Tiltott szerencsejáték szervezésének minősülnek a tévés betelefonálós műsorok - állapította meg az adóhatóság és több esetben a bíróság is, így több kereskedelmi csatornának is pénzbírságot kell fizetnie. A döntés értelmében a tévés játékoknak elvileg meg kellene szűnniük, de csak azoknak, amelyek nem szolgáltatnak semmit. A valóságshowk maradhatnak.
Több ponton is közeledett egymáshoz a felek álláspontja az új Munka törvénykönyve munkaanyagával kapcsolatban - hangzott el Kara Ákos (Fidesz) győri országgyűlési képviselő és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerdai sajtóbeszélgetésén Győrben, amelyen a nemzetgazdasági tárca, a munkaadók és a munkavállalók képviseletei közötti egyeztetésekről számoltak be.
A szomáliai kalózok már jó ideje "belépni tilos" övezetté alakították az ország partvidékét a hajósok számára, ám a szomszédos Kenya üdülőhelyei ellen nemrég elkövetett támadások azt jelzik, hogy a kalózok drámai mértékben változtattak taktikájukon - adta hírül szerdán a CNN amerikai televízió hírportálja.
Ukrajna szerdán megkezdte egy új sugárzóhulladék-tároló építését a békés atomenergia-termelés történelmének legsúlyosabb balesetét elszenvedő csernobili atomerőmű körüli szennyezett övezetben.
A labdarúgó Ligakupa 3. fordulójának szerdai játéknapján az Újpest Rajczi Péter góljával 1-0-ra nyert hazai környezetben az NB II-es Szolnok ellen. A győztes gólt a 88. percben szerezte a csatár.
Legalább fél évig hevert Orbán Viktor asztalán Balsai István 2006 őszéről írt, 140 oldalas jelentése, mire a nyilvánosság is megismerhette. Bár az irat 14 feltételezett bűncselekményt sorol fel, a fideszes vezetők mégis megfeledkeztek feljelentést tenni a hatóságoknál. Az emberi jogi bizottság szerdai ülésén elhangzott, a Fidesznek is van takargatnivalója az ügyben. A jelentés titkolásáért Orbánt…
Ma délután helyi idő szerint fél ötkor egy fenyegetés futott be a Frankfurti tőzsdére, melyben bombarobbantással fenyegették meg a börzét. Az épületet fél óra leforgása alatt evakuálták - írja a...
Budapest - Hiába vártuk a bankok közötti versenyt, éppen hogy összefognak? Az elmúlt időben egyre drágábban adják a forintkölcsönt, így szinte lehetetlen, hogy a végtörleszteni szándékozó devizaadósok egy jó forinthitelből fizessék ki a tartozásukat.
A történelem során több olyan népszámlálás volt, amit rendkívüli viszonyok között tartottak, leginkább azért, mert háború dúlt egy-egy országban – mondta Holka László, a KSH vezető főtanácsosa szerdán Budapesten, a Népszámlálások egykor és ma című konferencián. A Balkánon nem mindenhol tudnak népszámlálást tartani, nagyon nehéz a számlálóbiztosok dolga – közölte Rózsa Gábor, a Központi...
Az Anonymous hekkercsapat tagjai akik az utóbbi időszak több nagyvállalatot és kormányzati portált ért számítógépes támadás mögött állnak, közölte: támogatják a foglald el a Wall Street-et című...
Szinte kizárt, hogy a jelenlegi ellenzék létre tudna hozni egy olajozottan működő szövetséget a következő választások idejére – mondták az MNO-nak elemzők. Az ugyanakkor biztosnak tűnik, hogy az MSZP és Gyurcsány Ferenc útjai hamarosan elválnak. Ez olyan tény, amit már mindenki elfogadott a pártban. Sok múlik azon is, hogy békével, vagy morcosan válnak-e el a felek.
Angela Merkel német kancellár szerint nem kell tabuként kezelni az Európai Unió szerződéseinek módosítását, különösen akkor, ha az az euróövezet stabilitásának további növelését célozza.
Budapest - Hiába teper gőzerővel a magyar diplomácia, hogy bekerüljünk az ENSZ Biztonsági Tanácsába, úgy tűnik, nincs esélyünk az októberi választáson.
Délelőtt Szabics Imre és Rudolf Gergely még nem csatlakozott a társakhoz, kisebb sérülésük miatt. Délután Szabics már a csapattal edzett, Rudolf azonban ezt a tréninget is kihagyta.
A Microsoft összefogva a Verizon-nal és a Comcast-tel televíziós szolgáltatást kíván nyújtani Xbox Live felhasználóinak - írja a Bloomberg. Az Xbox szolgáltatása mintegy 40 csatornát fog kínálni a...
Sikeresnek tartja Szaúd-arábiai útját a kormányfő, Orbán Viktor rijádi megbeszélésein több egyezmény aláírásáról is megállapodtak. Megküldi azt az ügyészségnek a 2006-os őszi rendőri akciókat elemző Balsai-jelentést az Országgyűlés emberi jogi bizottsága. A kvázikristályok felfedezője, Daniel Shechtman izraeli professzor kapja idén a kémiai Nobel-díjat
A Siklósi Rendőrkapitányság azóta már nyugalmazott tisztjének is adott kölcsön az az uzsorás, akit a hírTV Célpont című műsora buktatott le. A volt rendőr baráti kölcsönt emleget. Arra már nem válaszolt, hogy az állítólagos barátja miért a kapitányságra küldte a fizetési felszólítást.
Athén - Visszatért Kolbász, a görög tüntetők legendás kutyája! Szerdán általános sztrájkot hirdettek Görögországban az újabb megszorítások miatt, és sokan az utcára vonultak tüntetni. A tiltakozó fiatalok éppen összecsaptak a rohamrendőrökkel, amikor váratlan segítség érkezett: Lukanikosz, magyarul Kolbász kutya csatlakozott a demonstrálókhoz.
Piaci pletykák szerint a Microsoft azt fontolgatja, hogy a 2008-as sikertelen ajánlatot követően ismét megpróbálkozik a Yahoo felvásárlásával - írja a Reuters. A Microsofton belül vita van a...
Az eredetileg kitűzött október 13-i időpont helyett bő egy héttel később, október 21-én szavaz majd az ENSZ Közgyűlése arról, hogy a kelet-európai választási csoportból Magyarország, Szlovénia vagy Azerbajdzsán lehet-e a következő két évre a világszervezet Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja - erősítették meg szerdán az MTI-nek diplomáciai források.
Parádés góllal szerzett vezetést Koji Nakata, a japán bajnokságban, apró szépséghiba, hogy az ellenfélnek. A Kashima Antlers játékosa a Yokohama F.Marinos elleni mérkőzésen okozott örömöt az ellenfél drukkereinek, és nekünk.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Az eredetileg kitűzött október 13-i időpont helyett bő egy héttel később, október 21-én szavaz majd az ENSZ Közgyűlése arról, hogy a kelet-európai választási csoportból Magyarország, Szlovénia vagy Azerbajdzsán lehet-e a következő két évre a világszervezet Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja - erősítették meg szerdán az MTI-nek diplomáciai források.
Szép jövő előtt áll Magyarország és Szaúd-Arábia a pénzügyi együttműködés területén Orbán Viktor szerint. A miniszterelnök erről szerdán Rijádban beszélt magyar újságíróknak, háromnapos szaúd-arábiai látogatását összegezve.
A Kormány a magyar állam érdekében, továbbá az állampolgárok iránt érzett felelősség teljes tudatában támogatta a Magyar Országgyűlés azon döntését, amely az ingatlanfedezetű devizaalapú hitelek...
Magyar Szolidaritási Mozgalom indul, melynek kezdeményezője Kónya Péter. A rendvédelmi dolgozók szövetségének elnöke szerint az lenne a legfontosabb, hogy megújítsák a szakszervezeti mozgalmakat és elüldözzék azokat a szakszervezeti vezetőket, akik gátjai az összefogásnak, és a tagság pénzén meggazdagodtak, majd beleültek székükbe.
Újabb fejlesztést valósított meg az Emerson Székesfehérváron, a megnyitó ünnepséget szerdán tartották a cég több európai vezetőjének jelenlétében - írja az MTI. Az olaj- és energetikai iparnak...
Az elmúlt héten tovább csökkent a parlagfű pollenszórása és közeledik a szezon vége, már csak Békéscsaba térségében van piros, azaz elsőfokú riasztás érvényben - közölte a tisztiorvos Facebook oldala.
A Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid és Kállai Zoltán összeállítású férfi csapat hibátlanul teljesített a tokiói olimpiai kvalifikációs torna-világbajnokság pódiumedzésén.
Gyurcsány Ferenc ügyészségi kihallgatása tabutéma volt az MSZP elnökének sajtótájékoztatóján. Mesterházy Attila közölte, hogy az újságírók a jövőben csak arról kérdezhetik a szocialista párt politikusait, amiről amúgy is beszélni szerettek volna a sajtókonferencián.
Budapest - Sokkolta a villalakókat Vera (27) és Csaba (23) győzelme. A játékosok először küzdöttek meg az arénában a védettséget jelző lila kendőért, a végső csatát pedig Dyával (25) és Attilával (32) szemben Vera és Csaba nyerte.
A korai lefekvés és felkelés formában tartja a fiatalokat, és a napi ritmus fontosabb az alvással töltött idő hosszánál. Ennek oka a meglehetősen tunyán eltöltött esti időszak - állapították meg ausztrál kutatók.
Leváltotta a Bükki és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park igazgatóját a vidékfejlesztési miniszter. A felmentés okát a tárca nem közölte arra hivatkozva, hogy az érintettek nem járultak hozzá az indokolás nyilvánosságra hozatalához.