2011. november 5. szombat

nov. 5
9:36
USA tőzsdék - az európai félelmek árnyékában (ProfitLine)
Csökkenéssel zárták a pénteki kereskedést a legfontosabb Wall Street-i tőzsdeindexek; szeptember óta először zárták mínusszal a hetet. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,51 százalékkal csökkent és 11.983,32 ponton zárta a napot. Az S&P 500-as mutató 0,63 százalékkal 1.253,24 pontra gyengült. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,44 százalékkal 2.686,15 pontra esett
nov. 5
9:36
Gaskóék több napra is megbéníthatják az országot (ATV)
A Liga elnök szerint, ha a mostani demonstrációjuk hatására a kormány nem vonja vissza a munkavállalókat hátrányosan érintő módosításokat, akkor egy hónapon belül bekeményítenek.
nov. 5
9:36
Podolskiék Brémába, a hamburgiak Leverkusenbe utaznak a három pontért (Agroinform)
Lucien Favre visszatér egykori sikerei helyszínére, Berlinbe, a Dortmund pedig 4-3-3-as formációban készül támadni hazai pályán a Wolfsburg ellen.
nov. 5
9:38
Recept: Tojásos hús (Mindmegette)
Hozzávalók: 70 dkg tarja só bors 8 tojás 2 dl tejföl mustár majoránna
nov. 5
9:38
Andy Roddick is belépett a 20 millió dolláros klubba (Agroinform)
Baselben ugyan pénteken kiesett, de karrierje során éppen a svájci tornán lépte át a 20 millió dolláros kereseti küszöböt Andy Roddick.
nov. 5
9:39
Két lépésben szűnhetne meg az eva (Adózóna)
Mióta ismét napirendre került az eva megszűntetése, egymást érik a nyilatkozatok az eva ellen és védelmében. Ezek között nagyon sok téves érv, számítás is van. Próbáljunk meg rendet tenni.
nov. 5
9:39
Az ETO rekordot állított fel az NB I-ben, Hajnalék buktak - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
nov. 5
9:40
Recept: Mustáros tarja (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 kg csont nélküli tarja mustár só bors ételízesítő 2-3 vöröshagyma 2-3 paprika 2-3 paradicsom fokhagyma zöldborsó gomba
nov. 5
9:41
Leváltanák az evát egy másik adóval (Adózóna)
A mostani evázók számára "lesz egy új adónem", az átláthatatlan számlázás visszatérésének a megelőzésére - értesült a Népszabadság kormányzati körökből. A lap szerint az eva megszűnésének esetére ezt valószínűsítik fideszes és KDNP-s politikusok is. Arra a kérdésre, hogyan kell ezt elképzelni, a lap nem kapott választ.
nov. 5
9:42
Recept: Birsalmás káposzta füstölt oldalassal (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta 2 birsalma 2 babérlevél 80 dkg húsos füstölt oldalas 3 evőkanál olaj 1 paprika (piros színű) 1 csokor petrezselyem őrölt bors 1,5 dl zöldségleves
nov. 5
9:54
Kirúgták Keleti Andreát (BorsOnline)
A TV2 egyik alapító tagját, Keleti Andreát is elküldték a kereskedelmi televíziótól, azzal a kilencvenkét emberrel együtt, akinek csütörtökön mondtak fel.
nov. 5
9:54
Recept: Charlotte torta II. (Mindmegette)
Hozzávalók: készen vett piskótatekercs vagy saját készítéssel 3 tojásos piskótalap feltekerve baracklekvár A krémhez: 3 tojás sárgája 15 dkg cukor 3 csomag vaníliás cukor 3 dl tej 1 csomag lapzselatin 6 dl tejszín idénygyümölcs vagy befőtt
nov. 5
9:54
A Demonstráció Rendezvényszervező Iroda ajánlata (Gondola)
Maga is összeállíthat egyedi programot, igény szerint pedig specifikációt is vállalunk (autóskaraván, korkedvezményes járőrök felvonulása, bohóckarnevál stb.)
nov. 5
9:54
Elsüllyedt ősi hajókat fosztogatnak a kínai vizeken (Kripto Akadémia)
A tengerek vizében, elsüllyedt hajókon található műtárgyak védelmének megerősítését ígérik a kínai tengerészeti és kulturális hatóságok, miután elharapódzott a víz alatti műkincskeresés.
nov. 5
9:54
Új adót vezethetnek be az evázók számára (HR Portál)
A Népszabadság információi szerint a mostani evázók számára "lesz egy új adónem", az átláthatatlan számlázás visszatérésének a megelőzése végett.
nov. 5
9:54
Pakisztán az amerikaiak elől "menekíti" atombombáit (ATV)
A tömegpusztító fegyvereket teljesen védtelenül, egyszerű kisteherautókkal szállítgatták az ország veszélyes útjain.
nov. 5
9:54
A Honvéd célkeresztjében a pécsi főnix (Agroinform)
Félidejéhez érkezett az OTP Bank Liga 2011-12-es idénye. A 15. fordulóban szombaton öt mérkőzést rendeznek, a harmadik helyezett Honvéd az egy ponttal kevesebbet gyűjtő, hatodik PMFC-t fogadja.
nov. 5
9:56
Recept: Sajtos kosárka II. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta 1 pohár tejszín 5 db egész tojás só 1 púpozott kanál rétesliszt fél csomag sütőpor 30 dkg reszelt sajt
nov. 5
9:56
Parlament - Pofonosztó szigor! (Gondola)
MSZP: Önök együttműködnek a nyilasokkal! Kormány: Önök idején a Becsület nevű neonáci rendezvényeket a szocialista kormány rendre engedélyezte.
nov. 5
9:56
Harangozással rázzák fel a lakosokat a megnyitó napján (Agroinform)
Hatalmas harangzúgásra ébred majd Nagy-Britannia lakossága 2012. július 27-én - a különleges akcióval a londoni olimpia szervezői rukkoltak elő.
nov. 5
9:58
Recept: Tejszínes rizstorta (Mindmegette)
Hozzávalók: 3 tojás 3 evőkanál cukor 3 evőkanál liszt só 15 dkg rizs 5 dl tej 2 csomag vaníliás cukor 2-3 dkg vaj 4 dl tejszín zselatinpor baracklekvár
nov. 5
10:00
Recept: Mézes-almás sült csirke (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 db csirkecomb 2 db alma (lehetőleg édes) 2 db vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 1 dl fehérbor 1 evőkanál méz petrezselyem só bors olaj
nov. 5
10:09
Veszteséget jelentett a PannErgy a harmadik negyedévről (ProfitLine)
A PannErgy harmadik negyedévi 317 millió forintos vesztesége az első háromnegyedévben is 266 millió forinttal a negatív tartományba húzta a társaságot - ez derült ki a BÉT honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
nov. 5
10:12
Új adó jöhet az eva helyett (Infostart)
A mostani evázók számára "lesz egy új adónem", az átláthatatlan számlázás visszatérésének a megelőzésére - értesült a Népszabadság kormányzati körökből. A lap szerint az eva megszűnésének esetére ezt valószínűsítik fideszes és KDNP-s politikusok is. Arra a kérdésre, hogyan kell ezt elképzelni, a lap nem kapott választ.
nov. 5
10:12
Visszavonták a szmogriadót (BorsOnline)
A pénteki mérési eredmények alapján Budapesten megszüntették a szmogriadó riasztási fokozatát, a tájékoztatási fokozat egyidejű elrendelése mellett.
nov. 5
10:12
Recept: Mézes-mustáros csirke V. (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 csirkemell 2 dl főzőtejszín 1 dl fehérbor 1 kis fej vöröshagyma 2 evőkanál mustár 2 evőkanál méz só bors őrölt szerecsendió kevés olívaolaj vagy vaj A körethez: rizs A díszítéshez: szőlőszemek
nov. 5
10:12
A Beatlesé a legértékesebb borító (Infostart)
A Beatlesé a legértékesebb lemezborító a zene történetében egy új összesítés szerint.
nov. 5
10:12
Simor ciprusi offshore cége Bahreinbe került (Gondola)
nov. 5
10:12
Búcsúztatják Albert Flóriánt (Metropol)
Ma 9 órakor a róla elnevezett Üllői úti Stadionban megkezdődött Albert Flórián búcsúztatása. A Ferencváros legendás futballistája, az egyetlen magyar aranylabdás vasárnap éjjel 70 évesen hunyt el.
nov. 5
10:12
Gyermekpornográfia: magyar egyetemi oktató ellen emeltek vádat az USA-ban (ATV)
Egy magyar egyetemi oktatót vádolnak gyermekpornográfiát tartalmazó felvételek birtoklásával Pennsylvaniában. A 35 éves magyar férfit, aki 2008 óta tanított a Seton Hill Egyetemen, a vádirat kihirdetése után felfüggesztették az állásából is.
nov. 5
10:12
Hosszabbításban nyert gólzáporos meccset a Dallas - videó (Agroinform)
Loui Eriksson hosszabbításban ütött góljával 7-6-ra győzött a Dallas Stars a vendég Colorado Avalanche ellen az NHL pénteki játéknapján.
nov. 5
10:14
Monaco legyőzte Ferrerót, ott van a négy között (Agroinform)
Utolsóként Juan Monaco jutott be a 2,019 millió euró összdíjazású, keménypályás valenciai férfi tenisztorna elődöntőjébe.
nov. 5
10:18
Festőnek áll Lucy Liu amerikai színésznő (Blikk)
nov. 5
10:18
Nem kerül hátrányba egy Genertel ügyfél sem (Pénzcentrum)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének november 4-i keltezésű határozata értelmében a Genertel zavartalanul vehet részt a kötelező biztosítási kampányban, kármentes ügyfeleinek pedig semmilyen pótdíjfizetési kötelezettsége nincsen. A határozat szerint a Genertel a károkozók pótdíjáról szóló pont esetében köteles a tartalmat a címmel összhangba hozni - magyarul az érintett szövegrészt a…
nov. 5
10:27
Mennyit keresnek az Orbán-kormány tanácsadói? (HR Portál)
A Fidesz is bőkezűen fizet a párthoz közel álló személyektől kapott okos tanácsokért: van, aki évente tizenkétmilliót tehet zsebre - cikkezi a Népszabadság.
nov. 5
10:30
Megszállták az ország útjait a tüntetők (BorsOnline)
Országszerte száz helyszínen tartott félpályás útlezárásos demonstrációt tegnap a LIGA. A szakszervezetek az új Munka Törvénykönyve ellen tiltakoztak. A kormány nem enged.
nov. 5
10:30
Sme: Szent vagy bűnöző volt Esterházy (Kripto Akadémia)
Nem valószínű, hogy Esterházy János amerikai kitüntetése jelentősen elősegítené szlovákiai rehabilitációját, ahogy azt a gróf hívei remélik - véli a Sme című szlovák liberális napilap szombati kommentárjában.
nov. 5
10:30
A casco díját is lenyomta a kgfb kampány (ATV)
Nem csak a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjai, hanem a vele együtt megkötött casco biztosítás díja is közel harmadával esett a kampány alatt, új kgfb szerződést legtöbben az Uniqa Biztosítónál kötnek - közölték internetes alkuszok az MTI-vel.
nov. 5
10:30
A Roma újra Tottival próbálhatja meg, ami vele és nélküle sem ment (Agroinform)
A Farkasoknál van esély arra, hogy pályára lépjen a csapatkapitány, kérdés, hogy ez segítséget jelent-e az együttesnek a Novara ellen.
nov. 5
10:36
Megkezdődött Albert Flórián búcsúztatása az Üllői úton (Blikk)
nov. 5
10:36
Hatalmas leépítés az AMD-nél (Portfolio)
Egy átfogó költségtakarékossági intézkedés keretében a meglévő alkalmazottainak a 10%-os leépítését jelentette be az amerikai Advanced Micro Devices (AMD), továbbá közölte, hogy a gazdasági...
nov. 5
10:38
A casco díját is lenyomta az olcsó kötelező (Blikk)
nov. 5
10:42
Válságtanácskozna az MSZP (Adózóna)
Az MSZP olyan válságtanácskozás összehívását tartja szükségesnek, amelyen a kormány, a parlamenti pártok, a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek, valamint gazdasági szakemberek közösen keresnének kiutat a gazdasági válságból.
nov. 5
10:42
A Genertel elcsúszott egy 'NEM'-en, de korrigálhat (ProfitLine)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozatban kötelezte a Genertel biztosítót, hogy korrigálja a múlt szombaton meghirdetett kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifáját. A biztosító egy helytelen "nem" szóval pótdíjra kötelezte a meglévő, balesetmentes ügyfeleit, holott éppen ellenkező volt a szándéka - közölte a biztosító szombaton az MTI-vel.
nov. 5
10:44
K+F: eltűnhet az adókedvezmények egy része (Adózóna)
A jelenleg parlamenti szavazásra váró adótörvény-javaslatok számos ponton módosítják a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó hazai szabályozást. A csomag fájdalmasan érintheti azokat a cégeket, amelyek több, eddig meglévő kedvezménytől esnek el a változtatások miatt, az átláthatóbb keretek és egységesebb szabályozás megteremtése viszont hosszú távon kedvező folyamatokat indíthat el.
nov. 5
10:45
Megkezdődött Albert Flórián búcsúztatása az Üllői úton (Sport365)
Ma 9 órakor a róla elnevezett Üllői úti Stadionban megkezdődött Albert Flórián búcsúztatása. A Ferencváros legendás futballistája, az egyetlen magyar aranylabdás vasárnap éjjel 70 évesen hunyt el.
nov. 5
10:46
A németeknek nincs gondja az adóbevételekkel: plusz 16 milliárd euróval számolhatnak (Adózóna)
Németországban a korábban tervezettnél várhatóan 16,2 milliárd euróval több lesz idén az adóbevétel.
nov. 5
10:48
Hajfestéktől változott elefántemberé a modell - fotóval (BorsOnline)
Az egyik legígéretesebb modellnek tartják Nagy-Britannia szerte a tizennégy esztendős Chloe Robinst. A lány legnagyobb ékessége bájos arca, ami azonban a napokban hihetetlen változáson ment keresztül.
nov. 5
10:48
Kampánystart Oroszországban (Kripto Akadémia)
Oroszországban hivatalosan is megkezdődött a december 4-i parlamenti választásokat megelőző kampány.
nov. 5
10:48
Kézbilincseket és paprika sprayt szerez be az adóhatóság (ATV)
Nyílt közbeszerzési eljárást írt ki fegyverzeti anyagok - , kézbilincsek, paprika spray, lövedék sebességmérő és speciális fegyverzeti tartozékok - beszerzésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Keresés