Elutasította a zágrábi megyei bíróság a perbe fogott Ivo Sanader volt horvát kormányfő védőügyvédjének azon kérését, hogy tanúként hallgassák meg az ügyben Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatót.
2006. november 17-én, életének 80. évében távozott az élők sorából minden idők legeredményesebb és legnépszerűbb magyar labdarúgója, az Aranycsapat kapitánya, a Nemzet Sportolója.
A Budapesti Erőmű Zrt. (BERT) vezetése az október 1-jén hatályba lépett hőár szabályozás sikeres felülvizsgálatát szeretné elérni a Magyar Energia Hivatalnál, ha ez nem valósul meg, a társaság kritikus helyzetbe kerülhet, ami veszélyeztetheti a megbízható távhő ellátást - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
Martonyi János külügyminiszter szerint Magyarországnak egyértelmű kötelezettsége a csatlakozás az euróövezethez, ezért törekednie kell az ehhez szükséges maastrichti kritériumok teljesítésére. A külügyminiszter arról is beszélt, hogy a magyar külpolitika lényeges részét jelenti az Európa-politika mellett a transzatlanti kötelék erősödése.
Az egykori angol válogatott játékos szerződése a Los Angeles Galaxy csapatával hamarosan lejár, a hírek szerint a Paris Saint-Germain együttesében folytathatja karrierjét.
A LOT lengyel légitársaság hároméves tárgyalások után engedélyt kapott az orosz hatóságoktól a szibériai légtér használatára, ami jelentős előrelépés a távol-keleti járatok kiépítésében - közölte Leszek Chorzewski, a LOT szóvivője.
Az egykori angol válogatott játékos szerződése a Los Angeles Galaxy csapatával hamarosan lejár, a hírek szerint a Paris Saint-Germain együttesében folytathatja karrierjét.
Zalaegerszeg - Megtört a jég, meccset nyert a Zalaegerszeg futballcsapata. A kék-fehérek 178 nap, a Szolnok elleni, május 22-i, idegenbeli 3-1 után győztek ismét, és a vezetők azt remélik, a Haladás elleni, a Ligakupában elért 3-0 véget vetett a hosszú böjtnek.
Az európai logisztikai ingatlanok bérleti költségei nem térnek magukhoz - a DTZ legújabb elemzése szerint 2016-ig maradnak a nyomott költségek és még egy átlagos 1,5 százalékos évi növekedéssel...
A Magyar Progresszív Intézet felmérése szerint egy év alatt több mint 16 százalékkal nőtt az önkormányzatok adóssága; a legkevesebb tartozást a XIII. kerület halmozta fel.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerint nem a csillebérci jód-131-izotóp szökése okozta a Csehországban és Európa más részein tapasztalt nagyobb jódkoncentrációt.
Úgy tűnik, nagyon eltaktikázta magát az LMP a 2. kerületi időközi választáson: jelöltje nem csak a második helyről szorult le, de a megígért visszalépés miatt is kutyaszorítóba került.
Brisbane — A végeredményt egy pszichológus is felírhatná stresszoldónak, ám a fotók elkészítése komoly idegi megterhelést okoz – legalábbis alkotójuk, Mark Taylor állatfotós szerint.
Budapest — Rúzsa Magdi (25) teljesen átváltozott. Az énekesnő a Pesti Színházban szerdán bemutatott estjén teljesen új szerepbe bújt, mégpedig alteregójának, Magdaléna Rúzsának a bőrébe.
A görög problémák megoldatlansága és az olasz állampapírhozamok emelkedése miatt egyre többen beszélnek a monetáris unió felbomlásáról, amire egyébként nem először kerülne sor az eurózónában. A UBS...
Németországban a befektetők többsége azon a véleményen van, hogy az euró marad a törvényes fizetőeszköz, Angela Merkel kormányának válságkezelését azonban rossznak minősítették a GfK közvéleménykutató által megkérdezett pénzügyi szakemberek.
Balatonkenese – Kommandósok ellen is megállták a helyüket a Fradi labdarúgói. A zöld-fehéreket a Bootcamp Kft. vezetői hozták össze a hazánk egyik elit kommandós csapatával egy közös tréningre.
Christian Wulff államfő csütörtöki nyilatkozatában szégyenletesnek nevezte, hogy mindez megtörténhetett. Wulff a nemzetiszocialista múltból fakadó történelmi kötelességnek nevezte a neonácik által elkövetett bűncselekmények teljes feltárását, a nyitott kérdések tisztázását. Wulff hangsúlyozta, hogy osztja az emberek felháborodását, és együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
Az évi 57 eurós négyzetméterenkénti bérleti költséggel Budapest az egyik legolcsóbb logisztikai bérleti piac, Varsóhoz, Prágához, Bukaresthez képest is kedvezőbb bérleti költséggel rendelkezik - közölte a DTZ ingatlan tanácsadó az MTI-vel csütörtökön.
Megkezdődött a somogyzsitfai láncfűrészes gyilkosságként ismertté vált ügy tárgyalása csütörtökön a Somogy Megyei Bíróságon; az emberöléssel vádolt 45 éves férfi tagadta a bűncselekmény elkövetését.
Egyre többen bírálják, sőt, egyesek lemondásra szólítják fel Joseph Blattert azért a kijelentéséért, mely szerint a futballpályán, a mérkőzés hevében elhangzott rasszista megjegyzéseket a lefújás után el kellene felejteni.
Christopher Adam írásában a lezüllesztett magyar nyelv tökéletesen álcázza a cikk zavaros, ártó, és hazug állításait, s hangsúlyozza a szerző fölényeskedő magyargyűlöletét.
Novemberben 8,7 pontról 3,6 pontra csökkent a Philadelphiai Fed index, ami arra utal, hogy jelentősen romlanak a feldolgozóipar kilátásait. A konszenzus 7,5 pont volt. A Philadelphiai Fed novemberi...
Másodpercenként 1 gigabit mennyiségű adatot sikerült továbbítania a UPC Magyarországnak a jelenleg is használt lakossági kábelhálózaton - közölte a társaság csütörtökön....
Új korszak indul Magyarországon, és ehhez minden eszközt igénybe kell venni. Ezért egy új együttműködésről kezd tárgyalásokat a kormány a Nemzetközi Valutaalappal - közölte délután a Nemzetgazdasági...
Ma is mérsékelten borongós hangulatban indult a nap Európában, emiatt a forint is kis gyengülést mutatott reggel, majd napközben hirtelen irányváltások mutatkoztak az euróval szembeni jegyzésekben,...
Az FTC a döntő szerdai visszavágóján ugyan kikapott a Vasastól, összesítésben azonban így is felülmúlta riválisát, és megnyerte a birkózók csapatbajnokságát.
Elutasította a zágrábi megyei bíróság a perbe fogott Ivo Sanader volt horvát kormányfő védőügyvédjének azon kérését, hogy tanúként hallgassák meg az ügyben Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgatót -...
Tom Kühnhackl, a Niagara IceDogs játékosa ismét bizonyította, hogy soha sem fog relaxációs DVD borítóján díszelegni. A német hokis ugyanis ismét brutális tarolást mutatott be az Ontario Hockey League-ben. Ezúttal Ryan Murphy, a Kitchener Rangers védője volt rossz időben, rossz helyen. Tom Kühnhackl egyébként húsz meccses eltiltást kapott "belépőjéért"...