Általános vitára alkalmasnak találta a Balsai-jelentést az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. Kontrát Károly államtitkár elmondása szerint egyértelműen fény derült Gyurcsány Ferenc büntetőjogi, illetve politikai felelősségére. A szocialisták bekiabálásokkal zavarták a vitát, s lejáratókampányról beszéltek.
A Kulcs-Soft ma kiadta azt a legújabb generációhoz tartozó szoftverét, amely a társaság közleménye szerint mindent tud, amire egy mai modern mikro, kis- és középvállalatnak szüksége van. A...
Az ország lakossága bizonytalan a pénzügyi jövőjét illetően, elsősorban a középkorúak, valamint a diplomások aggódnak - derül ki egy friss kutatásból....
Az amerikai tõzsdék pénteki, 2% feletti eséseit követõen ma reggel az ázsiai részvénypiacokon is nagy csökkenéseket lehetett látni, a Nikkei például 1,8%-os mínuszban búcsúztatta a napot. A...
A General Motors olyan légzsákot mutatott be, amilyennel egészen eddig még senki más nem próbálkozott. Az első-középső pozícióban lévő eszköz 2013-ban mutatkozhat be szériában a Buick Enclave, GMC Acadia, Chevrolet Transverse trióban.
Yves Desiront, az Orco menedzsmentjének a tagja 2011. szeptember 27-én 2000 darab Orco részvényt adott el a Euronext Paris kereskedési rendszerében 4,26 eurós papíronkénti átlagáron....
Épp a minap számoltunk be a Citroën C4 Aircrosser érkezéséről, így már szinte nem is meglepetés a testvérmárka Peugeot bejelentése, miszerint ők is új kompakt SUV gyártásába kezdenek. A 2012 végén bemutatkozó modell a 4008 nevet viseli és az Aircrosserhez hasonlóan a Mitsubishi ASX alapjain éled.
Nem tudja mi mozgatja a tőzsdéket, nincs stratégiája, vagy remegő kézzel kereskedik? Minden tőzsdés tudja, hogy a kereskedővé válás egy folyamat, ahol a trader akadályokba ütközik. Ha Ön is hasonló...
Ferrari rajongók számára kötelező az alábbi videó teljes hangerő melletti megtekintése, hiszen amellett, hogy rendkívül profi munkáról van szó, a felvétel szereplői sem fukarkodnak, ha izgalmakról van szó.
Ha minden jól megy, már nem kell sokat várnunk az elektronokat megzabolázó Tesla legfrissebb modelljeire: a 2012 februárjában esedékes Detroiti Autószalonon mutatkozik be a gyártó "Model X" névre keresztelt crossovere, a BMW M5 skalpjára pályázó Model S pedig az év folyamán már a szalonokba gurul.
Már a múlt hét óta nem titok, hogy a Seat is magára formálja a Volkswagen törpeautóját. Az up! saját valója után először a Škoda színeiben mutatkozott be a nagyközönségnek, most pedig itt a spanyol kiadás, a Mii.
2012-től a lakások kizárólag energetikai tanúsítvánnyal értékesíthetők, de ennek a megléte még nem elég. A kedvezőtlen besorolás sokat ront a ház értékén, ami az eladhatóságát és kiadhatóságát is veszélybe sodorja (x)
A kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe az az idős férfi, akit vasárnap sodort el egy személyautó a 41-es főúton, Napkor és Nyíregyháza között – értesült a HavariaPress.
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége az elmúlt egy évben a GDP 5,7 százalékát érte el - a nyugdíjvagyon nélkül -4 százalék az adat
Brasside - Holtan találták cellájában a pedofília miatt elítélt Mitchell Harrisont (23). A férfival brutális kegyetlenséggel végeztek rabtársai, miután feltehetően tetteivel dicsekedett a börtönben.
Szerbiának ki kell dolgoznia álláspontját a Koszovóban élő szerbek státuszát illetően, s "többé nem áltathatja magát azzal, hogy Koszovó egésze hozzá fog tartozni" - jelentette ki hétfőn Ivica Dacic szerb kormányfőhelyettes, belügyminiszter.
Az igen borongós nemzetközi befektetõi hangulatban eséssel kezdte a hetet a vezetõ devizákkal szemben a forint, majd átmeneti erõsödés mutatkozott. Kora délután ismét a...
Megérkezett Gyurcsány Ferenc az ügyészség épületébe, amely előtt néhány száz fő gyülekezett hétfőn délután. A volt miniszterelnök az őt éltető tömeg között, egy lezárt járdán érkezett, kezet fogott a szimpatizánsokkal, az ajtóban megcsókolta az őt váró édesanyja, majd Iványi Gábor metodista lelkésszel együtt besétáltak az ügyészség épületébe.
A Renault a Clio RS újabb verziójának bemutatásával kicsit felzavarja azt az állóvizet, ami utoljára a Gordini változatok premierjétől volt tarajos hullámoktól hangos.
A pmfc.hu közleménye szerint a múlt hét folyamán Törtei Tamást, az NB I újoncának játékosát azzal keresték meg, hogy próbálja meg úgy befolyásolni a Siófok-PMFC Ligakupa-meccset úgy, hogy azt a pécsi csapat veszítse el.
A Duna House ingatlanforgalmazó becslése szerint 2011 szeptemberében, augusztus mögött az év második legerősebb hónapját zárta a piac, országosan 7.038 adásvételi tranzakcióval.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. szeptember 30-án a Budapesti Értéktőzsdén 11 000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 510 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a RÁBA Nyrt. saját tulajdonában lévő ...
A Kínai Kommunista Párt történelmében először kerülhet magánvállalkozó jövőre a hivatalos politikáról határozó központi bizottság tagjai közé. Az esemény a kínai politikai reform egyik mérföldköve lehet.
„HírTV takarodj!” – többek között ilyen feliratú transzparenst is lehet látni a Központi Nyomozó Főügyészség épületének közelében, ahol egy órakor megkezdődött Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő gyanúsítotti kihallgatása. Az utcán eközben a Demokratikus Koalíció Platform szervezte szimpátiatüntetés zajlik.
A Pécsi Városi Bíróság január 5-ig meghosszabbította a napokban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatójának előzetes letartóztatását.
Október elsejétől már igényelhetik támogatásuk döntő hányadának kifizetését azon fiatal gazdák, akik ezt júliusban elmulasztották - közölte a Magyar Agrárkamara hétfőn az MTI-vel. A gazdák a...
A piaci mozgások felgyorsulásával és a bizonytalanság növekedésével a világ sztárbefektetői, gurui közül többen egyre gyakrabban fogalmaznak meg éles kritikát a jegybankok és kormányok ellen, míg...
A Renault a Clio RS újabb verziójának bemutatásával kicsit felzavarja azt az állóvizet, ami utoljára a Gordini változatok premierjétől volt tarajos hullámoktól hangos.
Már a múlt hét óta nem titok, hogy a Seat is magára formálja a Volkswagen törpeautóját. Az up! saját valója után először a Škoda színeiben mutatkozott be a nagyközönségnek, most pedig itt a spanyol kiadás, a Mii.
A Közigazgatási-és Igazságügyi Minisztérium (KIM) idén is megrendezi a "Regeneráció Kormányzati Karrier Expo" nevű kiállítást. A rendezvényen - többek között - megtudhatod, milyen kritériumoknak kell megfelelned ahhoz, hogy egy kormányhivatalban dolgozhass.
A főiskola létezése, folytonos fejlődése már önmagában is nagyszerű üzenet a jövőnek arról, hogy élnek itt magyarok, ezen a tájon – mondta kárpátaljai látogatásának második napján, hétfőn Schmitt Pál köztársasági elnök Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola évnyitó ünnepségén.
Gyurcsány Ferenc hétfőn kevéssel délután egy óra előtt megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre, ahol hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A volt miniszterelnököt hivatali visszaélésekkel gyanúsították meg, de nem tett vallomást, csak egy rövid nyilatkozatot.
Mintegy ezer-ezerötszáz szimpatizáns gyűlt össze a Központi Nyomozó Főügyészség Zichy utcai épülete előtt, ahol Gyurcsány Ferenc gyanúsítotti meghallgatását tartják. A demonstrálók "Nem félünk" feliratú táblákat tartanak, és többször felhangzottak az "Orbán, takarodj!" és a "Rákosi-Orbán" rigmusok is, sokan a Hír Tv-t szidták. A tömegben több szocialista képviselő is feltűnt, így Lendvai Ildikó és…
Cseh, szlovák és magyar kúthálózatának eladását fontolgatja az OMV, hogy a befolyt összeget a jobb megtérüléssel kecsegtető gázkitermelésre fordíthassa, állítja a cseh CT24 hírcsatorna. A csatorna...
Mint arról a Pénzcentrum.hu korábban beszámolt, kedd délelőtt nyitja meg kapuit a legújabb magyarországi bevásárlóközpont. A plázában egy különleges Spar is helyet kap - tájékoztatta lapunkat az áruházlánc....
A finn válogatott két kulcsembere, Petri Pasanen és Alexei Eremenko Jr. sem lehet ott sérülés miatt a Svédország és Magyarország elleni közelgő Eb-selejtezőkön.
Október közepére készül el a kolontári vörösiszap-katasztrófa okait vizsgáló parlamenti bizottság jelentése – mondta a testület jobbikos elnöke hétfőn az MTI-nek.
Szokás szerint a pénz a tét az ellenzéki felszólalásokban, magyarán a kormányzat gazdaságpolitikáját ostorozza az MSZP, az LMP és a Jobbik. A KDNP azt bizonygatja, hogy a magyar út Európa útja, a Fidesz pedig a rendőrterrorral takar.
A magyar bankrendszer stabil és a végtörlesztési lehetőség lezárulta után is az marad - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülése után az MTI-nek.