A 11 közgazdásszal folytatott tárgyalásokat követően Matolcsy György elmondta, a szakértők arra kérték őket, hogy működjenek együtt a Valutaalappal és a Bankszövetséggel, ebben pedig sikerült is...
Magyarországon még nincs alternatívája az atomenergia kiváltásának - mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Pécsen az Ökopolisz Alapítványnak a Láncreakció - Tabuk nélkül az atomenergiáról című nemzetközi konferenciáján.
A közgazdászokkal folytatott tárgyalásokat követően Matolcsy György elmondta, a szakértők arra kérték őket, hogy működjenek együtt a Nemzetközi Valutaalappal és a Bankszövetséggel, ebben pedig sikerült is megállapodni. A nemzetgazdasági miniszter új növekedési terv kialakítását, a pénzügyi védőhálót, valamint a Bankszövetséggel való együttműködést nevezte meg három célként.
Azok közül, akik az elkövetkező fél évben számítástechnikai eszköz vásárlását tervezik, 67 százalék a laptopok, notebookok vagy netbookok, míg 15 százalék a táblagépek felé hajlik, asztali gépet 46 százalékuk választana a KutatóCentrum Tablet Reportja szerint.
A Bajnai Gordon volt miniszterelnök által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány számítása szerint a Fidesz választásitörvény-tervezete az egyéni választókerületek összevonásával olyan szisztémát javasol, amellyel a jobboldal 2002-ben és 2006-ban is parlamenti többséget szerzett volna, tavaly pedig a mandátumok 87 százalékát begyűjtötte volna. Az alapítvány szakértői úgy ítélik meg,…
A Ferencváros korábban tiltakozását bejelentő női kézilabda-szakosztálya pénteki elnökségi ülését követően nem foglalt állást a magyar válogatott szövetségi kapitányának, a norvég Karl Erik Böhnnek a győri csapat vezetőedzői székébe történt kinevezése ügyében.
Új növekedési terv kialakítását, a pénzügyi védőhálót, valamint a Bankszövetséggel való együttműködést nevezte meg három célként a nemzetgazdasági miniszter azután, hogy a miniszterelnökkel közösen tizenegy vezető közgazdásszal tárgyalt.
Új növekedési terv kialakítását, a pénzügyi védőhálót, valamint a Bankszövetséggel való együttműködést nevezte meg három célként a nemzetgazdasági miniszter azt követően, hogy a miniszterelnökkel közösen tizenegy vezető közgazdásszal tárgyalt pénteken.
A 11 közgazdásszal folytatott tárgyalásokat követően Matolcsy György elmondta, a szakértők arra kérték őket, hogy működjenek együtt a Valutaalappal és a Bankszövetséggel, ebben pedig sikerült is...
A csütörtöki pihenő után pénteken az amerikai tőzsdék is kinyitottak, igaz nem hosszú időre, 7-órakor ugyanis véget ért a kereskedés. Az európai piacokon pénteken is összességében negatív volt a...
A BÉT bejelentette, hogy 2011. november 28-tól ismét lehetőséget ad STOP ajánlatok tételéle az azonnali piacon (részvény, hitelpapír szekció és BÉTa piac). Mint ismeretes az október 28-i...
A kormány intenzíven dolgozik azon, hogy a közszférában foglalkoztatottaknak is egy, a devizahitel csapdájából kimenekülést lehetővé tevő konstrukció szülessen - közölte Hende Csaba honvédelmi...
Az összes adó törvényt meg tudtam nyítni, azonban egyikben sem működött a szöveg keresés, azt kérdezték akiknek átküldtem, hogy ha nem tudja az évet a törvényszámot, csak a keresendő jogszabály nevét, akkor hogyan lehet keresni.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint változtatni kell az eddigi gazdaságpolitikán. A magyar kormány kettős beszédet folytat, a piac ezt azonban nem viseli el.
A 40 évesnél fiatalabb, és a nagyvárosban élő idősebb autótulajdonosok azok, aki megspórolhatják - a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) optimális megválasztásával - jövőre a baleseti adót - közölte a netrisk.hu internetes alkusz.
A parlament is támogatta a lekvárutánzatok adóemelését, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kezdeményezésére a jövőben magasabb lesz az alacsony gyümölcstartalmú lekvárutánzatok, szörpök és sűrítmények adója a bodza és hársfa szörpök kivételével.
Az elfogadott adótörvény-módosítások egyike szerint jövőre kedvezményes adózású étkezési juttatást havi 5 ezer forintig Erzsébet-utalvány formájában lehet adni.
Az adótörvényeket módosító törvény végszavazásával véglegessé váltak a személyi jövedelemadó törvény 2012-ben hatályos szabályai. Az adójóváírás megszűnése mellett, a legnagyobb várakozás a munkavállalókat a béren felül megillető juttatások sorsát övezi. Mi adózik kedvezményesen és mennyi az éves keret?
A keresetlevelet fő szabályként az elsőfokú döntést hozó hatósághoz kell benyújtani. A keresetlevél benyújtásának határideje 30 nap az adóhatósági határozat kézhezvételétől számítva, ez jogvesztő. Ez lényeges különbség a többi polgári perhez képest, amelyeknél a keresetlevél csak a bíróságra nyújtható be. Okok és magyarázatok.
Amit nem tilos, azt szabad, ilyen az offshore is manapság. Legalábbis, ha azt vesszük, hogy az elmúlt évek ádáz offshore-ral szembeni küzdelme után egyetlen, e tevékenységet korlátozó intézkedés nincs hatályban.
Az adóellenőrzésekről szóló sorozatunkban most a bizonyítással kapcsolatos ismereteket, tudnivalókat gyűjtöttük össze. Mire kell fogyelni, mi az adózó kötelessége, s mi a hatóságé?
Leminősítette - de továbbra is a magasan elsőrendű befektetői sávban hagyta - Belgium hosszú távú államdós-osztályzatát a Standard & Poor`s. A világ legnagyobb hitelminősítője a kiújuló finanszírozási és piaci kockázatokra hivatkozva döntött így.
Újabb segítség a devizahiteleseknek, hogy a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre - közölte a Fidesz szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, utalva az Országgyűlés erről szóló hétfői döntésére.
A Budapest Honvéd annak ellenére nem tudott nyerni a vendég Haladás ellen az idei utolsó, 17. forduló pénteki nyitómérkőzésén, hogy már két góllal is vezetett.
A hétvégén a tizedik fordulóval folytatódik a női NB I-es kosárlabda bajnokság, ahol többek közt a Cegléd hazai pályán fogadja a Baját, míg a Fradi a BSE otthonába látogat.
Aggodalomra ad okot a Bajnai Gordon által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány szerint, hogy a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító indítványok közül több az egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) származó bevétel növekedésével számol, és elköltené az így keletkező többletet. Az alapítvány azt hangsúlyozza, hogy a többlet mértéke - ha egyáltalán keletkezik többlet - nem…
Egy kft. ügyvezető igazgatója, többségi részesedése van a kft.-ben. Munkajogviszonnyal dolgozik a kft.-ben, ebben az esetben korengedményes nyugdíjra köthet-e megállapodást a saját kft.-vel? Vagy az ügyevezetésről le kell mondania? A többségi tulajdonosi részesedéséről üzletrészéről nem kell lemondania?
Michael Schumacher bízik abban, hogy képes lesz harcba szállni a Ferrarival a szezonzáró Brazil Nagydíjon, miután kiválóan indult számára a hétvége. Tovább »
Az AAA Auto közzétette a nagytulajdonos, Anthony James Denny legutóbbi részvénytranzakcióit. A cég vezetője ma is vásárolt AAA Auto részvényeket, összesen 14 855 darabot vett a prágai tőzsdén....
Mark Webber elmondta, hogy a Red Bull Racing úgy tekintett a szezonzáró Brazil Nagydíj pénteki szabadedzéseire, mintegy utolsó esélyre, hogy pályán is kipróbálhassák 2012-es fejlesztéseiket az idei évben. Tovább »