Nem Törökország példáját követi Magyarország azzal, hogy pénzügyi támogatásról szóló tárgyalásokat kezdeményezett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági...
Nem tudta megismételni másfél héttel ezelőtti remek játékát az MKB Veszprém, és otthon 33-24-re kikapott a Füchse Berlintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 6. fordulójában.
Az ellenzék vezetőjét bízták meg kormányalakítással vasárnap Jemenben - jelentette a helyi állami hírügynökség. Mohamed Bászindvát az ellenzéki pártok jelölték közösen pénteken a tisztségre a politikai válság megoldása részeként.
Az LMP szerint adatvédelmi aggályokat vethet fel, a sajtóértesülések szerint a nemzetgazdasági tárca által kért, a köztisztviselők, rendőrök devizahiteleit tartalmazó adatok összegyűjtése - közölte az ellenzéki párt vasárnap az MTI-vel.
A svéd meteorológiai intézet a legmagasabb, hármas veszélyességi, a dániai pedig kettes figyelmeztetést adott ki. A svédeknél mintegy 12 ezer háztartás maradt áram nélkül.
A Belügyminisztérium szerint az LMP vasárnapi közleményével bebizonyította, hogy nem érdeke a rendvédelmi szervek átlátható, a teljes állomány érdekeinek megfelelő képviselet létrehozása.
Egy termelő szerint idén sem változtak a felvásárlási árak, a nagykereskedők nagyjából tíz éve szinte változatlan összegekért viszik a karácsonyfának valót. Zala megyében most kezdték el a kitermelést az ültetvényeken.
Budapest - Dőlnek a dominók, folytatódnak a leminősítések! Magyarország után Budapestet, az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bankot (MFB), valamint hét kereskedelmi pénzintézetet sorolt kockázatos, befektetésre nem javasolt kategóriába a világ egyik legnagyobb hitelminősítője, a Moody's a hét végén. A fővárosi papírok bóvlivá minősítése szoros kapcsolatban van az ország csütörtöki…
Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a II. kerületben vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választást a helyi választási iroda előzetes, 98 százalékos feldolgozottságú adatai szerint.
A két héttel ezelőtti eredményhez képest előretört a Fidesz és az MSZP jelöltje, a Jobbiknak és főleg az LMP-nek Waterloo van – francia szemszögből persze. Az atv.hu kérdésére Schiffer András frakcióvezető nem kívánta kommentálni az eredményt.
Budapest - Kissé félszegen csapott a húrok közé az első néhány percben dr. György István (52) országgyűlési képviselő a december 3-i jótékonysági gitárestjének hét végi próbáján.
A Ferencváros bravúros, 3-2-es győzelmet aratott vasárnap a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 17. fordulójának zárómérkőzésén.
Alice Vinall egészségügyi problémái miatt döntött úgy, hogy fogyókúrázni kezed. Két év alatt 89 kilótól szabadult meg, így majdnem a súlyveszteségbe halt bele.
A Ferencváros bravúros, 3-2-es győzelmet aratott vasárnap a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 17.fordulójának zárómérkőzésén.
Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP jelöltje nyerte meg a II. kerületben vasárnap tartott időközi országgyűlési képviselő-választást a helyi választási iroda előzetes, 98 százalékos feldolgozottságú adatai szerint.
A Ferencváros két góllal legyőzte idegenben a ciprusi European University Cyprus együttesét, így kedvező helyzetből várhatja a nyolcaddöntőbe kerüléséért zajló párharc hazai visszavágóját.
Az Osasuna 2-1-re nyert az Espanyol otthonában a spanyol labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának szombati játéknapján. A pamplonaiak tíz emberrel játszottak a 75. perctől. A Real Mallorca hazai környezetben győzte le a Racing Santander, a hazaiak itt is emberhátrányban fejezték be a meccset. A Mallorca hat forduló után tudott ismét nyerni.
A CSZKA Moszkva együttesét fogadta az Anzsi Mahacskala, amelyben Dzsudzsák Balázs végig a pályán volt. A mérkőzés a 89. percben dőlt el, amikor Samuel Eto'o talált be büntetőből. Huszti Szabolcs nem kapott helyet a Zenitben, amely szintén 2-1-re nyert egy moszkvai csapat ellen.
Ki húzta volna a rövidebbet? – tette fel a „költői” kérdést a 23 éves svájci Marc Gisin a Facebookon, miután megúszott egy igen közeli találkozást egy szarvassal, méghozzá egy óriás-műlesikló edzésen.
A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről és az igazságszolgáltatási reformról dönt az Országgyűlés. Berlini lapértesülés szerint elitklubot szervez az euróövezeten belül a német kancellár és a francia államfő. Huszonharmadik alkalommal nyílt meg a Fejér megyei Nagykarácsonyban a Szeretetposta.
Két ember meghalt, amikor vasárnap este egy személygépkocsi letért az útról és fának ütközött Vasvár és Győrvár között - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Kolozsváron már az első körben is nagy volt az érdeklődés az első kutyafodrász tanfolyam iránt. A levizsgázott növendékek az Európai Unióban is elismert oklevelet kapnak.
A svájci a fináléban 6:3, 6:7, 6:3-ra legyőzte Jo-Wilfried Tsongát. Federer karrierje 100. ATP-döntőjében 70. sikerét aratta, hatodik vb-címével megelőzte az örökranglistán Ivan Lendlt és Pete Samprast.
A Videoton 1-0-ás hátrányból fordítva 2-1-re nyert a Paks otthonában. A címvédő maradt a harmadik helyen, és három ponttal elhúzott a negyedik Honvédtól. A győztes csapat vezetőedzője, Paulo Sousa boldogan értékelt a találkozó után.