Elfogadta az Országgyűlés az új munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba. A képviselők az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással fogadták el a jelenlegi - 1992-ben hozott - törvényt felváltó jogszabályt, amelyre az ellenzéki frakciók nemet mondtak.
A keddi jelentős, euróval szembeni dollárerősödés a kockázatkerülés egyik látványos jele volt, ez pedig megfordította a forint erejét is. Ma reggel már gyengébb szinteken mozog a magyar fizetőeszköz...
Közelednek az álláspontok a Bankszövetség és a kormány között a devizahitelesek kockázatait enyhítendő megoldásokban. Várhatóan néhány napon belül nyilvánosságra kerülhetnek a dokumentum részletei....
Második napja estek az ázsiai piacok, miután a FED tegnap egy negatív hangvételű közleménnyel állt elő. Az amerikai jegybankárok szerint ugyanis jelentősek a gazdasági kilátásokat fenyegető...
Az E-Star vezérigazgatója, Kassai Ákos 185 darab E-Star határidős kontraktust kötött át 2012 márciusi lejáratra. A határidős kontraktusok zárására 5540 forintos, míg a márciusi határidőre való...
Jelentősen nőtt a cégbedőlési arány Magyarországon. A Napi Gazdaság a Dun & Bradstreet nemzetközi cégminősítő elemzését ismertetve azt írta: az idén a cégek 3,54 százaléka ellen indult felszámolási vagy csődeljárás, míg egy évvel korábban 3,21 százalék volt ez az arány.
Csökkenéssel kezdhetik a szerdai kereskedést az irányadó nyugat-európai tőzsdeindexek, miután a Fed a kamatdöntésről szóló közleményben nem tett említést a Fed arról, hogy fontolgat-e bármilyen lépést a gazdaság élénkítése céljából, holott elismerte, hogy az európai adósságválság nagy kockázatot jelent az amerikai gazdaság számára.
A nemzetközi aukciós piac kilábalóban van a 2008-2009-es hullámvölgyből, hiszen egyre több a vásárló az aukciókon, az árak pedig ismét felfelé vették az irányt a válság zuhanása után. Az élénkülés a...
Csökkenéssel zárták a szerdai kereskedést a legfontosabb ázsiai részvényindexek. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,4 százalékos eséssel 8.519,13 ponton zárt. Az átfogóbb Topix 0,5 százalékkal 736,98 pontra süllyedt.
A Gemenc Volán minden menetrendszerinti autóbusza elindult szerdán reggel; a társaság alvállalkozójaként működő Orangeways Zrt. autóbuszvezetőinek sztrájkja után kedden estére állt helyre Tamási és Dombóvár térségében a közlekedés, miután a dolgozók megkapták novemberi munkabérüket - tájékoztatta Király István az Orangeways Zrt. üzemvezetője szerdán reggel az MTI-t.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A Fed közleményének megjelenését követően lefelé vették az irányt a vezető amerikai tőzsdeindexek, a jegybankárok szerint ugyanis jelentősek a gazdasági kilátásokat fenyegető kockázatok. Zárásra már...
Hiába romlottak az utóbbi hetekben a világgazdaság növekedési kilátásai, hiába tér vissza egyre nagyobb mennyiségben a líbiai kitermelés a piacra, a Brent árfolyama mégsem volt hajlandó tartósan és...
A Dish Network Corp bejelentette, hogy szívesen együttműködne a Deutsche Telekom amerikai leányvállalatával abban az esetben, ha az AT&T mégsem vásárolja meg a T-Mobile USA-t, írja a Reuters. Az...
Új vezérigazgató után néz az Avon, miután a társaság a közelmúltban komoly csalódást okozott a befektetőknek, többek között igen gyenge értékesítési adataival. A vezetőváltás hírére az Avon papírok...
A Paksi Atomerőmű Zrt. benyújtotta jóváhagyásra az 1. blokk tervezett üzemidőn túli üzemeltetéséhez szükséges dokumentációt és engedélykérelmet az Országos Atomenergia Hivatal Nukleáris Biztonsági...
Tovább folytatódhat az alacsony forgalmú oldalazás - véli Ballai Zoltán, a Raiffeisen üzletkötője. A szakértő szerint a sávos mozgás addig tarthat, amíg Európából vagy a világ más részéről nem...
Még az idén 4,5 milliárd forintnyi többletforrás jut egészségügyre, miután az év elején tervezettnél jóval kedvezőbben alakul az Egészségbiztosítási Alap 2011. év végi egyenlege - közölte az egészségügyi államtitkárság kedden az MTI-vel; az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny kedden közreadott legfrissebb számában jelent meg.
Reális, ám nehezen elérhető célkitűzésnek tartja a miniszterelnök, hogy a magyar gazdaság 2012-ben ne csússzon recesszióba. Orbán Viktor ezt a Széll Kálmán Alapítvány zárt rendezvényén tartott beszédében mondta, amelyet kedd késő este sugárzott felvételről a Hír TV. A kormányfő szólt arról is, hogy az év végére törvényi szinten készen áll az a konstrukció, az az átszervezés, amelytől azt reméli,…
Schmitt Pál köztársasági elnök együttműködést sürgetett a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének elején tartott beszédében, mivel - mint mondta - a budapestiek által joggal elvárt fejlesztés csak így valósítható meg.
"Őskáoszként" értékeli a jelenleg kialakult helyzetet Esztergom polgármestere, aki hétfőn levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Navracsics Tibor közigazgatási miniszterhez, Paczolay Péter alkotmánybírósági elnökhöz, továbbá kedden a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elnökéhez.
Szavazott az Országgyűlés kedden a köznevelési törvényhez érkező módosító javaslatokról. A Ház egy olyan indítványt is elfogadott, amely csak négyéves kortól tenné kötelezővé az óvodát, az MTI információja szerint azonban ezt a zárószavazás előtt korrigálják.
Több száz emberétől válik meg, és egy héten belül 10 fiókot szüntet meg az Erste Bank után a Raiffeisen Bank is - írja az origo internetes hírportál. Ezzel párhuzamosan a vezető pozícióban dolgozóknak felajánlották, hogy 5-10 százalékos önként vállalt bércsökkentésért cserébe havonta egy napot vagy kéthetente egy napot ne dolgozzanak
A jó terméseredményeknek köszönhetően a növényi termékek árai estek ugyan októberben, ám az állati eredetű áruk drágulása intenzívebbé vált. A marha, a sertés és a baromfi felvásárlási árai egyaránt...
Amerikában a szabályozó hatóságok és a felügyelet is egyre nagyobb harcot folytat a csalások ellen, amelyek a baby boomer generációt érintik, vagyis azokat, akik 1945 utáni 10 évben születtek, és...
Kismértékű gyengülés lehet szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint, mivel a globális piacokon nem túl jó a hangulat, s a befektetőket óvatosság jellemzi.
Két éve, 2009 júliusában vontak ki utoljára annyi pénzt a hedge fundokból, mint idén októberben. A 9 milliárd dolláros tőkekivonás mögött elsősorban a hedge fundok 5 hónapja tartó gyenge...
Az agrártermékek termelőiár-szintje októberben 13,4 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A növényi termékek termelői ára 12,0, az élő állatok és állati termékeké 15,9 százalékkal emelkedett. A gabonafélék termelői ára 2011 októberében 14,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz viszonyítva - olvasható a KSH jelentésében.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 67. játéknapján a vezetőedző nélkül kiálló Los Angeles Kings sima vereséget szenvedett a Boston Bruins otthonában. A Philadelphia a Capitalst, míg a Detroit a Penguinst győzte le.
A műtétet ma már kétféle eljárás keretében tudják elvégezni egyes centrumokban: van az úgynevezett feltárásos műtét, amikor a hasfalon ejtett metszésen át hatolnak be a hasba és távolítják el a gyulladt féregnyúlványt, míg egyes centrumokban ma már laparaszkópos technikával dolgoznak.
Az Apple tárgyalásokat folytat az izraeli Anobit felvásárlásáról, mely flash memória alapú tárolóeszközök gyártásával foglalkozik. Az Apple 400-500 millió dollárt kínál a vállalatért - adta hírül a...
Az OMV a boszniai Optima-t is megkereste, hogy tárgyalásokat kezdjenek az osztrák vállalat boszniai és horvát töltőállomásainak értékesítése kapcsán - írja a Reuters. Az Optima szóvivőjének...
Az MLSZ maga sértette volna meg több ponton saját szabályzatát, az értesítési és egyéb garanciális szabályok figyelmen kívül hagyásával - írja Aczél Zoltán hivatalos blogja.
A kedden megkezdődött tárgyalások a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között egyelőre az álláspontok tisztázását szolgálják, hogy ennek ismeretében írhassa meg Magyarország a hivatalos...