2011. október 7. péntek

okt. 7
6:43
Chipsadó: a kávét és az ízesített söröket is megsarcolná a kormány (ATV)
Az ízesített sörök után literenként 35, az alkoholos üdítők és röviditalt tartalmazó italok után pedig 100 forint adót kellene fizetni.
okt. 7
6:45
Humán embrionális őssejteket hoztak létre új típusú klónozással (Infostart)
Amerikai kutatók először alkalmaztak egy új klónozási eljárást, amellyel személyre szabott embrionális őssejteket sikerült létrehozniuk, tanulmányukat a Nature tudományos folyóirat csütörtökön megjelent számában tették közzé.
okt. 7
6:51
Vettel kicsúszott az első szuzukai edzésen (Infostart)
A McLaren brit pilótája, Jenson Button volt a leggyorsabb a Formula-1-es Japán Nagydíj első szabadedzésén.
okt. 7
6:57
Orvhalászokat fogtak el a Közép-Tiszán (Blikk)
okt. 7
6:57
Változik a Közigazgatási Ösztöndíj (ATV)
Az idei tapasztalatok felhasználásával továbbfejlesztik a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj programot: a 2012. évi programba nem pályázhatnak kormánytisztviselői jogviszonyban állók, és nem vehetnek részt foglalkoztatási jogviszonyban állók sem.
okt. 7
6:59
Diákokkal csaptak össze a rendőrök (Blikk)
okt. 7
7:15
Oszkót tanúként hallgatják meg (HírTV)
Tanúként hallgatja ki a Fejér Megyei Bíróság Oszkó Péter volt pénzügyminisztert a sukorói telekcsere-szerződésről - tudta meg a Magyar Nemzet.
okt. 7
7:15
Casillas lemondott az olimpiai szereplésről (Blikk)
okt. 7
7:15
Kántor utódja a főkapitánynak is nekiment (Blikk)
Budapest - Kántor után Töki volt a magyar rendőrség legjobb rendőrkutyája. Kovács Violetta K9 kommandó című könyvében ő az egyik főszereplő, a szerző volt az utolsó, aki találkozhatott a négylábúval. Így ezek a fotók Töki utolsó fényképei is egyben.
okt. 7
7:24
Stohl elit munkát kaphat a börtönben (Blikk)
Budapest — Stohl András (44) nincs többé! Legalábbis néhány hónapig, ameddig börtönbüntetését tölti EU2998-as számú elítéltként a színész.
okt. 7
7:27
Oszkó Pétert beidézték a Sukoró-ügyben - lapszemle (Infostart)
Megkapta az idézést a Fejér Megyei Bíróságtól a sukorói vagyonjogi per október 20-i tárgyalására Oszkó Péter, akit tanúként hallgatnak majd meg - írja a a Magyar Nemzet.
okt. 7
7:27
Nem előírás, csak lehetőség lesz a délutáni iskola (HR Portál)
A délutáni iskola csak lehetőség, azok a szülők, akik nem kívánják igénybe venni, felmentési kérelemmel élhetnek majd, s hazavihetik a gyereket - fogalmazott a Magyar Nemzetnek Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára.
okt. 7
7:27
ÉLŐ: Forma-1, Japán Nagydíj, 2. szabadedzés (Sport365)
Pénteken 7 órától rendezik a Forma-1-es Japán Nagydíj 2. szabadedzését. Élő szöveges tudósítás.
okt. 7
7:30
Csődeljárást kért maga ellen az európai Elcoteq (ProfitLine)
Csődeljárás megindítását kérte az Elcoteq SE Luxemburgban - jelentette be a vállalat csütörtökön a honlapján.
okt. 7
7:32
Kiterjesztené a kormány a chipsadót (ProfitLine)
Az ízesített sörökre, a kávéra és az alkoholos üdítőkre is kiterjesztené a kormány a chipsadót, hivatalos nevén a népegészségügyi termékdíjat - írta a hvg.hu a birtokába került tervezetre hivatkozva csütörtökön.
okt. 7
7:33
A bankok elijesztik az ügyfeleket (HírTV)
Nem elég, hogy kartellgyanús lépések után csak drágán juthatnak forinthitelhez, akik a devizakölcsönüket szeretnék rögzített árfolyamon visszafizetni, van olyan pénzintézet is, amelyik csak a tartozás egy részének végtörlesztését hajlandó forintkölcsönből finanszírozni. A végtörlesztést igénylő adósok gyakran úgy érzik, az ügyintézők minden eszközzel el akarják őket téríteni a szándékuktól - írja…
okt. 7
7:33
Ibrahimovic még öt évig futballozik (Blikk)
okt. 7
7:33
60 éve indult a SZER magyar adása (Kripto Akadémia)
A Szabad Európa Rádió magyar stúdiója létrejöttének hatvanéves évfordulójáról emlékeztek meg csütörtökön este Bécsben egykori munkatársak részvételével.
okt. 7
7:33
Egyszeri lehetőség nyugdíjemelésre (Adózóna)
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer lehetőséget biztosít kivételes nyugellátás és rehabilitációs járadék (ez utóbbira 2011. január 1-jétől), kivételes nyugellátás-emelés, illetve egyszeri segély engedélyezésére. Legfontosabb feltételek és kizáró okok.
okt. 7
7:33
Állítólag Kadhafi üzent: „legyetek bátrak és menjetek ki az utcára” (ATV)
Egy Moammer Kadhafinak tulajdonított beszédet játszott le a szíriai Al-Rai televízió csütörtökön. A volt líbiai diktátor az átmeneti kormány legitimitását firtatja a beszédben és felszólítja az embereket, hogy vonuljanak az utcákra tüntetni.
okt. 7
7:34
Június végére 11,6 százalékra nőtt a 90 napja nem teljesítő hitelek aránya (ProfitLine)
A bankrendszer hitelezési aktivitása továbbra is csökken; a portfólió minősége romlik, de ez nem minden banknál párosult az értékvesztés-képzés növekedésével, ami további kockázatokat jelenthet; a jó eredmény mögött egyedi tételek, egy-egy bank kiugró teljesítménye áll; a tőkemegfelelés szintje jó, de a végtörlesztési jogszabály alkalmazásával jelentős negatív fordulat is bekövetkezhet - állapítja…
okt. 7
7:35
Januárban menesztik a kórházigazgatókat? (HírTV)
Januártól menesztik az állami kézbe került kórházak és szakrendelők főigazgatóit - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap birtokába került jogszabálytervezet szerint a fekvőbeteg-ellátás államosításával az intézmények vezetőinek munkaviszonya automatikusan megszűnik.
okt. 7
7:35
Lemond nagy álmáról a spanyol válogatott (ATV)
Iker Casillas, a világbajnok spanyol labdarúgó válogatott kapusa lemondott korábbi nagy álmáról, nem játszik a 2012-es londoni ötkarikás játékokon.
okt. 7
7:37
Számos dolgozót érint a közmédia átalakítása (HírTV)
Újabb tömeges elbocsátást jelentett be a BBC. A brit közszolgálati médiatársaság vezetése 6 éven belül 2 ezer munkahelyet szüntet meg.
okt. 7
7:39
Újra egyest dobhatnak: kamatcsökkentést várnak az EKB-tól (Privátbankár)
Az Európai Központi Bank még az idén kamatot csökkent, és 2012 első negyedévében további egyszeri kamatvágás hajt végre
okt. 7
7:51
Milliárdok miatt áll a bál a sóhegyen (HírTV)
Egyre szövevényesebb ügyek veszik körül az egerszalóki szállodát. A komoly veszteséggel járó beruházáson most a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a CIB Bank keresi a pénzét. Az MFB tulajdonában lévő hotel bankszámláit a fejlesztést hitelező CIB jó ideig zárolta, így az oda befolyó összegeket e bank fölözte le - olvasható a Magyar Nemzetben.
okt. 7
7:51
A britek nem hisznek az afganisztáni győzelemben (Blikk)
okt. 7
7:51
Amerika 10 éve indította el az afganisztáni háborút (Kripto Akadémia)
A fehér házi protokoll szerint Barack Obama elnök, noha az afganisztánit korábban "az amerikai történelem leghosszabb háborújának" nevezte, nyilvánosan nem, legfeljebb egy nyilatkozatban fog pénteken megemlékezni arról, hogy az Egyesült Államok pontosan tíz évvel ezelőtt indította el a hadműveleteket a tálib kormány ellen, amely hátországot biztosított a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat…
okt. 7
7:53
Kisebb bürokráciát hoz az új év (HírTV)
Hamarosan a kormány elé kerül a tavasszal bejelentett bürokráciacsökkentő program második, a vállalkozásokat 400 milliárd forintos költségtől megszabadító csomagja. A tervek szerint januárban életbe lépő intézkedések jelentősen egyszerűsítik majd az adminisztrációt egy sor területen, a hatósági ügyintézés pedig felgyorsul majd - írja a Magyar Nemzet.
okt. 7
7:55
Döbbenetes reakcióhullámot váltott ki (HírTV)
Az Apple-alapító Steve Jobs halálhíre minden idők legnagyobb online reakcióhullámát váltotta ki. Egy másodperc alatt 10 ezer bejegyzést írtak az egyik, csiripelésről ismert közösségi portálon.
okt. 7
8:00
Megújul a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj program (HR Portál)
Az idei tapasztalatok felhasználásával továbbfejlesztik a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj programot: a 2012. évi programba nem pályázhatnak kormánytisztviselői jogviszonyban állók, és nem vehetnek részt foglalkoztatási jogviszonyban állók sem.
okt. 7
8:00
Euro 2012: A finnek ma reményt adhatnak 10 millió magyarnak - A program (Sport365)
Pénteken és szombaton 21 mérkőzést rendeznek a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozatban: a kilenc csoportból még ötben nem dőlt el a biztos részvételt jelentő első hely sorsa, ennek eléréséhez csupán két gárdának, az angol és a horvát válogatottnak nincs szüksége más segítségére.
okt. 7
8:02
Csődeljárást kért maga ellen az európai Elcoteq (HR Portál)
Csődeljárás megindítását kérte az Elcoteq SE Luxemburgban - jelentette be a vállalat csütörtökön a honlapján.
okt. 7
8:03
Gyurcsány nem kapja meg "azt a szívességet, hogy mártírrá válhasson" (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint csak akkor sürgető az MSZP belügyeinek megoldása, ha előrehozott választások lesznek. A párt fővárosi elnök-frakcióvezetője, Horváth Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy a volt kormányfőnek be kell állnia a sorba, ha az MSZP-n belül akar maradni.
okt. 7
8:03
USA piacok - Harmadik napja kúsznak feljebb az indexek (ProfitLine)
Folytatódott az emelkedés az amerikai piacokon, amelyek így csütörtökön már harmadik napja zártak nyereségben.
okt. 7
8:04
Czomba Sándor Londonban: Meg kell látni a fantáziát a kétkezi munkában (HR Portál)
A magyar munkapiac sajátos kettőssége a magas munkanélküliség és az, hogy a vállalkozások ennek ellenére gyakran nem jutnak megfelelő képesítésű szakemberekhez - mondta csütörtökön Londonban Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
okt. 7
8:05
Mossák az Árpád hidat a hétvégén (Infostart)
Egy-egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett mossák a hétvégén Budapesten az Árpád hidat - közölte a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.
okt. 7
8:05
Átadták az E-Star új lengyelországi gázerőművét (ProfitLine)
Az E-Star energiaipari vállalat a lengyelországi Mielecben új gázüzemű erőművet adott át csütörtökön.
okt. 7
8:07
Idén már több magyar járt Horvátországban mint tavaly egész évben (ProfitLine)
Tavaly egész évben nem volt annyi magyar vendég Horvátországban, mint idén az év első 9 hónapjában - tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője csütörtökön az MTI-t.
okt. 7
8:09
Ma este szinte minden eldőlhet (HírTV)
Van egy forgatókönyvünk Finnország számára: a szövetségi kapitány nélkülözni kényszerül néhány kulcsemberét, fiaival fogadja Svédország legjobbjait, majd legyőzi (de legalábbis nem kap ki tőle). A forgatókönyvet az „Egervári Bros.” kompánia írta szeptember elején, és ha a Helsinki Olimpiai Stadionban 18.15-kor sikeresen megy le élőben az adás, a magyar labdarúgó-válogatott kedden az Eu...
okt. 7
8:09
Kéttucatnyi orvhorgászt fogtak a Közép-Tisza-vidéken (Alternatív Energia)
Kéttucatnyi, szabálytalan eszközöket használó horgász, illetve halász ellen indított eljárást a nyári főszezon vége óta a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság - közölte a szervezet vezetője.
okt. 7
8:09
A kevés kohéziós pénz miatt tiltakozik Orbán Viktor (Portfolio)
Levélben tiltakoztak Magyarország és a balti államok kormányfői a 2014-2020 közötti kohéziós politika tervezete ellen, amely véleményük szerint túl alacsony felső határt szabott a lehívható uniós...
okt. 7
8:09
Chipsadó újratöltve: drágulhat a kávé és a sör is (Pénzcentrum)
Alig egy hónappal a chipsadó hatályba lépése után a kormány máris emelné a mértéket, valamint új termékeket is bevonna az adóköteles termékek közé....
okt. 7
8:09
298 is volt az euró, 241 közelében a frank (ATV)
Elemzők szerint a nemzetközi devizapiacon pénteken is az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatos fejlemények lesznek a meghatározók.
okt. 7
8:11
Dörnernek nem fontos (HírTV)
Tarlós István főpolgármester Dörner György színművészt választotta az Új Színház igazgatójának, aki Csurka István íróval közösen adta be pályázatát. Az igazgatói posztra pályázott még Márta István is, aki tizenhárom éve vezeti a teátrumot. Az új igazgató kinevezése 2012. február 1-jétől öt évre szól. Az igazgatói pályázat eredményét október 12-én kellett volna nyilvánosságra hozni, váratlanul már…
okt. 7
8:11
Megújul a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj program (Alternatív Energia)
Az idei tapasztalatok felhasználásával továbbfejlesztik a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj programot: a 2012. évi programba nem pályázhatnak kormánytisztviselői jogviszonyban állók, és nem vehetnek részt foglalkoztatási jogviszonyban állók sem.
okt. 7
8:15
A háztartási hitelállomány negyede problémás (Privátbankár)
A bankrendszer portfólió-minősége romlik - a háztartási hitelállomány közel negyedét érintik valamilyen szintű fizetési problémák
okt. 7
8:21
Miért fontos nekünk, mit játszanak a svédek Helsinkiben? (Infostart)
Húsz labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt rendeznek pénteken szerte a kontinensen - ez az utolsó előtti forduló a keddi csoportzárás előtt. A magyar csapat nem lép ugyan pályára, mégis eldőlhet a sorsa Helsinkiben.
okt. 7
8:27
Az oktatási reform ellen tüntettek Chilében (HírTV)
Chilében a rendőrökkel csaptak össze az oktatási reform ellen tüntető diákok. A hallgatók és a kormány illetékesei nem tudtak megegyezni az eddigi tárgyalásokon, a fiatalok ezután vonultak ismét utcára. Megpróbálták áttörni a kordont, de az egyenruhások útjukat állták, könnygázt és vízágyút vetettek be a tömeg megfékezésére.
okt. 7
8:27
Alig változott a forint árfolyama péntek reggel (Blikk)

Keresés