Szerbiának ki kell dolgoznia álláspontját a Koszovóban élő szerbek státuszát illetően, s "többé nem áltathatja magát azzal, hogy Koszovó egésze hozzá fog tartozni" - jelentette ki hétfőn Ivica Dacic szerb kormányfőhelyettes, belügyminiszter.
Az igen borongós nemzetközi befektetõi hangulatban eséssel kezdte a hetet a vezetõ devizákkal szemben a forint, majd átmeneti erõsödés mutatkozott. Kora délután ismét a...
Megérkezett Gyurcsány Ferenc az ügyészség épületébe, amely előtt néhány száz fő gyülekezett hétfőn délután. A volt miniszterelnök az őt éltető tömeg között, egy lezárt járdán érkezett, kezet fogott a szimpatizánsokkal, az ajtóban megcsókolta az őt váró édesanyja, majd Iványi Gábor metodista lelkésszel együtt besétáltak az ügyészség épületébe.
A Renault a Clio RS újabb verziójának bemutatásával kicsit felzavarja azt az állóvizet, ami utoljára a Gordini változatok premierjétől volt tarajos hullámoktól hangos.
A pmfc.hu közleménye szerint a múlt hét folyamán Törtei Tamást, az NB I újoncának játékosát azzal keresték meg, hogy próbálja meg úgy befolyásolni a Siófok-PMFC Ligakupa-meccset úgy, hogy azt a pécsi csapat veszítse el.
A Duna House ingatlanforgalmazó becslése szerint 2011 szeptemberében, augusztus mögött az év második legerősebb hónapját zárta a piac, országosan 7.038 adásvételi tranzakcióval.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. szeptember 30-án a Budapesti Értéktőzsdén 11 000 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 510 forintos átlagáron. A tranzakciót követően a RÁBA Nyrt. saját tulajdonában lévő ...
A Kínai Kommunista Párt történelmében először kerülhet magánvállalkozó jövőre a hivatalos politikáról határozó központi bizottság tagjai közé. Az esemény a kínai politikai reform egyik mérföldköve lehet.
„HírTV takarodj!” – többek között ilyen feliratú transzparenst is lehet látni a Központi Nyomozó Főügyészség épületének közelében, ahol egy órakor megkezdődött Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő gyanúsítotti kihallgatása. Az utcán eközben a Demokratikus Koalíció Platform szervezte szimpátiatüntetés zajlik.
A Pécsi Városi Bíróság január 5-ig meghosszabbította a napokban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) vesztegetéssel gyanúsított volt gazdasági főigazgatójának előzetes letartóztatását.
Október elsejétől már igényelhetik támogatásuk döntő hányadának kifizetését azon fiatal gazdák, akik ezt júliusban elmulasztották - közölte a Magyar Agrárkamara hétfőn az MTI-vel. A gazdák a...
A piaci mozgások felgyorsulásával és a bizonytalanság növekedésével a világ sztárbefektetői, gurui közül többen egyre gyakrabban fogalmaznak meg éles kritikát a jegybankok és kormányok ellen, míg...
A Renault a Clio RS újabb verziójának bemutatásával kicsit felzavarja azt az állóvizet, ami utoljára a Gordini változatok premierjétől volt tarajos hullámoktól hangos.
Már a múlt hét óta nem titok, hogy a Seat is magára formálja a Volkswagen törpeautóját. Az up! saját valója után először a Škoda színeiben mutatkozott be a nagyközönségnek, most pedig itt a spanyol kiadás, a Mii.
A Közigazgatási-és Igazságügyi Minisztérium (KIM) idén is megrendezi a "Regeneráció Kormányzati Karrier Expo" nevű kiállítást. A rendezvényen - többek között - megtudhatod, milyen kritériumoknak kell megfelelned ahhoz, hogy egy kormányhivatalban dolgozhass.
A főiskola létezése, folytonos fejlődése már önmagában is nagyszerű üzenet a jövőnek arról, hogy élnek itt magyarok, ezen a tájon – mondta kárpátaljai látogatásának második napján, hétfőn Schmitt Pál köztársasági elnök Beregszászon, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola évnyitó ünnepségén.
Gyurcsány Ferenc hétfőn kevéssel délután egy óra előtt megérkezett a Központi Nyomozó Főügyészségre, ahol hivatali visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben. A volt miniszterelnököt hivatali visszaélésekkel gyanúsították meg, de nem tett vallomást, csak egy rövid nyilatkozatot.
Mintegy ezer-ezerötszáz szimpatizáns gyűlt össze a Központi Nyomozó Főügyészség Zichy utcai épülete előtt, ahol Gyurcsány Ferenc gyanúsítotti meghallgatását tartják. A demonstrálók "Nem félünk" feliratú táblákat tartanak, és többször felhangzottak az "Orbán, takarodj!" és a "Rákosi-Orbán" rigmusok is, sokan a Hír Tv-t szidták. A tömegben több szocialista képviselő is feltűnt, így Lendvai Ildikó és…
Cseh, szlovák és magyar kúthálózatának eladását fontolgatja az OMV, hogy a befolyt összeget a jobb megtérüléssel kecsegtető gázkitermelésre fordíthassa, állítja a cseh CT24 hírcsatorna. A csatorna...
Mint arról a Pénzcentrum.hu korábban beszámolt, kedd délelőtt nyitja meg kapuit a legújabb magyarországi bevásárlóközpont. A plázában egy különleges Spar is helyet kap - tájékoztatta lapunkat az áruházlánc....
A finn válogatott két kulcsembere, Petri Pasanen és Alexei Eremenko Jr. sem lehet ott sérülés miatt a Svédország és Magyarország elleni közelgő Eb-selejtezőkön.
Október közepére készül el a kolontári vörösiszap-katasztrófa okait vizsgáló parlamenti bizottság jelentése – mondta a testület jobbikos elnöke hétfőn az MTI-nek.
Szokás szerint a pénz a tét az ellenzéki felszólalásokban, magyarán a kormányzat gazdaságpolitikáját ostorozza az MSZP, az LMP és a Jobbik. A KDNP azt bizonygatja, hogy a magyar út Európa útja, a Fidesz pedig a rendőrterrorral takar.
A magyar bankrendszer stabil és a végtörlesztési lehetőség lezárulta után is az marad - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának hétfői ülése után az MTI-nek.
Makovecz Imre temetése október 8-án, szombaton lesz a Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas építész ravatalánál barátai, tisztelői 9 és 13 óra között róhatják le kegyeletüket az általa tervezett ravatalozóban, a gyászszertartás 14 órakor kezdődik - olvasható a Magyar Építész Kamara honlapján.
A legtöbb banknál már az első lehetséges napon többen érdeklődtek a végtörlesztés iránt a devizahitellel rendelkező ügyfelek, de a nagy roham még várat magára. Az Inforádió körkérdésére válaszoló pénzintézetek arról számoltak be, hogy jobbára azok élnek majd ezzel a lehetőséggel, akik valamilyen megtakarítással rendelkeznek.
Dánia elsőként a világon adót vetett ki az élelmiszerek zsírtartalmára, az intézkedéssel a kormány az egészségesebb táplálkozásra akarja sarkallni az embereket
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a kijevi Állami Egyetem több éve tartó együttműködésének eredményeképp létrejött Magyar Nyelvi és Kulturális Központ Kárpátalján kívül az egyetlen intézmény Ukrajnában, ahol magyar filológiai képzésben részesülhetnek a diákok.
A magyarok 80%-a szerint csak magunkra számíthatunk a jövőbeli anyagi biztonság megteremtésében. Mindössze a lakosság 16%-a gondolja, hogy az állam nem hagyhatja, hogy az emberek nyugdíj nélkül maradjanak, ezért nem kell aggódni a jövő miatt.
A PSZÁF szerint a magyar bankrendszer a végtörlesztések után is stabil marad. Szász Károly úgy látja, a változásokra a felügyeletnek is gyorsan kell reagálnia
Kis lépésekkel, de halad Magyarország a reformcsomag megvalósításának útján - foglalja össze legutóbbi budapesti látogatásának üzenetét Raffaella Tenconi, a Bank of America Merrill Lynch közgazdásza...
Legtöbbször luxuscikkekre költik az uzsorások az adósaiktól beszedett pénzt. A bűnözők leginkább ismeretségi körükben, és saját rokonaiknak hiteleznek. A Magyar Nemzetnek az Országos Rendőr-főkapitányság bűnügyi főosztályvezetője elmondta: 120, uzsoraügyben indult eljárásban csaknem 140 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik több mint félezer embert károsítottak meg.
A gyülekezési szabadság megsértésének vétségében mondta ki bűnösnek jogerősen Toroczkai Lászlót a két évvel ezelőtti melegfelvonulással összefüggésben hétfőn kihirdetett másodfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság.
Hivatali visszaéléssel meggyanúsította Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfőt a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben zajló büntetőügyben hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség.
Lemondott az NB II Keleti-csoportjában szereplő Mezőkövesd vezetőedzői posztjáról Huszák Géza, akinek utódja a legutóbb Zalaegerszegen dolgozó Csank János lehet.
A Siófok-Pécsi MFC szerdai Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolására próbálták rávenni a múlt héten Törtei Tamást, a PMFC labdarúgóját, aki későn szólt az esetről a klub vezetőinek, ezért felfüggesztették az edzések látogatása alól.
Hosszú betegség után, életének hatvanharmadik évében vasárnap elhunyt Kováts Flórián, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) titkára – közölte az MTI-vel hétfőn az MMA.
Hivatali visszaéléssel meggyanúsította Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfőt a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben zajló büntetőügyben hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség.
A kislány már bomlóban lévő kis testét egy kutyasétáltató fedezte fel egy patakban. A nyomozók szerint az egy hónaposnál fiatalabb lány már napokkal korábban a vízbe került.