A feketelista.hu elkészítette az adóhatósági adatok alapján ezévi elemzését: mely cégek azok, amelyeknek adóhiánya egyenként meghaladja a 100 millió forintot 2011-ben. (Az adóhiányt az adóellenőrök tárják föl, szemben az adótartozással, amelyet az adózó vall be!) Az összegzés 458 cégnevet tartalmaz, huszoneggyel kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Az adófizetési morál egy év alatt azonban mit sem…
Tavalyi sikeres próbálkozását követően ismét nekivág az Atlanti-óceánnak Bossányi Zsolt, aki a világ egyik legjelentősebb vitorlásversenyének keretében igyekszik eljutni a Karib térségbe.
A kötelező biztosítások ára 30 százalékkal is csökkent tavalyhoz képest, de ha a Cascod is megújítod, egy év alatt már 20-30 ezer forintot is spórolhatsz.
November 15-től egy hónapig támogatás igényelhető az erdő természetes, illetőleg mesterséges felújítása érdekében végzett erdőgazdálkodási tevékenységekre - közölte a Magyar Agrárkamara pénteken az...
A rendőrség szerint az adathalászat a leggyakoribb internetes bűncselekmény, míg a bankok szerint a kétlépcsős, tehát az internet mellett a mobiltelefonos visszaigazolást is igénylő banki rendszerek miatt egyre kevésbé juthatnak adatok illetéktelenek kezébe.
A német kormány kártalanítást fog fizetni a neonácik által megölt személyek családjainak - jelentette be a szövetségi kormány igazságügyi minisztere. Egy berlini alapítvány szerint az elmúlt 20 évben csaknem 200 halálos áldozatot követelt a szélsőjobboldali terrorizmus Németországban.
Hat mérkőzést rendeznek vasárnap a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában, melyek közül kiemelkedik a Sevilla és az Athletic Bilbao összecsapása.
A Kanadai Olimpiai Bizottság (COC) döntése értelmében a londoni játékoktól kezdve az edzők is részesülnek eredményességi juttatásban a versenyzőik szereplésének függvényében.
Nem tudott visszavágni a Honvéd férfi vízilabdacsapata a Szegednek a múlt vasárnapi kupadöntős vereségért a Vodafone ob I szombati rangadóján, amelyen két góllal nyertek a csongrádiak.
Tudomány a gazdaságban és a társadalomban címmel rendez konferenciát a tudomány ünnepe alkalmából az Edutus Főiskola és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Komárom-Esztergom megyei szervezete hétfőn Tatabányán és kedden Budapesten.
A brazil bajnokság 36. fordulójában a Sao Paulo az egykori sevillai csatár két góljának is köszönhetően 3-1-es győzelmet aratott hazai környezetben az América ellen.
Vasárnap virradóra szívbetegégben elhunyt a legendás argentin labdarúgó édesanyja, akit pénteken szállítottak egy Buenos Aires-i kórházba. Dona Tota 81 éves volt.
A svájci Novartis gyógyszergyártó cég pénteken bejelentette, fontolóra veszik egy hazai gyár bezárását és ezzel 1000 ember elbocsátását, bár a költségcsökkentési terv ezen része sem garantálja a...
Az elmúlt héten 0,58 százalékkal emelkedett a Budapesti Tőzsde (BÉT) részvényindexe, miközben a vezető részvények vegyes teljesítményt nyújtottak. A BUX 17.030,14 ponton zárt pénteken, 99 ponttal magasabban az előző heti záróáránál. Az előző héten 149 ponttal esett az index értéke.
Budapesten nincs szükség a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartására, ezért Tarlós István főpolgármester azt megszünteti - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága.
Beadta keresetét a bécsi választott bíróságra a Suez Environnement: a francia vállalat 32 millió euró, azaz mintegy 10 milliárd forint kompenzációt kér Pécstől a Pécsi Vízmű Zrt. székházának elfoglalásáért és a kiesett bevételért - adta hírül a Pécs Stop vasárnap.
Kovács Sarolta győzött szombaton a junior öttusázók Buenos Aires-i világbajnokságán. Tóth Adrienn kilencedik, Földházi Zsófia pedig 16. lett. A magyar csapat bronzérmet szerzett.
NATO-katonák által támogatott afgán biztonsági erők tíz fegyveres lázadót megöltek, harmincat pedig őrizetbe vettek - közölte a kabuli belügyminisztérium.
Egy tizenkét éve körözött férfit fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Terrorelhárítási Központ (TEK) nyomozói Makláron - közölte a rendőrség.
Jubileumi műsorral ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját a hajléktalan színjátszókból álló AHA Színpad november 24-én a Honvéd Kulturális Központban Budapesten.
A januári, innsbrucki ifjúsági téli olimpiára készült fair play programról egyeztetett Jacques Rogge, a NOB, és Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke.
A nagysebességű vezeték nélküli hálózat kiépítésén dolgozó Clearwire bejelentette, december elsején esedékes fizetési kötelezettségeinek lehet, hogy nem tud eleget tenni. A cég részvényei a hírre 21...
Ünnepek előtt a szokásosnál gyakrabban rendelünk interneten ajándékot a családnak, vagy éppen önmagunknak, és vásárolunk terméket vállalkozásoktól, vagy éppen más felhasználótól. Nem árt azonban tudni, mire kell odafigyelnünk egy ilyen vásárlás során, mire van jogunk, és milyen lehetőségeink vannak probléma esetén. Mindenekelőtt különbséget kell tennünk a között, hogy elektronikus kereskedelmet…
Mesterházy Attila szerint a kormányfő megbukott; Orbán Viktornak le kell vonnia bukásra ítélt politikájából az egyértelmű következtetést. Magyarországot meg kell menteni attól, hogy szakadékba rántsa. Ez minden politikai oldal közös felelőssége - írta az MSZP elnöke vasárnapi közleményében.
Beadta keresetét a bécsi választott bíróságra a Suez Environnement: a francia vállalat 32 millió euró, azaz mintegy 10 milliárd forint kompenzációt kér Pécstől a Pécsi Vízmű Zrt. székházának elfoglalásáért és a kiesett bevételért - adta hírül a Pécs Stop vasárnap.
Vasárnap folytatódott a hatalmat gyakorló katonai tanáccsal elégedetlen tömegek tüntetése a kairói Tahrír téren, ahol ismét szórványos összetűzések voltak tüntetők és rendőrök között. Az egyiptomi kabinet vasárnap rendkívüli ülést tartott az utcákat elborító erőszak miatt.
A Barcelona vezetőedzője a Zaragoza elleni meccs után úgy fogalmazott, azért mert nem tud minden játékosának egész mérkőzéseket adni, attól még teljesen megbízik mindenkiben.
Az utóbbi években erőteljesen megnőtt a likviditási gondokkal küzdő háztartások száma és aránya. 2011-ben az összes jelzálog alapú lakáshitelt felvevő háztartás 16%-ánál - 93 ezer háztartásban -...
Szinten minden szegmensben áremelésre készül 2012-ben a UPS, a világ legnagyobb csomagküldő szolgálata. Mivel a vállalat szolgáltatásai irányt, a lanyha gazdasági növekedés ellenére, nagy a kereslet,...
Mesterházy Attila szerint a kormányfő megbukott; Orbán Viktornak le kell vonnia bukásra ítélt politikájából az egyértelmű következtetést. Magyarországot meg kell menteni attól, hogy szakadékba rántsa. Ez minden politikai oldal közös felelőssége - írta az MSZP elnöke vasárnapi közleményében.
A Real Madrid különc vezetőedzője ezúttal sem hazudtolta meg önmagát: a Valencia elleni rangadón Cristiano Ronaldo gólja után provokatív módon fejezte ki örömét.
A magas vérnyomás a leggyakoribb szív-és érbetegség: Magyarországon felnőttkorban minden harmadik-negyedik embernek kórosan megemelkedik a vérnyomása. A betegséget általában több gyógyszer kombinált adásával kezelik és spanyol kutatók vizsgálata szerint a gyógyszerek hatásosabbak, ha valamelyiket a beteg este veszi be.
Egy ember súlyosan, kettő könnyebben megsérült abban a személyautóban, amely egy HÉV szerelvénnyel ütközött Gödöllő belterületén vasárnap délelőtt - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese.
Egy ízületi fájdalomra panaszkodó embert sokan nem is veszünk komolyan, és nem gondolnánk, hogy a betegnek idővel a fájdalom mellett, akár a teljes kiszolgáltatottság érzésével is meg kell birkóznia. Magyarországon több tízezer reumatoid arthritisben szenvedő beteget tartanak nyilván, s minden évben 1000 új esetet regisztrálnak.