Havas Szófia megközelítőleg nyolcszázezer forintot keres a Szent János kórház III. belgyógyászati osztályán. "A közalkalmazotti bértábla lehetőséget ad az egyedi bérezésre, fizetésemet törvényesen kapom" - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a fővárosi MSZP-s képviselőként is működő orvos.
Rosszul sült el a Barcelona szereplése a klub-vb-n, mert ugyan 4-0-ra nyert az elődöntőben a katari Al-Sadd ellen, de a találkozón David Villa megsérült: bal sípcsontja eltört.
A Nissan komolyan gondolja az elektromos autózást, minden téren. A LEAF-ben már bevált, és 20 ezernél is több darabban eladott technológiát most egy NV200-asban is tesztelik London utcáin, a...
Közleményben tiltakozik a Demokratikus Koalíció az alaptörvénnyel kapcsolatos pénteki szavazások miatt. Mint írják, „tavasszal a demokratikus ellenzék egységesen bojkottálta a parlamenti színjátékot, mára a DK egyedül maradt a teljes távolmaradással”.
A BMW hazai importőrének már gyakorlatilag az új 1-es BMW hivatalos magyarországi árainak napvilágra kerülése óta rágom a fülét, hogy valamilyen módon biztosítson lehetőséget számunkra a 116i alapmodell kipróbálására, ám mivel jelenleg kizárólag két gázolajos 1-es, egy 116d és egy 120d szolgál a tesztparkban, nem volt olyan egyszerű teljesíteni kívánságomat. De végül megtették.
Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is világossá tette, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetéseket továbbra is az állam kasszába irányítják - mondta a pénteki kormányszóvivői tájékoztatón Giró-Szász András.
Ma reggel Giró-Szász András is kifejtette véleményét Matolcsy György tegnapi bejelentésével kapcsolatban. A kormányszóvivő egyelőre még nem tudja, hogy mi lesz a nyugdíjpénztárban maradók nyugdíjával...
Szélvihar tombolt péntekre virradóra Franciaország északnyugati részében, aminek következtében nincs áram kétszázezer háztartásban, a tengeren pedig zátonyra futott egy máltai zászló alatt közlekedő szállítóhajó.
David Villa súlyos sípcsonttörést szenvedett a Barcelona Al-Sadd elleni mérkőzésén a klubvébé elődöntőjében. A katalán óriás klasszisát láthatóan megviselte sérülése, Carles Puyolék vigasztalták a meccs után.
A múlt hét végén Madridban járt a győri női kézilabdacsapat, amelynek tagjai egy kézilabda-rangadó mellett az El Clásicót is a helyszínen tekintették meg.
Símaszkot viselő banditák támadtak Nicole Scherzingerre és csapatára a mexikói hegyekben, ahol az énekesnő legújabb kislemeze, a „Try With Me" videóklipjét forgatták.
Pénteken és az egész hétvégén országszerte számítani kell az időjárási viszonyok megváltozására, amely jelentősen növelheti a balesetek kialakulásának kockázatát. Már ma is több olyan baleset történt az utakon, amelynek oka a megváltozott időjárási körülmények figyelmen kívül hagyására vezethető vissza - figyelmeztetett közleményében az Országos Rendőr Főkapitányság.
Szélvihar tombolt péntekre virradóra Franciaország északnyugati részében, aminek következtében nincs áram kétszázezer háztartásban, a tengeren zátonyra futott egy máltai zászló alatt közlekedő szállítóhajó.
Darabolós gyilkosság áldozatára bukkantak Cserdiben, a feltételezett tettest a rendőrök őrizetbe vették - tudatta a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel pénteken.
Az Országgyűlés sürgősséggel tárgyalja pénteki ülésén a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényjavaslatot és a házszabály módosításáról szóló határozati javaslatot. Az MSZP és az LMP tiltakozásul kivonult a házbizottság ülésről, de a Jobbik sem támogatja a házszabály módosítását - tájékoztatták az ellenzéki pártok az MTI a házbizottsági tanácskozást követően.
A kormány és a Bankszövetség között létrejött megállapodás a végtörleszteni szándékozó adósok számára karácsonyi meglepetést tartogat. A jövő évi adószabályok kihirdetését követően a végtörlesztőknek nyújtható munkáltatói támogatás és kölcsön iránti élénk érdeklődés hideg zuhany alá kerülhet, ha a bankokkal kötött megállapodás értelmében vállalt törvénymódosításokat az Országgyűlés elfogadja,…
Hajszálon múlott az amerikai, tennesseei bolt tulajdonosának élete, mikor az üzlet kirakatán hatalmas sebességgel berepült egy kisteherautó. A sofőr ráadásul a menekülő barátnőjét üldözve hajtott a kirakatba.
Az euró/amerikai dollár devizapár harminc perces képe alapján láthatjuk, hogy a szakadást követően kialakult oldalazó mozgás miként szemlélteti a bizonytalan, irányt kereső befektetői hangulatot. Az irány mint mindig kétesélyes, de a 100%-os Fibonacci szint fölé emelkedő jövőbeni árfolyamjegyzés esetén long lehetőségek nyílhatnak.
A hírességek is ott ülnek a tévé előtt, és nekik is van favoritjuk. A Hooligans tagjai például a rockstílushoz legközelebb álló Baricz Gergő mellett állnak ki.
Három új, jelentős szereplő adta be pályázatát a hatóság frekvencia árverésére. Joggal reménykedhetünk abban, hogy lesz negyedik mobil szolgáltató. A pályázók várható stratégiájukról mélyen hallgatnak, de az új szereplő megjelenése várhatóan fokozza a versenyt, és van némi remény arra is, hogy a most digitálisan leszakadt rétegek esélyt kapnak a felzárkózásra – állítja Graur Tamás az Internetet.hu…
A páciensek a műtéteket követően gyakran éreznek fájdalmat, amit sokszor alábecsülnek. A probléma azonban orvosolható, fájdalomterápia segítségével a gyógyulás sikeresebb lehet.
A magyar hatóságoknak a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság szakértőivel folytatott tegnapi informális egyeztetésén szó volt a kormány által benyújtott új jegybanktörvényről, amely "sérti a...
A mai nap folyamán Nyonban sorsolják a Bajnokok Ligájának kieséses szakaszának párosítását. A csoportok első helyén végzett csapatok a második helyre befutó alakulatokat kapják, egy ország két csapata nem játszhat egymással, így bizonyos szempontból irányított sorsolás lesz.
A japán kormányfő bejelentése szerint sikerült stabilizálni a Fukisában balesetet szenvedett Dai Icsi atomerőművet. A hivatalos szervek közlése szerint a megsérült reaktorokban biztonságos...
Nagy visszhangot váltottak ki külföldön a kormány jegybankkal kapcsolatos tervei. Nemcsak az IMF és az Európai Bizottság szólalt meg figyelmeztetően az ügyben (amely intézményektől eurómilliárdokat...
Az Egyesült Államok átadta pénteken az irakiaknak az utolsó támaszpontot abból az 505-ből, amelyet katonái az elmúlt csaknem kilenc év alatt használtak az arab országban.
Átadták a csaknem 400 millió forintból, ötven százalékban állami és uniós támogatásból felépített új vállalkozói inkubátorházat pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátorban.
A házbizottság pénteki rendkívüli ülésén arra érkezett indítvány, hogy már az Országgyűlés pénteki ülésén időkeretben lefolytassa a parlament az Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény általános vitáját...
Váratlanul megszakadt az új hitelkérelmünkről folytatott tárgyalás. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság előrehozták repülőjegy foglalásaikat és péntek reggel elutaztak Budapestről - írja...