Az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását kezdeményezte a december 16-tól december 23-ig tartó időszakra a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics Tibor a házelnöknek írt...
Az LMP frakcióvezetője szerint a Fidesz az államcsődöt kockáztatja az új jegybanktörvény benyújtásával, annak időzítésével, illetve a nemzeti bank és a bankfelügyelet összevonásának lebegtetésével.
A novemberi fél százalékpontos kamatemelés után újabb, ugyanekkora mértékű kamatemelés jöhet jövő héten - vélik a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők. A következő évi kamatpályát továbbra is a...
A befektetési alapok vagyona novemberben 229 milliárd forinttal, 6,5 százalékkal csökkent, amit egyrészt a zártkörű részvényalapok nyugdíjpénztári vagyonátadással összefüggő vagyonértékesítése, másrészt a kötvényalapok vesztesége okozott.
Nagpur – Miután nagykorú lett, az indiai Jyoti Amge (18) lett a világ legkisebb nője, kiütve az alig pár centiméterrel „fölé tornyosuló" amerikai Bridgette Jordant.
Az MSZP politikai és szakmai segítséget ajánlott a kormánynak és a Fidesz-frakciónak annak érdekében, hogy Magyarország biztosan elkerülje a gazdasági csődöt.
Januárban megkezdődnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - jelentette ki Lázár János pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz-KDNP rendkívüli frakcióülése után.
Budapest – Nincs szerencsénk a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Akárcsak tavaly nyáron, pénteken is megszakadtak a tárgyalások a nemzetközi szervezettel, és a delegáció idő előtt szedte a sátorfáját. Ám míg bő egy éve mi mutattunk ajtót az IMF küldötteinek, most ők hagytak faképnél minket.
Felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) az ügyeikben hozott ítéletek miatt az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
A jogszabályok szerint a munkáltatónak azon munkavállalók munkabérét kell emelnie az elvárt mértékben, ahol a bruttó havi munkabér 300 ezer forint alatt van.
Megszakadtak a hivatalos tárgyalást előkészítő egyeztetések a magyar kormány és az EU-IMF küldöttsége között péntek reggel, az Európai Bizottság az új jegybanktörvény miatt döntött így. A kormány már...
Bizonyossá vált, hogy több tízezer magyarországi bankkártyát is érint az elmúlt napokban felmerült nemzetközi adatszerzési eset. Lényegében az összes magyar bankkártya kibocsátó bank ügyfélkörében lehetnek érintettek....
Bár a rokkantsági ellátások átalakításáról szóló törvénytervezet alapvető problémái a tiltakozások ellenére megmaradtak, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) elnöke szerint a végrehajtási kormányrendelet a rehabilitációs eljárásra vonatkozóan néhány pozitívumot is tartalmaz.
Januárban megkezdődnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - jelentette ki Lázár János pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz-KDNP rendkívüli frakcióülése után.
Bizonyossá vált, hogy több tízezer magyarországi bankkártyát is érint az elmúlt napokban felmerült nemzetközi adatszerzési eset. Lényegében az összes magyar bankkártya kibocsátó bank ügyfélkörében...
Fellegi Tamás közleményben hangsúlyozta, hogy informális megbeszélés zajlott a magyar delegáció, az IMF és az EU küldöttsége között, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, és megjegyezte: a kormány megkapta az EKB állásfoglalását az MNB-törvénytervezetről, az abban foglalt…
Jelentős piaci gyengülést okozhat a későbbiekben, ha nem közeledik a magyar kormány és az Nemzetközi Valutaalap (IMF) álláspontja a vitás kérdésekben - vélekedtek londoni felzárkózó piaci elemzők azokra a hírekre reagálva, hogy pénteken megszakadtak Magyarország és az IMF, illetve az Európai Bizottság közötti előkészítő megbeszélések.
Januárban megkezdődnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - jelentette ki Lázár János pénteki sajtótájékoztatóján a Fidesz-KDNP rendkívüli frakcióülése után.
A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló új törvénynek - az Európai Központi Bank (EKB) véleményének figyelembe vételével - minél hamarabb meg kell születnie - jelentette ki Lázár János pénteki sajtótájékoztatóján, a Fidesz-KDNP rendkívüli frakcióülése után.
A médiaszabályozás nem képes arra, hogy etikus, erkölcsös magatartásra késztesse a sajtót - mondta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának egyik tagja pénteken, a Büszkeség, előítélet és büntetés című konferencián, Budapesten.
Jövő év elején, öt évnyi vezetés után végleg távozik a hazai ingatlanszakma legelismertebb alakja Baross Pál, FRICS az RICS elnöki pozíciójából. A 2010-ben REsource Property Awards életműdíjjal is...
Érvénytelen a tervezett sukorói King's City turisztikai beruházáshoz kötődő telekcsere-szerződés - mondta ki elsőfokú ítéletében pénteken a Fejér Megyei Bíróság.
Olyan jegybanktörvényről szavazna a Fidesz, ami elfogadható az Európai Központi Bank számára - jelezte Lázár János Fidesz-frakcióvezető a Reuters beszámolója szerint. A kormánypárti politikus azt is...
Megszüntette a bíróság az erzsébetvárosi ingatlanügy elsőrendű vádlottja, Gál György volt kerületi bizottsági elnök előzetes letartóztatását - erősítette meg a Népszava információját védője, Bárándy Péter.
Fellegi Tamás közleményben hangsúlyozta, hogy informális megbeszélés zajlott a magyar delegáció, az IMF és az EU küldöttsége között, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. Megerősítette, hogy a magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, és megjegyezte: a kormány megkapta az EKB állásfoglalását az MNB-törvénytervezetről, az abban foglalt…
A Reuters felmérése szerint az elemzők többsége 50 bázispontos kamatemelést vár a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának jövő keddi ülésén. (Az elemzés még a mai IMF fiaskó előtt készült, így annak hatását az elemzők nem építették bele a várakozásaikba.)
Péntek délben Nyonban elkészítetták a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek párosítását. Kiemelkedő mérkőzésnek ígérkezik a Milan-Arsenal, és a Napoli-Chelsea összecsapás. A többi párosítás nem ígérkezik túlságosan izgalmasnak, a nagycsapatok elkerülték egymást.
Martonyi János külügyminiszter szerint az euróválság megoldását célzó új kormányközi szerződés a "második legjobb megoldás", a korábban tervezett szerződésmódosítás megfelelőbb út lett volna.
A kormány döntése alapján a jövő év szeptemberétől csak képes egészségvédő figyelmeztetésekkel ellátott csomagolású dohánytermékeket lehet gyártani, és 2013-tól csak ilyen csomagolású termék hozható forgalomba - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.
Az IMF küldöttség váratlanul hazautazott péntek kora reggel annak ellenére, hogy még délután is egyeztetéseken és programokon kellett volna részt venniük. Fellegi Tamás, a magyar delegáció vezetője közleményben hangsúlyozta: nincs szó a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról. Az InfoRádió által megkérdezett elemző azonban úgy véli: veszélybe került a tárgyalások menetrendje.
Péntek reggel idő előtt hazautaztak a nemzetközi szervezetek képviselői és a legfrissebb hírek szerint maga az Európai Bizottság illetékes biztosa utasította a szervezet delegációját (együttműködve...
A parlament előtt fekvő házszabály-módosítás célja az, hogy a kormány ülésszakonként hat alkalommal lehetőséget kapjon a gyors jogalkotásra, valamint az, hogy csökkenjen a zárószavazás előtti módosító javaslatok száma - közölte a Fidesz frakcióvezetője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Péntek reggel idő előtt hazautaztak a nemzetközi szervezetek képviselői és a legfrissebb hírek szerint maga az Európai Bizottság illetékes biztosa utasította a szervezet delegációját (együttműködve...
Rontja az IMF-EU és Magyarország közötti megállapodás kilátásait a delegációk hirtelen távozása Magyarországról az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik arra is figyelmeztettek: ha a kormány nem finomít álláspontján, jelentős forintgyengülés és hozamemelkedés lehet.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szorosan együttműködik az Európai Bizottsággal és továbbra is kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal, hogy döntsenek a további lépésekről - közölte az IMF pénteken az...
Felmentette tisztségéből Orbán Viktor miniszterelnök Balajti László altábornagyot, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját, december 15-ei hatállyal - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számából.
Az összesített rangsort Lionel Messi vezeti, Cristiano Ronaldo nincs a legjobb 20-ban, ott van viszont Megyeri Balázs, aki a kapusok között a negyedik.
A közelmúltban feltárt szabálytalanságok miatt az év hátralévő részében kiemelten ellenőrizik az üzletközpontokban, bevásárló centrumokban működő ázsiai vendéglátók egységeket – közölte Farle Csaba, a Csongrád Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság vezetője pénteken Szegeden.