Öt embert lőttek le vasárnap az északkelet-mexikói Mazatlan fürdővárosban, miközben az ország középső részén lévő Zihuatanejóban hét lelőtt ember holttestére bukkantak - közölték illetékes források.
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 4. fordulójának vasárnap esti rangadóján a Baltimore Ravens egy igazi védelmi összecsapáson 34–17-re legyőzte a New York Jetset. Bár a pontszám soknak tűnik, csupán egy TD-t engedtek a védelmek, ötször is a védők, illetve a speciális egység ért el hatpontos akciót.
Egy félidőn át jól tartotta magát hazai pályán a Pick Szeged, ám végül 38-26-ra kikapott a világsztárokkal felálló német THW Kiel csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 1. fordulójában, a D csoportban.
A görög pénzügyminisztérium vasárnap esti bejelentése szerint a kormány által jóváhagyott jövő évi költségvetési tervezet azzal számol, hogy az ország államháztartási hiánya az idén eléri a GDP 8,5 százalékát.
Míg az utalvány formájában adott juttatást legfeljebb október 1-jéig lehetett kérni, a Multi-Pay kártyán még most is lehetséges aktiválni az iskolakezdési támogatást! (x)
Békeidőben is szárazon kell tartani a puskaport - vallja Kaszab Attila a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, aki szerint a válsággal véget ért a hazai piac nyugalmi időszaka
Beismerte a csepeli négyes gyilkosság múlt héten elfogott gyanúsítottja, hogy járt Dragan Bajicsnál Budapesten. Viszont tagadja, hogy részt vett volna az emberölésben.
Az eurózóna pénzügyminiszterei ma ismét Luxemburgban tanácskoznak az adósságválság megoldásának lehetőségeiről, és ez még csak egy a következő napok fontos eseményei közül. A hét második felében...
12 éves lányom az utóbbi időben folyamatosan aggódik valami miatt, attól fél, hogy meg fog halni, pedig teljesen egészséges. Minden éjszaka felébred, megkérdi, hány óra van.Attól fél, hogy egy bizonyos tekercs vagy örvénylő valami beszippantja. - A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szolidaritását fejezte ki Gyurcsány Ferenc hétfői kihallgatása kapcsán, de jelezte, hogy nem vesz részt az ügyben szervezett tüntetésen.
A görög pénzügyminisztérium vasárnap esti bejelentése szerint a kormány által jóváhagyott jövő évi költségvetési tervezet azzal számol, hogy az ország államháztartási hiánya az idén eléri a GDP 8,5 százalékát.
A tavalyi zárszámadásról és a nemzeti energiastratégia elfogadásáról is dönt ma a parlament. Szavaz a Ház Navracsics határozati javaslatáról és Hörcsik közbeszerzési törvényt módosító javaslatáról is, valamint újra előkerül három fideszes mentelmi ügye.
Leégett a budapesti Népligetben a volt bábszínház épülete, személyi sérülés nem történt, a tűz okát vizsgálják - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Tűzoltóság videó csoportjának sajtóügyeletese hétfőn éjjel.
Látszólag egyre szorosabb érzelmi szálak fűzik egymáshoz Pétert és Annamáriát. Barátaik szerint azonban mindkét fél átveri a másikat, csak ördögi játékot játszik a villa két legrafináltabb játékosa.
Ma hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként Gyurcsány Ferencet. A volt miniszterelnök a nyomozóhatóság szerint hivatali visszaélést követett el a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A szocialista politikus korábban felszólította az ügyészséget, hogy kihallgatásán készüljön kép- és hangfelvétel, és közölte, hogy azokból másolatot kér. Az általa vezetett MSZP-s platform…
A budapesti Ötvenhatosok terén kialakítandó új közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójának kidolgozásával és a megvalósítás előkészítésével bízta meg a kormány Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum igazgatóját. Az ő feladata lesz az építészeti tervpályázat előkészítése, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek újraegyesítése.
Bokasérülése miatt visszalépett a hivatalosan szombaton rajtoló, 4,5 millió dollár összdíjazású pekingi tenisztornától Marija Sarapova, a női világranglista második helyezettje. A viadal selejtezőjében Arn Gréta és Czink Melinda révén két magyar lép pályára.
A súlycsoportok nélküli ranglistán is igen előkelő helyen jegyzett, a WBC gyémánt világbajnoki címét őrző középsúlyú argentin Sergio Martinez újabb remek meccset produkálva bizonyította, jelenleg ő világ legjobbja súylcsoportjában.
Sűrű hétvégét hagyott maga mögött a magyar férfi ökölvívó-válogatott a Bakuban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A kiemeltként a vb-nek nekiinduló Szellő Imre (81 kg) nagyon sima, 25:11-es pontozásos vereséget szenvedett az ukrán Olekszandr Gvozdiktól, ráadásul örülhetett, hogy megúszta a kiütést az első menetben.
Az elmúlt időszakban megjelent Gyermekneveléssel töltött évek: mi számít a nyugdíjnál? című írás kapcsán érkezett levelek többsége a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási feltételrendszerében alkalmazott úgynevezett jogosultsági idő számítására vonatkoztak – ezek körében felmerült a szakmunkástanuló nyári munkavégzése/gyakorlata időtartamának figyelembevételi lehetősége is. Az ezzel kapcsolatos…
Megalakult a Médiafogyasztók Egyesülete. Céljaik szerint: "aktív szerepet vállalunk a magyar nyilvánosság helyzetének, a sajtószabadság és a szólásszabadság viszonyának megőrzésében, illetve fejlesztésében."
Igencsak örülhettek a motorsport szerelmesei, ugyanis a hétvégén Magny-Cours-ban rendezték a Superbike, illetve Motegi a MotoGP világbajnokság következő futamát. Amíg előbbin az újabb magyar sikerek mellett három szakágban világbajnokot avattak, addig utóbbin hatalmas csatákat követően szorosabbá vált az eddig is kiélezett világbajnoki csata mindhárom kategóriában, ráadásul a spanyol Marc Marquez…
A világ egyik legszebb és legtehetségesebb színésznője, ám Rachel Weisznek nem hullott az ölébe a siker. Sorozatunk első részéből kiderül, hogyan akarta együtt tartani a családját.
Kilenc év együttlét után elégelte meg a megaláztatásokat a 37 éves nő, és kiadta Jenő útját. A férfi nem bírta elviselni a szakítást, hajdani kedvesét csavarhúzóval szurkálta, mellébe nyílvesszőt röpített. A zsaruk lelőtték.
Az áfa januári emeléséről döntött a kormány, ezt tartalmazza a költségvetési tervezet. A forgalmi adó növekedését novemberben még megelőzi a jövedéki adó változása. Hogyan alakulnak az árak?
Emelkedett Kína gyáripari beszerzési menedzser indexe (BMI) szeptemberben, már a második egymást követő hónapban, tükrözve a világ második legnagyobb nemzetgazdasága javuló ipari teljesítményét.
Az eljárások során csaknem 140 főt hallgattak ki gyanúsítottként, akik több mint félezer embert károsítottak meg, s az elfogott uzsorások közül 61 van előzetes letartóztatásban.
Változott októbertől a lakásárverezési kvótarendszer - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetben az olvasható: zárolta a kormány a mentőautók és mentőhelikopterek vásárlására szánt teljes idei keretet.
Leégett a budapesti Népligetben a volt bábszínház épülete, személyi sérülés nem történt, a tűz okát vizsgálják – tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Tűzoltóság videó csoportjának sajtóügyeletese hétfő éjjel.
A szükséges létszámmal biztosítja a rendőrség azt a tüntetést, amelyet szimpatizánsok hirdettek meg Gyurcsány Ferenc kihallgatásának idejére a Központi Nyomozó Főügyészség épülete elé – tudta meg a Magyar Nemzet. A nyomozó hatóság várhatóan hétfő délután egy órakor hallgatja meg gyanúsítottként a volt miniszterelnököt a sukorói ügyben.
Zárolta a kormány az eset- és rohamkocsik, a "sima" mentőautók, valamint a mentőhelikopter vásárlására szánt teljes idei keretet - írta a Magyar Nemzet hétfőn.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a gazdasági élet szereplői eredményesen használhatják a népszámlálás adatait annak érdekében, hogy a befektetésük sikeres legyen.
Újabb recesszió jöhet, ha a gazdaság mostani átalakítása nem lesz elég – jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a hírTV Kontraszt című műsorában.
Hivatalosan is nyilvánosságra hozták a köznevelési törvény koncepcióját. A 74 oldalas dokumentum a kormány.hu internetes portálon érhető el, és többek közt magában foglalja: új tartalmi szabályozást vezetnének be, a Nemzeti alaptantervet kiegészítik a közműveltség tartalmi alapjaival és a kötelezően választandó kerettantervek rendszerével, valamint csökkentenék a tankönyvek számát, és fokozatos…
Októberben és novemberben a NAV fokozottan ellenőrzi, hogy a magánfőzéssel és bérfőzéssel előállított pálinkák ne kerüljenek törvénytelenül a kocsmákba
Milyen kérdések merülnek fel a hozzátartozókban szerettük stroke-ja után? Mit érdemes tudni az agyvérzés utáni terápiáról és a várható javulás mértékéről? Hogyan tudnak segíteni a hozzátartozók?