Budapest - Pénteken délelőtt 11 órakor megszületett Majka és Dundika első közös gyermeke, Marián! A közel négykilós baba időzített császármetszéssel látta meg a napvilágot. Playmate édesanyjával együtt jól vannak, az újdonsült kispapa pedig ugrál örömében.
Az eurózóna válságának hirtelen felgyorsulása óta a piacok elkezdtek szelektálni a jó és rossz adósságok között, s Franciaország egyre inkább a rosszak közé csúszik át - figyelmeztetett pénteken a Le Monde című napilap. Erre utal a tízéves lejáratú német és francia kormánykötvények hozama közötti történelmi rekordot döntő különbség is.
David Cameron brit kormányfővel tárgyalt Orbán Viktor Londonban. A magyar miniszterelnök szerint egyetértettek abban, hogy Olaszország megsegítése mindenkinek az elsőrendű érdeke. A mostani válság távolabb tolja Magyarország eurócsatlakozását - fogalmazott a kormányfő, aki szerint a magyarok sajátos észjárására jellemző, hogy képesek egyszerre több fejjel is gondolkodni.
Az Egyesült Államok profi ligájában (MLS) légióskodó David Beckhamet is beválasztották a szezon álomcsapatába, az angol sztár most először lett kiválasztott.
Az éjszakában befejeződő második gyakorláson Lewis Hamilton állt az élre csapattársát megelőzve. A harmadik-negyedik helyen a Ferrari kettőse végzett, Webber és Sebastian Vettel csak utánuk következett.
Két hónap után ismét nőtt a fogyasztók optimizmusa az Egyesült Államokban. A Michigani Egyetem fogyasztói bizalmi indexének értéke 60,9 pontról 64,2 pontra emelkedett. A konszenzus 61,3 pont volt. ...
A párt Demokrácia Központja feljelentést tett a nyomozó hatóságnál a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által egy ügyvédpárossal kötött két szerződéssel kapcsolatban.
A delet elhagyva meredekebb emelkedésbe kezdtek a hazai részvények, a vezető részvények kivétel nélkül nagy pluszban állnak. A legnagyobb nyertes az OTP, mely visszaküzdötte magát a lélektanilag...
Budapest - Pénteken délelőtt 11 órakor megszületett Majka és Dundika első közös gyermeke, Marián! A közel négykilós baba időzített császármetszéssel látta meg a napvilágot. Playmate édesanyjával együtt jól vannak, az újdonsült kispapa pedig ugrál örömében.
Hétfőn és kedden több médiafejlesztéssel és szólásszabadsággal foglalkozó nemzetközi nonprofit szervezet képviselője látogat Budapestre, hogy tájékozódjon a hazai média helyzetéről.
Sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja ingatlanadó bevezetését - jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Közölte azt is, a kabinet elvetette, hogy a termőföldre plusz adót vessenek ki. Az eva ügyében még zajlanak a viták.
A játékvezető számára emlékezetessé vált a Hristinovka-FC Zarya ukrán alsóbb osztályú mérkőzés, miután a hazai szurkolók - közülük valaki biciklivel - szó szerint lekergették őt a pályáról.
Sem a kormány, sem pedig a Fidesz-frakció nem támogatja ingatlanadó bevezetését - jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A szociális munka az emberi jogok, a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség elveire épül, hatalmas társadalmi érték, amely az egyenlőség és az emberi méltóság tiszteletén alapul - jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken Budapesten.
Az irányadó, tízéves lejáratú szlovén állampapír hozama pénteken átlépte az államadósság finanszírozhatóságát tekintve veszélyesnek számító 7 százalékos határt.
A liga csütörtöki ultimátuma után vélhetően a jövő héten eldől, hogy a szezon teljes törlésével zárul-e le a bérvita az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban.
Hétfőn és kedden több médiafejlesztéssel és szólásszabadsággal foglalkozó nemzetközi nonprofit szervezet képviselője látogat Budapestre, hogy tájékozódjon a hazai média helyzetéről - közölte a Délkelet-európai Médiaközpontok Hálózata pénteken az MTI-vel.
A szociális munka az emberi jogok, a társadalmi igazságosság és az esélyegyenlőség elveire épül, hatalmas társadalmi érték, amely az egyenlőség és az emberi méltóság tiszteletén alapul - jelentette ki Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter pénteken Budapesten.
Az irányadó, tízéves lejáratú szlovén állampapír hozama pénteken átlépte az államadósság finanszírozhatóságát tekintve veszélyesnek számító 7 százalékos határt.
Benyújtották az Országgyűlésnek a szakképzésről szóló törvényjavaslatot, amelynek egyik fő célja, hogy a képzési szerkezetet - beleértve a szakirányokat és a létszámokat - a gazdaság igényeihez igazítsák.
Budapest - Jövő hónaptól már mindegyik miniszter száguldozhat az utakon. A tárcavezetők bármikor szólhatnak a sofőröknek, hogy kapcsolják be a kék lámpa, szirénát, és utat törhetnek maguknak a legnagyobb dugóban is, így szinte sehonnan sem tudnak elkésni.
A Liszt Ferenc repülőtér termináljain az idén októberben 845.815 utas fordult meg, ebben a hónapban először sikerült átlépni a 800 ezres határt - közölte a Budapest Airport (BA) pénteken.
Néha igencsak elbizonytalanodott, szakmájukban akár vezető pozíciót is betöltő anyukák és apukák keresik a választ életük egyik talán legfontosabb kérdésére: hogyan neveljük boldog gyerekeket?
Elfogadhatatlan, hogy büntetőjogi eszközökkel lépjenek fel a szegények és a kirekesztettek ellen - hangsúlyozta pénteki sajtótájékoztatóján Lévai Katalin, a vasárnapi II. kerületi időközi választás szocialista képviselő-jelöltje.
Rossznyelvek szerint a Forma-1-ben érintett több szereplő is élénk érdeklődéssel figyeli Bernie Ecclestone müncheni meghallgatását - abban bízva, a 81 éves sportvezetőn hátha végre fogást lehet találni.
A tűzzel, a tűzoltók munkájával kapcsolatos alkotásokkal jelentkezhetnek az általános iskolások a Tűzoltó Múzeum által kiírt rajz- és irodalmi pályázatra.
Február elsejéig 4300 új rendőr kezdi meg munkáját - közölte Hatala József országos rendőrfőkapitány pénteken Fehérgyarmaton, ahol átadta a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város új kapitánysági épületét.