"Mély szomorúsággal közöljük, hogy Steve Jobs ma eltávozott" - hangzott a cég közleménye. A mobil számítástechnika forradalmának egyik kirobbantója 56 éves volt.
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint, amennyiben a Munka törvénykönyvét az ismert formájában fogadják el, "rabszolgákká" teszik az orvosokat, szó szerint az egész életüket a kórházban kell majd tölteniük.
A hét elején mutatott veszteségek után csütörtökön már határozott emelkedést mutattak az ázsiai részvénypiacok, melyben segítségek nyújtott az európai és az amerikai piacok kiemelkedő teljesítménye.
Országszerte megemlékezéseket tartanak az aradi vértanúk napján, amelyet 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánított a kormány. A Parlament előtti Kossuth Lajos téren reggel 8 órakor félárbocra engedik a nemzeti lobogót; a tiszteletadáson részt vesz Schmitt Pál köztársasági elnök, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és…
Egyszerre kínál kitörési lehetőséget a kis- és közepes vállalkozásoknak, illetve növeli a város új ipari övezetének vonzerejét az a két vállalkozói ház, mely a közelmúltban készült el Szolnokon - mondta az építtető Gima Szolnok Ipari Park Kft. ügyvezetője a beruházás ünnepélyes átadása alkalmából csütörtökön.
Múzeumi műhelytitkok, tárlatvezetések, a nagy rajzolás, geológiai kiállítás, környezettudatos tanácsadás, csillagles és egyéb színes programok várják az érdeklődőket Vácott október 7. és 12. között a múzeumok őszi fesztiváljának keretén belül.
A jövő évi adócsomagot ezen a héten már nem nyújtják be a parlamentnek, értesült az Adózóna. A kormány a jövő héten tárgyalja, és ha a döntés megszületik, 14-én várható a törvénymódosítások benyújtása.
A forint kevéssel 8 óra után a 297-es szinten tartózkodik az euróval szemben, 240-et kell adni belőle egy svájci frankért, illetve 222,5 egységet kérnek belőle egy dollárért a bankközi piacon. ...
A tegnap tovább szárnyaló amerikai részvénypiacok és a korábbi napok masszív pesszimizmusát követően megpattantak a főbb ázsiai részvényindexek is. Az európai határidők eközben további emelkedést...
A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) elnöke szerint, amennyiben a Munka törvénykönyvét az ismert formájában fogadják el, "rabszolgákká" teszik az orvosokat, szó szerint az egész életüket a kórházban kell majd tölteniük.
Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint a növekedési kilátásokat valóban érdemes visszafogni, de a kormány nem adta föl az álmait. A politikus az InfoRádió Aréna című...
Határozott és szigorú fellépést ígér a tiltólistán nem szereplő, tehát jelenleg szabadon árusítható pszichoaktív szerek forgalmazói ellen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) - írta a Magyar Nemzet csütörtökön.
Szigorú fellépést ígér a jelenleg szabadon árusítható új pszichoaktív szerek terjedése ellen a Nemzeti Erőforrás Minisztérium. A tárca arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy a kábítószerlisták szakbizottságával közösen dolgoznak egy új szabályozáson. A tervek szerint a jövőben megalkotnak majd egy úgynevezett „C listát”, amelyre a megjelenéstől számított egy-két héten belül felker...
Tökmagolajütés, tökkirályválasztás, lampionos felvonulás töklámpásokkal, tökös ételek bemutatója, megannyi színes kulturális- és szórakoztató program várja azokat, akik ezen a hét végén ellátogatnak az Őrségbe, az idei nemzetközi tökfesztiválra.
A tegnapi kereskedés végén látott kedvező fordulat ma is kitartott az amerikai piacokon, így az irányadó indexek 1-2,3% közötti emelkedéssel zártak. A nap elején komoly csata volt az 1100-1120 pontos...
Igencsak megviselte a válság a hazai kastélyszállókat, melyek más és más módon próbálnak meg harcolni a vendégkörük megtartásáért. Van, amelyik a wellness részlegének fejlesztésével próbál kitűnni, s akad, amelyik a történelmi hagyományokra helyezi a hangsúlyt, máshol pedig a csúcsgasztronómia áll a középpontban....
John Demjanjuk pere során - 2007. szeptember 19-én - újra megnyitották a náci háborús bűnösök vizsgálati anyagának archívumát. A közel 50 év alatt összegyűjtött 70 ezer dokumentumot a Stuttgart melletti Ludwigsburgban tárolták – közölték a vád német képviselői az AP hírügynökséggel.
Thierry Omeyer kapus után Daniel Narcisse-t is hazacsábíthatja a Montpellierhez az egykoron a világ legjobb kézilabdázójának megválasztott Nikola Karabatic.
Nem csatlakozott az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ahhoz az alkotmánybírósági beadványhoz, amelyben a Magyar Bankszövetség a devizahitelek végtörlesztéséről szóló törvény...
Budapest valóban szenved, de még mindig lehet jó üzleteket tető alá hozni. A válság ugyan nem vonul hazánk fölül, ám jó termékkel a stagnáló piacon is lehet üzletileg jó eredményeket elérni,...
A kormány álláspontja határozott abban, hogy egy esetleges országleminősítés okai nem vezethetők vissza Magyarország jelenlegi gazdasági-pénzügyi helyzetére
A Vasas Szakszervezeti Szövetség azonnali tájékoztatást követel a fizetési nehézségekkel küszködő Elcoteq igazgatótanácsától, és segítséget vár a kormánytól az Elcoteq Magyarország Kft. munkavállalóinak ügyében.
A kormány a munkahelyteremtés érdekében vezetett be munkát támogató adórendszert és ezért csökkenti a vállalkozások terheit - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Az aradi vértanúkra emlékezve, közjogi méltóságok jelenlétében csütörtök reggel felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint valószínűleg még pluszban kezd a tőzsde, de az Európai Központi Bank (EKB) délutáni ülése előtt megtorpanhat az emelkedés.
Kedvezményes kamattámogatást dolgoz ki a kormány a 90 napon túli tartozást felhalmozott devizahiteleseknek, ha kisebb értékű lakásba költöznek. Ez olvasható Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyílt levelében, amelyet Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezető devizahitelesek megsegítését firtató kérdésére válaszolt.
Az aradi vértanúkra emlékezve, közjogi méltóságok jelenlétében csütörtök reggel felvonták, majd félárbocra engedték a nemzeti lobogót a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Bár hasonlóan nagyok a kockázatok az eurózónában, mint 2008-ban, az Egyesült Királyság nem fog segíteni a bajba jutott országoknak - nyilatkozta David Cameron, brit miniszterelnök. David Cameron,...
Nemcsak szellemi frissességgel, de jó fizikummal is rendelkezniük kell a játékosoknak az M1 Maradj talpon! című játékában, mert a veszteseknek bírniuk kell, hogy egy rejtélyes fekete lyukba zuhannak.
Kiszivárgott hírek szerint az Európai Bizottság által csütörtökön közzéteendő új jogszabály-javaslat a kohéziós politika 2013 utáni szabályozásáról részben kapcsolódhat a gazdasági kormányzást...
A svájci Vaud kanton bírósága arra kötelezte az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA), hogy vegye vissza az Európa Ligába a Vanczák Vilmost is foglalkoztató Sion csapatát - írta a klub honlapja. A svájci együttes szerdán tette közzé, hogy a bíróság neki adott igazat az UEFA-val szemben indított perben.
Az elmúlt időszak komoly pesszimizmusa után heves felpattanásokat láthatunk világszerte, mely még az elkövetkező egy-két nap során kitarthat - véli Szabó Balogh Péter, a Best Invest üzletkötője. A...
Felszámolója új pályázatot hirdetett Cerbona Zrt. vagyonelemeire: az ingatlanokat, berendezéseket és üzletrészeket nettó 5,685 milliárd forintért kínálják
A svájci Vaud kanton bírósága arra kötelezte az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA), hogy vegye vissza az Európa Ligába a Vanczák Vilmost is foglalkoztató Sion csapatát - írta a klub honlapja.