették a márka rajongóit egy-egy sportmodellel vagy izmosított verzióval. Jelen kínálatból azonban sajnos kikoptak ezek a gépek, most azonban úgy tűnik, van némi esély egy izgalmasabb Aurisra.
okt. 12
11:18
Vissza a valóságba - magyar-finn meccselemzés (Agroinform)
Hazai pályán soha nem jó rúgott gól nélkül zárni, pláne nem akkor, ha egy egész ország sziporkázó győzelmet vár a csapattól.
okt. 12
11:20
Rodenbücher nem tudja a távozásának az okát (Agroinform)
A Ferencvárostól a nyáron távozó Rodenbücher István még most sem érti, miért küldték el a zöld-fehérektől.
okt. 12
11:24
Heti 51 millió forintért csábítják Borsócskát (BorsOnline)
José Mourinho januárban vagy legkésőbb jövő nyáron 30 millió fontért, azaz 10 milliárd forintért a Real Madridhoz csábítaná a Manchester United támadóját, Javier Hernándezt, azaz Chicharitót.
okt. 12
11:24
Ostoros rétes III. (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 3 db tojássárgája 4 dl tej csipet só 2 db olaj 5 dkg élesztő 60 dkg liszt A krémhez: 25 dkg margarin 2 csomag vaníliás cukor 15 dkg porcukor 3 evőkanál kakaó
okt. 12
11:24
Bizalmat kér Berlusconi (Infostart)
Parlamenti bizalmi szavazást kér kormányáról Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök, miután az általa vezetett kormánytöbbség a kedd esti képviselőházi szavazáson alulmaradt.

Keresés