Állami kamattámogatású forinthitel-programot és új lakáshoz jutásnál a szocpol "finomított" formáját indítja újra a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán a kormány új otthonteremtési programját ismertetve. A két programot együtt jövőre 7-9 ezer család veheti majd igénybe, a két intézkedés a büdzsének 2012-ben 6,2 milliárd forintba…
Az MSZP arányos választási rendszert szeretne, és csak az állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgároknak biztosítana szavazati jogot - ismertette Mesterházy Attila újságírókkal a szocialisták elnökségi ülése után szerdán.
Az 550 milliárd forintos önkormányzati kötvényállomány felénél indul a törlesztés 2011 végén, 2013 végére az arány elérheti a 90 százalékot is, miközben 2011 közepén a kötvényállományon belül a 90 napon túli késedelem aránya 3 százalék, azaz közel 16,5 milliárd forint volt - áll az MNB Szemle szerdán megjelent tanulmányában, amely az önkormányzati szektor eladósodottságának kockázatait elemzi.
Nyilvánosságra hozták szerdán az új köznevelési törvény tervezetét, amelyet október 25-ig lehet véleményezni, a javaslat 2013 őszét jelöli meg a pedagógus-életpályamodell bevezetésére.
Az MSZP arra kéri a Fidesz-KDNP kormányt, hogy "a nem kellő alapossággal megalkotott és kapkodva elfogadott végtörlesztési törvényt" végre úgy módosítsák, hogy az ne a trükközésre, hanem a valóban rászorultak megsegítésére nyújtson garanciát.
A kárpátaljai Szőlősvégardó (Pidvinohradiv) roma és ukrán lakossága között élesedő feszültségről számolt be helyszíni riportjában az Inter országos ukrán tévécsatorna.
Mesterházy Attilának meggyőződése, hogy Gyurcsány Ferencék távozni fognak a szocialista pártból, szerinte nyilatkozataik erről árulkodnak. Az MSZP elnöke szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva beszélt erről.
A hivatali visszaélés vádjával hétévi börtönbüntetésre ítélt Julija Timosenko fellebbezését a jövő héten nyújtják be - közölte szerdán a volt ukrán kormányfő egyik ügyvédje, aki nem volt túl derűlátó az esélyeket illetően.
Ezernél több hallgató tüntetett az új felsőoktatási törvény koncepciója - a forráskivonás, továbbá a hallgatói jogok és az intézményi autonómia csorbítása - ellen október 12-én, a Debreceni Egyetem (DE) főépülete előtt.
A hivatali visszaélés vádjával hétévi börtönbüntetésre ítélt Julija Timosenko fellebbezését a jövő héten nyújtják be – közölte szerdán a volt ukrán kormányfő egyik ügyvédje, aki nem volt túl derűlátó az esélyeket illetően.
Mesterházy Attilának meggyőződése, hogy Gyurcsány Ferencék távozni fognak a szocialista pártból, szerinte nyilatkozataik erről árulkodnak. Az MSZP elnöke szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva beszélt erről.
Az Elcoteq pécsi termelésének leállítása és a tervezett elbocsátások miatt tüntettek a cég munkavállalói szerdán a baranyai megyeszékhelyen. A pécsi Széchenyi téren nagyjából háromszáz ember gyű...
Az Európai Bizottság javaslata, hogy Szerbia kapja meg a tagjelölti státust, ha folytatódik a Belgrád és Pristina közötti dialógus, Boris Tadic szerb elnök szerint pontosan azt jelenti, amit Szerbia is szeretne - és ez nem más, mint a dialógus folytatása és a problémák megoldása.
Az EU-tagjelölti jogállás megadását javasolta az Európai Bizottság Szerbiának azzal feltétellel, hogy a csatlakozási tárgyalások tényleges megkezdéséhez előrehaladást kell felmutatni a szerb-koszovói tárgyalásokon.
Szlovákia az egyetlen ország, amelyik még nem hagyta jóvá az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz jogköreinek a bővítését. A szavazásba a szlovák kormány bele is bukott tegnap este. De mi is az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz?
Robert Fico, az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt vezetője szerdán Pozsonyban bejelentette: megállapodásra jutottak a kormánykoalíció pártjaival, hogy márciusban előre hozott választásokat tartanak Szlovákiában. A választás napja várhatóan március 10. lesz.
Ségolene Royal, a 2007-es francia elnökválasztás baloldali vesztese szerdán bejelentette, hogy volt élettársát, az első forduló után élen álló Francois Hollande-ot támogatja a Szocialista Párt elnökjelölt-állító előválasztásán, ahol annak fő ellenlábasa Martine Aubry lesz.
Olasz grafológiai kutatások megerősítették Leonardo Da Vinci egyetlen fennmaradt aláírásának eredetiségét. A balkezes művész kézjegyét egy szerződés őrizte meg.
Információink szerint a jelenlegi helyzet alapján tíz fővel, de legfeljebb 12 fővel indulhat el a Demokratikus Koalíció (DK) frakciója. A DK operatív vezetője szerint szerint új politikára, új szervezeti módszerekre és új morálisan megújult pártszervezetre, pártközösségre van szükség.
December 31-éig tart Baka András elnöki megbízatása az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban, év végén az OIT hivatalvezetője és hivatalvezető helyettese is távozik. Ez áll az új bírósági törvény tervezetében, amely a kormányzati portálon olvasható.
Széles körben növelni kell a bankok biztos tőkeállományát az Európai Unióban annak érdekében, hogy jobban ellen tudjanak állni a nemzetközi gazdasági válság kihívásainak - vélte az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán felszólalva José Maneul Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
Széles körben növelni kell a bankok biztos tőkeállományát az Európai Unióban annak érdekében, hogy jobban ellen tudjanak állni a nemzetközi gazdasági válság kihívásainak - vélte az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán felszólalva José Maneul Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
"Valakinek meg kell fizetnie Iránban" a Szaúd-Arábia washingtoni nagykövetének meggyilkolásával kapcsolatos feltételezett összeesküvésért - jelentette ki szerdán Turki al-Fajszal herceg, volt szaúdi nagykövet Londonban.
A selección iskolajátékot produkált ezúttal is, David Silva első találatánál közel két percig járatták a labdát, mielőtt a Manchester City szélsője a kapuba talált.
Lakossági nyomásra valamelyest enyhítette a nemrég megszigorított valutaváltás feltételeit az Ukrán Nemzeti Bank (NBU), amely engedélyezte a kereskedelmi bankoknak, hogy a magánszemélyektől személyes adataik rögzítése nélkül vásárolhassanak valutát – adta hírül szerdán a Zerkalo Nyegyeli című ukrán hetilap online kiadása.
Nagy mennyiségű lejárt élelmiszerkonzervet, valamint láthatóan meghamisított dátumjelzésű élelmiszereket foglaltak le szeptember végén a Nagybani Piac egyik üzletében tartott ellenőrzésen a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állat-egészségügyi Igazgatóságának munkatársai - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM)szerdán az MTI-vel.
Az autóbuszvezetők nem vették fel a munkát Baján szerdán reggel, ezért a városban leállt a tömegközlekedés, azt a szolgáltatást végző Orangeways Zrt. csak péntekre tudja teljes körűen helyreállítani - közölte Fercsák Róbert, Baja alpolgármestere szerdán az MTI-vel.
Rács mögé kerülhetnek az autósok, ha fél éven belül két közlekedési kihágást követnek el. Ezt javasolja a Belügyminisztérium az új szabálysértési törvényben. Az Autóklub jogi bizottságának elnöke értelmetlennek tartja a szigorítást. A jogszabály-tervezetet a kormány még nem tárgyalta, így az nem tekinthető a kabinet hivatalos álláspontjának.
A pénzpiacok mai forgatókönyvét Szlovákia írta, a BÉT követte a nemzetközi hangulat ingadozását, de a nap végére a vezető részvények mind erősödni tudtak.
A klasszikus honvédelmi képzésekkel szemben egyre inkább a civil képzések kerülnek többségbe, ezért van szükség a különféle ágazatok együttműködésére, például katasztrófahelyzetekben – ezt Rétvári Bence közigazgatási államtitkár mondta az ATV Start című műsorában. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem 2012. január 1-jén, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus…
Nadal honfitársát, Guillermo Garcia-Lopezt verte két szettben, Murraynak ütőt sem kellett fognia, ugyanis az orosz Dmitrij Turszunov feladta a mérkőzést.