A Siófok-Pécsi MFC szerdai Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolására próbálták rávenni a múlt héten Törtei Tamást, a PMFC labdarúgóját, aki későn szólt az esetről a klub vezetőinek, ezért felfüggesztették az edzések látogatása alól.
Hosszú betegség után, életének hatvanharmadik évében vasárnap elhunyt Kováts Flórián, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) titkára – közölte az MTI-vel hétfőn az MMA.
Hivatali visszaéléssel meggyanúsította Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfőt a sukorói kaszinóberuházással összefüggésben zajló büntetőügyben hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség.
A kislány már bomlóban lévő kis testét egy kutyasétáltató fedezte fel egy patakban. A nyomozók szerint az egy hónaposnál fiatalabb lány már napokkal korábban a vízbe került.
Wragby - Letartóztatták a hatóságok azt a 37 éves brit férfit, akinek köze lehet egy hétvégi istállótűzhöz. Az épület mellett parkoló kocsiból, csak az egyik gyereket sikerült élve kimenteni.
Életfogytiglani börtönre ítélt tizennégy embert egy bahreini bíróság hétfőn, mert márciusban, az uralkodó elleni tüntetések idején részesei voltak egy pakisztáni meggyilkolásának.
A Siófok-Pécsi MFC szerdai Ligakupa-mérkőzés eredményének befolyásolására próbálták rávenni a múlt héten Törtei Tamást, a PMFC labdarúgóját, aki későn szólt az esetről a klub vezetőinek, ezért felfüggesztették az edzések látogatása alól.
Csütörtökig még kitart a napos idő, a hétvégén viszont már hűvös, szeles idő várható, a legtöbb helyen maximum 15 fok lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn.
Csütörtökig még kitart a napos idő, a hétvégén viszont már hűvös, szeles idő várható, a legtöbb helyen maximum 15 fok lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
Az International Petroleum Investment Company, az Abu Dhabi által alapított, globális energiapiaci befektetéseket megvalósító társaság 20,4%-ról 24,9%-ra növelte az OMV-ben meglévő részesedését. ...
Nemzetközi programot indít az Audi Hungaria Motor Kft., amelynek keretében évente 20 végzős egyetemi és főiskolai hallgatónak kínál pályakezdési lehetőséget - áll a társaság hétfői közleményében.
Makovecz Imre temetése október 8-án, szombaton lesz a Farkasréti temetőben. A Kossuth-díjas építész ravatalánál barátai, tisztelői 9 és 13 óra között róhatják le kegyeletüket az általa tervezett ravatalozóban, a gyászszertartás 14 órakor kezdődik - olvasható a Magyar Építész Kamara honlapján.
Négy alapkérdésről és ez eurózóna válság megoldásának három lépéséről írt Bajnai Gordon, korábbi miniszterelnök a CNBC vendégblogjában. A kérdések feszegetik, van-e olyan ország az európai...
Szeptemberben csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma az előző hónaphoz képest, a részvények árfolyamváltozását mérő BUX index pedig újabb 14,6 százalékot zuhant az augusztusi 14,5 százalékos visszaesés után.
Szeptemberben csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma az előző hónaphoz képest, a részvények árfolyamváltozását mérő BUX index pedig újabb 14,6 százalékot zuhant az augusztusi 14,5 százalékos visszaesés után.
A görög gazdaság jövőre is recesszióban marad, a gazdaság 2,5 százalékkal zsugorodik az idei 5,5 százalék után - tartalmazza a 2012. évi költségvetési tervezet, amit hétfőn hoztak nyilvánosságra.
Támogatásukról biztosították felvonuló tüntetők több szíriai városban még vasárnap este az ellenzéket egységfrontba tömörítő Szíriai Nemzeti Tanács megalakítását.
Csodaszert találtak fel, amely megállítja a haj őszülését – állítják kutatók. Azt ígérik, hogy a szer napi adagja nem lesz drága, ráadásul teljesen természetes anyagból, gyümölcskivonatból készül.
Nyolc ember eltűnt Örményország északi részén egy földcsuszamlásban, amely 33 gépkocsit temetett maga alá - közölte hétfőn a rendkívüli helyzetek örményországi minisztériuma.
A romákat foglalkoztató cégek társadalmi felelősségvállalásán, a munkaerő-kölcsönzés egyszerűsítésén, illetve az egyénre szabott mentoráláson alapul a roma felzárkózás európai modellje, amelyet hétfőn mutattak be Budapesten.
Egy átlagos amerikai család manapság csak minden hetedik héten, míg 1987-ben kéthetente kapott kézzel írt személyes levelet - derült ki a postaszolgálat éves felméréséből, amely szerint a modern kommunikáció elsődleges formájának számító internet a felelős a hanyatlásért.
Hivatali visszaélés a vád Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő ellen a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos büntetőügyben a Központi Nyomozó Főügyészség.
Négy alapkérdésről és ez eurózóna válság megoldásának három lépéséről írt Bajnai Gordon, korábbi miniszterelnök a CNBC vendégblogjában. A kérdések feszegetik, van-e olyan ország az európai...
A PSZÁF vizsgálatának lefolytatásáig megtiltotta a Magyarországi Volksbank Zrt.-nek a hitelintézet által alkalmazott rögzített árfolyamú végtörlesztési kérelmi nyilatkozat használatát. Az űrlap ugyanis felvetheti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértését....
A pénteki kereskedés végén elfogyott a lendület Amerikában. A hangulat pedig egyelőre ma sem oldódik, így a tengerentúli határidős indexek közül az S&P 500 5, a Nasdaq 100 16, a Dow 53 pontos esést...
Évi nyolc millió abortuszt hajtanak végre Kínában egy friss felmérés szerint, ráadásul a beavatkozáson átesett nők fele nem először választja a terhesség megszakítást.
A PSZÁF vizsgálatának lefolytatásáig megtiltotta a Magyarországi Volksbank Zrt.-nek a hitelintézet által alkalmazott rögzített árfolyamú végtörlesztési kérelmi nyilatkozat használatát. Az űrlap...
Csütörtökig még kitart a napos idő, a hétvégén viszont már hűvös, szeles idő várható, a legtöbb helyen maximum 15 fok lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa hétfőn az MTI-vel.
Átadták hétfőn az idei Lechner Lajos-, Pro Architectura- és Palóczi Antal-díjakat az építészet világnapja alkalmából, írja az MTI. A Lechner Lajos miniszteri díjat az építésügyi igazgatásban...
Falus András akadémikus szerint az idei orvosi-élettani Nobel-díjasok munkássága óriási előrelépést jelent a veleszületett és szerzett immunitás megértésében.
2012-től a lakások kizárólag energetikai tanúsítvánnyal értékesíthetők, de ennek a megléte még nem elég. A kedvezőtlen besorolás sokat ront a ház értékén, ami az eladhatóságát és kiadhatóságát is veszélybe sodorja (x)
Elizabeth Hurley (46), brit színésznő és újdonsült párja, az ausztrál Shane Warne (42) Skóciában jelentették be, hogy összeházasodnak. A közelgő nász igen gyorsnak mondható, hiszen Liz csak idén júniusban vált el.
A PSZÁF szerint a Volksbank végtörlesztési kérelmi nyilatkozata felvetheti a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény megsértését
A gyengéd gyúrás és dörzsölés eltünteti az energetikai blokkokat. A fokozott véráram ellazítja a megkeményedett izmokat, és elősegíti az anyagcseretermékek kiválasztását. Az eredmény pedig? A masszázs után úgy érzi majd, mintha újjászületett volna! Gyakorlatainkban az a legjobb, hogy egyedül is elvégezheti őket, nem kell hozzá külső segítő.