Karcag - Könnybe lábadt szemmel állt kishúgai hófehér koporsója mellett H. Erik (11). A kisfiú talán csak most fogta fel igazán, hogy már soha többet nem mennek érte szülei az iskolába, és hogy testvéreivel sem játszhat már.
Szeged — Megviselte a három nap fogda Csábi Bettinát (34), akit férjével K. Istvánnal és társával együtt 243 milliós adócsalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a Blikk.
Budapest — Kifogyott a bankok elleni eszközökből a kormány? A pénzintézetek ellen kartellgyanú miatt vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert hét bank is megemelte a forinthitelek kamatait a végtörlesztés bejelentése után.
Egy nemzetközi kutatás magyar vonatkozású eredményei szerint a szexuális életüket tekintve veszélyeztetettebbek az érettségit nem adó intézmények tanulói, mint az érettségit szerző diákok - mondta Költő András, az Országos Gyermek-egészségügyi Intézet (OGYEI) pszichológusa csütörtökön, a felmérést ismertető budapesti sajtótájékoztatón.
Romániában 2012 végéig további 300 ezer fővel csökkentik a közalkalmazottak létszámát - közölte a román államfő egy gazdasági konferencián. Traian Basescu elmondta: ezzel 1 millió 100 ezer lesz a közalkalmazottak száma.
Az európai uniós gazdasági kormányzás, illetve a magyar gazdaságpolitika aktualitásairól tárgyaltak Budapesten európai és magyar szakértők csütörtökön.
Még korai arról beszélni, milyen típusú megállapodást köthet Magyarország a Nemzetközi Valutaalappal, a befektetők és az elemzők azt a lehetőséget értékelik kedvezően, hogy a magyar kormány a jövőben felhagy az eddigi, úgynevezett nem ortodox gazdaságpolitikával - mondta Dan Morris, a J.P. Morgan Asset Management globális stratégája csütörtökön az MTI-nek.
Ismét őrizetbe vette a Kaposvári Nyomozó Ügyészség Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) főtitkárát - közölte a Somogy Megyei Főügyészség sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.
Romániában 2012 végéig további 300 ezer fővel csökkentik a közalkalmazottak létszámát - közölte a román államfő csütörtökön egy gazdasági konferencián. Traian Basescu elmondta: ezzel 1,1 millióra...
Már márciusban beharangoztuk, hogy a Volkswagen tervezői gőzerővel dolgoznak egy emelt hasmagasságú, 'terepállóbb' Passaton. A jól bevált, népszerű kombikból történő terepesítés egyáltalán nem újdonság a konszern részéről, ugyanis az Audi már 1999-ben útjára bocsátotta az A6-alapokon nyugvó Allroad Quattro első generációját, s a sikeren felbuzdulva a gyáriak ugyanezt a lépést megjátszották például…
Az év utolsó napjain is keményen dolgozik Presser Gábor (63), szilveszterkor például az Amadinda ütőegyüttessel együtt köszönti az új évet a MüPában. A zeneszerző-énekes ezért úgy döntött, 2012-ben szeretne kissé rendezettebben élni. A tervei között szerepel egy hátizsákos nyaralás is.
A BKV tarifáinak 2011-es szinten tartását javasolja 2012. január elsejétől György István ágazati főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés november 30-i ülésén. Előterjesztése nyomán bevezethetik a csoportos napijegyet, illetve 33 százalékkal nőhet a pótdíjazás összege.
Az európai szerződések módosítására tesz javaslatot a német, az olasz és a francia kormány. Nicolas Sarkozy Strasbourgban tárgyalt erről Angela Merkel német kancellárral és Mario Monti olasz miniszterelnökkel. A cél, hogy javítsák az eurózóna kormányzását.
Az Esztergomon átvezető 10-es és 11-es főút belterületi szakaszán kapcsolta ki a közvilágítást a szolgáltató az önkormányzat tartozása miatt, a gyalogátkelőhelyeken viszont világítanak a lámpák.
Az új Nokian WR D3 téli gumi „nagyon ajánlható” az elismert német „auto motor und sport“ és „Auto Zeitung“ 2011-es téli gumi tesztje szerint. Hóban és száraz úton is a legjobbnak bizonyult, tisztán nyerte a havas teszteket. „A vetélytársakhoz viszonyítva a legjobb téli tulajdonságok, és jó vezethetőség száraz úton“, méltatta az „auto motor und sport“. Maximális pontszám, a legrövidebb fékút, a…
Hévíz - Barátnője helyett egy fiatal fiút vitt magával Varga Viktor (24) Hévízre! A Csillag születikben ismertté vált énekest a gyógytó szállodájában kapta lencsevégre a Blikk olvasó-riportere.
Az Esztergomon átvezető 10-es és 11-es főút belterületi szakaszán kapcsolta ki a közvilágítást a szolgáltató az önkormányzat tartozása miatt, a gyalogátkelőhelyeken viszont világítanak a lámpák - tájékoztatta a városháza sajtóreferense csütörtökön az MTI-t.
December 1-jétől jövő márciusig ismét hatályos a kilakoltatási moratórium - közölte a kormányszóvivő. Giró-Szász András csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján szólt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)...
Megszokott, hogy bizonyos veszélyes munkát végző szakmákban dolgozók korábban mehetnek nyugdíjba, mint az átlag. Görögországban viszont a szakszervezetek lobbi-tevékenységének hála olyan szakmák is...
Folytatja a magyar szuverén adósbesorolásra november 11-én bejelentett negatív megfigyelést a Standard & Poor's hitelminősítő, amely ma este Londonban közölte, valószínűleg 2012. február végéig...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 5,87 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 16.973,50 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest: a Mol és az OTP erősödött, míg a Magyar Telekomnak és a gyógyszeripari papíroknak csökkent az árfolyama.
Az IMF magyarországi képviselet-vezetője szerint a magyar kormánynak kiszámítható gazdaságpolitikát kellene vinnie, és az lenne a legjobb, ha már bevált, működő modelleket tanulmányoznának. Irina...
Ha a kínaiaknál jót akarsz enni, ne menj a konyhába! Így tartja a városi legenda, de mi a valóság? A Bors elkísérte az élelmiszer-ellenőröket a kínai büfékbe, a konyhába is bekukkanthattunk.
A Nemzetközi Valutaalap magyarországi vizsgálócsapat Washingtonban van, egyeztetéseket folytat a szervezet vezetésével és igazgatótanácsával - mondta Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletének vezetője egy budapesti konferencián csütörtökön.
A családok szociális védelme érdekében a rezsiköltségek befagyasztása mellett a Kormány december elsejétől újra megtiltja a kilakoltatásokat - jelentette be csütörtökön Giró-Szász András....
Hatodjára is klubot váltott Angliában Priskin Tamás, aki az Ipswich együttesétől a Derby County-hoz szerződött. A Kosok edzője, Nigel Clough sokat vár új csatárától.
Justin Bieber éppen kutyát sétáltatott barátnője, Selena Gomez otthona mellett, amikor egy szerencsétlen mozdulat láttatni engedte alsónadrágját, amely ráadásul nem túl férfias, rózsaszín árnyalatban pompázott.
A díjat az újságírók szavazatai alapján ítélték oda a 19 éves csatárnak, aki hat góllal segítette a Santost, amely idén története során - 1962 és 1963 után - harmadszor hódította el a trófeát.
Nem akármilyen sisakban fog versenyezni a hétvégi évadzáró Forma-1-es Brazil Nagydíjon a Sauber japán versenyzője, Kamui Kobayashi. A 25 éves pilóta fejfedőjének színezékét ugyanis a híres együttes, a Linkin Park zenekarának egyik énekese, Joe Hahn tervezte.
Jobban teljesítettek a memóriateszteken azok az emberek, akiknek az étrendje gazdag volt kolinban, és kisebb eséllyel jelentkeztek agyukban demenciára utaló jelek is - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
Esztergomban kikapcsolta a közvilágítást a 10-es és a 11-es főút városon belüli szakaszán a szolgáltató az önkormányzat tartozása miatt, csak a zebráknál világítanak a lámpák - közölte a városháza sajtóreferense. Váczy H. István hozzátette: 40 rendőr érkezett a városba, akik megerősített járőrszolgálatot látnak el, éjszaka a polgárőrök is segítik munkájukat.