2011. október 18. kedd

okt. 18
10:27
Bónusz a továbbdolgozó nyugdíjasoknak (HR Portál)
A bolgár munkaügyi miniszter javaslata szerint a jövőben több plusz nyugdíjemelést kapnának azok, akik a nyugdíjkorhatár elérése ellenére tovább dolgoznak.
okt. 18
10:27
Vártnál kisebb bevételről számolt be az IBM (ProfitLine)
A várakozásoknál jobban nőtt az IBM profitja a harmadik negyedévben, a bevétel azonban kissé elmaradt az elemzői várakozásoktól. A cégcsoport megemelte idei eredmény előrejelzését. Elsősorban a feltörekvő országok járultak hozzá a növekedéshez.
okt. 18
10:29
A szolgálati járandóság szabályai az új nyugdíjrendszerben (HR Portál)
A jövő év első napjától szolgálati járandóságot kapnak azok, akik 1955-ben vagy azt követően születtek és a fegyveres szolgálat alapján szolgálati nyugdíjban részesülnek, noha még nem érték el az öregségi nyugdíjkorhatárt - ezt tartalmazza egyebek mellett a korhatár előtti nyugdíjakról és járandóságokról szóló törvényjavaslat, amelyet Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter terjesztett a…
okt. 18
10:29
Fordulós jelzés a DAX piacán (ProfitLine)
Hetek óta nem láttunk fekete gyertyát a DAX piacán. Tegnap azonban nem csak egy sima csökkenő nap rajzolódott ki a grafikonon, hanem egy fordulós gyertyaformáció. A két gyertyából álló elnyelő eladási alakzatot további esés szokta követni, ezért a következő kereskedési napokon a korrekció folytatására számíthatunk - olvasható az Erste elemzésében.
okt. 18
10:30
A Bayern Nápolyban folytatná remek sorozatát (Infostart)
Egy mérkőzést késő délután, hetet este rendeznek ma a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A sláger az A csoport két összecsapása, de a Real Madrid-Lyon mérkőzés is kifejezetten közönségcsalogató lehet. A Manchester United ezúttal Bukarestben játszik.
okt. 18
10:30
Simor október végéig kapott időt (HírTV)
Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága bekéri Simor Andrástól, a Magyar Nemzeti Bank elnökétől egyebek mellett azokat a dokumentumokat, amelyek igazolják az elnök ciprusi cégének eladását.
okt. 18
10:30
Megalakult az albizottság a képviselői fizetések ügyében (Alternatív Energia)
Megalakult az albizottság az országgyűlési képviselők fizetéséről szóló új szabályozás előkészítésére kedden.
okt. 18
10:30
Ezer forintnyi kártérítés a háborúban elesett testvérért (Kripto Akadémia)
Még az ezer forintnyi összeget sem érte el az a kártérítés, amelyet egy dél-koreai nő kapott, mert bátyja meghalt a 60 évvel ezelőtti koreai háborúban.
okt. 18
10:30
Fordulatos meccsen nyert Mozambik ellen a magyar válogatott (Agroinform)
Az argentinok elleni 4-1-es vereség után a magyar válogatott hétfőn Mozambikkal mérte össze az erejét.
okt. 18
10:31
Ennyi volt! Kifulladt a hó elején indult piaci rally Európában (ProfitLine)
Továbbra is erős csökkenést jeleztek a vezető európai tőzsdeindexek a kereskedés első órájának elteltével.
okt. 18
10:32
Orbán Viktor kedden fogadja az amerikai nagykövetet (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök kedden fogadja hivatalában az Egyesült Államok budapesti nagykövetét - közölte Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az Origo hírportállal.
okt. 18
10:33
Újra érdemes vállalati kötvényekben gondolkodni (Privátbankár)
A részvénypiacok mellett a vállalati kötvények is megszenvedik a gyenge gazdasági teljesítményt. Egy friss elemzés szerint azonban már újra érdemes lehet beszállni a kötvénypiacra
okt. 18
10:33
Gyengül a forint (Blikk)
okt. 18
10:33
Fél órát "élnek" a hihetetlen banánszobrok (Blikk)
Banánból készít szobrokat egy japán férfi, és bár ezek nem tartósak, a róluk készült fotók igen. A világhálón pedig szép sikerük van.
okt. 18
10:35
Gyengélkedőn a forint (Privátbankár)
A hétfő délig tartó jó hangulat már a múlté, azóta több negatív hír is napvilágot látott, a forint pedig gyengülésbe kezdett
okt. 18
10:37
Jó a recept: oda kell figyelni az OMV-re (Privátbankár)
Az OMV a jövőben a kutatás-termelés szegmensre fókuszál, akvizíciókkal együtt 4 százalékos éves organikus növekedést céloztak meg. A technikai kép is ígéretes
okt. 18
10:39
298-nál állomásozik az euró (Portfolio)
A reggeli hirtelen nemzetközi befektetõi hangulatromlás és forintgyengülés megállt, így az euróval szemben a 298-as szint körül „állomásozik” és várja a további iránymutatást a...
okt. 18
10:48
Nincs fűtés tizennyolc Pest megyei iskolában (HírTV)
Tizennyolc Pest megyei iskolában zárta el a gázt a szolgáltató, mert az önkormányzat nem fizeti a számlákat. Az érintett oktatási intézményekben rövidített órákat, vagy akár tanítási szünetet is elrendelhetnek az igazgatók. Az iskolák mellett a megye több mint 20 intézményében nincs meleg víz és fűtés, mert az önkormányzat 98 millióval adósa a Tigáz Zrt.-nek.
okt. 18
10:48
Három kamion ütközött az M0-s autóúton (Alternatív Energia)
Három kamion szaladt egymásba az M0-s autóút 18-as kilométerénél, az M1-es autópálya felé vezető oldalon kedd reggel Szigetszentmiklós térségében; jelenleg csak a belső sávban halad a forgalom, de torlódás egyelőre nem alakult ki - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
okt. 18
10:48
Menesztették az Újpest női röplabda csapatának edzőjét (ATV)
A szakosztály vezetősége úgy érezte, hogy lépéseket kell tenni az eredménytelenség miatt.
okt. 18
10:50
Szili Gyurcsányról: „Ezt az egészet szánalmasnak tartom” (HírTV)
Hiteltelennek tartja Gyurcsány Ferencet Szili Katalin. A Szociális Unió elnöke a Hír Televízió Rájátszás című műsorában hétfőn elmondta: annak ellenére, hogy a volt szocialista miniszterelnök saját maga kérte mentelmi jogának felfüggesztését a sukorói telekcsereügyben, nem tisztázta magát.
okt. 18
10:51
Most először kell vallani a chipsadóról (Privátbankár)
Október 20. a népegészségügyi termékadóról szóló törvény által meghatározott adófizetési kötelezettség bevallási határideje a havi, illetve a negyedéves áfa-bevallók részére
okt. 18
10:51
KSH: növekvő fogalalkoztatottság, emelkedő bérek (Gondola)
Az idén az első nyolc hónapban 34 ezerrel több munkavállaló dolgozott a vállalkozási szektorban, mint egy évvel korábban.
okt. 18
10:51
Három kamion ütközött az M0-s autóúton (Blikk)
okt. 18
10:53
Másfélszáz bányász rekedt a föld alatt Ukrajnában (Blikk)
okt. 18
10:57
Második napja korrigál Európa (Portfolio)
A tegnapi kereskedés során a fontos ellenállási szintek megállították az elmúlt két hét során dübörgő bikák menetelését a világ részvénypiacain, melyet heves korrekció követett. Ennek az esésnek a...
okt. 18
10:57
Veszély! Így lopnak meg, ha pénzt veszel fel az ATM-ből (Pénzcentrum)
A jelek szerint visszatért az a korábban népszerű ATM-csalási módszer, amely az automaták pénzkiadó nyílásának eldugaszolásával próbálkozik....
okt. 18
11:00
Miért nem tud mindenki élni az ötszörös munkabér lehetőségével? (HR Portál)
Hiába beszélni Magyarországon a szakképzett munkaerő hiányáról, a bérek nem tükrözik a keresletet. Ezzel szemben külföldön nagyon is megfizetik a szakmunka árát, a Kelet-Közép-Európából érkező munkavállalók és a helyi szakmunkások bére között gyakorlatilag nincs különbség. A Népszabadság cikkéből kiderül, miért nem tud mindenki élni a hazai fizetések cirka ötszörösét is elérő munkabér…
okt. 18
11:00
Mi mozgatja a devizapiacot? - CHF/HUF, EUR/HUF, EUR/USD (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat tekintjük át. (Commerzbank)
okt. 18
11:02
Akadozik az olaj árfolyamának emelkedése (ProfitLine)
Múlt héten már nem tudott érdemben tovább emelkedni a kőolaj. Az árfolyam tovább közeledett a 90 dolláros ellenálláshoz, de nem sikerült elérnie a szintet. Fordulós jelzés nem alakult ki, ezért a következő napokban mehet még felfelé az árfolyam, de 90 dollár áttöréséhez nagyobb vételi erőre lenne szükség - olvasható az Erste elemzésében.
okt. 18
11:06
Gilad Salit hazatért Izraelbe (Infostart)
Öt év és négy hónapos fogság után visszatért Izraelbe Gilad Salit. Közben az egyiptomi tv képeinek tanúsága szerint megérkezett Rafahba, Egyiptom és a Gázai övezet határára az izraeli börtönökből szabadult palesztinok első csoportja.
okt. 18
11:06
Tíz tanár kapott Junior Prima Díjat (HírTV)
Újabb tíz tanár vehette át az idei Junior Prima Díjait. A 2007 óta átadott díj összértéke mostanra csaknem százmillió forint, eszmei értéke felbecsülhetetlen. Az október 17-ei ceremóniát megelőző tanórán Veiszer Alinda, Szécsi Zoltán és Azurák Csaba felelt a táblánál egy-egy PISA-tesztfeladat megoldásával.
okt. 18
11:06
Luca Toni érkezhet télen Robin van Persie mellé a csatársorba (Agroinform)
A Juventusnál mellőzött olasz válogatott támadó az Arsenal vérszegény támadójátékát lesz hivatott javítani.
okt. 18
11:08
Mi jön a rekordhideg után? (HírTV)
Kedd hajnalban is megdőlt az eddigi budapesti és az országos hidegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) munkatársa az MTI-vel.
okt. 18
11:08
Menesztették az Újpest vezetőedzőjét (Agroinform)
Menesztették posztjáról Farkas Mihályt, a női röplabda NB I-ben szereplő Újpest vezetőedzőjét.
okt. 18
11:09
42 ezerrel kevesebb közalkalmazott augusztusban (grafikon) (Privátbankár)
Az előző év azonos időszakához viszonyítva közel 42 ezer fővel csökkent a közszférában dolgozók létszáma idén augusztusban.
okt. 18
11:09
KSH: növekvő foglalkoztatottság, emelkedő bérek (Gondola)
Az idén az első nyolc hónapban 34 ezerrel több munkavállaló dolgozott a vállalkozási szektorban, mint egy éve.
okt. 18
11:09
Holnaptól újra emelkednek az üzemanyagárak (Auto Pult)
Szerdától ismételten áremelésre számíthatunk a hazai töltőállomásokon: a benzin literje bruttó 2 forinttal lesz magasabb, míg ugyanennyi gázolajért 3 forinttal kell majd többet fizetni – erősítették meg piaci források a holtankoljak.hu értesülését. Az áremelést követően a benzin átlagára 397 forint lesz, míg a gázolajé 394. Utoljára különben múlt szerdán volt gázolaj-/benzináremelés emelés, akkor…
okt. 18
11:09
Videó: Késelés Dzsudzsákéknál - Ez maradt a szurkolók balhéja után (Sport365)
Botrányos történések követték a hétvégi Szpartak Nalcsik-Anzsi Mahacskala orosz bajnokit. Dzsudzsák Balázs csapatának drukkerei buszkaravánnal utaztak haza a mérkőzésről, amikor útközben egy közel százfős nalcsiki tömeg támadt a konvojra. Az eredmény: Több töréses, és két késszúrásos sérülés, és rommá tört buszok.
okt. 18
11:10
Izraelben van a Hamász-fogságból kiszabadult katona (HírTV)
Izraelbe érkezett a Hamász fogságából szabadult Gilád Salit – jelentette a helyi tévé. Az izraeli katonát előzőleg az egyiptomi televízió mutatta.
okt. 18
11:15
További dollárerősödés jöhet (Portfolio)
A ma délelőtt 11 órakor megjelenő német ZEW-indexre vonatkozó várakozások eleve romlást várnak az előző hónaphoz képest, de ha az intézet által publikált számok a becsléseket is alulmúlják, akkor a...
okt. 18
11:17
Kereskedési tippek - Tőzsde GP (Equilor) (Portfolio)
Az Equilor szakértői a mai napra vonatkozóan a piacokon látott tegnapi heves korrekció hatására eladási pozíció után néztek a svájci SMI indexben, az olajban és az Oracle-ben. Lefelé vette az...
okt. 18
11:19
Közel hároméves mélyponton a ZEW index (Portfolio)
Tovább romlik a gazdasági hangulat Németországban. A ZEW index gazdasági hangulat indexének értéke -43,3 pontról -48,3 pontra csökkent októberben, ami közel hároméves mélypontnak számít. Ennél...
okt. 18
11:21
Középpontban a kormány 2012-es tervei (Portfolio)
Simor András jegybankelnök offshore-ügyeinek megvitatása után a parlament Számvevőszéki és költségvetési bizottsága a 2012-es költségvetést kezdte tárgyalni. A Nemzetgazdasági Minisztérium részéről...
okt. 18
11:24
Demszky is gyanúsított lesz? (HírTV)
Demszky Gábor egykori szabad demokrata főpolgármester felelőssége is felmerülhet a budapesti vízművek és csatornázási művek privatizációjában.
okt. 18
11:24
Magyarország, Németország, Spanyolország és Nagy-Britannia ott lesz a vizilabda Eb-n (ATV)
Női vízilabdában Magyarország mellett Németország válogatottja, a másik kvalifikációs négyesből pedig Spanyolország és Nagy-Britannia együttese biztosította helyét a januári, eindhoveni Európa-bajnokság nyolcas mezőnyében.
okt. 18
11:24
Erős lecke volt ez Abdinak, a fizetések decemberig megvannak - Orosz Pál (Agroinform)
Az FTC Zrt. vezérigazgatója kijelentette, hogy a csapat már elindult felfelé, az Újpest ellen pedig csakis a győzelem lehet az elfogadható.
okt. 18
11:26
Megásatta velük saját sírjukat (+videó) (HírTV)
Ítélet várható az ormánsági uzsorás büntetőperében. Gy. Lászlót a többi között zsarolás, csalás, hamis vád és magánokirat-hamisítás vádjában találta bűnösnek az elsőfokú bíróság. A vádlottat halmazati büntetésül nyolc év tíz hónap fegyházra, tíz év közügyektől eltiltásra, valamint - mellékbüntetésként - egymillió-ötszázezer forint megfizetésére ítélték tavasszal. Célpont című műsorunk 2008…
okt. 18
11:26
Ezt már négy éve eldöntötték - Interjú a miniszterelnökkel (ATV)
A szerepcserét már négy évvel ezelőtt kitalálta – mondta el az oroszminiszterelnök három állami televíziónak adott interjújában, amely a néhány héttel ezelőtti államfői interjú folytatása. A miniszterelnöknek bemelegítő nyitásként nekiszegezték a "mindenkit érdeklő kérdést": miért tér vissza a hatalomba?
okt. 18
11:27
Az OTP végtörlesztési űrlapjait is vizsgálja a PSZÁF (Privátbankár)
A hitelintézet arról nyilatkoztatja az ügyfeleket, hogy a kérelmezett részleges vagy teljes előtörlesztést nem más pénzügyi intézmény által folyósított kölcsönből teljesítik

Keresés