2011. október 9. vasárnap

okt. 9
15:59
Dupla falú kamion rejtette a csempészcigarettát (Alternatív Energia)
Mintegy három és fél ezer karton, örmény adójeggyel ellátott cigarettát találtak a vámosok egy közúti ellenőrzésen egy kamionban a 43-as főúton; a szállítmányt lefoglalták - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
okt. 9
16:03
A vasútfejlesztésben a beszerzés helyett a felújítás kifizetődőbb lenne (Infostart)
Fontolgatja a Bombardier, hogy Magyarországra hozza a vasúti kocsik felújításával kapcsolatos kompetencia-központját és az alacsonypadlós vasúti kocsik gyártását - jelentette be a cég szerviz üzletágának elnöke. Laurent Troger hangsúlyozta: ahhoz, hogy létrejöjjön a nemzetközi termelőközpont a Dunakeszin, fontos lenne látni a vasút és a MÁV átalakításáról szóló hosszú távú politikai koncepciót.
okt. 9
16:06
Dzsudzsák Balázs csapattársa lehet Carvalho (Sport365)
A török Milliyet című lap értesülései szerint a téli átigazolási időszak során könnyen lehet, hogy eladja a Real Madrid portugál védőjét, Ricardo Carvalhót.
okt. 9
16:12
Elek Ákos már a vb-selejtezőre figyel (Agroinform)
A Videoton középpályása természetesen csalódott volt a finn-svéd mérkőzés után, de most már optimista, és csak előre tekint.
okt. 9
16:15
Bosszúból gyújtották fel az összegyűjtött fát? (HírTV)
Rászorulóknak összegyűjtött farakásokat gyújtogatnak ismeretlenek a Somogy megyei Bőszénfa környékén. Nyolc nap alatt öt tűzesethez riasztották a tűzoltókat. A kár majdnem tízmillió forint. A helyiek azt mondják, valaki bosszúból gyújtogat, mert nem kapott a fából. A rendőrök nyomoznak.
okt. 9
16:15
Féltik lakásukat a hitelesek (Blikk)
BUDAPEST – Otthonukat féltik a végrehajtó elől a halálba ugró S. Éva szomszédai.
okt. 9
16:15
Időjárás-jelentés (Alternatív Energia)
Kezdetben még lehetnek erősen felhős időszakok, és szórványosan záporeső is előfordul, majd csökken a felhőzet, estére mindenütt megszűnik a csapadék.
okt. 9
16:15
Online póker: jövőre akár 90 napra is zárolhatja a bankszámlát az adóhatóság (Adózóna)
Amióta néhány héttel ezelőtt először elhangzott, hogy 2012. január 1-étől megadóztatják az online szerencsejátékot, tudni lehetett, hogy a várakozásoknak megfelelően lesz liberalizált piac a jövő évtől és a parlamentnek sürgősen meg kell kezdenie az ez irányú jogszabályalkotást. Ennek első lépése a Rogán Antal által jegyzett, a napokban elfogadott előterjesztés, amely két játéktípus előtt nyitja…
okt. 9
16:15
Barátja miatt bukhat meg a brit védelmi miniszter (ATV)
Kérdésessé vált Liam Fox brit védelmi miniszter kabinetbeli pozíciója, miután a brit sajtó kiderítette, hogy Fox egyik közeli barátja - jóllehet semmilyen hivatalos tisztsége nem volt a tárcánál - magát a miniszter "tanácsadójának" kiadva még államközi tárgyalásokon is részt vett.
okt. 9
16:17
Az MSZP szerint a kormány zaklatja a hajléktalanokat (ATV)
Az MSZP szerint a hajléktalanproblémát a kormány rendészeti kérdésként fogja fel; a rendőrök, a közterület-felügyelők és a polgármesterek jóváhagyásával zaklatják a fedél nélkülieket.
okt. 9
16:21
Jelentősen drágulhat a benzin a jövő héten (Infostart)
Bár a héten csökkent a benzin és a gázolaj dollárban mért jegyzésára, a forint ismét sokat gyengült a dollárral szemben. Mindezek következtében a hazai fizetőeszközben kifejezett üzemanyagárak emelkedést mutatnak, ami a kutakon is felfele hajthatja majd az árakat - írja a Portfolio.hu.
okt. 9
16:30
A Metz ellen javított a Győr (Agroinform)
Görbicz Anita és Pálinger Katalin repítette a magyar bajnokot, amely végig vezetve, néhol tetszetős játékkal győzte le a francia ellenfelét.
okt. 9
16:33
A választók kicsivel több mint egyötöde járult az urnákhoz (HírTV)
Délután két óráig csupán a választópolgárok 23,03 százaléka járult a szavazóhelyiségekbe a vasárnapi lengyelországi parlamenti választáson – közölte a választási bizottság. A voksolás este kilenc óráig tart, amelyen a tét, hogy hatalmon marad-e a jobbközép kormánykoalíció.
okt. 9
16:33
Záhony - Megszűnt a kamionok várakozása (Alternatív Energia)
Megszűnt a kamionok átkelési várakozása a Záhony és Csap közötti határállomáson vasárnap délutánra - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
okt. 9
16:33
Padlóra került a Sprint Nextel (Portfolio)
Az elmúlt három év legnagyobb esését mutatta pénteken a harmadik legnagyobb amerikai mobilszolgáltató, a Sprint Nextel árfolyama azt követően, hogy a társaság tőkeemelést helyezett kilátásba. A cég...
okt. 9
16:33
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 40. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 40. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő játékhéten 135 millió forint keresi gazdáját....
okt. 9
16:42
Íme az ideális reggeli (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Hogy egyáltalán nem egészséges degeszre tömni magunkat a nap első étkezésekor, azt nemrég már megírta a Blikk.
okt. 9
16:44
Megfizet az ORFK (Blikk)
TATABÁNYA – Most már előlegnek tekinti azt az összeget az Országos Rendőr-főkapitányság, amelyet eddig kártérítésként akart felajánlani az elhunyt motoros rendőr Telegdi Zsolt (†33) családjának – tudta meg a Blikk.
okt. 9
16:45
Megszűnt a kamionok várakozása Záhonynál (Infostart)
Megszűnt a kamionok átkelési várakozása a Záhony és Csap közötti határállomáson vasárnap délutánra - közölte honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
okt. 9
16:45
Viszik az iPhone 4S-t, mint a cukrot (Infostart)
Soha nem látott sikere van az iPhone okostelefon most bevezetett legújabb modelljének: nem egészen két óra alatt több mint 200 ezret rendeltek belőle az Egyesült Államokban - jelentette be pénteken az AT&T amerikai telefontársaság.
okt. 9
16:48
Rummenigge szerint Marwijk valamit félreértett (Agroinform)
A Bayern München első embere úgy véli, a holland válogatottnál nagyon helyesen jártak el Arjen Robben sérülésével kapcsolatban.
okt. 9
16:51
Villanyoszlopnak csapódott – súlyosan megsérült (HírTV)
Súlyosan megsérült az a sofőr, aki autójával egy villanyoszlopnak csapódott vasárnap hajnalban Gyulán – értesült a HavariaPress.
okt. 9
16:51
Megszöktek a börtönből (Blikk)
okt. 9
16:51
Jelentős részvétel a francia szocialisták előválasztásán (Kripto Akadémia)
Jelentős részvétel mellett zajlik vasárnap a francia Szocialista Párt (PS) előválasztásának első fordulója, amelyen amerikai mintára jelölik ki a jövő évi elnökválasztás baloldali jelöltjét.
okt. 9
17:00
Forma–1-es szuperbuli (Blikk)
SZUZUKA – Újra felért a csúcsra Sebastian Vettel (24). A Japán Nagydíjat ugyan Jenson Button (31, McLaren) nyerte, a világbajnoki címet azonban megvédte a Red Bull  Racing harmadik helyen célba érő pilótája. A brit versenyző így kénytelen volt gratulálni a száguldó cirkusz története legfiatalabb – 24 éves és 98 napos – kétszeres vb-elsőjének.
okt. 9
17:03
"Hangulatkeltő és méltatlan" - Tarlós válasza a Magyar Színházi Társaság nyílt levelére (Infostart)
"Meggondolatlannak, hangulatkeltőnek és méltatlannak" tartja Tarlós István a Magyar Színházi Társaság nyílt levelét, amelyben a társaság elnökségének nevében Csizmadia Tibor elnök bírálta, hogy a Fővárosi Önkormányzat "a többségi szakmai javaslat ellenére" döntött az Új Színház igazgatói kinevezése ügyében.
okt. 9
17:06
Laczkó Zsolt csere volt az ikszelő Sampdoriában (Agroinform)
A genovaiek 1-1-es döntetlent játszott a Sassuolóval a Serie B 9. fordulójában. Laczkó Zsolt a szünetben állt be csereként, Koman Vladimir jelenleg a magyar válogatott edzőtáborában van.
okt. 9
17:09
Túszokat ejtve szöktek meg a börtönből (HírTV)
Túszokat ejtő fegyveres bűnözők szöktek meg a hétvégén egy belgiumi börtönből, ám a rendőrségnek több órás üldözés után sikerült elfognia hármat a négy szökevény közül – jelentették vasárnap belga hírforrások.
okt. 9
17:09
Tarlós: "meggondolatlan és hangulatkeltő" a Magyar Színházi Társaság elnökének levele (Spa Trend Online)
Meggondolatlannak, hangulatkeltőnek és méltatlannak" tartja Tarlós István a Magyar Színházi Társaság nyílt levelét, amelyben a társaság elnökségének nevében Csizmadia Tibor elnök bírálta, hogy a Fővárosi Önkormányzat "a többségi szakmai javaslat ellenére" döntött az Új Színház igazgatói kinevezése ügyében
okt. 9
17:09
Színházháború: Tarlós szerint önteltek a színházi érdekvédők (ATV)
A főpolgármester kikéri magának, hogy az érdekvédők a választópolgárok nevében szóljanak, illetve szerinte korántsem a kulturális sokszínűség motiválja az Új Színház új vezetése ellen protestálókat.
okt. 9
17:11
A lakások 71 százalékában már melegek a radiátorok (HírTV)
A budapesti távfűtött lakások 71 százalékában már melegek a radiátorok – közölte Szűcs Panni, a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) szóvivője vasárnap.
okt. 9
17:12
Győri győzelem a Bajnokok Ligájában (Sport365)
A Győri Audi Eto KC megszerezte az első győzelmét a csoportjában, miután 28-23-ra diadalmaskodott a francia Metz Handball gárdája felett.
okt. 9
17:18
Conrad Murray hazudik, mint a vízfolyás (Blikk)
LOS ANGELES – Éppen a vécén volt Michael Jackson (†50) orvosa, Conrad Murray (58), amikor páciense meghalt – derült ki a doktor büntetőperének legutóbbi tárgyalásán.
okt. 9
17:18
Mona Lisa és a magas koleszterinszint (WebBeteg)
Mona Lisának magas lehetett a vérkoleszterinszintje, legalábbis erre utal egy olasz professzor szerint Leonardo híres festményén a titokzatosan mosolygó hölgy szemhéján felvillanó fény, ami valójában xanthelasma: a felszaporodott zsírsavak lerakódása a bőrben.
okt. 9
17:24
Albiol arccsontja eltört, kihagyja a skótok elleni találkozót (Agroinform)
A vasárnapi edzés közben arccsonttörést szenvedett Raul Albiol, a világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott védője, így nem léphet pályára a keddi, skótok elleni hazai Eb-selejtezőn.
okt. 9
17:26
Abdi ismét gólt szerzett a dobogóra lépő Fradiban, Csiki mesterhármasa az MTK-ban (Agroinform)
A Nyugati csoportban  éllovas MTK magabiztos játékkal gyűjtötte be a három pontot vasárnap a labdarúgó NB II nyolcadik fordulójában. Vendégként győzött a Ferencváros második csapata, ezzel feljött a harmadik helyre.
okt. 9
17:27
Elítélte a maffiát XVI. Benedek (HírTV)
Elítélte a dél-olaszországi „embertelen maffiát” XVI. Benedek pápa vasárnap az olaszországi Lamezia Terme városban, ahová egynapos látogatásra érkezett a katolikus egyházfő.
okt. 9
17:27
Húszmillió az ezeréves fáért (Blikk)
okt. 9
17:27
Ő az igazi robotzsaru (Blikk)
MINSZK – Elképesztő módon úszott meg egy közúti balesetet egy belorusz rendőr, miután egy személyautó nekiment a kocsijának, amelyből ő aztán kirepült.
okt. 9
17:27
LMP: a hajléktalanok halála tragikus figyelmeztetés a fővárosnak (Alternatív Energia)
Az LMP szerint két budapesti hajléktalan vasárnapi halála tragikus figyelmeztetés a fővárosnak, és a történtek azt jelzik, hogy Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) és Kocsis Máté VIII. kerületi polgármester (Fidesz-KDNP) rossz megoldást választott a probléma kezelésére.
okt. 9
17:27
Szirt: az ostromlók már a konferenciaközpontban vannak (ATV)
Legalábbis az Átmeneti Nemzeti Tanács katonái szerint, ám Kadhafi szülővárosa egyenlőre ellenáll, pedig amíg az új kormány el nem foglalja Szirtet, addig nem lehet fizikailag egyesíteni az országot, és a demokratikus választások is váratnak magukra.
okt. 9
17:29
A fűtés veszélyeire figyelmeztet a katasztrófavédelem (ATV)
A hideg időszak kezdetén a különböző fűtési rendszerek veszélyeire figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Petróczi Tímea szóvivő vasárnap az MTI megkeresésére arra hívta fel a figyelmet, hogy a rendszeres karbantartás és ellenőrzés életeket menthet.
okt. 9
17:36
Egyszerre lettek rákosak, majd egyszerre gyógyultak meg (Blikk)
CARLISLE – Alig két nap különbséggel tudta meg, hogy rákos egy brit nővérpár, de egyszerre is gyógyultak ki belőle.
okt. 9
17:42
Tánc, öröm, boldogság, majd egy a hatalmas csalódás - videó (Agroinform)
A Sierra Leone elleni mérkőzés után a dél-afrikai játékosok örömtáncot jártak, mert azt hitték kijutottak a Nemzetek Kupájára.
okt. 9
17:45
Ezeket a számokat kellett volna választani (HírTV)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 40. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták:
okt. 9
17:45
Hatalmasat bukott a "hedge fund király" (Portfolio)
A neves hedge fund menedzser, John Paulson, aki az amerikai jelzálogpiac összeomlására fogadva hatalmas összegeket keresett, szeptemberben újabb veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni, az Advantage...
okt. 9
17:45
Megtalálta Puyol utódját a Barca (Sport365)
Továbbra sem hajlandó lemondani az AC Milanban futballozó Thiago Silva szerződtetéséről a spanyol bajnokság listavezetője, az FC Barcelona.
okt. 9
17:47
Bankkártya-hamisításhoz szükséges eszközök voltak a kisbuszban (HírTV)
Bankkártya-hamisításhoz szükséges eszközöket foglaltak le a vámosok Ártándon, egy angol rendszámú kisbuszban. A járműben az egyik hangfal mögött alakítottak ki egy üreget, ide rejtettek el hét darab kártyanyílást tartalmazó bankautomata-előlapot, illetve az előlapok lefestéséhez használható festéket.
okt. 9
17:47
Borul az Erste Bank terve (Portfolio)
Legalább 2012-ig nem fizeti vissza az osztrák államtól kapott 1,2 milliárd eurónyi tőkét az Erste Group Bank - véli a Bloomberg által megkérdezett 15 elemzőből 12. Az osztrák állam csaknem...
okt. 9
18:00
Didier Drogba ingyen kerülhet a Bayern Münchenhez (Agroinform)
A Chelsea elefántcsontparti támadója még nem hosszabbította meg idény végén lejáró szerződését, így könnyen lehet, hogy távozik jövő nyáron.

Keresés