A Milan simán, egy félidőnyi remek játékkal 4-0-ra verte a Chievót, s feljött a Juventus mögé a második helyre. Ha nehezen is, de ismét nyert az Inter, a még tizenéves Luc Castaignos első Serie A-s góljával. Az olasz labdarúgó-bajnoki forduló érdekességei.
Több mint 35 kiállító és számos régiség várja az érdeklődőket a XV. Antik Enteriőr kiállításon és vásáron december 1. és 4. között a Néprajzi Múzeumban Budapesten.
A mezőgazdaságban úgy lehetne leginkább visszaszorítani a feketegazdaságot, ha a kormányzat csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját, ez azonban most túl nagy költségvetési kiesést jelentene - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.
Olasz lapértesülések szerint az IMF-nél már készülnek Olaszország megmentésére. Ha a helyzet tovább romlik, akkor 400-600 milliárd eurós mentőcsomagot kaphat Olaszország - írja a La Stampa. Hétfő...
Határozottan javult a hétvégén megjelent hírek hatására a nemzetközi befektetői hangulat, ez pedig segített abban, hogy a forint mintegy 1%-os erősödéssel kezdje a hetet az euróval szemben. ...
Emelkedtek az ázsiai tőzsdék. A befektetők jól reagáltak az európából érkező pozitív hírekre. Merkel és Sarkozy bejelentette a szuper eurózóna létrehozását. Készületek folynak az olasz mentőcsomagot...
A bankok jelentős megoldásokat tartalmazó javaslatcsomagot tettek le a kormány asztalára. Öt év alatt több százmilliárd forintos áldozatvállalásra is hajlandók lennének, ha a kormány elfogadná a...
Mintegy 160 milliárd forintot csoportosít át a kormány a fel nem használt közlekedésfejlesztési EU-forrásokból, a döntést még az Európai Bizottságnak is jóvá kell hagynia, ez legalább fél évbe telhet - írta hétfői számában a Világgazdaság.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,88 pontos emelkedéssel, 16.530,12 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez 0,46 százalékos erősödést jelent.
A legnagyobb kínai állami befektetési alap, a 410 milliárd dollárt kezelő China Investment Corporation (CIC) hajlandó jelentős összegeket befektetni brit infrastrukturális projektekbe - jelentette be...
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Ez év augusztus-októberben, 40 ezerrel (1,0 százalékkal) többen dolgoztak Magyarországon mint az előző év azonos időszakában, így a foglalkoztatottak száma 3 millió 863 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Akár egy kisebb felpattanást is láthatunk a hét első napján a BÉT-en, hiszen mind az eurózóból érkező jó hírek mind a kedvező fekete pénteki eladási adatok felfelé segítik ma reggel az ázsiai és a...
Nagy szerepe lehet a Skodának abban, hogy a Volkswagen elérje kitűzött célját és a világ legnagyobb autógyártójává váljon. A cseh autógyártót a Volkswagen mentette meg az összeomlástól húsz évvel...
1969 óta nem volt olyan magas az amerikai cégek profitabilitása, mint most, ennek kapcsán neves befektetési szakértők fejtették ki véleményüket a Bloomberg mai dátummal megjelent cikkében. Egyesek...
Határozottan javult a hétvégén megjelent hírek hatására a nemzetközi befektetõi hangulat, ez pedig segített abban, hogy a forint csaknem 2%-os erõsödéssel kezdje a hetet az euróval...
A vagyonosabb munkavállalók számára a jelenlegi angol nyugdíjprogramok nem megfelelőek, hiszen túlságosan nagy kockázatnak teszik ki az embereket fiatal korukban, azonban amikor a nyugdíjazásra sor...
3 millió 863 ezer fő volt foglalkoztatott az augusztus-októberi időszakban, 40 ezer fővel magasabb, mint egy évvel korábban - derül ki a KSH friss adataiból. Eközben a munkanélküliek száma és aránya...
Ez év augusztus-októberben, 40 ezerrel (1,0 százalékkal) többen dolgoztak Magyarországon mint az előző év azonos időszakában, így a foglalkoztatottak száma 3 millió 863 ezer volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
A legnagyobb kínai állami befektetési alap, a 410 milliárd dollárt kezelő China Investment Corporation (CIC) hajlandó jelentős összegeket befektetni brit infrastrukturális projektekbe - jelentette be...
Az Apollo név eddig többnyire az űrkutatással forrott össze, ám a Gumpert autógyártó korábbi, rekordtartó modelljeivel a négykerekűek világával is megismertette az elnevezést. Az elnevezés ezúttal újult erővel jelenik meg: bár a Holdra bizonyosan nem, de repíteni azt fog a Gumpert-féle új Apollo is.
Mindenkinek van egy álma a halhatatlanságról, a legyőzhetetlenségről, de legalábbis arról, hogy egy önmagunknál hatalmasabb erővel rendelkező társ oltalmazó jelenlétével magasodik fölénk. Mindenkinek van egy álma a féktelen szabadságról, arról, hogy a materiális szemléletű életünket hátrahagyva sivatagokon, hófedte hegyeken, zöldellő mezőkön, vagy éppen zsúfolt nagyvárosokon átszelve hódíthassuk…
3 millió 863 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma 2011. augusztus–októberben, 40 ezer fővel (1%-kal) több, mint az előző év azonos időszakában. A munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 468 ezer fő volt, amely 10,8 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett - olvasható a KSH jelentésében.
Emelkedtek hétfőn a főbb ázsiai tőzsdék az európai válságrendezés reményében, illetve az amerikai "fekete péntek" erős kiskereskedelmi értékesítési adatainak hatására. Ez az optimizmus megmaradt az európai piacok nyitása idején is.
Két mérkőzést rendeztek a mai napon az orosz bajnokságban. Dzsudzsák Balázs csapata a CSZKA Moszka ellen lépett pályára, míg Huszti Zenitje a Lokomotiv ellen bizonyíthatott.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint a most zajló bajnokság erősebb mint a korábbi volt, és úgy véli: a bundabotrány kirobbanása elősegíti a sportág megtisztulását.
A Kötelező.hu várakozásai szerint az autósok jelentős része idén is az utolsó napokra hagyja kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának megkötését. A 30 százalékos baleseti adó hatásának ellensúlyozására csak azoknak van esélyük, akik biztosítást váltanak, így a szakértői portál a kampány zárásáig hátra lévő néhány napra is még 100-150 ezer autós rohamát jelzi előre. Ha valaki az utolsó…
A kedvezőtlen nemzetközi befektetői környezetben kis országként "nekünk mindenkivel jóban kell lennünk, nem pedig a konfliktust kell keresnünk" a nemzetközi szervezetekkel - fejtette ki meglátását a...
Az Európai Bizottság indoklással ellátott véleményt küldött 16 tagállamnak, köztük Magyarországnak az új távközlési szabályok teljes körű végrehajtásának elmulasztása miatt - értesült a BruxInfo....
A kedvező európai hírek hallatán a pozitív tartományban kezdett a magyar tőzsde. A BUX 0,5%-os emelkedést ért el. Ezzel szemben a magyar hírek továbbra is bizonytalanságra adnak okot, nőtt a...
Vladimir Iljics Lenin és Ronald Reagan valószínűleg egyetlen közös barátja, az iparmágnás Armand Hammer a XX. századi amerikai gazdasági és politikai élet egyik legvitatottabb alakja a mai napig. Az oroszok a nép megmentőjének tartják, míg az amerikai közvéleményben dörzsölt üzletemberként és hazája árulójaként forog a neve. Kincset érő líbiai olajkútjaival, felbecsülhetetlen értékű Romanov…
Magyarországnak végül több ortodox (vagyis szokványos) gazdaságpolitikai intézkedést kell végrehajtania, ha valóban új IMF-megállapodásra törekszik és ezzel el akarja kerülni a - súlyos...
A gáz, a villany, a távfűtés, a víz és csatorna díja nem nőhet nagyobb mértékben, mint a nyugdíjak - ígéri a nyugdíjasoknak írt levelében Orbán Viktor. Az újabb propaganda levél 200 millió forintot vitt el a nyugdíjkasszából....
A pozsonyi kormány hétfőn rendkívüli ülést tart a szlovákiai orvosok követelései miatt. A felmondásukat beadó doktorok továbbra is ragaszkodnak a 707 eurós átlagos béremeléshez. Ha a kabinet szükségállapotot hirdet ki, az orvosoknak haladéktalanul fel kell venniük a munkát. Magyarországon november közepéig kétezer-háromszáz szakorvos és rezidens helyezte letétbe felmondó levelét - mondta el a…
Kevés beruházó kezd mostanában lakásépítésbe Magyarországon, a válság kitörése óta gyakorlatilag csak a már meglévő készletből válogathatnának a vevők, de ehhez nem nagyon fűlik a foguk. A befagyott újlakáspiac helyett egyre többen válogatnak inkább a néhány éve átadott épületekben kínált, "újszerű" lakások piacán....