2011. november 28. hétfő

nov. 28
18:02
Egyesülnek a katonai titkosszolgálatok (Infostart)
Az Országgyűlés hétfőn elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat néven egyesül a jelenleg működő két katonai titkosszolgálat, a Katonai Felderítő Hivatal és a Katonai Biztonsági Hivatal. A módosítást 273 igen szavazattal, 48 ellenében, 39 tartózkodással fogadta el a Ház.
nov. 28
18:02
Nem kapott magyar légtérhasználati engedélyt az iráni külügyminiszter gépe (ATV)
Nem tudott részt venni egy hágai konferencián az iráni külügyminiszter, Ali Akbar Szálehi, mert Magyarország megtagadta a gépének az ország légterének használatát - közölte hétfőn az IRNA iráni hírügynökség. A magyar hatóságok azért nem adták meg az átrepülési engedélyt az iráni külügyminiszter által használni kívánt repülőgépnek, mivel az nem felelt meg valamennyi szükséges feltételnek - közölte…
nov. 28
18:04
Autóbalesetet szenvedett a válogatott focista (ATV)
A 26 éves futballista éppen edzésre tartott.
nov. 28
18:06
Jókora pluszban zárt a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 363,63 pontos, 2,21 százalékos emelkedéssel, 16.817,87 ponton zárt hétfőn.
nov. 28
18:06
Leminősítés: a Századvég beszólt a Moody's-nak (Privátbankár)
Leminősítés: a Századvég beszólt a Moody's-nak
nov. 28
18:06
Autóbalesetet szenvedett Podolski (Blikk)
nov. 28
18:06
Eleged van a brutál fűtésszámlákból? Tippek a spóroláshoz (Pénzcentrum)
Már több mint egy hónapja elindult a fűtési szezon, ám szerencsére az időjárás eddig kegyes volt hozzánk, így csak a napokban ért minket utol a hideg tél. Az energiafogyasztás szempontjából a téli hónapok az éves átlagot tekintve mindig is a csúcsidőszakot jelentették: hamar sötétedik, és a hőmérséklet is egyre alacsonyabb, így nagyobb a fűtés- és áramszámla összege is. Szakemberek szerint…
nov. 28
18:18
Ricky Martin zenészeivel dolgozik Knapik Tamás (Blikk)
Budapest - Nem szomorkodott sokáig a Fiesta felbomlásán Knapik Tamás (41), a zenész nagy elánnal dolgozik.
nov. 28
18:18
Országgyűlés: meghibásodott a szavazógépezet (Alternatív Energia)
Nem készült el időben a jövő évi költségvetést megalapozó törvények záróvitájához szükséges bizottsági ajánlás és a szavazási forgatókönyv, ezért Ujhelyi István levezető elnök háromnegyed órás szünetet rendelt el hétfő este a parlament ülésén.
nov. 28
18:18
Újabb 24 civilt gyilkoltak meg Szíriában (ATV)
Az Arab Liga (Liga) vasárnap gazdasági szankciókat léptetett életbe Szíriával szemben, de a Basár el-Asszad elnök ellen nyolc hónapja tartó tüntetésekkel szembeni erőszakos fellépések folytatódtak. Közben az Európai Unió is bejelentette, hogy a héten újabb súlyos szankciókkal sújtja Szíriát a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakért. A kormányellenes aktivisták információi szerint a Damaszkusz…
nov. 28
18:18
Egy robbanást hallottam a fejemből - Halmosi Péter (Agroinform)
Hangosan ordítottam, ütöttem a falat, szinte sírtam a fájdalomtól, életemben nem voltam ilyen rosszul - mesélte a Haladás balszélsője.
nov. 28
18:24
Kamatot vágott Izrael (Privátbankár)
Kamatot vágott Izrael
nov. 28
18:27
Kézilabda: Oszlopát vesztette a Veszprém védelme (Sport365)
Kézközépcsontműtéten esett át Mirsad Terzic, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának erőssége.
nov. 28
18:33
Színes karácsonyfakekszek (Éva Magazin)
Dísznek is, desszertnek is jó választás az ilyen vidáman díszített ehető fenyőfa.
nov. 28
18:35
Színes karácsonyfakekszek (Éva Magazin)
Dísznek is, desszertnek is jó választás az ilyen vidáman díszített ehető fenyőfa.
nov. 28
18:36
Kezességért kilakoltatás (Blikk)
nov. 28
18:37
Rama játék! Nyerj szakácskönyvet! (Éva Magazin)
Tihanyi András dietetikus hasznos tanácsai az ünnepi menühöz.
nov. 28
18:42
Őt üldözte Pintér Sándor is (Blikk)
nov. 28
18:42
Berlusconi nagyon unatkozott a tárgyalásán (Blikk)
nov. 28
18:42
Ünnepelnek az amerikai piacok (Portfolio)
Jelentős pluszban tartózkodnak az amerikai tőzsdeindexek. A Dow Jones 290 pontot emelkedett nyitás óta. Az optimizmus oka, hogy a karácsonyi vásárlási szezon különösen jól indult, Európából pedig...
nov. 28
18:44
Halálos gázolás Pápán (Blikk)
nov. 28
18:51
Aki bliccel a vonaton azt elektronikusan 'felírják' (ProfitLine)
A jövőben elektronikusan rögzítik a kalauzok a bliccelő utasok adatait, ezzel hatékonyabban lehet az adatokat feldolgozni - közölte a MÁV-START Zrt. hétfőn.
nov. 28
18:53
Az OTP részvényesek ma örömtáncot lejtettek (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 363,63 pontos, 2,21 százalékos emelkedéssel, 16.817,87 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző kereskedési napi záráshoz képest.
nov. 28
18:54
Schwarzi fiaival csicsentett be Mickey Rourke (Blikk)
Los Angeles - Egy üveg borral és Arnold Schwarzenegger két fiával távozott kedvenc olasz étterméből Mickey Rourke (59).
nov. 28
18:54
A francia Charles Pic lesz a Timo Glock csapattársa a Marussiánál (Agroinform)
A Forma-1-es Virgin istálló hétfői bejelentése szerint a 2012-es világbajnoki szezonban a francia Charles Pic vezeti majd a csapat egyik versenyautóját.
nov. 28
18:56
Gondozója nevelte fel az árva majmot (Blikk)
Győr ‒ Hosszú karú, kajla tini lett a kis Polából (8). A csimpánz most ünnepelte a nyolcadik születésnapját, vagyis a csimpánzévek szerint most vált kamasszá.
nov. 28
18:58
Mi köze van neki a gyilkossághoz? (Blikk)
Budapest – A biztonsági kamera által rögzített képek alapján próbál megtalálni a rendőrség egy férfit, aki ott járt a VII. kerületi Thököly úton található ékszerüzletben aznap, amikor megölték a bolt tulajdonosát.
nov. 28
19:00
Tíz magyar úszhat Európa legjobbjai között (Sport365)
A legkiválóbb magyar úszók közül hét férfi és három női versenyző erősíti majd Európa válogatottját az Egyesült Államok legjobbjai elleni, december 16-17-i atlantai viadalon.
nov. 28
19:09
A gyerekszoba levegője és a légzőszervi betegségek (WebBeteg)
A tél beköszöntével az idő hűvösebbre fordul, a nappalok rövidebbek, így több időt töltünk a lakásban, négy fal között. A légúti és allergiás megbetegedések szempontjából fontos, hogy a szobalevegő minősége megfelelő legyen.
nov. 28
19:12
Videó: Csajokról faggatták a Rocktenorst (Blikk)
nov. 28
19:12
Újra látogatható lesz Csernobil (Infostart)
Hamarosan újra látogatható lesz az 1986-ban katasztrófa sújtotta csernobili atomerőművet körülölelő biztonsági zóna Ukrajnában.
nov. 28
19:12
Kormánypárti politikus lett a román szenátus elnöke (ATV)
Vasile Blaga, a román kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PD-L) politikusa lett a román szenátus elnöke, miután hétfőn őt választotta meg a román parlament felsőháza a házelnöki tisztségbe.
nov. 28
19:12
Fantasztikus nagykövetként fogunk Speedre emlékezni - Blatter (Agroinform)
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke azt mondta: a vasárnap elhunyt Gary Speed példakép és a sportág nagykövete volt.
nov. 28
19:14
A nap csaja a ködös Albionban domborít - fotó (Agroinform)
Lucy Beckert egy pókeres honlapon találtuk. A brit hölgy szerepelt már a Maximban, a Front magazinban, a Loaded-ban és egy WhatMobile reklámban is.
nov. 28
19:18
További csődökre számít a Moody's (Privátbankár)
További csődökre számít a Moody's
nov. 28
19:18
Rejtélyes magángyüjtő vette meg Mussolini egykori autóját (Pénzcentrum)
Magángyűjtő tulajdonába került Benito Mussolini egykori járműve. A Fiat 2800 Torpedo típusú autóból összesen tizenkét darabot gyártottak, és csak három maradt fenn belőlük....
nov. 28
19:24
Akár 2% ponttal is emelkedhet holnap a magyar kamatszint (ProfitLine)
Fél százalékpontos kamatemelést valószínűsít a legnagyobb eséllyel a londoni elemzői közösség az MNB monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. Egyes citybeli jóslatok drasztikusabb, 2,00 százalékpontig terjedő egyszeri szigorítást sem zárnak ki, jóllehet nem ez az alapeseti előrejelzés.
nov. 28
19:30
Plázastopot vezetett be a parlament, állami feladat lesz a tankönyvellátás (Infostart)
Megtiltotta január 1-jétől a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését az Országgyűlés hétfőn.
nov. 28
19:30
Fogyasztóvédelem: másfél év alatt egymilliárd forint bírság (Alternatív Energia)
Az elmúlt másfél évben egymilliárd forintot meghaladó élelmiszerbiztonsági bírságot róttak ki - hangzott el az Országgyűlés fogyasztóvédelmi bizottságának élelmiszerbiztonsági albizottságának hétfői ülésén, amelyen az ellenzéki képviselők nem vettek részt.
nov. 28
19:30
Nem találtak életveszélyes patológiai elváltozást a volt kormányfőn (ATV)
Viktor Janukovics ukrán elnök intézkedett a kijevi fogdában előzetes őrizetben lévő Julija Timosenko volt kormányfő "európai szintű" gyógyításáról.
nov. 28
19:30
Már Moratti sem fogadna az Inter bajnoki címére (Agroinform)
Az Internazionale elnöke szerint kicsit fáradt volt a csapat a Siena ellen, de a lényeg, hogy győzelemmel utazhattak haza.
nov. 28
19:32
Tízéves japán zsenit igazolt a Barcelona - videó (Agroinform)
A Barcelona megfigyelő hálózata világszerte árgus szemekkel követi a tehetséges fiatalokat - ezúttal Japánban találtak csiszolatlan gyémántot.
nov. 28
19:33
A hippiből lett jótét lélek - A tenisz legendás alakjai (Sport365)
A tenisz-sport az elmúlt évtizedekben megszámlálhatatlan legendás játékost vonultatott fel a háló két oldalán. A tenisz legendás alakjait felvonultató rovatunkban Andre Agassit vesszük nagyító alá.
nov. 28
19:35
Jogerősen nyolc hónap letöltendő fogházra ítélték Pásztort (Sport365)
A megyei bíróság jogerősen nyolc hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte hétfőn az ismert kézilabdázót, a 40 éves Pásztor Istvánt halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt.
nov. 28
19:36
Saját nevét is megadta a telefonos merénylő (Blikk)
nov. 28
19:36
Indulj a lohas bajnokságon! (x) (Éva Magazin)
Vettél már részt olyan versenyen, ahol már az elején nyereményre voltál ítélve? Ha szeretnél mindenképp nyerni, akkor indulj a LOHAS bajnokságon!
nov. 28
19:37
"Rühes Borsod" - Lapszemle (Sport365)
A vasárnap esti Diósgyőr – Ferencváros NB I-es labdarúgó mérkőzésen a vendégszurkolók sokáig nem elsősorban csapatuk buzdításával voltak elfoglalva, hanem a hazai szurkolókat mocskolták.
nov. 28
19:39
Verekedés tört ki a Roma öltözőjében (Sport365)
A Roma két játékosa az Udinese elleni vesztes találkozó után szólalkozott össze az öltözőben, melynek végén Pablo Osvaldo megütötte Erik Lamelát.
nov. 28
19:41
A Juventus egy német védőben látja a jövőt (Sport365)
A Borussia Dortmund fiatal tehetsége, Mats Hummels örül a Juventus érdeklődésének.
nov. 28
19:43
Newcastle-ben megvesztek, bajnoki címről beszélnek (Sport365)
A Newcastle kreatív játékosa komolyan gondolja, hogy idén akár a bajnoki címet is elérheti a klub, ehhez azonban a mostaninál is több önbizalom kell.

Keresés