Jelentősnek mondható 2% feletti esés bontakozott ki az arany piacán, amit a nagy hírcsatornák a lassulást mutató harmadik negyedéves kínai GDP adattal, erősödő dollárral és technikai szintek...
Az ideinél is rosszabb gazdasági teljesítményre számítanak Portugáliában jövőre. Az ibériai ország kormánya újabb megszorításokat tervez, a szakszervezetek tiltakozásul szerdára sztrájkot hirdettek.
Csaknem kétmillió forint értékű moldovai zárjegyes cigarettaszállítmányt találtak a pénzügyőrök Zalában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy autót vizsgáltak át, amelyből összesen 300 kartonnyi csempészáru került elő.
Közel negyedével nőtt szeptemberben a cégcsődök száma Svájcban az egy évvel korábbihoz képest; az erős frank elsősorban a kisvállalkozásokra hatott kedvezőtlenül.
Közel negyedével nőtt szeptemberben a cégcsődök száma Svájcban az egy évvel korábbihoz képest; az erős frank elsősorban a kisvállalkozásokra hatott kedvezőtlenül. Szeptemberben 23 százalékkal emelked...
Ötpárti egyeztetésen vitatná meg Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a jóvátételi adó kérdését, amelyet azoknak kellene megfizetniük, akik korábban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezető tisztségviselői vagy a párt vezető szervezeteinek, illetve politikai apparátusának tagjai voltak.
Világpremierként a Boeing legújabb és legnagyobb teherszállítógépe első hivatalos útján ma hajnalban leszállt Budapesten - mondta el az InfoRádiónak a Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Hardy Mihály hozzátette: a gép miatt át kellett festeni a repülőtér teherforgalmi parkolóját.
Garázdaság miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek két miskolci futballdrukkert, akik egy nyíregyházi mérkőzés előtt üveggel dobálták meg a hazai csapat szurkolóit; a Nyíregyházi Városi Bíróságon kedden kihirdetett ítélet nem jogerős.
Hamarosan bejelentheti az észak-atlanti szövetség, hogy befejezi műveletét Líbiában, de pontos dátumot egyelőre még nem lehetséges mondani - közölte a NATO egyik szóvivője.
Egy év telt el az eddigi legsúlyosabb hazai környezeti katasztrófa óta. Akkor, az ajkai tározóból 1,8 millió köbméter vörösiszap zúdult a környező településekre.
A tiszalöki emberölés bizonyítási eljárásával folytatódott a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere kedden a Pest Megyei Bíróságon. A vádiratban az áll: a munkába induló Kóka Jenőt 2009. április 22-én Tiszalökön a saját házának az udvarán gyilkolták meg egyetlen lövéssel, amelyet egy távcsöves vadászpuskából, mintegy húsz méterről adtak le.
Budapest – Minden jel arra utal, hogy nagytakarításba kezdett az RTL Klub. A kereskedelmi csatornánál ugyanis információink szerint tegnap óta folyamatosan zajlanak a kirúgások és az átszervezés.
Megakadályozhatták volna az előző kormányok a devizaeladósodást - a többi között ezt állapította meg jelentésében az illetékes szakbizottság elnöke. Papcsák Ferenc szerint a többi között azért ugrott meg a devizahitelezés 2003 óta, mert megszűnt a kamattámogatás és korlátozták a személyijövedelemadó-kedvezményeket is.
Összesen 417 embert érintő elbocsátási szándékot jelentett be az illetékes munkaügyi központoknál a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) - mondta az MTI-nek kedden az alap kommunikációs igazgatója.
Ellopták a két szövetségi állam településeit érintő, buszos kampánykörúton lévő Barack Obama amerikai elnök pódiumi felszerelését és hangosító berendezését szállító teherautót - jelentette kedden internetes oldalán az NBC televízió.
A bíróság előtt is megismételte terhelő vallomását Hunvald György sofőrje. A férfi azt állította: többször látta, hogy a volt szocialista polgármester pénzt ad át Gál Györgynek, a gazdasági bizottság volt liberális elnökének.
Eleni Tsakopoulos Kounalakis nagykövet "igen meleg hangulatú és hasznos találkozón" vett részt Orbán Viktor miniszterelnökkel kedden - közölte a budapesti amerikai nagykövetség az MTI-vel.
Közel negyedével nőtt szeptemberben a cégcsődök száma Svájcban az egy évvel korábbihoz képest; az erős frank elsősorban a kisvállalkozásokra hatott kedvezőtlenül.
Ma a nemzetközi befektetõi hangulat délelõtti romlása, majd javulása mellett a forint kissé tovább gyengült a vezetõ devizákkal szemben, amelyben a kormány felõli újabb,...
Garázdaság miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek két miskolci futballdrukkert, akik egy nyíregyházi mérkőzés előtt üveggel dobálták meg a hazai csapat szurkolóit; a Nyíregyházi Városi Bíróságon kedden kihirdetett ítélet nem jogerős.
A Győri Ítélőtábla jogerősen 13 év fegyházbüntetésre ítélte azt a hajléktalant, aki 2009 júliusában saját élettársát olyan durván bántalmazta, hogy az belehalt sérüléseibe.
Nyomozást rendelt el a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az október 5-i Siófok-Pécsi MFC labdarúgó Ligakupa-mérkőzéssel kapcsolatban felmerült fogadási csalás ügyében.
Bizonyíték hiányában nem emeltek vádat az adócsalással gyanúsított olasz kormányfő ellen a Mediatrade-ügyben. Viszont fia és médiavállalatának igazgatója ellen indult eljárás.
Az Európai Monetáris Unióba belépés feltételeit tartalmazó maastrichti kritériumok alkalmatlan, mélységesen inkonzisztens szabályrendszert alkottak, és két olyan területet nem szabályoztak, amelyek szükségesek egy monetáris unió működéséhez: a reálkonvergencia eltéréseit, illetve a külső egyensúlytalanságokat - mondta Surányi György, az Intesa Sanpaolo Bank regionális vezérigazgatója, korábbi…
Legfrissebb kutatás szerint, habár nő az online vásárlások száma, az online fizetés nem követi a növekvő trendet, továbbá elsősorban a vidéken élők kerülik ezt a fizetési módot.
Jim Chanos, a világ legnagyobb short (azaz a részvényárak esésére fogadó) alapját kezelő amerikai hedge fund menedzser megosztotta a New York-i Value Investing konferencia résztvevőivel, hogy mely...
Nincs jogi akadálya annak, hogy a károsult vagy vagyonbiztosítója a felelősségbiztosító mellett a kötelező gépjármű felelősségbiztosítással (kgfb) rendelkező károkozót is perelje - felülvizsgálati eljárásban döntött így kedden a Legfelsőbb Bíróság....
Sok szigorú fogyókúra tiltja a tejet vagy a tejből készült ételeket, mert véleményük szerint ezek hizlalnak, ám egy tudományos vizsgálat most azt igazolta, hogy a tejből vagy szójából készült fehérje a szívet védő diéta fontos eleme lehet, és a testsúlyt sem növeli.
Kedden derült, száraz idő lesz. Szerdán is még országszerte sok napsütés várható, a délutáni óráktól azonban a Dunántúlon és északon már több lehet a felhő, de legfeljebb az esti órákban alakul ki helyenként eső, zápor.