2011. október 3. hétfő

okt. 3
5:06
Óriás lakást kapott az államtól Halász (Blikk)
BUDAPEST - Hatalmas, 375 négyzetméteres hivatali lakást biztosított az állam Halász Jánosnak, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkárának.
okt. 3
5:06
Platformok egy asztalnál (Alternatív Energia)
Egyeztetésre hívja az MSZP valamennyi platformját a szociáldemokrata társulás. Hiller István, a tömörülés elnöke közölte, hogy a vita nem Gyurcsány Ferenc menesztéséről, hanem a szocialista párt és a magyar demokrácia jövőjéről szól majd. Hiller nem kezdeményezi, hogy a konferencián szerepeljen a volt kormányfő kizárásának ügye, és nem gondolja, hogy ez a téma fogja uralni a megbeszélést.
okt. 3
5:08
Hamisítással vádolják Orbánék a Bajnai-kormányt (Alternatív Energia)
Törvényben akarja rögzíteni a kormánytöbbség, hogy a Bajnai-kormány költségvetésében hamis adatok szerepeltek, így a 2010-es hiány a 7 százalékot is meghaladta volna.
okt. 3
5:09
Pszichiátriára került az elítélt magyar színész gyermeke (ATV)
Sokkolta a hír, miszerint édesapjára börtön várhat.
okt. 3
5:24
Veled is megtörténhet (Alternatív Energia)
Kedves barátunk, tisztelt újságíró kolléga, és mindenki más, aki segíteni szeretne!
okt. 3
5:24
Már most aggódnak miattunk az elemzők (Portfolio)
Nincsenek elragadtatva az elemzők a magyarországi költségvetési fejleményektől. Egyes szakértők úgy vélik, hogy a forint gyengülése mögött a fiskális politika negatív megítélése áll, és elképzelhető,...
okt. 3
5:26
Egy fekete év, egy fekete könyv (Alternatív Energia)
Ma egy éve, hogy a budapestiek főpolgármesterüknek választották Tarlós Istvánt. A fővárosi MSZP egy úgynevezett Fekete könyvet ad ki a fideszes városvezetés első évéről, amelyet Budapest legsötétebb időszakának látnak. A szocialisták budapesti elnöke lapunknak azt mondta: érdemben nem valósult meg semmi még abból a kevésből sem, amit Tarlós vállalt.
okt. 3
5:27
A háztartások húsz százaléka nem tudta fizetni számláit (ATV)
Az adósságkezelés különböző lehetőségeivel azonban néhány tízezer ember élhet.
okt. 3
5:29
Krokodil támadt a Balatonnál (ATV)
Egy százötven kilós, több mint két méter hosszú hüllő két férfit sebesített meg.
okt. 3
5:42
Ilyen plázáról álmodunk - új bevásárlóközpontok Pesten (Pénzcentrum)
Érdekesen viszonyul a plázákhoz, bevásárlóközpontokhoz a magyar fogyasztó. A vásárlók többsége például nem hajlandó 30 percnél többet utazni egy bevásárlóközpontba. A városszéli plázáktól hosszú nyitvatartási időt és jó parkolási feltételeket, a belvárosi bevásárlóközpontoktól étkezési és szórakozási lehetőségeket várunk....
okt. 3
5:45
Háztetőkrők gyilkolják a civileket a diktátor emberei (ATV)
Már tízezer ember hagyta el a líbiai Szirtet, amely ellen az átmeneti nemzeti tanács katonái összehangolt támadásra készülnek. A Kadhafi-rendszer utolsó bástyájának tartott városban fogytán az élelem, az üzemanyag, a gyógyszer, és nincs áram.
okt. 3
6:00
Hét évre ítélnék Julija Timosenkot (Kripto Akadémia)
Nem hivatalos információk szerint Viktor Janukovics ukrán elnök Varsóban megígérte Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ügyének kompromisszumos megoldását - számolt be róla a Gazeta Wyborcza lengyel lap hétvégi számában, hozzátéve: "Kérdés, hogy betartja-e a szavát?".
okt. 3
6:02
Brüsszel üzent Szlovákiának: nincs B- terv! (Kripto Akadémia)
Az eurót fizetőeszközként alkalmazó 17 uniós ország közül 14 már megszavazta a Görögországnak szánt mentőcsomagot, Málta és Hollandia pedig ezen a héten voksol az eurózónás segélyről.
okt. 3
6:04
Menekülnek az ostromlott líbiai városból (Kripto Akadémia)
Személygépkocsik, buszok, teherautók hosszú sora kígyózott tegnap a líbiai városból, Szirtéből kivezető ellenőrző pontnál - számolt be róla AFP francia hírügynökség.
okt. 3
6:06
Brooklyni hídfoglalók (Kripto Akadémia)
A "Foglaljuk el a Wall Streetet" mozgalom több mint hétszáz tagját vették őrizetbe a Brooklyn-hídon, New Yorkban - jelentette tegnap a város rendőrkapitánysága. A tüntetők már két hete táboroznak Manhattanben, hogy a válság nyomán kialakult nyomasztó gazdasági légkör ellen tiltakozzanak.
okt. 3
6:09
Októbertől változott a lakásárverezési kvótarendszer (ProfitLine)
Változott októbertől a lakásárverezési kvótarendszer - írta a Népszabadság hétfőn.
okt. 3
6:12
Szex a takaró alatt (Blikk)
BUDAPEST - Enyhén szólva is fülledt volt a hangulat szombat este az ÖsszeEsküvők rezidenciáján. A TV2 valóságshowjában a fiúk és a lányok végre közelebb kerültek egymáshoz: az anyósok pakoltak, és átköltöztek fiaik lakhelyére, míg az ifjú vőlegényjelöltek bebocsátást nyertek a lányok rezidenciájába.
okt. 3
6:12
Orbán Viktor Szaúd-Arábiába megy (Infostart)
Háromnapos látogatásra utazik ma Szaúd-Arábiába Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfőt elkíséri Matolcsy György nemzetgazdasági-, Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és több üzletember.
okt. 3
6:14
Tímea szeptember szépe! (Blikk)
Budapest - Gondolni sem mert arra Tamás Tímea (30), hogy sikerül maga mögé utasítania a fiatal lányokat a Blikk szépe versenyünkön, ezért igazi meglepetés volt számára, amikor megtudta, hogy ő nyerte el a hónap szépe címet.
okt. 3
6:15
Tizenkét embert lőttek le Mexikóban (Infostart)
Öt embert lőttek le vasárnap az északkelet-mexikói Mazatlan fürdővárosban, miközben az ország középső részén lévő Zihuatanejóban hét lelőtt ember holttestére bukkantak - közölték illetékes források.
okt. 3
6:21
Világsztárokkal verték meg a magyar együttest (ATV)
Egy félidőn át jól tartotta magát hazai pályán a Pick Szeged, ám végül 38-26-ra kikapott a világsztárokkal felálló német THW Kiel csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 1. fordulójában, a D csoportban.
okt. 3
6:30
Az államháztartási hiány eléri a GDP 8,5 százalékát Görögországban (Infostart)
A görög pénzügyminisztérium vasárnap esti bejelentése szerint a kormány által jóváhagyott jövő évi költségvetési tervezet azzal számol, hogy az ország államháztartási hiánya az idén eléri a GDP 8,5 százalékát.
okt. 3
6:30
Még nem késő utalni az iskolakezdési támogatást (Privátbankár)
Míg az utalvány formájában adott juttatást legfeljebb október 1-jéig lehetett kérni, a Multi-Pay kártyán még most is lehetséges aktiválni az iskolakezdési támogatást! (x)
okt. 3
6:32
Nyugdíj: mindig lesznek leszakadók - interjú (Privátbankár)
Békeidőben is szárazon kell tartani a puskaport - vallja Kaszab Attila a K&H Biztosító vezérigazgató-helyettese, aki szerint a válsággal véget ért a hazai piac nyugalmi időszaka
okt. 3
6:36
Néhány nap, amikor garantáltan nem unatkozhatsz (Portfolio)
Az eurózóna pénzügyminiszterei ma ismét Luxemburgban tanácskoznak az adósságválság megoldásának lehetőségeiről, és ez még csak egy a következő napok fontos eseményei közül. A hét második felében...
okt. 3
6:39
Ma hallgatják ki gyanúsítottként Gyurcsányt, Horváth nem tüntet (ATV)
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szolidaritását fejezte ki Gyurcsány Ferenc hétfői kihallgatása kapcsán, de jelezte, hogy nem vesz részt az ügyben szervezett tüntetésen.
okt. 3
6:41
Tovább romlottak a görög kilátások: 8,5 százalék lehet a hiány (ATV)
A görög pénzügyminisztérium vasárnap esti bejelentése szerint a kormány által jóváhagyott jövő évi költségvetési tervezet azzal számol, hogy az ország államháztartási hiánya az idén eléri a GDP 8,5 százalékát.
okt. 3
6:43
Zárszámadás és nemzeti energiastratégia a T. Ház előtt (ATV)
A tavalyi zárszámadásról és a nemzeti energiastratégia elfogadásáról is dönt ma a parlament. Szavaz a Ház Navracsics határozati javaslatáról és Hörcsik közbeszerzési törvényt módosító javaslatáról is, valamint újra előkerül három fideszes mentelmi ügye.
okt. 3
6:45
Tűz a Népligetben: leégett a volt bábszínház (ATV)
Leégett a budapesti Népligetben a volt bábszínház épülete, személyi sérülés nem történt, a tűz okát vizsgálják - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Tűzoltóság videó csoportjának sajtóügyeletese hétfőn éjjel.
okt. 3
6:48
Ma hallgatja ki az ügyészség Gyurcsány Ferencet (Infostart)
Ma hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen gyanúsítottként Gyurcsány Ferencet. A volt miniszterelnök a nyomozóhatóság szerint hivatali visszaélést követett el a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A szocialista politikus korábban felszólította az ügyészséget, hogy kihallgatásán készüljön kép- és hangfelvétel, és közölte, hogy azokból másolatot kér. Az általa vezetett MSZP-s platform…
okt. 3
6:54
Gigamúzeum (Spa Trend Online)
A budapesti Ötvenhatosok terén kialakítandó új közgyűjteményi épületegyüttes koncepciójának kidolgozásával és a megvalósítás előkészítésével bízta meg a kormány Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum igazgatóját. Az ő feladata lesz az építészeti tervpályázat előkészítése, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményeinek újraegyesítése.
okt. 3
6:56
Sting koncerttel ünnepelt (Spa Trend Online)
Jótékonysági koncerttel ünnepelte 60. születésnapját New Yorkban Sting.
okt. 3
6:58
Végső búcsú Huszár Zsolttól (Spa Trend Online)
Szombaton a Farkasréti temetőben családja, barátai és pályatársai mellett több százan kísérték el utolsó útjára Huszár Zsoltot.
okt. 3
7:00
Nők kedvezményes nyugdíjba vonulása: mire elég a szakmai gyakorlat? (Adózóna)
Az elmúlt időszakban megjelent Gyermekneveléssel töltött évek: mi számít a nyugdíjnál? című írás kapcsán érkezett levelek többsége a nők kedvezményes nyugdíjba vonulási feltételrendszerében alkalmazott úgynevezett jogosultsági idő számítására vonatkoztak – ezek körében felmerült a szakmunkástanuló nyári munkavégzése/gyakorlata időtartamának figyelembevételi lehetősége is. Az ezzel kapcsolatos…
okt. 3
7:00
Milyenek a médiafogyasztók? (Spa Trend Online)
Megalakult a Médiafogyasztók Egyesülete. Céljaik szerint: "aktív szerepet vállalunk a magyar nyilvánosság helyzetének, a sajtószabadság és a szólásszabadság viszonyának megőrzésében, illetve fejlesztésében."
okt. 3
7:02
Két név-négy színész (Spa Trend Online)
Básti Lajos és Csákányi László pályáját felidéző kiállítás nyílt szombaton a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
okt. 3
7:12
Leégett a volt bábszínház a Népligetben (Blikk)
okt. 3
7:12
Contador ismét megcélozza a Tourt, ha teheti (Sport365)
A 2012-es szezonban is a Tour de France lesz a főversenye a háromszoros győztes Alberto Contadornak, már csak az a kérdés, hogy a spanyol kerékpárost novemberben eltiltják-e vagy sem.
okt. 3
7:14
Eltévedt siklók szálltak meg egy kórházat (Blikk)
okt. 3
7:15
Jó hír érkezett a kínai gyáripar felől (ProfitLine)
Emelkedett Kína gyáripari beszerzési menedzser indexe (BMI) szeptemberben, már a második egymást követő hónapban, tükrözve a világ második legnagyobb nemzetgazdasága javuló ipari teljesítményét.
okt. 3
7:15
Saját rokonaikat is eladósítják az uzsorások (ATV)
Az eljárások során csaknem 140 főt hallgattak ki gyanúsítottként, akik több mint félezer embert károsítottak meg, s az elfogott uzsorások közül 61 van előzetes letartóztatásban.
okt. 3
7:24
Változott a lakásárverezési kvótarendszer - lapszemle (Infostart)
Változott októbertől a lakásárverezési kvótarendszer - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetben az olvasható: zárolta a kormány a mentőautók és mentőhelikopterek vásárlására szánt teljes idei keretet.
okt. 3
7:27
A lángok martalékává vált a volt bábszínház épülete (HírTV)
Leégett a budapesti Népligetben a volt bábszínház épülete, személyi sérülés nem történt, a tűz okát vizsgálják – tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Tűzoltóság videó csoportjának sajtóügyeletese hétfő éjjel.
okt. 3
7:29
Kihallgatják Gyurcsányt (HírTV)
A szükséges létszámmal biztosítja a rendőrség azt a tüntetést, amelyet szimpatizánsok hirdettek meg Gyurcsány Ferenc kihallgatásának idejére a Központi Nyomozó Főügyészség épülete elé – tudta meg a Magyar Nemzet. A nyomozó hatóság várhatóan hétfő délután egy órakor hallgatja meg gyanúsítottként a volt miniszterelnököt a sukorói ügyben.
okt. 3
7:30
Népszámlálás - A gazdasági életben is használhatják az összeírás adatait (Alternatív Energia)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a gazdasági élet szereplői eredményesen használhatják a népszámlálás adatait annak érdekében, hogy a befektetésük sikeres legyen.
okt. 3
7:31
Újabb recesszió jön, ha... (HírTV)
Újabb recesszió jöhet, ha a gazdaság mostani átalakítása nem lesz elég – jelentette ki Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a hírTV Kontraszt című műsorában.
okt. 3
7:39
Köznevelési törvény: változik a pedagógusok alapbére (HR Portál)
Hivatalosan is nyilvánosságra hozták a köznevelési törvény koncepcióját. A 74 oldalas dokumentum a kormány.hu internetes portálon érhető el, és többek közt magában foglalja: új tartalmi szabályozást vezetnének be, a Nemzeti alaptantervet kiegészítik a közműveltség tartalmi alapjaival és a kötelezően választandó kerettantervek rendszerével, valamint csökkentenék a tankönyvek számát, és fokozatos…
okt. 3
7:42
Irány a kocsma: az adóhatóság rászáll a pálinkára (Privátbankár)
Októberben és novemberben a NAV fokozottan ellenőrzi, hogy a magánfőzéssel és bérfőzéssel előállított pálinkák ne kerüljenek törvénytelenül a kocsmákba
okt. 3
7:45
A Milan legyőzésével élre állt a Juventus (Infostart)
A Juventus vezeti az olasz bajnokságot, miután a forduló záró mérkőzésén 2-0-ra nyert az AC Milan ellen. A bajnok veresége a találkozó közvetlen előzményeit tekintve nem nagy meglepetés, ugyanakkor a Juve 2008 decembere óta először tudta legyőzni a piros-feketéket. Mindkét gólt Claudio Marchisio szerezte.
okt. 3
7:45
Harmadszor sem sikerült választaniuk (HírTV)
Az alacsony részvétel miatt harmadjára is érvénytelen lett a püspökladányi választókerületben tartott időközi országgyűlési képviselő-választás.

Keresés