Ma közelebb vagyunk egy fenyegető államcsődhöz, mint bármikor az elmúlt években - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pénteken győri sajtótájékoztatón arra reagálva, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság küldöttsége megszakítva a tárgyalásokat Magyarországgal az elővigyázatossági hitelkeretről pénteken elutazott Budapestről.
Újabb gyanús siófoki mérkőzés került a Központi Nyomozó Főügyészség látókörébe, melynek kapcsán első alkalommal egy olyan labdarúgót is kihallgattak, aki jelenleg is a siófoki klub labdarúgója. Ez már valóban fájó...
Kocsis Tibor hetek óta folyamatosan kapja rajongóitól az ajándékokat. Ezeket nagy becsben tartja, mindig vele vannak, és természetesen magával viszi őket az X-Faktor élő show-ira is. A sok mütyür már nem fér el egy nagyobb táskában sem.
Dunaújváros — Kamionnal együtt veszett nyoma annak a dunaújvárosi sofőrnek, aki Németországba indult fuvarjával, azonban napokig hírét se lehetett hallani.
A kormánynak fogalma sincs, hogy milyen irányba vezeti az országot. Az IMF-tárgyalások megszakadása azt mutatja, hogy a kormány nincsen tisztában azzal, hogy döntései milyen károkat okoznak Magyarországnak - mondta az MSZP elnöke pénteken Tatabányán, ahol a megyei MSZP pártértekezlet előtt tartott sajtótájékoztatót.
Carrington – Nem bír magával Mario Balotelli (21). A Manchester City futballistája körül mindig történik valami botrány, szinte nincs olyan hét, hogy ne balhézna.
Ha 1980-ban a megválasztásra való esély kritérium lett volna a republikánus előválasztásokon induló jelöltek között, akkor Ronald Reagenből sohasem lett volna elnök - jelentette ki Newt Gingrich volt képviselőházi elnök a hét talpon maradt republikánus elnökaspiráns 13., és egyben talán utolsó televíziós vitájában.
Amerikában Ponzi-scheme-nek (séma) nevezik azt a piramisjáték elven működő, az emberek hiszékenységét kihasználó csalási modult, amikor óriási profitot ígérnek a hozamra vágyóknak, de a pénzüket valójában nem forgatják meg, hanem a szédületes haszon reményével elcsábult befektetők új turnusának pénzéből fizetik ki az előző kör tagjait. Tehát, aki korán száll be hatalmas összegeket kaszálhat,…
A Turner-szindróma csak lányokat sújtó, genetikai eredetű betegség. Normálisan az emberekben két nemi kromoszóma van. Férfiakban egy X és egy Y, nőkben pedig két X található. A Turner-szindrómás nőkben az egyik X kromoszóma nincs meg.
Michael Schumacher az egyik jelölt az 1. FC Köln elnöki tisztségére, miután a Bundesligában jelenleg a tizedik helyen álló labdarúgócsapat eddigi vezetője, Wolfgang Overath nemrég távozott a posztjáról.
A török miniszterelnök súlyos következményeket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a francia parlament jóváhagyja az örmény népirtás tagadását büntető törvényt és arra kérte Nicolas Sarkozy francia államfőt, hogy akadályozza meg a jogszabály elfogadását.
1,744 milliárd forint értékű ellenszolgáltatást és késedelmi kamatot fizetett csütörtökön az FHB Jelzálogbank a magyar állam számára a két fél között megköttetett megállapodás alapján. Az egyezséget...
A Brazíliában zajló női kézilabda-világbajnokság pénteki helyosztójána házigazda 32-31-es győzelmet aratott Horvátország ellen, így az ötödik helyért mérkőzhet.
Magyar bankok különböző besorolásait rontotta pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett a devizaalapú hitelek okozta problémákra hivatkozva.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokságban (NHL) szereplő Philadelphia Flyers két vezéregyéniségét is elveszítette. A csapat kapitánya, Chris Pronger és a liga pontkirálya, Claude Giroux is agyrázkódást szenvedett.
A Kubát 1959-től 2006-ig vezető Fidel Castro bekerült a Guinness rekordok könyvébe, mint az az ember, akit leggyakrabban akartak meggyilkolni - írta egy hivatalos kubai hírportál. A veterán vezető ellen összesen 638 gyilkossági kísérletet követtek el.
Megerősítette Franciaország államadósságának AAA besorolását, de a kilátásokat stabilról negatívra változtatta a Fitch. A hitelminősítő szerint a francia államadósság 2014-re magasabb lesz, mint...
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint van remény arra, hogy jó jegybanktörvény szülessen, a pénteken beadott módosító javaslatok, főleg Rogán Antal (Fidesz), a parlament gazdasági...
Bár Washington továbbra is barátnak tekinti Magyarországot, az Orbán-kormány törekvése a független demokratikus intézmények kiiktatására komoly aggodalommal tölti el az amerikai kormányzatot – mondta Thomas O. Melia helyettes külügyi államtitkár a hvg.hu-nak.
Magyar bankok különböző besorolásait rontotta pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett a devizaalapú hitelek okozta problémákra hivatkozva, írja az MTI. A nemzetközi hitelminősítő péntek...
Kínai tarot-kártyái szüntelen mozgásban voltak, míg két órán át válaszolt olvasóink kérdéseire Karola, aki hozott magával Szepes Mária-féle dimenziókártyát és angyalkártyát is.
Felmentését kérte Balajti László altábornagy, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója Pintér Sándor belügyminisztertől - közölte a Belügyminisztérium pénteken az MTI-vel.
Magyar bankok különböző besorolásait rontotta pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett a devizaalapú hitelek okozta problémákra hivatkozva.
Hat euróövezeti országot jelölt leminősítésre pénteken a Fitch Ratings, gyakorlatilag megoldhatatlannak nevezve az euróövezeti adósságválságot (MTI). A legnagyobb európai hitelminősítő péntek este...
Jelentős forgalmat vár az aranyvasárnaptól a Praktiker. A korábbi adventi hétvégék tapasztalata alapján a barkácsláncnál kedveltek az igényes műfenyők mellett a karácsonyi díszek és kiegészítők, köztük a lilás árnyalatok és a hófehér, illetve átlátszó díszek....
Magyar bankok különböző besorolásait rontotta pénteken a Moody's Investors Service, egyebek mellett a devizaalapú hitelek okozta problémákra hivatkozva.
Csökkenéssel zárták a pénteki kereskedést a nyugat-európai értéktőzsdék. A mutatók alakulását főként a Standard & Poors elemzése befolyásolta, amely szerint az euróövezet egyes exportorientált országaiban nagyobb lehet a visszaesés jövőre a vártnál. Ez elnyomta annak a hírnek a kedvező hatását, hogy az előző hónaphoz képest stagnáltak novemberben a fogyasztói árak az Egyesült Államokban.
Második lett múlt hétvégén a bolognai Memorial Bettega Night Rallysprinten Andrea Divizioso. A MotoGP csúcsszériájának idei bronzérmese olyan ralisokat győzött le, mint Jari-Matti Latvala vagy Kris Meeke.
Különleges akcióról számolt be honlapján az addict blog: a stockholmi AIDS Ellenes Szövetség okostelefon alkalmazást készített fiataloknak, hogy így népszerűsítse az óvszerhasználatot.
Meglepőnek és szokatlannak nevezte az InfoRádió Aréna című műsorában Balázs Péter azt, hogy az IMF és az EU váratlanul megszakította a tárgyalásokat a kormánnyal. A volt uniós biztos szerint nem a jegybank és a PSZÁF összevonásával van a gond, hanem annak módjával.
A Fitch Ratings leminősítés távlati lehetőségére utaló negatívra rontotta Franciaország - a második legnagyobb eurógazdaság - hosszú távú adósosztályzatának kilátását pénteken.
A cukorbetegség (diabétesz mellitusz) következtében létrejövő, több szervrendszert érintő károsodások évek, akár évtizedeken keresztül fennálló anyagcserezavar esetén alakulnak ki.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint van remény arra, hogy jó jegybanktörvény szülessen, a pénteken beadott módosító javaslatok, főleg Rogán Antal (Fidesz), a parlament gazdasági bizottságának elnöke által benyújtott két módosító indítvány pozitív irányba befolyásolja a parlament előtt lévő jegybanktörvény-javaslatot.
A magyar jégkorong-válogatott 4-1-re kikapott a házigazda román csapattól a csíkszeredai nemzetközi jégkorongtorna pénteki játéknapján, és ezzel az utolsó, negyedik helyen végzett.