Botrányba fulladt az ENSZ Biztonsági Tanácsa Szíriáról szóló szavazása. A világszervezet legfőbb döntéshozó szerve nem fogadta el a damaszkuszi kormányzatot elítélő, amúgy is jelentősen enyhített javaslatot. A voksolást követően Basar Dzsafaari ENSZ-nagykövet botrányos beszédet mondott.
Az UNESCO végrehajtó tanácsa úgy döntött, a szervezet közgyűlése elé terjeszti a palesztinok felvételi kérelmét. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter elfogadhatatlannak tartja a döntést, kilátásba helyezte a szervezet finanszírozásának csökkentését.
A Himaláján helyeztek működésbe egy webkamerát, amely a világ legmagasabban lévő ilyen jellegű szerkezete. Élőképeket sugároz a Mount Everestről, melynek segítségével a kutatók a klímaváltozásról vonhatnak le következtetéseket.
Bár a berlini tartományi választást követően egyértelműnek tűnt, hogy a győztes szociáldemokraták a Zöldekkel akarnak koalíciót kötni, a két párt már az első hivatalos egyeztetésen nem tudott közös nevezőre jutni. A berlini csatározások akár az országos politikára is kihathatnak, hiszen arra engednek következtetni, hogy az SPD jobban együtt tud működni Angela Merkel pártjával, a CDU-val. A két…
Nem lehetetlen, hogy az arab világot felrázó szabadság szele még a Nobel-békedíjat odaítélő bizottságot is meglegyintette: az idei év legesélyesebb jelöltjei ugyanis az észak-afrikai közösségi hálók kiberharcosai. A döntést pénteken jelentik be Oslóban.
Rémálommá változott VV Annamária családjának élete. A fura lány unokaöccseit naponta rugdossák meg, köpködik le iskolatársaik azért, mert nem tartják szimpatikusnak Annamáriát.
A nevelési problémák elsősorban magatartási és tanulási tünetekben jelentkeznek. A kisgyerek számára a szülő jelenléte adja a biztonságot, ha nem hallja, ha nem látja, ősi félelem uralkodik el rajta, a kiszolgáltatottság iszonyata.
Ancsika kezét tördelve várta párja, Stohl András telefonhívását a börtönből. A színész betartotta, amit ígért, már a második napján jelentkezett, azt mondta, unatkozik.
Kiveri a biztosítékot sokak szemében, hogy annak dacára, hogy a szakmai bizottság valóban szakmai emberei Márta István pályázatát támogatták, a szélsőjobboldali Dörner Györgyöt nevezte ki Tarlós István főpolgármester az Új Színház élére.
Csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, javult a klímapolitika, de romlott a monitoring rendszer – a többi között ez derült ki az Állami Számvevőszék ellenőrzéséből. A szervezet a 2004 és 2010 közötti időszakot vizsgálta – azt, hogy Magyarország mennyire felelt meg a hazai, és nemzetközi légszennyezettségi, és klímapolitikai előírásoknak. Az eredmények szerint az ország összességében jól teljesített,…
Amerikai kutatók először alkalmaztak egy új klónozási eljárást, amellyel személyre szabott embrionális őssejteket sikerült létrehozniuk, tanulmányukat a Nature tudományos folyóirat csütörtökön megjelent számában tették közzé.
Természetben kérte a frizurák árát vendégeitől Marián! Az Össze- Esküvők sztárja sosem bírt a vérével, így szinte minden nőnél bepróbálkozott. És az sem titok, hogy sokszor célba ért.
A fehér házi protokoll szerint Barack Obama elnök, noha az afganisztánit korábban "az amerikai történelem leghosszabb háborújának" nevezte, nyilvánosan nem, legfeljebb egy nyilatkozatban fog pénteken megemlékezni arról, hogy az Egyesült Államok pontosan tíz évvel ezelőtt indította el a hadműveleteket a tálib kormány ellen, amely hátországot biztosított a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat…
A visegrádi csoport (V4) fennállásának 20. évfordulója alkalmából találkozik ma Budapesten a magyar, a szlovák, a cseh és a lengyel államfő. A csúcs második napját Visegrádon tartják.
Az idei tapasztalatok felhasználásával továbbfejlesztik a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj programot: a 2012. évi programba nem pályázhatnak kormánytisztviselői jogviszonyban állók, és nem vehetnek részt foglalkoztatási jogviszonyban állók sem.
Felfüggesztették a nagyrédei, gyöngyössolymosi és gyöngyösoroszi egyházközösség plébánosát, a 38 éves J. Zoltánt. A faluban azt beszélik, a papot pedofíliával vádolják.
Bíróság elé állították H. Gábort, azt a dunaharaszti férfit, aki tavaly júliusban brutálisan megverte 11 éves fiát, aki a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe.
Budapest - Kántor után Töki volt a magyar rendőrség legjobb rendőrkutyája. Kovács Violetta K9 kommandó című könyvében ő az egyik főszereplő, a szerző volt az utolsó, aki találkozhatott a négylábúval. Így ezek a fotók Töki utolsó fényképei is egyben.
A Szabad Európa Rádió magyar stúdiója létrejöttének hatvanéves évfordulójáról emlékeztek meg csütörtökön este Bécsben egykori munkatársak részvételével.
A nyári, szegedi kajak-kenu vb meglepetésaranyát a Tóth Dávid, Kulifai Tamás kettős szerezte. A siker után kiderült, a fiúk hónapok óta nem kaptak fizetést. Sajnos nem csak az ő helyzetük aggasztó.
Megkapta az idézést a Fejér Megyei Bíróságtól a sukorói vagyonjogi per október 20-i tárgyalására Oszkó Péter, akit tanúként hallgatnak majd meg - írja a a Magyar Nemzet.
A délutáni iskola csak lehetőség, azok a szülők, akik nem kívánják igénybe venni, felmentési kérelemmel élhetnek majd, s hazavihetik a gyereket - fogalmazott a Magyar Nemzetnek Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára.
Az ízesített sörökre, a kávéra és az alkoholos üdítőkre is kiterjesztené a kormány a chipsadót, hivatalos nevén a népegészségügyi termékdíjat - írta a hvg.hu a birtokába került tervezetre hivatkozva csütörtökön.
Nem elég, hogy kartellgyanús lépések után csak drágán juthatnak forinthitelhez, akik a devizakölcsönüket szeretnék rögzített árfolyamon visszafizetni, van olyan pénzintézet is, amelyik csak a tartozás egy részének végtörlesztését hajlandó forintkölcsönből finanszírozni. A végtörlesztést igénylő adósok gyakran úgy érzik, az ügyintézők minden eszközzel el akarják őket téríteni a szándékuktól - írja…
A Szabad Európa Rádió magyar stúdiója létrejöttének hatvanéves évfordulójáról emlékeztek meg csütörtökön este Bécsben egykori munkatársak részvételével.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer lehetőséget biztosít kivételes nyugellátás és rehabilitációs járadék (ez utóbbira 2011. január 1-jétől), kivételes nyugellátás-emelés, illetve egyszeri segély engedélyezésére. Legfontosabb feltételek és kizáró okok.
Egy Moammer Kadhafinak tulajdonított beszédet játszott le a szíriai Al-Rai televízió csütörtökön. A volt líbiai diktátor az átmeneti kormány legitimitását firtatja a beszédben és felszólítja az embereket, hogy vonuljanak az utcákra tüntetni.
A bankrendszer hitelezési aktivitása továbbra is csökken; a portfólió minősége romlik, de ez nem minden banknál párosult az értékvesztés-képzés növekedésével, ami további kockázatokat jelenthet; a jó eredmény mögött egyedi tételek, egy-egy bank kiugró teljesítménye áll; a tőkemegfelelés szintje jó, de a végtörlesztési jogszabály alkalmazásával jelentős negatív fordulat is bekövetkezhet - állapítja…
Januártól menesztik az állami kézbe került kórházak és szakrendelők főigazgatóit - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap birtokába került jogszabálytervezet szerint a fekvőbeteg-ellátás államosításával az intézmények vezetőinek munkaviszonya automatikusan megszűnik.
Sokkoló tragédia a budapesti Park Hotelben: szörnyethalt egy 17 éves vajdasági diák, miután kizuhant az ötödik emeletről és szörnyethalt. Társai szerint Djordje a szomszédos teraszról akart átmászni a szobájába.
Egyre szövevényesebb ügyek veszik körül az egerszalóki szállodát. A komoly veszteséggel járó beruházáson most a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a CIB Bank keresi a pénzét. Az MFB tulajdonában lévő hotel bankszámláit a fejlesztést hitelező CIB jó ideig zárolta, így az oda befolyó összegeket e bank fölözte le - olvasható a Magyar Nemzetben.
Minden évben világszerte megkérdezzük a Metro-olvasókat, milyenek a szexuális szokásaik, melyek a legtitkosabb vágyaik, mit szeretnének az ágyban kipróbálni. Idén a megszokottnál jóval provokatívabb kérdéseket is feltettünk.